A ma született báránka

2011.05.07. Kémes

Ez lenne a János c. bejegyzésem folytatása és amint látjátok ismét kijárt nekem a szépből. Az Ormánság tele van ellentmondásokkal. A vidék szó szerint embertelen és kihalt és mégis pezseg benne az élet. A víz szótlan és nyugodt, mégis lapítanak benne a halak. A két órája született báránka pedig felpattan és futásnak ered. “De há mit lehet itt tenni, hisz kipottyant belűle, hadd fusson, háá azéé van a lába!”

A mai kaland a Fekete-víz mentén haladt le egészen a Pécsi-víz befolyásáig és onnan tovább a hídig majd vissza. A piros vonal csak a meghorgászott vizet jelöli. A felszerelésemet továbbra is a könnyű kis 15 grammos peca és a vékony monofil zsinór alkotta, ami majdnem emberére, azaz halára talált. De ne menjünk a dolgok elibe!

Itt kezdődött el minden. Tíz percnyi terepszemle és a víz alapos megfigyelése után ismét elfogott a kétség, hogy a hideg éjszakák miatt a halak étvágytalanak maradnak. A folyó vizének minősége pont megfelelő volt. Se nem kristály tiszta, se nem zavaros. Tökéletes egy kis könnyű pergetésre. A rövidgatya könnyelműség volt a részemről, de a csalánt csak az első 10 percben érzi az ember. Utána már minden mindegy. No akkor keressünk egy kis árnyékot a híd alatt és nézzük meg miről mesél ma a víz.

Amíg lefelé igyekeztem a töltésről már hallottam is az első szétspriccelő rablás hangját. Első dobásra ütés és majd vad rángatás és szaltózás. Hát kis barátom te nagy csávába kerültél. Mi a neved, s hol vannak szüleid? A tegnapi domitól azt kívántam, hogy ma nagyobb jöjjön és tessék itt van. Tőle ugyanazt kívántam és visszadobtam. Sajnos pont az oldalára esett és hatalmasat csattant. Ezt mondják embereknél fájdalmas hasas ugrásnak.

Harmadik vagy negyedik lendítésre újabb baráttal gazdagodtam. És csodák csodájára ez is nagyobb volt, mint a többi. Ha ez a tendecia folytatódik nap végére ámbrás ceteket fogok fárasztani. Sok apró domit láttam a folyó ezen szakaszán. Szinte mindig követte valaki a műcsalimat és gyakran éreztem, hogy az óvatósabbjai csak finoman csipkedték, kóstolgatták  a műcsalikat.

Mielőtt tovább mennénk, hadd mutassam be Nektek a legfrissebb szerzeményemet, egy Abu Lillöringen 4 grammos Flash támolygót. Frankón úszik és minőségi darab. Két napja vettem sunyiban, hogy az asszony meg ne tudja, de akkora fasz voltam, hogy rajta felejtettem az árcédulát… Tanuljatok az esetemből.

A meder anyagától és a sodrás erősségétől változatos volt a víz. Hol tisztának, hol zavarosnak mutatkozott. A legnagyobb mélysége nem lehetett több másfél méternél, de ilyen szakaszok csak ritkán adódtak. Az átlag mélység 40-50 centiméter körül lehetett.

A következő vendég majd kiverte a botot a kezemből és ádáz küzdelem vette kezdetét. Egy perc elteltével gyönyörű szép domolykóval néztem farkasszemet és tátogó néma szájával, mintha a szabadon bocsátását kérte volna. Nagyon szeretek halat falatozni és neki már bunkó járt volna, de ismét meglágyult a szívem, úgyhogy teljesítettem a kérését. Cserébe gázlócsizmás fehérnépet kértem tőle… Mielőtt tovább pergetnénk szeretnék valakit bemutatni nektek.

Íme ő lenne a nap “gyilkos” és elvetemült imposztora, aki túljár minden domi eszén. Gyárilag sajnos elég gagyi, mert túl nagy kulcskarikát és hármashorgot raktak rá, de én már lecseréltem finomabbra. Kb. akkora lehet, mint a körmöm és nagyon virgoncan úszik. Van belőle egy úszó és egy merülő is. Az ára 400 pengő és lepipálja az agyonmagasztalt Rapalát.

Ahogy lejjebb és lejjebb haladtam a folyó mentén a meder egyre szélesedett és a táj egyre vadregényesebb lett. Ebédemet költöttem éppen, mikor Andreával hozott össze a sors, aki az Ormánsági Legyező GSE (gázlócsizmás sport egyesület) egyetlen, de nagyon aktív tagja. Készítettem róla szemből is szép panorámafotókat, de azokat személyiségi okokból nem közölhetem. De ti úgyis a halakra buktok. :-O

És újra “gyilkolt” a sügérmintás körömnyi wobbler. Ismét egy nagyobbacska domolykót adott a víz. Még a kis Abu féke is felsírt a küzdelem közben, amit illik mindig gondosan beállítani. Ő is szabadlábon védekezhetett tovább. Persze egy kérésért cserébe. Nagyon elégedetten lépkedtem tovább a térdig érő csalányosban miközben giga-domolykókról álmodoztam.

Ezen a területen a domik kezdtek megfogyatkozni és néha felpúposodott a víz a műcsalim farvízében. Néma volt a folyó, mégis olykor ijesztően nagy foltokat láttam a felszín alatt. Megmagyaráztam magamnak, hogy biztos csak képzelődöm és nem nagyon foglalkoztam vele tovább.

Tudom most megszakad a szívetek, de hát muszáj volt ezt is megörökítenem. No lássuk mit rejtenek a bokrok!?

A műcsali vízbe való transzportálása után rögtön az első pár kurblizásnál gyors és határozott koppanás ütötte mag a spiccet, majd visító fék törte meg a kabócák muzsikáját. A fárasztás eltartott egy ideig mire újdonsült ismerősömet felfektettem az iszapra. Ez aztán az élmény! Rövidke fotózás után őt is elengedtem, de szigorúan meghagytam neki, hogy több domit ne küldjön, mert már unalmasnak találtam a domolykó nemzetség társaságát. Annyit mondtam neki, hogy jó lenne ha már küldenétek végre egy kibaszott nagy ősbalint. Később kiderült ez könnyelműség volt a részemről a felszerelésem véges határait figyelembe véve.

A töltésen ismét összetalálkoztam Jánossal, a juhásszal. Éppen azt panaszolta, hogy lemaradt egy birka a nyájtól, mert kipottyant belűle egy kisbárán. És valóban, mire odaértem, már 4 lábon állt a kis jövevény. Az anyja után én voltam a második élőlény, akit szemügyre vehetett. Szegény. :-O Méhlepénynek nyoma sem volt, némi vér és egy elszakadt köldökzsinór jelezte, hogy itt valami nagyszerű és rendkívüli dolog történt.

 

Az anya gondosan bemutatta a picit a nyáj összes tagjának. Volt nagy kíváncsiság, sokadalom. A kicsi közben kivágott egy hosszú meeeeeeeeee-t. Na menjünk és vallassuk tovább Isten képlékeny közegét!

Mikor ehhez a ponthoz érkeztem és ismét megláttam a felpúposodó víztömeget rögtön gyökeret eresztett a lábam, letérdeltem, mert ösztönösen megszimatoltam valami rendkívülit a levegőben. Gyorsan még annyit megtettem, hogy a dobról lehúztam 5-6 méter zsinórt és levágtam, mert a sok domi, meg a sok dobás viseletessé tette a nejlonomat. A műcsalit is leváltottam és egy ezüst színű 3-4 centiméteres Rebel kapott főszerepet. Az első dobás után pár méternyi csalivezetés megtételével akkora ütést kapott a finom pálcám, hogy majdnem kirepült a kezemből. A peca egy tizedmásodperc alatt elérte rugalmasságának a végét és egy elképesztő C betűt írt le, ezzel is hangsúlyt adva annak, hogy többre már nem képes. Rögtön rányúltam a fékre és könnyítettem rajta, mert véletlenül túl volt húzva és akkor szembesültem felszerelésem határaival, amit a domik nem tudtak letesztelni. Az Abu kivágta a magas C-t és körülbelül 15-20 méternyi zsinór szaladt le róla elképesztő sebességgel. Muszáj volt valahogy megfordítanom a halat, mert a sodrás is az ő oldalán állt. Nem volt mese, bal kézzel lefogtam a dobot és és erőteljesen pumpáltam egy nagyot. A bot és a zsinór túlvilági hangon nyögtek, de az akció sikerült. A halat nagyon nehezen tudtam magam felé csörlőzni és tudtam, hogy minél előbb ki kell szednem, még mielőtt elfárad a zsinórom. Teltek a percek, amíg elérhető távolságba húztam, de még nem láttam belőle semmit, mert vízközt kevert tekintélyes farokúszójával. Egy kis idő múlva sikerült csak megpipáltatnom és megint csak időbe telt míg biztonságosan meg tudtam fogni és partra tudtam emelni a nap mobidikjét.

Hát itt lenne kérem a nap fénypontja. Nem tudom hogy hogyan és miképp sikerült leküzdenem, de a lényeg, hogy vele is szoros barátságot kötöttem. Persze az effajta barátság igen egyoldalúnak mondható. :-O

Szépen ültek a Rebel apró vasmacskái. A hal méretét ne kérdezzétek. Fogalmam sincs, de emberesnek éreztem. :-O

És íme a zsákutca. Itt találkozik a Pécsi-víz a Fekete-vízzel. Balra vettem az irányt, majd átkeltem a kis fahídon.

Ilyen elbaszott lesz a fotó, ha autómata üzemmódban, verőfényes napsütésben kontrasztos témát szeretnénk fotózni. Az alulexponálás és a túlexponálás csimborasszója. :-O

Na ehhez a tájhoz mit szóltok? Mesebeli! A zubogó alatt hatalmas foltok közlekedtek.

Túrám a végéhez közeledett. Átsétáltam a hídon, majd a folyó másik oldalonán visszagyalogoltam az autóig. Nem erőszakoltam meg a horgászatot. Nem vallattam tovább a vizet, többet adott így is, mint eleget.

A hídhoz érve ismét összefutottam Jánossal, aki buzgón terelgette a jószágokat. Nem várhatjuk el egy 4 órája született báránkától, hogy ismerje a KRESZ minden összetevőjét és biztonsággal átkeljen egy úton. Ezért úgy döntöttünk, hogy segítünk neki. Most jut eszembe, hogy kimaradt valami, mégpediglen a nagy balin sorsa. Hazaengedtem őt is és azt kértem tőle cserébe, hogy legközelebb ismét adjon a folyó egy icikepicike halat, aki majd teljesíti egy kívánságomat. Itt a vége fuss el véle!

(A bejegyzés megírása után figyeltem fel az interneten egy nagyon jól megszerkesztett és hangulatos videóra, amiben szintén János volt látható a nyája társaságában.)