Urbánus domik

2011.06.22.

Az utóbbi időben sok kis patakot és csatornát teszteltem le, de ennek ellenére nagyon furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon milyen lehet a Pécsi-víz Pécs közepén. (A bőrgyár annak idején teljesen megölte a Pécsi-vizet és ezáltal a Fekete-vizet is.)  Kicsit abszurd volt gumicsizmában és horgászmellényben a Vásár-tér mellett, mosolygó és furcsáló tekintetek kíséretében korzózni, de reménykedtem benne, hogy az nevet, aki a végén nevet. Szóval szerintetek él domolykó nemzetség Pécsett? Mire fogadnátok? :-O

A bevetés előtt új egyenruhát húztam a könnyűlovasaimra, bízva abban, hogy így szebben fognak a csatatéren muzsikálni. Múzsiká indul! (A kép alján, középen van a legfogósabb, leghűségesebb, legviharvertebb műcsalim, akinek meg van ragasztva a fara és akiért megvesznek a halak)

És ez már a tett helyszíne lenne a Tüskésréti út és a hőerőmű mellett. Itt nagyon sekély volt a víz és halat sem láttam, ezért egy kicsit továbbsétáltam oda, ahol…

a kisebbség tömegesen szokott nyári kánikulákban matracokon ringatózni. :-O Szerencsére most távol voltak és én megéreztem a determinisztikus végkifejlettet, miszerint a felszín alatt halak lapulnak és meg is lesznek fogva. Gyerekek, erre a szintre is el kell jutni! :-O Egyébként meg kell említenem, hogy nagyon hiányzott Balázs barátom segítsége, mert nem volt ki szákoljon. :-O

Nagyon óvatosan lecsúsztam a töltés mentén és kiültem a zubogó mellé, hogy útnak indíthassam az első mélységi felderítőmet. Rögtön a vízbe pottyanás pillanatában a túlsó part mentén felpúposodott a víz és egy sötét hengeres test rúgta el magát a sás széléből. Rátéptem a hajtókarra, hogy így talán nagyobb lesz az inger és már meg is elevenedett a horgászbot a kezemben. Sajnos a küzdelem rövid volt, mert halunk pillanatok múlva kereket oldott. :-O Második dobásra ütés, majd megint egy koppintás és a part szélén már rugdalózott a bot.

Íme az első hal a “belvárosból”. Pici domi, de a miénk. És ha van pici, majd jön a nagyobbja is. :-O Boldog voltam, hogy itt is felbukkantak ősi barátaim. Mert néha olyan, mintha nem csak pár évtizede, hanem több ezer éve ismernénk egymást. Hatalmasra tátott száj jelezte, hogy vendégünk távozni szeretne és a barátság megint kezdett egyoldalúvá válni. :-O Hagytam pár percig pihenni a helyet, majd ismét repült a baka. Néhány tekerés után már görbült is a bot…

Ungárise Niagara Falsz… A következő dobás már a híd alól lendült…

Ő már egy kicsivel nagyobb volt és szépen túráztatta a cájgom. Aztán dobás dobást követett és a víz kezdett elnémulni, de még mielőtt végleg csendben maradt volna megérkezett az utolsó vendég is…

Istenem hát mivel érdemeltem ki, hogy ennyire szerettek? :-O Őkelme már combosabb volt és talán már az általános iskolát is kijárta. Csak így tovább!

A kis vízeséstől lefelé inulván(bal oldali kép) nem igazán találtam 15 cm-nél nagyobb vizet, de bizalommal töltött el, hogy nagyon sok parányi halat láttam cikkcakkozni a mederben. Felfelé menet(jobb oldali kép) ugyanez volt a helyzet. Itt sem nem láttam értelmét a vallatásnak, ezért autóba pattantam és 5 perc alatt áthúztam a vásártér mellé egy kis mintavételre.

Rögtön a híd alatt kezdtem a mókát és szép lassan haladtam a Pécsi Bőrgyár felé, ami innen körülbelül 1 kilométernyire lehetett. Kíváncsi voltam, hogy ezen a szakaszon találok-e halat, vagy sem.

Hát találtam és a sors fintora, hogy itt volt belőlük a legtöbb.

Kezdetét vette egy őrjítő és szédületes domolykó parádé, ahol igen gyakran törte meg a csendet a kis Abu fékjének felvisítása. :-O

A hidat elhagyva ilyen volt a meder és a környezete. Rengeteg rávágásom volt útközben.

Csúnyán festett, aki csávába került. :-O Szó szerint kötélen lógtak csórikáim. Na, de elég a sok-sok halból, kalandozzunk el egy kicsit más vizekre és nézzük meg hogy élnek a városi domik:

A vidéki domolykók kőházaikkal szemben íme így fest a városi rokonaik lakhelye. A bal felső kép egy kis panel garzonlakást rejt egy személyautó gumiabroncsa képében a jobb felső pedig egy két és félszobás téglalakást egy teherautó kerekének a formájában. Sajnáltam, hogy ilyen mostohák az urbánus domik körülményei, de hát valljuk meg őszintén a városi ember ugyanilyen szemétdombon él, sőt talán még jóval szemetebb szemétdombon mint ők. Bár ha jobban meggondolom még akár vidéki halakká is válhatnak. Nem kell mást tenniük, mint szép nyugodtan lecsorogni a Pécsin egészen Szaporcáig a Feketébe, vagy éppen az élő Drávába. Talán még Jánossal is szalonnázhatnának.

Ő egy igazi kis panellakó proli-domi lenne. :-O Érdemes a képet nagyban nézni, mert csodás teremtmény a domolykó!

A hidakat itt is előnyben részesítették szerencsére.

Ez a példány már vaskosabb volt és remekül küzdött a horog végén. A híd alatt volt a szállása, amíg egy köcsög horgász ki nem rángatta onnét.

És ez lenne a felderítés vége. A bőrgyár, ami éjszakánként éveken keresztül ontotta magából a mocskot a Drávába. Dolgoztam itt régen pár hetet, de ennyire undorító helyet ritkán lát az ember. Már akkoriban is a hányinger kerülgetett a sok csontkukacos, rothadó disznóbőrtől és a vegyszerek szagától. Egy kis pihenő után elindultam visszafelé és már csak elvétve szórtam a vizet…

És íme a nap legnagyobbja, aki csúnya ramazurit csinált. Hiába a természetet nem lehet holmi vegyszerekkel, atomrakétákkal, vagy éppen műanyaggal elpusztítani. Az élet mindig újra sarjad bármi is történjék. Egyszer lehet, hogy nélkülünk.