Farkasok támadása

2011.07.05.

Miféle könnyű pergetés az ahol a mélységből hófehér, borotvaéles fogak lesnek a vékony cérnán lovagoló parányi katonákra? Még csak könnyed pergetésnek sem nevezhető. Inkább legyen könnyelmű pergetés a mai bejegyzés vezérgondolata.

Az utóbbi időben teljesen elvesztem a magyar vidék páratlan hangulatában. Csordultig teltem széppel és egy olyan elvarázsolt világba csöppentem, ahol az órák másodperceknek tűntek. Az egész napos horgászatok kurta kalandnak tűntek és hazafelé menet, már azon kaptam magam, hogy hiányzik a vidék és a mélykék sátor a fejem fölül. (A fenti képet egy vasútállomáson készítettem az autóból, miközben egy tehervonat átrobogására várakoztam)

Habos gomolyfelhők, bearanyozott búzatáblák és az aratás illata kísérte utamat a kicsiny patak mentén.

Virágnak virága… Mehetsz keletről nyugatra, délről északra, bejárhatod a sárgolyó minden szegletét, de ilyen elvarázsolt helyekkel sehol nem fogsz találkozni. A magyar vidék felold, beszippant, elnyel és ha nem vigyázol rabul ejt. Sajnos a költői gondolatokból nem fogunk megélni, ideje, hogy a munka mezejére lépjünk. De előtte egy kis kalandozás a műcsalik világába…

Előtte és utána. Az új, 300Ft-os Energofish műcsalim ünneplőben és estélyibe öltöztetve…A parton dobtam rá ezt a finom kis kosztümöt. :-O Hát akkor nézzük meg mit ad a legelső dobás…

Rögtön az elején már egy szép domi köszönt rám. Szegény kis domolykóim nem sejtették, hogy a szívtelen horgász az összes műcsalijára Owner kampókat rakott, így hát a fejeléseknek csúnya következményei voltak. Néha úgy éreztem magam, mintha egy Kurosawa filmnek lettem volna a főszereplője. Leakadásom a nap folyamán nagyon kevés volt.

A patakot gyakran övezte nád, vagy bokor és a víz futása is mérséklődött. Átfutott az agyamon a gondolat, hogy nehogy farkastanyába fussak, mert akkor nagyon csúnyán a f@sz végén találnám magamat…

A megérzésem be is jött, de szerencsére csuka úr nem falta fel a katonámat. Szépen a szája szögletébe akadt az egyik szamurájkard. Kisvártatva egy újabb gyönyörű csukát akasztottam, aki pár másodperc küzdelem után elrabolta az egyik bágomat. Mindegy. Minden háborúban van veszteség. Hol kisebb, hol nagyobb. Nem adtam fel a dolgot és tovább vallattam a vizet…

A következő kis komám szó szerint kicsi volt, de mondtam neki, hogy nap vége felé küldd hozzám apádat, beszélni akarok vele. :-O Eldöntöttem, hogy kifarolok a csuka zónából és olyan vizet keresek, ahol kövekkel és sebesen folyó vízzel találkozom.

Na ez gyorsan ment. Sárga karikák mutatják a domolykó zónát, míg a pirosak a csukák feltételezett fészkét jelölik. Mindjárt le is teszteljük működik-e, vagy sem.

Atyafi a paradicsomban… A zubogó hangja és a hűs, talpamat csiklandozó víz felüdülést hozott a nagy melegben. A frissen vásárolt gumicsizmám kimenőt kapott. Az első lendítések 4-5 méternél nem voltak hosszabbak és a legnagyobb sodrást érték. A csalit nagyon lassan vezettem és megkopogtattam vele a kövek tetejét. Már az első dobás meghozta a sikert…

Nagyon szép domi jelentkezett. A sodrásban még jött több kisebb is, aztán a dobásaim távolságát megnyújtottam és most azt a területet vallattam, ahol a sebesen futó víz elkezd örvényleni és ahol kezd a part kiöblösödni. Lássuk…

A balin pedig a balinzónában jön. Egyszerű ez, mint a vizesnyóócas! :-O Most pedig nézzük meg, hogy mit ad a piros karikás csukazóna. De azt már a partról…

Hát mi mást adna, mint csukát? :-O Mázlim volt, hogy nem nyelte be.

Ezúton szeretném üdvözletemet küldeni minden kedves sporttársam felé! :-O Eh-eh-eh.

Kis barátom nagy puszit kapott. Ez egy igazi domolykó özön! :-O

Itt van egy videó, hogy jobban látható legyen az izgalmas és sejtelmes helyszín.

És igen, így néz ki egy gondozott töltés. Nem volt gaz, nem volt csalán. Kilométereken keresztül pázsiton sétáltam. Ezzel összhangban a faluban is pedantéria honolt. Mutasd a töltésed és megmondom ki vagy!

Pont ilyen szakaszt kerestem. No akkor könnyűlovasság előre! Támadás!

Első dobásra a csalit egy felpúposodó víztömeg kísérte és mikor rátéptem a hajtókarra már rá is vágott. Nem volt kicsi.

Róla azt hittem jász, de domi lett belőle. Keményen küzdött. Szákolnom kellett.

Balin is jött.

És szép fejeshalak a nagyobbak közül. Ami meglepett: Az itt élő domolykók sokkal harcosabbak, mint az ormánsági rokonaik. Testük hosszabb és jóval izmosabbak. Színük sokkal világosabb és szinte kivétel nélkül mindegyiket szákolnom kellett. Még a kisebb példányok is hangsebességgel hasították a vizet. Nagyon nagy vircsaftot rendeztek.

Később előkerült az autóm gyomrából egy újabb peca, amire drótelőkét szereltem, mert féltettem az apró gyermekeimet. Immáron kér bottal jártam a töltést és a csukás helyeket ezzel a felszereléssel dobáltam meg. És meg is jött az eredménye.

Micsoda pákosztos, tekintélyes pocakú halacska. Ő lehetett a csatorna lustája. Ennek ellenére még szaltózni is tudott.

Ő is a harcosok klubjából jött. :-O

A híd alatt hűvös szellő kényeztetett. Ez volt a főhadiszállásom egy darabig.

A kis műcsalik nem tétlenkedtek. Dolgosan végezték munkájukat.

Megmondom őszintén, remekül éreztem magam. Sokan jöttek, még sem akartak lyukat beszélni a hasamba. :-O A nap kezdett a vége felé közeledni és a kis csuka faterja még most sem keresett meg. Lehet, hogy könnyelműen elfelejtette átadni az üzenetet?

Aztán egy sejtelmes helyet a drótelőkés pecával dobtam meg…

És megérkezett a várva várt apuka. Bőven méretes volt.

Ezen a helyen zártam a napot sok-sok hínárral. És hála istennek itt jöttek meg a nap legnagyobbjai… Felszínen, magasba tartott spiccel vezettem az apró bágot, amikor a part mellől egy nagy folt megtolta a vizet. Akkor már láttam, hogy nagy hallal lesz dolgom. Megállítottam az orsót és hirtelen ráhúztam spiccel. Rávágott! Már ült is a horog és az ABU kivágta a magas C-t.

Hosszú küzdelem után egy 42 cm-es domolykót vonszoltam partra. És ami vicces, hogy még párja is jött…

A horgok szépen akadtak, egy kis vér jelezte, hogy valami szokatlan dolog történt, de pár pillanat múlva már újra úszhattak.

És itt lenne a mai bejegyzésem záróképe. Ismét egy nagyon szép napot tudhatok a hátam mögött. Felejthetetlen ajándék ez a harmincnyolcadikra. Hazafelé menet lassan vezettem. Néztem a nap lemenő fényében a színarany búzamezőket és a falánk, dolgos kombájnokat, ahogy nagyokat haraptak a búzatáblákból. Olybá tűntek, mint torkos bolhák a kutya szőrében. Sallangmentes, közhely nélküli szülinapot kaptam Isten hallgatak népétől. Bár egyedül voltam, mégsem voltam magányos.