A Pécsi-tó megér egy misét. Az ország egyik legszebb és legjobb horgásztava lehetne, de idén fájó szívvel mondok búcsút neki. Gyönyörű élményeket és szép halakat adott, de a balfaszság, az emberi igénytelenség és tudatlanság siralmas helyet varázsolt belőle. Persze ez az én szubjektív véleményem, de ennek ellenére elkeserítő látni, hogy miként csináltak az egykori izgalmas horgásztóból hétvégi kacsaúsztatót. Az éves horgászengedély tavaly 28E Ft volt. Úgy néz ki, hogy idén “elköltözünk” a hajóval a Szálkai-tóra, mert csendre és békességre vágyom. Persze a repertoárból nem hiányozhat a Dráva és a Duna sem, de kell egy biztos menedék, ami közel esik az otthonomhoz. Később még részletesebben szeretnék foglalkozni a Pécsi-tóval, de most nézzük az érem fényesebb oldalát. Jöjjenek az élmények!
A tó süllőállománya szerintem jónak mondható. Nyáron naplemente után tucatjával rabolnak a víz felszínén, de sajnos a többség igen kitanult, talán még diplomával is rendelkeznek. Gumihal, kétrészes felszíni Rapala előnyben. Általában a kisebbeket lehet nyakon csípni, de azért néha beugrik a hajóba egy nagyobbacska is.
Kifutás előtti pillanatok. Szeretem a kajakot éjszakai horgászatnál. Csak hozzáér az evező a vízhez és már osonunk is a feszített víztükrön. Hangtalanul, némán, láthatatlanul.
Ritka éjszakai termés.
Akár napsütésben is lehet pergetve süllőt fogni, de ahhoz érdemes ismerni a helyeket. Na ilyenkor jól jön a GPS. Főleg az erős északi szeles napok a jók, mikor leviszi a fejünket a szél. Akkor még a balin, sőt a csuka is begerjed.
Ülök a hajóban és nézem Isten őszi festményét. Nem gondolok semmire csak feloldódok a tájban. Jól jön ilyenkor az Unicum és a pálinka, mert ez valóban unikum.
A legjobban a balinozást kedvelem. Hajnalonként csordában raboltak a felszínen és ilyenkor előkerültek a legkedvesebb játékaim, a skitter poppok. Nincs nagyobb móka, mint amikor 3-4 balin támad egyszerre a popperre. Meggyőződésem, hogy a balin az egyik legkiismerhetetlenebb és legrejtélyesebb halunk. A süllővel ellentétben sajnálom őket kupán vágni. Sokat engedtem belőlük vissza. Húsa a közhiedelemmel ellentétben kíváló.
Ez a hajnal valóban ilyen volt. Pár percen belül forrt a víz a balinoktól. Szaltóztak a popperek. A Pécsi-tavon nem leányálom poppernek lenni.
A csuka a mosolygós papucs szájával, olajzöld hátával és mókás alakjával a legkedvesebb halam, ezért nagyon ritkán viszek belőle haza. A Pécsi-tavon nagyon megcsappant a létszáma.
Ezt a torpedót nem kajakból fogtam és nem is mostanában, de milyen hitványság lenne a részemről, ha nem mutatnám meg. Ő is Pécsi-tavi termés volt. Stégtől akasztottam, de vízben fárasztottam. Szóval ilyen is akad.
Sejtelmes kis öböl. Voltak benne csukák is…
A tó déli részén lakik egy kis sziget. A víz mélysége itt átlagban kb. 50 cm lehet. Egyik kedvenc helyem lett, mert kedvelem a sekély vizeket.
Tudom kicsit sok már a hajóból, de olyan szép…
Végezetül egy rabsic munka közben. Mikor megjelentem futásnak eredt , de még az evezővel hátba tudtam verni. A viccet félre téve ő Salamon úr, a barátom, amint éppen nyakon csípett egy randalírozó balint. Látjátok, hogy milyen szánalmas képet fest szegény, ahogy a sikamlós stégen esik-kel? Nem emberek való a parti horgászat a Pécsi-tavon, ahol a helyiek taposó aknákkal és kihegyesített gömbvasakkal próbálják megvédeni drága stégjeiket a kopástól. Barátom azóta már boldog kenu tulajdonos lett és remélem idén együtt fogunk rendet tenni az egyre pimaszabb halak között.
Szia Gábor!
Jó ez a honlap, jók az írások és a képek is tetszenek!
Na további jó fogást!
Zoli
Köszi!
Váú! Jó kis csuka! De az a kék “mackó”… 🙂
Hello Atyafi 🙂
Mivel én most a Pécsin szenvedek… tudnál ajánlani jó ragadozóhalas helyeket (partról elérhetöket)? Süllö, csuka, harcsa. Nappal, este, szürkületkor? Tegnap este voltam 22:30-ig sok helyen, de rablást nem igazán hallottam. 😦
este írok majd
Régen rengeteg süllő rabolt nyaranta, de valahogy abbamaradt. Pedig kevesen süllőznek a tavon. A csukák szó szerint le lettek rabolva, még a kisebb bugylik is nejlonban végezték.
Én a tó keleti felét szinte egyáltalán nem ajánlom, már csak a szektorok lakói miatt sem, de a nyugati oldal adhat némi esélyt a halfogásra, főleg a strand előtti kibetonozott gát, ahol csak térdig ér a víz. Balinoznod meg hajnalban kéne úgy 5 és 7 óra között, de a legjobb a világos szürkület időszaka. Nehéz a Pécsin pergetve szép halakat fogni. Sajnos.
Elméletileg létezik több mesterséges süllőtartás is a víz alatt, de azok partról elérhetetlenek. 😦
Üdv
köszönöm a választ. mostanában nem voltam a höség miatt. talán majd egyik reggel elnézek.
remélem szerencsém lesz.
üdv