János újratöltve

2011.06.10-11. Drávaszabolcs-Fekete víz-Szaporca

 

Ahogy ígértem a DAS BOOT-os kalandjaim ismét áradásnak indultak és ezzel párhuzamosan a Dráva vízállása is megriasztott nádi ponty módjára ugrott meg. A kiruccanás nem titkolt célja a folyó ragadozó halainak megregulázása lett volna, de sajnos természet anya gátat szabott az efféle halnevelő tevékenységemnek.

 

Íme a kaland kezdete. A kajakot sikerült ismét teherhajóvá duzzasztanom, de ez nem baj, mert legalább ez is rímelt a folyó duzzogó lelkiállapotára.

A bal felső kép tökéletesen szemlélteti, hogy a gyönyörű tiszta vizű Dráva hogyan lesz egy szempillantás alatt kakaó. (Az evezőm festése a folyó eredeti színét kapta álcázás gyanánt). A jobb felső felvételen már férfias evezőcsapásokkal toltam fel a 130 kilónyi rakományt az árral szemben. Bizony-bizony a kajakoshorgászat nem a fürdőskurvák sportja. Megkövetel egyfajta szellemi fogyatékosságot, vagy éppen őrültséget, főleg ha mindezt még megfejeljük egy kis gázlócsizmás pergetéssel is, ahol éjszakánként a lápi lidércek riogatják a megpihenni vágyó ember szívét.

Lenyűgöző volt látni, hogy miként éledt újra a folyó vérkeringése. Elhalt artériák és “trombotizálódott” vénákban serkent újra az élet. A folyó teljesen más arculatot kapott. Az egykoron fellelhető kövezéseket mind “megette” a víz és tekintélyes méretű örvények, limányok rugdosták a hajót.

A Fekete-víz befolyóját elérve megpihentem, majd barátaim társaságában töltöttem az éjszakát, ahol színpompás történetekkel és pattogó tábortűzzel színesítettük a vadregényes tájat. Éjszaka nem igazán horgásztam, mert nem láttam értelmét, azonban a hajnali szellőben megéreztem, hogy eseménydús nap előtt állok.

Íme a kikötés pillanatai a Fekete-víz torkolatánál. Baráti fogadtatásban volt részem és mikor megláttam a felém vigyorgó tekinteteket rögtön tudtam, hogy igen mókás társaságba keveredtem. Salának ezúton is köszönöm a finom lecsót, mely energiával árasztotta el leamortizálódott és kiégett testemet és ami másnap már metán formájában volt jelen a nyakig érő gázlócsizmámban.

Hajnalban a Feketén már nem kellett árral megküzdenem. Komótosan, ráérősen folydogált a megduzzadt csatorna, hogy eggyé váljon a Drávával. Rablások csak elvétve fordultak elő, de azért sorakozót vezényeltem a műcsalijaimnak. Elsőként egy parányi wobblerecske került zsinórvégre és kisvártatva elcsábított valakit, akit a pecám görbületéből ítélve nem egy kölyök domolykónak néztem.

Kezitcsókolomot köszöntem jászéknak ezen a hűvös reggelen és dolgosan tovább forgattam az evezőket. Jól indult a nap.

Legnagyobb örömömre és megelégedésemre lekaszálták a folyó két oldalát övező sűrű gazt, úgyhogy a közeljövőben nem kell harmatfürdőt vennie az erre tévedt magányos gyalogos horgásznak.  Én most ringatózva, hátradőlve, a hajóm foteljéből szemléltem a pazar és egyedi ormánsági tájat. A felkelő nap aranysárga fénye melegséggel töltötte meg a rideg reggelt és előcsalogatta a békák nagy ellenségeit, akik ismét frakkban, hátra tett kézzel massíroztak a fűben, hogy hegyes és hosszú csőrükkel kiszúrják a varangyok és kecskebékék gülü nagy szemeit. :-O A következő dobásom a part menti töklevelek közé landolt, melynek nem örültem a csukaveszély miatt. Finom monofillal kész öngyilkosság a krokodil zónát megbolygatni, mert annak műcsali tolvajlás lesz a vége.

Hála Istennek egy termetes és sudár domolykóval szemezhettem a reggeli nap fényében. Nagy víz, nagy halak? :-O (Azok az olvasók, akik unalmasnak találják a halas képek nézegetését nyugodtan evezzenek más vizekre, mert itt kérem szépen egy pazar és egyedülálló halfesztivál fog következni!) :-O

Kedvenc hídamhoz érkezvén, a magas vízállás miatt már nem láttam a fenéken megbúvó köveket, amiken előszeretettel vernek tanyát nyálkás kis cimboráim. Előkerült a GPS és centire pontosan láthatóvá váltak a kövek. Pont úgy helyezkedtem, hogy a hajóból meg tudjam dobni az ominózus szakaszt. Az első dobás nagyon szépre sikeredett és megkezdődött a legizgalmasabb pillanat, a csali bevontatásának megkezdése….

Már majdnem a hajó oldalának ment a műcsali, mikor valaki a mélységből rávetette magát. Ismét egy jász nyálkázta össze a limuzinom belsejét. 🙂

A nap folyamán többször kaptam hívatlan vendégeket, nem volt szívem kitessékelni őket a domolykók által portyázott vízre. Idővel egész népes kis csapat burjánzott a hajómon. Noé bárkája a 21. században… :-O A legközelebbi dobás nád szélére volt irányozva…

Rövidke csata után ismét győzött a könnyűlovasságom. Mi lesz ma itt kérem szépen? Már megint halak fárasztásával fogom untatni magam? :-O

Ebben a kanyarban birkák bégetését hozta a szél. Örömmel vettem tudomásul, hogy János, az öreg pásztor is itt van valahol, valószínűleg egy fa árnyékában lepihenve. Nagyon szép tájak váltották egymást és a hajóm teljesen némán és simán szelte a vizet. Gázlócsizmában már régen szétugrasztottam volna a pikkelyeseket. A következő lendítésem a képen látható nádfaltól 10 centiméternyire csapódott be és a vízbe érése pillanatában elkapta valami….

Formás kis balint köszönthettem a fedélzeten, aki a domikkal ellentétben rendes és illemtudó vendégnek bizonyult. Türelemmel várta a horogszabadítást és a szabadon eresztését.

Ezt a panorámát kár lett volna ott felejteni. Sajnos a Rebel dongóim és szöcskéim nem igazán bizonyultak fogósnak és nagyon gyatrán muzsikáltak a jóval olcsóbb műcsalikhoz képest. A Salmo Tiny siralmasnak bizonyult minden tekintetben.

Ismét egy balint tudhattam a kezemben, de neki még vastagon az iskolában a helye. Mars vissza a vízbe kis barátom! Közben kezdtem magam egyre melegebben érezni a nyakigláb csizmámban, ezért kikötöttem és egy kicsit könnyítettem az öltözékemen. Mire újra a hajóba ültem már János nézett velem szembe a töltésről.

Megint meseszerűvé vált az utazásom. Ezen a helyen akár a hétrőfös bakarasz, vagy akár egy vasorrú bába is gömbvillám módjára pattanhat ki a semmiből. A folyó egyik hínárosában találtam egy úszó horgászbotot, amit valószínű egy hal vihetett el. A kép a talált ajándék átadása után történt. :-O János szemlátomást örült újdonsült szerszámának bár csak lassanként jött rá, hogy mi már ismerjük egymást. Szerintem marslakónak hittek először, de nem is csoda. Bodri tekintetében minden benne van. :-O Szaporca térségébe érve mindig jól érzem magam. Kezd hiányozni, ha távol vagyok tőle. A képet tessék jól megnézni, mert az effajta látvány lassan ki fog kopni a vidékről. Sajnos.

Kíváncsi voltam a folyó medrének milyenségére és már az ülepem sem bírta nagyon a több órányi ülést. Kiugrottam hát, hogy egy kicsit virgonckodjak a vízben. Persze gondolhatjátok, hogy a csatornában állva is megvallattam a nád szélét…

A horgász rövid, de annál inkább vehemensebb kimenetelű küzdelem után magáévá tudhatott egy igen faragatlan domolykót, aki a beemelés után fáradságot és erőfeszítést nem kímélve verte szét a hajó belsejét.

A kép élethűen szemlélteti, hogy a kitartó kajakos horgász felszerelésében a legmesszemenőkig bízván, hogyan és miként vallatja, szűri a vizet a mostoha és igénytelen körülmények ellenére, miközben hűséges kis hajója vígan ringatózik a folyó pompás habjain.

Áhá, most meg vagy–kiáltott fel a szorgos horgász és egy határozott mozdulattal már emelte is ki a halat a vízből.  Az apró, jó minőségű, a kor követelményein is messze túlmutató hármashorog beretva élesre kimunkált hegye egy könnyed mozdulattal ütötte át a délceg pikkelyes alsó és felső állkapcsát. Ilyenkor nem hiányozhat a jól felkészült horgász hátizsákjából a horogszabadító, mely segítségével szakszerűen és gyorsan jön a segítség, ha a szükség úgy hozza. A beavatkozás meghozta gyümölcsét és az ifjú domolykó kisvártatva már a vízben lubickolva fürdött a nyári nap tikkasztó sugarában. :-O  Mindezek után hősünk tutajába vissza ülve szaporán evezett tova, hogy felvegye a harcot a folyó egyik legádázabb, legembertpróbálóbb vízesésével. Íme a félelmetes és kétes kimenetelű gigászi küzdelem megfilmesített változata, ahol gép és ember, ember és gép magukra utalva csak és kizárólag a szerencsében bízhatnak:

A zubogó után megpihentem, majd elindultam visszafelé, de most már szerencsére az ár is az én oldalamon volt. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy hölgy kiáltozik felém, hogy gyere ide és adj autogramot! Hiába, ilyen ez a vidék. Valószínűtlen dolgok történhetnek meg a nap bármely percében. Röviden nem tudtam elmenekülni a hölgy kiáltozása elől, mert futott utánam a parton és folyamatosan csak azt szajkózta, hogy gyere ide és írj be az engedélyembe. Hiába mondtam neki, hogy nem vagyok halőr, nem tágított és kezdett az agyamra menni.

Nagy nehezen kikötöttem és megszületett életem első “ellenőrzése”. A hölgy nagyon örült neki és nem győzött hálálkodni. A mai napig kérdőjel számomra az egész, hogy mire volt ez jó. Azért jól jött az ajándék pálinka, amit sikerült egy finom sörrel leöblítenem. Én mindenesetre jót nevettem magamban és folytattam a horgászatot félig illuminált állapotban. Legnagyobb meglepetésemre, valószínűleg az alkohol hatására iszonyúan pontosakat dobtam.  A part mentén a hínarasban szitakötőt ragadott el valami és a rögtön egy jól irányzott lövéssel szondáztam egyet…

Pár méter zsinór felcsévélése után határozott ütést éreztem és megszólalt az orsóm fékje. Egy szép jásszal gazdagodtam, aki szerencsére illemtudóbb volt egy átlag domolykónál és nem rúgta szét a műanyag kéróm.

A nap már régen elhagyta a zenitet és az árnyékok jócskán megnyúltak. János leterelte a nyájat a folyóhoz és nem szalasztottam el az alkalmat egy kis közeli ismerkedésre a birkákkal. Face to face. Állat az állattal. :-O A birkák jelenléte bűbájossá, elvarázsolttá tette a már amúgy is meseszerű tájat. Közben ismét megszaporodtunk egy lélekkel, de ezúttal nem kisbáránnyal…

A kis kecskegida hófehér ruhájában földre szállt angyal benyomását keltette és ártatlanul szemlélte az őt körülvevő ismeretlen világot.

Sajnos a hosszú lábak állandóan összeakadtak és minduntalan bukfenc lett a járásból, ezért a nyáj ura segített egy kicsit. Vajon a kiskecske milyennek láthatott engem mindenféle elfogultság, tapasztalat, beidegződés nélkül? Néha furcsa játékot szoktam játszani. Melegen ajánlom mindenkinek. Lényege, hogy próbáljuk meg az előttünk lévő tájat mindenféle elfogultság nélkül szemlélni. Nem könnyű és általában csak 1-2 másodpercre sikerül kivitelezni. Nagyon erősen el kell vonatkoztatni és a díszlet minden egyes részletét úgy kell látni, hogy nincsen neve. Neveket csak az ember ad a világ dolgainak, hogy könnyebben tájékozódjon. Mert a katicának nem katicabogár a neve és Jánosnak sem János. Sőt a ma született gida sem gida és nem létezik domolykó, sem balin, sem Nap, sem Hold, sem ég, sem föld. Ezek mind-mind csak fogózkodók. Nélkülük lezuhannánk a semmibe. Hasznos dolgok nem kétlem, mint Ikarusz buszon a fogantyú, de alighogy nevet adunk valaminek már el is mentünk a lényege mellett és soha nem fogjuk olyannak látni, mint kellene.

Elköszöntem Jánostól, mert közeledett az este és még sok volt hátra a leevezendő kilométerekből. A fenti szakasz nagyon gyanús volt és rögtön megpróbáltam a fák alá ejteni egy Rebel szöcskét, amit mozdulatlanul hagytam a felszínen ringatózni…

A műcsalitól 2 méternyire felpúposodott a víz és váratlanul lefejelte valami a sáskámat. Bevágás, majd egy aranyos kis domolykó kacsintott rám.

Ugyanezen a helyen jött még egy tekintélyes méretű domi is, aminek igen örültem. Közben egyre lejjebb csorogtam és megfigyeltem, hogy a part menti szitakötőket szépen szedegetik le a felszínről a halak. Popper indul…

Negyedik vagy ötödik durrogtatásra csúnya nagy fröccsenés kíséretében támadás érte a parányi szöcsimet és a támadó ismét nagy galibát csinált a fedélzeten. :-O

Sajnos a csuka zónában való pergetést nem lehet örökké megúszni és mikor a következő vontatásnál egy nagy pettyes farkú árnyékot láttam ráfordulni a csalimra meghűlt bennem a vér. A parányi wobblert tüstént beszippantotta egy krokodil pofa és abban a másodpercben már pattant is a zsinórom. Szeláví, mondaná a francia. Én csak magyarosan kurvaanyáztam egyet.

Kicsit lejjebb vele taliztam, majd rá pár percre…

ezen a sejtelmes és vérfagyasztó helyen…

…vele is randiztam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen eredményes lesz ez  a nap.

Őt is partszélen fogtam és hatalmas murit csapott a kajakban.

A híd alatt is kaszáltam. Na nem ám füvet… :-O Flörtöltem a javából. Nincs az a pornószínésznő, akit annyira csúnyán összekentek volna, mint engem a domolykók. Hiába, ilyen a domi hardcore és felettébb élvezetes.  :-O

Naplementére sikerült kieveztem az élő Drávára, de nem láttam értelmét a további vallatásnak, mert a vízből Bedekó kakaó lett. Elővettem egy hosszú szívószálat, beleszórtam a vízbe 25 kiló cukrot és elégedetten szürcsöltem a finom kakaót Drávaszabolcsig. Hangtalanul csorogtam le a félelmetesre dagadt vízen és közben káprázatos halakról álmodoztam. A horgászat már nagyon hiányzott. Nem volt a kezemben a bot már vagy 25 perce. :-O És ha már felbukkant a bejegyzésembe a Dráva kapcsán a dagad, duzzad, nő, árad ige itt van Nektek is valami ajándékba…

Mónikával a kikötőben találkoztam. Segített partra emelni a hajót, de állandóan kiment a bokája a magas tűsarkúban. Sajnos otthon felejtette a gázlócsizmáját, ezért lefordultam róla, mint balin a kétrészes, süllyedő Rapaláról. :-O