Út a vadonba

2011.03.11-03.12. Drávaszabolcs-Zaláta-Drávaszabolcs. Tizenhat éve annak, hogy Alaszkában jártam. Az elmúlt két nap nosztalgiával töltötte meg szívemet. Hideg, tiszta levegő, smaragdzöld víz, és majdnem érintetlen táj. Ez a magyar Alaszka!

Erről a lakókocsiról az Út a vadonba(Into the wild) c. film jutott az eszembe, ami kötelező remekműnek számít nálam. Egész úton azon járt az agyam, hogy nálunk milyen kiegyenlítettek az évszakok és hazánk menyire gazdag élővilággal rendelkezik. Hajnalban olyan énekesmadár koncsertó fogadott, hogy elszégyelte volna magát Vivaldi, de Antonio Stradivari is két lábbal ugrott volna hegedűjére. Magyarország még csonkán is kerek ország. Teljes. Tökéletes. Nagy kár, hogy nem tanultunk meg vigyázni rá és még nagyobb baj, hogy az emberek többsége úgy megy el mellette, hogy fel sem fogja annak példátlan és zseniális szépségét. A Dráva ezen szakaszát mindkét oldalról szegénység veszi körül. Minden rosszban van valami jó, mert a csóróság legalább konzervál. Most  pedig menjünk tovább, mert olyan túrában lehettek társaim, ahol bizarr módon keveredik a katartikus életöröm és az emberfeletti lapátolás keltette kondenzcsíkos alsógatya érzése. Mert bizonyosan szép csíkot húz maga mögött a hajó a felszínen, de van valami, ami a felszín alatt húzódik és nem illik beszélni róla. Kötetlenül fogalmazva összeszartam magam a fájdalomtól miközben a Mennyben voltam vendégségben.

Mielőtt azonban meghúznánk a lapátot egy kis önfényezés… Összesen 63 ezer métert eveztem le Szabolcstól Zalátáig, majd onnan vissza. Ennek a felét 31,5 kilométert árral szemben tudtam le. 38 ezer evezőcsapást raktam a karjaimba. A mozgásban eltöltött időm 14 óra volt és 4,5 km/h volt az átlagsebességem. És még egy érdekesség. A Dráva Zalátától Szabolcsig 4-5 métert “esik”. Zaláta:99, Szabolcs 95 m teng. sz. felett.

Hajnalban a Harkány felé vezető útról nem tudtam megállni, hogy ne örökítsem meg  kedvenc hegyemet, a Szársomlyót. Rövidke fotózás után padlógáz, mert sok-sok kilométer várt még rám betöretlenül.

Indulás előtt 30 kilónyi felszerelést pakoltam a hajóba, ami eltartott egy ideig. Úgy nézett ki, mint egy tanker. Ez a kép még az út elején készült. -3 fok lehetett hajnalban, de a Nap sugarain már érezhető volt a tavasz közeledte. Ezen a ponton már be voltam melegedve és a hátamon megjelent a “hűtővíz” is. A felvétel a horvát oldal egyik homokzátonyát mutatja.

Délelőttre már gyönyörű mélykék ég színesítette a tájat és azon kaptam magam, hogy rövidujjú pólóban evezek. A GPS nagyon praktikus társ. A sebességemből már előre ki tudom következtetni, milyen domborzattal fogok találkozni és hogy mikor kell átugranom a belső ívre. Persze a folyó kanyarulatából is ki lehet ezt találni, de érdekes az ok és okozat kapcsolata. Bernoulli törvénye kimondja, hogy ahol a keresztmetszet csökken ott az áramló közeg sebessége nő(a folyó itt rombol) és a nyomás csökken. Fordítva ahol a keresztmetszet nő ott az áramló közeg sebessége lassul(a folyó itt épít), a nyomás pedig nő. Hidrodinamika, aerodinamika… Majdnem ugyanaz kivéve egyet! A víz összenyomhatatlan. Érdemes józan paraszti ésszel gondolkozni, mert evezőcsapások ezreit tudjuk így megspórolni.

Ismét folyamatosan kutattam a medret, de nem láttam halat. Csak egy szép csukával találkoztam, de ő már alulról szagolta az ibolyákat. Az élmény drámai hangulattal töltötte meg a tavaszi tájat.

A Fekete-víz felett jártam már jóval, amikor egy lakókocsira lettem figyelmes a parton. Eszembe jutott, hogy vár rám egy Gösser a hajó gyomrában, így hát frissítés gyanánt kikötöttem. A képen a fák között jól látszik az üres szállás.

Ez egy panorámafelvétel alulról felfelé fotózva. Ennek a látványnak nagyon érdekes hangulata volt. Na de menjünk be és igyuk meg a sört…

Ilyen az amikor elmegy az ember kedve a sörtől. Szép lenne ez a világ nélkülünk emberek nélkül is. Sőt bizonyos vagyok abban, hogy sokkal szebb. Isten spórolhatott volna az igénytelenséggel, mikor elszórt bennünket ezen a planétán.

Na menjünk innen kifele italozni… Ez a kedvenc képem. Lehetne vágicsálni rajta meg fotósopolni, de már annyi téren vagyok tökéletes, hogy ezt talán elnézitek nekem. Fő a szerénység és a sör! Az ital elfogyasztása után a határ túlsó oldaláról erős akcentussal “gyere idét” kiáltottak felém. Visszakiáltottam, hogy nem megyek. Erre megint “gyere ide”. Mondom gyere ide te!(talán tud a vízen járni) Aztán újra. A végén kieveztem az úriember hang hatósugarából, de még 300 méter megtétele után is az egyre gyengülő hangját hozta a szél. Csak később kapcsoltam, hogy lehet a sörre pályázott. Hehe. Nem szeretem a horvátok karizmatikus hangját. Nem lehetne halkan kérem szépen?

Fekete Ádámtól szoktam műcsalit vásárolni internetről. Nagyon klafa cuccai vannak jóval áron alul. Ez volt az a pont ahol eszembe jutott Ádám tanácsa. ” Domira próbáld a lassan folyó, vagy álló vizeket, kis, apró, sötét színű csalival lassan vontatva.” Hát akkor próbáljuk meg!

Megfuttattam a gyerekeket rendesen. Példásan teljesítettek és a barna bögöly egyre indulatosabban és mérgesebben nézett az összetett szemeivel. Nem csodálom, hisz senki sem akarta megenni. Ez nem fair!  Kérem szépen hát vezessek áramot vagy rakjak trotilt a műcsalikba? Nem lenne ildomos a határ mellett robbantani.

Ez a kép valahol Majláth környékén készülhetett. Már javában délután volt és testileg erősen meggyötört állapotban küzdöttem a sodrással, amikor hátulról motorzúgásra lettem figyelmes. Horvát vizirendőrök “támadtak” rám, de ők legalább nem kiabáltak csak nemzetközi karjelzésekkel adták tudtomra, hogy mi fog következni. Megpróbálom a humor jegyében rekonstruálni az eseményeket. A 30 centiméteres víz miatt nem mertek mellém jönni, hanem távolról távcsővel figyeltek. Akkor már kezdtem mosolyogni… Tudtam ha leevezek a homokpadról rögtön jön a head on attack, a full gáz és a motorcsónakjuk egy kerékre áll. Aztán elértem a mélyebb vizeket és a motorcsónak rám vetette magát, mint balin a küszre. Persze a balin nem áll egy kerékre, de még a motorcsónak sem. Talán a halak farokúszóra, míg a motorcsónakok hajócsavarra állnak. Párbeszéd következik:

-Pápííír, pápíííír!!! – Hogy micsoda? -Pápííír! -Can you speak English? -Pápííír! -Hátul van, nem érem el. -Pápíííír!!!!! -Szálljunk ki, a parton oda adom! -Dokument!! Nagy nehezen hátranyúltam a papírokért miközben megfogták a hajómat és az örvények miatt elkezdtünk keringőzni. Egyszer ők baszódtak nekem utána meg én baszódtam nekik, majd egy nagyobb örvényben mellbe vágott a felhúzott hajócsavarjuk. Sziporkázó találkozás volt. Elkezdték átolvasni a 4 oldalnyi nyomtatott szöveget és közben menthetetlenül sodródtunk visszafelé az árral. Na mondom ezt a szakaszt újra leevezhetem. Atomcumi. Töviről-hegyire átolvastak mindent, felírták az adataimat és leinformáltak rádión. Aztán mindezek végeztével “viszlát gáborrrt” mondtak és egy csattanás kíséretében frappánsan rásodródtak egy homokpadra. Na mondom még jó, hogy nem csak én szopok. Kajakos horgászok fegyelem! Minden papír legyen kéznél vízálló zsákban, mert nagy szopás a Dráván való ellenőrzés, pláne ha egy 300 kilós motorcsónak lökdös benneteket homokzátonyok közepette.

A fáradtság miatt hagytam, hogy az áramlat nekinyomja a hajót egy vízbe dőlt fának. Pihenés közben egy kis sárga vendégre lettem figyelmes a parton heverő fatörzsek egyikén. A képen is csak sárga folt.

Na kérem hát ő lenne a sárga billegető. Csendes társnak bizonyult a pihenőm során. A tolerancia és az élni hagyás bajnoka. Gratulálunk neki ezért!

Késő délutánra hulla fáradt voltam és még sötétedés előtt szállás után kellett néznem. Erre a célra a Majláth-puszta alatti hivatalos kikötési helyet néztem ki.

Bizony praktikus jószág a hajóm. Az orrban lévő nyílást most először pakoltam tele. Látványosan nagyobbat merült az orr a vízben, de nem okozott gondot. Az éjszakai fagyok miatt egy tollal bélelt 5 kilós hálózsákot vittem magammal és előkerültek a melegebb ruhák, a kempingfőző és a sok túra kacat. Nem jó csimmát fára akasztani, mert éjszaka megijed tőle az ember. Le is akasztottam és bedobtam a hajóba. Később ez jó ötletnek bizonyult, mert reggelre minden hófehér volt a zúzmarától.

Estére a Nap felöltötte arany hálóköntösét és barátságosan búcsúzott tőlem. Én csordultig teltem a látvánnyal és elmerengtem az élet egyszerűségén. Milyen primitív körülmények között képes az ember megélni és mi minduntalan körül vesszük magunkat haszontalan holmikkal. Amilyen egyszerű az élet, olyan felemelő is. Ez a tökéletes életérzés. Már ha van ilyen. Túl sokat vár a ma embere az élettől és ebbe törik bele a bicskája. Van több, ami adható, mint egy ilyen pillanat?

Itt van két további fotó erről a csodás giccsről. Hiába a természet nem fukarkodik a széppel.

Pirománia mindenek felett! Kigondoltam, hogy egy 30 másodperces expozíciós idővel 3 helyen is feltűnhetek egy képen, feltéve ha mindhárom színtéren 10 másodpercet töltök el. A tűz szó szerint elvarázsolt.

Kedves nejem segítségével még nyeles lábosra is szert tettem. Ebben aztán bugyogott a tea, a leves és a töltöttkáposzta. Muszáj volt az elégetett 1 milliárd kalóriát pótolni. A kezeim felhólyagosodtak, a derekam sajogott és hátam helyén egy 10 tonnás betonkocka volt. Orbitális falatozás vette kezdetét. Csámcsogástól visszhangzott a környék. Kissé pesszimistán néztem a holnap elé. Le voltam amortizálódva.

Tíz órakor bújtam a hálózsákba. Csináltam is egy portrét magamról. Elég súlyos, de ez van. Fejem felett gyönyörűen sziporkáztak a csillagok, úgyhogy előmásztam a csigaházból, feldobtam a gépet az állványra és megörökítettem a csillagos eget. A jobb oldali képen középen jól látszik az ORION a Betelgeuse és a Rigel pompás fényével. A Hold mellet jobbra fent látszik a Fiastyúk(Plejádok), amit 7 csillag alkot és nyílthalmaznak minősül. Az Oriontól balra látható az Ikrek(Gemini) csillagkép két fényes vezércsillaga, a Castor és a Pollux. A Hold alatt virít a Bika(Taurus) V alakú szarva és vezércsillaga a gyönyörű narancs fényű Aldebaran. Ez a páratlan látvány altatott el és hajnalban kacsa hápogásra ébredtem. Akkor még félhomály volt és nem tudtam, hogy mindenre ráfagyott a pára mivel éjszaka repkedtek a mínusz hármak.

A reggeli ébredés után gyorsan csináltam egy termosznyi teát és megittam egy pohár levest. Összeszedtem a szemetet, bepakoltam a limuzinba és gyorsan tovább indultam, mert sok-sok kilométer volt még előttem. Nem hagytam magam mögött ökológiai lábnyomot, maximum azt, amit a gumicsizmám préselt a homokba. Indulás után olyan köd lett, hogy GPS nélkül nehéz lett volna a tájékozódás és a navigáció megkönnyítése érdekében előkerült egy megfagyott Gösser. Hajajjj!!

A hajnali nap könyörtelen támadást indított a tél utolsó harcosai ellen és páratlan rigó füttyben volt részem. Innentől kezdve nagyon megfontoltan eveztem és próbáltam minél kisebb erőkifejtéssel evezni. Úgy érzem, hogy a lapos evezésnél(low angle) lényegesen hatékonyabb, ha szemmagasságban tartjuk a lapát nyelét(high angle) és nem csak nyers erőből húzunk, hanem a az evezés fázisai is összekapcsolódnak, összefolynak, hogy a lendület is szerephez jusson.

Délelőtt elértem Vejtit. Embert alig láttam. Halat még kevesebbet. Néha kiugrottam pergetni a jobb helyeken, hogy átmozgassam a végtagjaimat, de a műcsalikra egy árva rávágásom sem volt. Egyéni sorstragédia… A GPS siralmas képet tárt elém. Zaláta még nagyon messze volt és már többször lendültem át a kimerültség holtpontján. Ráadásul Zaláta meghódítása után még vissza is kell érnem emberi időbe Drávaszabolcsra. Két nap evezését kell letudnom visszafelé menet pár óra alatt. Úgy kalkuláltam, hogy a sodrás segítségével meg tudom csinálni, de akkor az egész hazafelé vezető utat végig kell lapátolnom. A sírás kerülgetett… A jó idő ellenére muszáj volt kesztyűben eveznem.

Ez a felvétel Piskó alatt készült. Még 4000 méter és révbe érek, vagyis inkább a fordulópontig. Ezen a szakaszon erős volt a sodrás és állandóan azt lestem melyik szakaszon lehet gazdaságosabban evezni. A homokpadok környékén küszök ezrei bandáztak, gondolom kicsalta őket a Nap melege. Remélem mihamarabb a balinok és a domolykók is követik őket.

Hihetetlen, de 10 20-ra elértem a fordulópontot, Zalátát. Egy kis erdei bandukolás után megfőztem az ebédet és azon kaptam magam, hogy ismét pörögtek a lapátok. Most már hazafelé! Mesés kis patakra leltem. Ugye, hogy ez a magyar Alaszka?

Ezt a képet az asszonynak fotóztam. Hadd örüljön szegény, hisz minden jóból kimarad.

Visszafelé menet volt, hogy 10 km/h-val szeltem a habokat, de akkor munkás volt a fedélzeti élet. Ez a kis öböl magával ragadott. Nem bírtam megállni, hogy ki ne szálljak és haza ne hozzam. Érdekes, de pont az útnak a könnyebbik része tudatosította bennem, hogy mekkora utat tettem meg. Gyorsított filmet néztem végig, de még így is egy 3 és fél órás mozinak tűnt.

Fél négyre, nagyon baráti időben értem a kikötőbe. Küldetés kipipálva kérem szépen. Szerencsémre épp arra járt egy srác és segített a teherhajót felvinni a partra. Kérdezte merre jártam. Elmondtam. Erre megkérdezte, hogy nem vagy te szellemi fogyatékos? DE, volt a határozott válaszom és elnevettem magam, mert a kitartásnál előre valóbb a humor. Ez ismét jó mulatság, férfi munka volt!