Okor patak

2011.05.04.

Adós voltam még ezzel a bejegyzéssel, mert korábban megígértem, hogy ellátogatok az Okor-patak, más nevén a Bükkösdi-víz térségébe is, hogy a könnyűlovasságom segítségével szóra bírjam ezt a csendes, lassan csordogáló patakot is. A neten nem sok leírást találtam róla, kivéve ezt az egyet, mely nagyban segített a támadás fő csapásirányának megtervezésében. A közeljövőben már nem tervezek hasonló intenzív támadásokat Baranya “kisvízeinek” a felderítésére, mert vár a kajak és a Dráva, de ennek ellenére mindenképpen említést érdemel elsősorban az Ormánság páratlan élővilága, békessége és az általa adott izgalmas kalandok átélése. Mindig örömmel és édes szájízzel fogok ezekre a vizekre visszatérni.

Már az elején le kell szögeznem, hogy a bejegyzés címe kissé csalóka, mivel az Okor-patakon Szentdénes és Sumony térségében csak a villámlátogatásig futotta, de azt hiszem nem kell magyarázkodnom miért. A két fenti kép önmagáért beszél. Pedig az előzetes műhold kép analizálása szélesebb medret sejtetett. Valószínűleg a felvételek készítésekor az áradó képét mutatta. Mentségemre legyen mondva, hogy szűkre szabott lehetőségeim ellenére megvallattam a vizet, de teljesen néma maradt. Közben az eső is eleredt. Harmadik szemem nem sok halat látott a felszín alatt, ezért elhatároztam, hogy lerobogok az Ormánságba és kezdésnek Gilvánfa mellett fogom megdobálni a Fekete-vizet, majd tovább robogva Baranyahídvég lesz a vallatás következő helyszíne, hogy végezetül Tésenfával zárjam a túrát. Az előző bejegyzéseimben már többször szerepeltek Tésenfa és az őt körülvevő települések nevei.

Gilvánfa és Csányoszró között az alábbi látvány fogadott és tekintélyes méretű halak nyomták meg a vizet. Remegő lábakkal ugrottam bele a neoprén kotonba, hogy a 30 fokos fülledt levegőben aszkétizmust és mazohizmust gyakorolva próbáljak nyakon csípni párat Isten sikamlós és ravasz teremtményei közül. A vizet nagyon kemény pálya övezte és nem egyszer derékig süllyedtem az iszapos part menti mederbe. Rögtön az első dobásra egy kicsi balin köszönt be és folyamatosak voltak az ütések a parányi wobblereken. Sajnos a halak óvatosak voltak és láttam, ahogy a testem által keltett hullámzásra felvették a nyúlcipőket. Mindezek mellett az iszapos fenék hatására kezdett halálfélelmem lenni, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok gázlócsizmában maradva végiggyalogolni a meder oldalán, hogy a jobb helyeken szóra bírhassam a vizet. (Egyébként nem biztos, hogy helyes dolog erre a placcra egyedül ellátogatni és az sem biztos, hogy jó ötlet az autót magára hagyni a töltésen. Egyesek szerint, elengedhetetlen, hogy a horgászfelszerelés mellé bézból ütő, bozotvágó kés és egyéb önvédelmi felszerelés kerüljön a hátizsákba. Én ezeket nem tartottam szükségesnek, de azért erőteljesen résen voltam.)

A halak így már hála Istennek bátrabbaknak bizonyultak és figyelemre méltó vehemenciával rontottak neki a könnyűlovasságomnak. Legnagyobb sajnálatomra azonban csak igen kevés maradt horogvégen. Öt-hat szép domolykóm pattant meg a horgokról és általában az akasztást követő első rúgásnál le is akadtak. Volt, hogy hínármezők kisebb tisztásaira csak be kellett ejtenem a csalit és a csobbanás pillanatában már több helyről púposodott a víz, amint a domolykó nemzetség kivont szablyával Zrínyi módjára rontott neki a katonáimnak. Ezeken a vizeken csak tetemes zsoldért lennék műcsali. :-O

Egy óra elteltével szörnyű kínokat éltem át, mikor a nyakig érő csalánban hatalmas hasasokkal színesítettem a könnyű pergetés műfaját. A nyakig érő gázlócsizma kéményként vezette az orrom alá a befülledt és megizzadt testem és az erőlködéstől generált fingok bizar keverékét. A hűtővizem kezdett felforrni és éreztem, hogy ha nem szakítom meg a horgászatot belefordulok a vízbe. Domolykóék folyamatosan ostromolták a közlegényeimet, de egyik a másik után maradt le. Szerintem csak fejelgették, vagy kóstolgatták őket, mert csak nagyon keveset tudtam közülük tisztességesen partra vezetni.

Pici-pici domolykóm kicsi vagy te még a háborúhoz! :-O De amíg az elvetemült horgász makacs kitartással szűri a vizet, addig mi kalandozzunk el egy kicsit és ismerjük meg a harcászat technikai részleteivel…

Az seregemhez nemrégiben új szakasz csapódott. :-O A jobb oldali sárga közlegény fekete hátat és barna oldal festést fog kapni, míg az őrmester jobbra fent kiegészítő lakkozást kapott, mert nem voltam megelégedve a gyári sárgával. Balra lent a “krómozott” őrvezető nem igazán kaszabolja az ellenséget, pedig sok jót mondtak róla, de nem bizonyult hatásos katonának, pedig két huszárkard is ékesíti az oldalát.

Két bakát büntetésből megcsonkítottam, mert a jelentősen kiugró szárnyak miatt sikertelenül ragadtak az ellenségre. A döglégyből így lett pompás nünüke, a barna bögölyből pedig közönséges cserebogár, vagy éppen csernobili mutáns óriás katica. Ja és szárnyak nélkül messzebb repülnek. :-O Micsoda paradoxon! :-O

Az eredeti iszapos mederbe visszatérve(:-O) meg kellett szakítanom a horgászatot a Fekete ezen szakaszán, mert felforrt az agyvizem és a nyakig érő csalánban már azt sem tudtam merre van az autóm. Sajnálattal hagytam ott a folyócskát mert igazán nagyon sudár halacskák bújtak meg benne. A túra következő hadszínterét Vajszló jelentette, de nagyon nem tetszett az ottani terep, így hát tovább indultam a baranyahídvégi Feketére.

Már korábban említettem, hogy az Ormánság az ellentétek vidéke. Fekete-víznek mondják, de ragyog. Mikor az autóból megláttam ezt a placcot nyomtam egy akkora satut, hogy a felsikító égett gumi szaga drámai töltést adott a levegőben vibráló feszültségnek. Itt halnak kell lennie! Először a zubogó feletti részt dobáltam meg és rögtön elsőre sikerült egy domit akasztanom, aki kb. 5 másodperc múlva megpattant. A többiek az események hatására leakasztották a szögről a nyúlcipőiket. :-O

No akkor lássuk mit rejt a víz a zubogó alatt a kiöblösödő, visszaforgó résznél! Bármennyi csalánon és tüskén is kelljen átkelnem mindig könnyes szemmel fogom szemlélni ezeket a vizeket, ahol a kő ad harsány hangot az egyébként néma víznek.

Az optikai tuningolt szöcske rögtön vendéget hozott egy termetes balin személyében. Rövidke barátkozás után seggbe rúgtam, hogy a környék csintalan küszei ne maradjanak felügyelet nélkül, mert még elkanászodnának.

Hangyabokányi idő elteltével sikerült egy frissen érettségizett balinnal is ismeretséget kötnöm. Mecsoda hely ez kérem! A nagy gaz miatt nem vallattam tovább a vizet, hanem  elindultam, hogy móresre tanítsam a tésenfai halacskákat. Persze előtte egy kis kitérő a kémesi Pécsi-vízre…

Kémes a kedvenc településem az Ormánságban, így hát nem tudtam kihagyni egy rövidke villámlátogatást. Tessék nézni mekkora pedantéria és rend honol a töltésen! Így kell ezt csinálni egy magára valamit is adó faluban.

A Pécsi-víz soha nem nyerte el a tetszésemet. Kristály tiszta vizével és nagyon óvatos halaival általában beszopatott. Most sem volt másképp. Csak ütögették domolykóék a csalikat, majd a partnál lefordultak róla. A tornyosodó gomolyfelhők nem sok jót ígértek délutánra. Na jó, akkor menjünk Tésenfára…

A tésenfai hídon áthajtva ismét egy valószínűtlen dolog történt. A semmiből egy ember pattant elő, hátán irtózatos nagy zsákkal és olybá tűnt messziről, mintha egy galacsint cipelő szkarabeuszbogár lenne. Közelebb érve láttam, hogy nagyon elszánt horgásszal van dolgom, aki az ajtómnak támaszkodva felvilágosított a dolgok miben létével kapcsolatban. Kiderült, hogy az erdélyi származású Romfeld Ákos fotográfussal volt dolgom, aki a vizek nagy fényképésze és aki élete nagy részét vízparton tölti. Látszott rajta, hogy szikár testét és drót izmait hatalmas halak formálták, dolgozták ki és napbarnította, ráncos bőre végtelen, kitartó türelméről mesélt. Láttam a kézfején éktelenkedő 80 kilós harcsa okozta sérüléseket és mintha már úszóhártyát növesztett volna az ujjai közé. Ijesztő történeteknek lehettem fültanúja a drávai szörnyetegekről, akik nem ismernek sem embert, sem Istent. Ákos csak és kizárólag csukára és harcsára szakosodott az évek folyamán és idén magáénak tudhatott egy 8 kilós csukát is. Fél órás beszélgetés után elbúcsuztunk és remegő kezekkel, kacskaringózva hajtottam tovább. :-O Csak be ne szippanccsa egy 80 kilós tengeralattjáró a szöcskémet! :-O

Az első dobásra ült a horog és egy barátságos domolykó nézett be hozzám. A híd alatt volt még 3-4 rávágásom és két halam ismét eltiplizett. A sok hínár és a vékonyka szerelésem miatt rögtön a fárasztás elején felszínre húztam a halakat, hogy ne tudjanak lelépni. Sajnos ennek ellenére egy termetes domolykó becsörtetett a hínárba és kereket oldott. Persze a felszíni csatának az lett a vége, hogy mindenki lelépett. :-O

Olyan parányi, hogy szóra sem érdemes, de móka volt a javából kivenni. Közben elkezdett dörögni az ég és én szapora lépésekkel megszűrtem még egy jó helyet. Mielőtt a töltésről lecsúsztam volna, a rejteket adó gazból 4-5 percen keresztül sasoltam a vizet és megállt bennem az ütő. Hatalamas domik és jászok bújtak meg a fenéken lévő kövek között és komótosan bandukolták körbe területüket. Ekkorákat még csak képen láttam…

Az első dobás célba ért és láttam, ahogy felkeltette érdeklődésüket a csali, de sajnos egy kicsi ért oda elsőnek és akasztás után rögtön nyomott egy ordas nagy szaltót. Mondanom sem kell, hogy mindenki eltolta a bringát én meg ott maradtam, mint árva lófasz a szélben. És ami a legviccesebb… Mielőtt haza indultam volna hatalmas árnyékot szúrtam ki a derékig érő vízben, karnyújtásnyira tőlem.  A hatalmas folt feljött a felszínre pipálni egyet és akkor szembesültem azzal, hogy egy 10 kiló feletti pikkelyes ponty volt a folt megtestesítője. Akkora farka volt, mint egy nagy lapos tányér. Hiába, mint mondottam ilyen ez a víz, ilyen az Ormánság. Bármelyik percben bármi elképzelhető. Az ellentmondások földi paradicsoma!

Mindenkinek hasonló élményeket és legközelebb már a Kaszárnya-patakkal fogom lezárni a baranyai kisvizek bejegyzéseimet.