Az idei első

2011.02.19. Beköszöntött a tavasz a lelkembe, mikor átvettem a DDKTVF (Dél-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, valamint a Határőrség engedélyét a Dráván történő hajó használatra. Mindezt kutyafuttában megspékeltem a horgászengedély kiváltásával és megkoronáztam egy kis drávai evezéssel Tóth György kapitány társaságában.

Reggel 7 órakor már a drávaszabolcsi határátkelő hídja alatt pózoltunk. Pár perc alatt felvérteztük a hajókat és kezdetét vette az árral szembeni “küzdelem”. A hajók méretük és súlyuk ellenére hibátlanul teljesítettek. A karjaim kevésbé… Itt megnézheted a videót az útról, de a “tovább” is tartogat meglepetéseket. Jó szórakozást! Lovakra fel!

Ház ez lett volna az útvonalunk. 5200 méter árral szembe a Fekete-vízig, majd kikötés és henyélés a befolyóval szemközti homokpadon. Mindezek végeztével visszacsorogtunk a kikötőbe. Na de ne menjünk a dolgok elébe!

Előkerült a csomagtartók mélyéről a sok-sok kacat és nekikezdtünk az önfeledt legózásnak.

Stégről jóval egyszerűbb lenne a vízre bocsátás, de hát Gyuri vízhatlan csodakosztüme jóvoltából ezt az akadályt hamar elhárítottuk. Én közben levettem a bakancsomat és gumicsimmára váltottam.

A lapátolás nem ment olyan könnyen, mint a múltkor, de talán érthető a nagy téli semmittevés után. A víz alacsony volt. Volt, hogy 2,5 km/h-val haladtunk és volt, hogy 4-5-el “suhantunk” a Dráva habjain. A folyó nyugodt volt és szelíd. Nem találkoztunk egy árva lélekkel sem és halotti csend honolt mindenütt. A városi emberek nagy részének nagy kihívás lenne egy ilyen út. Na nem az evezés miatt. Inkább fogalmazzunk úgy beletörne a bicskájuk a magányba és a nesztelenségbe, mert valljuk meg őszintén nincs nagyobb kihívás az ember számára mikor találkozik saját magával. Érdekes, hogy sokunk a tömegbe és a ricsajba menekül, hogy jól érezze magát és, hogy  a világ csörömpölésétől ne hallja meg a saját énjét. Ha néha beköszönt a csönd jön a para és előkerülnek a dilibogyók az éjjeliszekrényről. Furcsák az emberek. Na ennyit a filozófiáról… Röviden lenyomtuk azt a fránya ötezer métert és az utolsó szakaszon Gyuri elég csúnyán rám vert vagy egy negyed tengeri mérföldet. Na vajon az most hány méter lehet?

Szóval lemaradtam rendesen és cimborámat szem elől veszítettem a Dráva utolsó kanyarjában. Akkor már sejtettem, hogy legközelebbi viszontlátásánál már győztes pózban fog “kapirgálni” a szigeten. Úgy is volt, hisz van róla képem. (Jól jön néha a 15-szörös zoom) Hehe.

Jó ötlet volt a gumicsizma, mert kikötés után csak bele kellett gázolni a bokáig érő vízbe.

Jól látszik mögöttünk jobbra a túlparton a Fekete-víz. Előkerültek a szendvicsek és a cudar hideg ásványvíz…

Rájöttem Gyuri turpisságára is. Gyanúsan jól ment neki az evezés. Kiderült, hogy “dobozos spenótot” hozott magával. Na kérem így könnyű!

A bal oldali kép felső részén pontként pihennek a csónyakok. Mögöttük a túlparton a befolyó. Nagy volt a zátony, kicsi volt a víz. Gyurival arról kezdtünk diskurálni, hogy milyen áldásos a Dráva határ folyó jellegéből adódó kietlensége. Reméljük nem jön senki, aki majd az Ájróp Únió keretein belül európaivá és civilizáltá akarja zabolázni kerékpárúttal, 50000 tonna betonnal, dzsetszkível és vizisípályával felturbózva. Én ha lehetne mindenképpen szeretnék ide velnesz központot és egy élményfürdőt. Komfortos lenne… Ja és műanyag pálmákat a homokzátonyokra, valamint helikopter leszállót és bérelhető motorcsónakokat.

Na, de ne ábrándozzunk tovább, ideje indulni, mert még meg kell szűrni a vizet. Csak egy könnyű géppuskát hoztam, apró gumihallal felszerelve, de annyira beteltem a látvánnyal, hogy a műcsalim alig kapott kimenőt. Csak ültem a csónakban és figyeltem a “holt” tájat. Néha kárókatonák szárnycsapkodását hozta a szél. Szépen csendben csorogtunk lefelé az árral. Gyuri dobált én fotózgattam és figyeltem a felszín alatt megbúvó bedőlt fákat. Jó megjegyezni őket, mert csúnya tréfára képesek.

Reggel fél 8-kor indultunk és délre értünk vissza Drávaszabolcsra. Rövidke túra volt, de nagyon élveztük. Fogjuk fel év eleji bemelegítő pecának. Kicsit féltem, hogy a Duna “legyőzése” után kihívás lesz a Dráva, de a plasztik torpedóink segítségével cirka másfél óra alatt feleveztünk a Fekete-vízig, ami igazán megnyugtatta a lelkemet. Legközelebb talán hal is lesz. Fene tudja. Különben is ki mondta, hogy a horgászat célja a halfogás?

Itt megnézheted Gyuri szemszögéből ugyanezt a “túrát”.(klikk)