Domolykó galeri

2011.05.12. Szaporcai kalandjaim az Ormánságban

Kémes és Tésenfa között fekszik az árpád-kori Szaporca. Lassan talán ez a falu is az elnéptelenedésre van ítélve. Kevés a fiatal, mint az Ormánság legtöbb településén és sokan inkább az “üdvözítő” városi létet választják. Bár lehet, hogy ez részükről nem választás, hanem muszáj kérdése. A vidéket egyfajta reményvesztett hangulat öleli körbe. Magyarán mondva a mindenkori kormányok vastagon leszarják, hogy mi lesz az itt élő kisfalvak sorsa. Ők talán azért szurkolnak, hogy már gólya se jöjjön az Ormánságra és az embereknek még írmagjuk se maradjon, mert akkor egy problémával kevesebb. Az ormánsági emberek magukra lettek hagyva. Minden pénzt Budapestbe pumpálnak, mert ugye a mai világ fő ismérve a kifordítottság és a csík húzza a repülőt tünet. Nem a főváros van az országért, hanem pont fordítva, az ország van a fővárosért. Mély undor fog el ilyenkor és a hányinger kerülget. Na, de evezzünk tovább gyorsan, mielőtt még felbaszna az ideg és próbáljunk meg vigaszra és megnyugvásra lelni a szaporcai pajkos domolykók társaságában.

A település főutcája mentén található a sokat látott református templom, amit 1883-ban építettek és aminek a tornya gólyafészeknek ad otthont. A templomtól balra látható a turulmadaras világháborús emlékmű. A falu hangulata nyugodt és békés. Egy-két szóból más dimenzióban találja magát a városi ember. (Sajnos a képet agyonvágta a sok vezeték)

 

A mai nap folyamán a múltkori kémesi bejegyzésem útvonalát vittem tovább (lsd. piros csík) a Dráva irányába, csak most Szaporca volt a kiinduló falu. Szándékosan daraboltam fel az útvonalamat, mert ezáltal szerettem volna betekintést engedni ezen vidék kisfalvainak a világába.

Már napkelte előtt elértem a Fekete-vizet és akkor szembesültem azzal a nemkívánatos ténnyel, hogy a derékig érő, csurom vizes, sűrű csalányos gaz nem kedvezett a rövidgatyás-gumicsimmás viseletemnek. Pár száz méter megtétele után már a seggemben is víz volt és mindkét csizmám megtelt vízzel. Levettem a zoknikat, kiöntöttem a lábbelikből a vizet és úgy slattyogtam tovább a parton. Slatty, slatty, cupp-cupp. A töltés nagyon meredeknek bizonyult és a harmatos fűben hatalmasakat estem. Egy óra elteltével nem volt olyan tagom, amit ne rándítottam volna meg. (A kép már jóval napfelkelte után készült)

A hajnali félhomály nem hozta meg a várva várt sikert, de idővel felkelt a Nap és dideregve úgy melegedtem, mint márciusi legyek a napsütötte falon. Ezen a helyen halat szimatoltam  és nem teketóriáztam varacskos vaddisznó módjára becsörtetni a vízbe. Egy próbát megér!

Ezt a képet a régi kamerámmal csináltam, ami egy halszemmel van felturbózva. Optikailag silány a minősége, de néha érdekes hatást lehet vele elérni. Szóval így néz ki egy totál szellemi fogyatékos horgász, ha elindul köcsögösködni a halakkal. Ha legközelebb rám ismerne valaki a kép alapján nyugodtan lőjön agyon. :-O Na akkor vallatás következik!

Pár dobás után kemény rávágást éreztem és a tettest csúnyán móresre tanítottam. A domolykó ifjonc nagyon virgoncnak bizonyult és szépen túráztatta a finom cájgom.

Utamat mesés látvány és kietlen vidék kísérte. Nem találkoztam vízibringásokkal és autóhifi sem üvöltött. A 15 órányi túra során embert csak messziről láttam, abból is csak kettőt. Sajnos a vizes csizmám megtette a hatását, mert teljesen felpuhította a bőrt a lábamon és leszedte pár helyen a húst. Szó szerint húsbavágó élmény volt. A zoknikat meg kellett szárítanom és csak úgy tudtam folytatni a horgászatot.

A régi viharverte Rebel csúnyán megtréfálta ezt a halat. Nagyon fogósnak bizonyult.

Ezt a képet Gyurinak csináltam, hogy a látvány által mielőbb felgyógyuljon. Halat is fogtam helyette, de azzal még korai lenne előhozakodnom. :-O Ja és Korvin számára is van valami a tarsolyomban, mert ő meg állandóan a tanulással van elfoglalva. Szóval nehéz a dolgom. Ennyi ember helyett megfogni a halat nagyon nagy meló barátaim. :-O

Szerintem a hidak környezetében mindig több a hal. Valószínűleg mert árnyékot ad és általában a parton ki van kövezve a meder, ami ideális tartózkodási hely sikamlós barátaink számára. A Fekete-vizet egyébként már felosztottam magamban halak szempontjából. Van a kimondott domizós szakasz és a balin zóna, ahonnan a kapitálisabb példányok kiszorították a domolykókat. Nagyon fontos, hogy nyitva tartsuk a szemünket és ne csak nézzünk, hanem lássunk is. Meggyőződésem, ha sokat vagyunk folyóparton magunk is kicsit hallá válunk és ez segít hal ésszel gondolkodni. Na nézzük meg mit ad a híd…

Első bedobásra jött az orbitális rávágás és a kemény harc, amit a folyóvíz jócskán megnehezített. 10 perig is eltartott a móka, de megérte a végeredményt nézve. Na ezt a balint fogtam Gyuri helyett. :-O A halpiócák közkedvelt helye a farok régiója. A képeken jól látszik a sok szívókorong okozta seb.

Nem sokkal a híd alatt ismét sejtelmes díszletben volt részem. A felém eső partot párhuzamosan dobtam végig úgy, hogy a wobblert emelt spiccel a felszínen vezettem el a kövek mellett. Hirtelen a semmiből egy hatalmas árnyék tűnt elő és félelmetes vehemenciával támadt a kis műcsalimra. Hajlott a bot, visított az Abu… A csali kívülről akadt a stram balin fejébe és mikor ki akartam emelni tarkófogással (már nem használok lip grippet, faszságnak tartom) a wobbler szabadon lévő horga beleállt az ujjamba. Ezt megérezve kis barátom hatalmast ugrott és így megszabadult a kampótól, viszont én kaptam egyet cserébe. Egy nagy örvény és egy kézfejben fityegő műcsali jelezte, hogy itt valami drámai dolog történt. A jelenet hangos nevetésre késztetett. :-O

A követező hely is megcsapta a szimatomat. :-O Itt halnak kell lennie. Na ugorjunk be a vízbe!

Víz. Van is meg nincs is. Átlátszó is meg nem is. Tükröződik is meg nem is. Egyik percben ilyen, a másikban amolyan. Képlékeny, de egyben összenyomhatatlan is. Talán a természet legcsodálatosabb és legfélelmetesebb közege. Maga az élet. Na lendítsük el a csalit!

Pár dobás után barátkozni szeretett volna valaki egy délceg domolykó személyében. Kapott egy csókot és kereket oldhatott. Hogy én nekem milyen jó szívem van! :-O Ezt a halat Korvin helyett fogtam. :-O Sokba lesz ez nektek!

A pergetésről egy-két gondolat… Mindig figyelem a műcsalit mikor partot ér. Fontos információ, hogy követi-e valaki. Ha többször látjuk, hogy a vontatmányunk után hal oson, de nem vág rá, nem kell elkeseredni. Ilyenkor célszerű a meglévő pár méter utat a csalinkkal rángatva megtenni és közben figyelni a hal reakcióit. Fontos, hogy hol van az a pont, amikor kiváltjuk belőle a támadás reakcióját és ez milyen mozdulatra következik be. Néha csipkelődös kis ütéseket közvetít a bot. Ilyenkor óvatosak a szentjeim és érdemes csalit, vagy akár vontatási sebességet váltani. A legjobb vezetési technikát a víz határozza meg, de én szinte mindig változó sebességgel pergetek. A közönyös balinokból néha ki lehet váltani egy-egy rávágást, ha a csalit szakaszosan csúnyán megrángatjuk, megtépjük. A rapalákat nyugodtan el lehet felejteni. Hagyjuk meg őket a gazdagabb horgászoknak unalom űzésnek, mi meg fogjunk 3-szor annyi halat “filléres” műcsalikkal. :-O Rebel, Yozuri, (nem ojcsóó) Salmo, Storm, Capture. Szóval van kínálat.

A Dráva felé közeledve a folyócskából kezdett folyó lenni. Nem volt célom eljutni a Drávára és a feltört lábam is nagyon sajgott. Mezétláb vallattam tovább a vizet, ami üdítően hatott végtagjaimra.

Végezetül egy domolykó az első dobásra.

Egy domi a második dobásra.

És a harmadik a harmadikra. Mert 3 a magyar igazság!

Az autóhoz érve már hangosan nevettem, hogy milyen jó dolog az embertársaimon segíteni és halat fogni helyettük is. Nemes és élvezetes feladat. Felemeli a férfi ember lelkét! :-O

(Akit pedig a halak sorsa érdekelne, azt megnyugtathatom, hogy mindegyikük jól van és virul.)