Felfedező túra a Karasicán

2011.05.22. Villány-Magyarbóly-Lapáncsa-Illocska-Borjád

A minap hazánk vízrajz térképét nézegettem és megint rácsodálkoztam arra, hogy víz nagyhatalom vagyunk. A folyók, csatornák, patakok úgy hálózzák be az országot, mint  hajszálereink a testünket. Csak a közelemben van Fekete-víz, Pécsi-víz, Bükkösdi-víz, Almás-patak, Gyöngyös, Okor, Karasica, Baranya-csatorna, Kapos. És ha ennyi terem miért ne fedeznénk fel őket? A széles repertoárból a Karasicát néztem ki magamnak és neten semmi érdemlegeset nem találtam róla. Azt gondoltam, hogy valószínűleg halott víz lehet, de van-e annál izgalmasabb dolog, minthogy mi magunk győződjünk meg egy teljesen ismeretlen víz mivoltáról? Még akkor is, ha esetleg totál kudarc az egész.

Villánynál kezdődött a szondázás, majd jött Magyarbóly, Lapáncsa, Illocska és végül a borjádi szakasz. Tehát Villány…

A patak medre nem homokos, hanem agyagos, földes, ezért a színe sárgásbarna volt és éppen ezért zavarosnak tetszett. A sodrás igen combos ezért a wobblerek ki-ki pattantak a vízből és annyira berezegtek, hogy féltem darabjaikra hullanak szét. Fél órányi pergetés után lemondtam a vízről, mert nagyon pesszimista voltam vele kapcsolatban (pedig hinni kell a vízben!).

Egy óra kreténkedés után beültem az autóba és elhatároztam, hogy elhúzok a Fekete-vízre. Aztán pár méter megtétele után visszafordultam, adtam még egy esélyt a pataknak és legurultam Magyarbóly mellé, hogy ott is kipróbáljam. Lássuk Magyarbólyt…

Lógattam a lábam a vasúti hídról és néztem a vizet. Sehol egy kishal, sehol egy rablás. Közben a bakter (büdös bákter) elkezdett üvöltözni, hogy takarodjak az anyámba, mert jön a vonat. Jött is sebesen. Volt nagy riadalom. :-O Lemenekültem a kis zuhatag alá. Nagyon óvatosan megközelítettem a partot, leguggoltam és lendült a csali. Első húzásra ütés, ütés hátán. Mondom bakker, de köves az alja. Második dobásra vagy 8-10 ütés. Ejj, mennyi kő van itt a mindenségit… Aztán hirtelen görbült a bot és rúgott rajta valami.

Nem hittem a szememnek, mikor rám kacsintott domi pajtás. :-O Sajnos őkelme nagy ribilliót csapott a kiemelés folyamán. A következő dobásra már egy darab kő sem volt a meder alján. Mindegyik domi lehetett, de csak csipkedték a műcsali oldalát. Pihentettem a helyet, de mindenki kereket oldott. Mindegy, menjünk kicsit lejjebb…

Ismét repült a kis műcsali.

Első dobásra. Nem nagy, de a miénk és ez azt jelenti, hogy a Karasicában van hal. :-O Háháááá! És ha van benne kicsi, akkor akad benne nagy is!

A vasúti híd alatt volt még egy híd, amin autók robogtak keresztül. Óránként három. Ez a kép az alatt készült. Baró pálya.

Itt is balin pajtás pislogott rám. Hát ez nem lehet igaz! Közben találkoztam egy horgásszal, aki szigorúan kukaccal horgászott és panaszolta, hogy a múltkor valami nagy szörnyeteg megtépte. (Pedig a helyiek nem 016-os monofillal nyomják) :-O Ez ismét zene volt füleimnek.

A következő állomás Lapáncsa volt, ahol a vizet nehezen lehetett megközelíteni és utána következett…

Illocska, ami szintén nehézkes terepnek bizonyult és üresen maradt a horog. Gyorsan elhatároztam, hogy visszamegyek Villányba és ezúttal a hídtól északi irányba fogok megdobálni egy 2 kilométeres szakaszt.

Itt is ember nélküli, sejtelmes helyek fogadtak, de sajnos az első kilométeren nem történt semmi.

A képen jól kivehető a víz tisztasága és színe. De ennek is van előnye. Talán nem annyira óvatosak zavaros vízben és én is jobban rejtve maradhatok előlük. Ezen a helyen elment két nagy halam. Domik lehettek, kűzdöttek is keményen, de sajnos nem tudtam őket megpillantani, mielőtt leléptek volna. Így van ez…

Ez egy másik kis patak, ami a Karasicába ömlik. Át kellett rajta mennem, hogy a megfelelő vágányon maradhassak. A patak sebes futása miatt a wobblerek nagyon verettek, ezért előkerült az istállóból a parányi Abu támolygó és kisvártatva

megérkezett egy éhes vendég.

Az üllő alakú Cumulus Congestusok vészjóslóan hízásnak indultak. Ideje visszaindulni. Közben még vallattam a vizet és fogtam egy…

vízisiklót(Natrix natrix), méghozzá szabályosan akasztva. Szerencsére sikerült szépen megszabadítanom  a horogtól, de a karomat csúnyán összekente a bűzmirigye váladékával. Földöntúli bűzt árasztottam. Meg kellett mosakodnom.

Ezzel a képpel búcsúztam Villánytól és sebesen átosontam Borjádra, az utolsó állomásra, mert eső közeledett.

A Karasica itt is hasonlóan festett, de sokkal jobban hozzá lehetett férni.

Az első 3 halam ismét leakadt, de negyediknek betalált egy domi. Ilyenekből fogtam még jópárat, de egyik sem ütötte meg “a nagy” fogalmát. Nagyon örültem, hogy ilyen sikeresen végződött a felderítő akció.

Időközben a gomolyfelhők tornyosra hízták magukat és megdörrent az ég. Villámlásban pedig nem egy életbiztosítás karbon bottal pergetni. Legközelebb a Baranya-csatornára látogatok el. Legyetek a vendégeim!

Addig is:

Ágikat minden patakba!