Catch and Eat!

2011.07.16.

Szeretnél eljutni vadregényes helyekre, ahol még a madár se jár? Szeretnél férfi módjára küzdeni az elemekkel és közben kedvenc időtöltésednek élni? Szeretnél borzasztó nagy deltát és irdatlan nagy lepkéket? Szeretnéd légzésfunkción kiakasztani a spirométert? Unod már, hogy a halak csak álmodban találnak rád és általában nem többek, mint elérhetetlen röpke álmok? Agyadra megy a család? Szeretnél megszabadulni a kibetonozott halastavak árnyékából, ahol minduntalan megbotlasz a bojlisfotelekben? Eleged van abból, hogy vagyonokat költesz napijegyre és cserébe 500 idióta rondítja el a napodat? Ki szeretnél törni a modern civilizációnak hazudott ingoványból, hogy a tágas vizeken ringatózva a halak kényeztessenek? Ráuntál az elektromos kapásjelző agyvelőbe hatoló szimfóniájára? Szeretnél egy igazi csendes, megbízható pajtást, aki még akkor sem válaszol, ha kérdezed? Barátom, eljött az idő, hogy kajakba ülj!

Azonban, még mielőtt felpörögnének a lapátok két embernek tartozom köszönettel. Az egyikük a legutóbbi horgászatom során majdnem csapóhorgokkal fogott meg, mert a bokrok alatt elevezve nem láttam, hogy 60-as zsinóron hatalmas acélkampók lapulnak a felszín alatt. Belegondolni is rossz mi lenne az emberfiával, ha mondjuk úszás közben ilyenre akadna folyóvízen, vagy akár csak csónakban ülve. Szóval köszönöm, hogy vannak még olyan jó emberek, akik önzetlenül járulnak hozzá a csapóhorog gyűjteményem gazdagításához. A másik köszönet…

egy hűséges és nagylelkű olvasómat illeti, aki egy rakás szebbnél-szebb műcsalival ajándékozott meg a minap. Jobb oldali képen figyelnek a TADFRY-ok! Már alig várom, hogy kipróbálhassam őket! (A legközelebbi peca alkalmával fogom bevetni őket) No, akkor fedélzetre, horgonyt fel!

A kakasok még javában aludtak, amikor már a Dráván összeszerelve ringatózott a hajóm a kikötőben. Fedélzetre “lépvén” átfutott az agyamon a gondolat, hogy lehet szellemi fogyatékos vagyok. :-O A hajnal hűvös volt, ezért rövid és laza evezés után teljes gázra kapcsoltam, hogy bemelegedjek. Ilyenkor félhomályban jól jönnek a navigációs lámpák és különösen figyelni kell a parton ülő horgászokra(már ha van) mert a meredeken ágaskodó botjaik zsinórjai igen hosszú utat tesznek meg, míg lefutnak a felszín alá és senkinek nem hiányzik egy reggeli kurvaanyázás.

A folyó szépen lement és már nem a haragos arcát mutatta. Ez a fatörzs jelzi, hogy nemrégiben magasabban állt a víz és kövezésnek nyoma sem volt. Következetesen megdobáltam a kő utáni “visszaforgót” és még a sodrásba is jutott pár parányi katonám, de még ütés sem volt rájuk. Rablásnak vagy bármiféle felszíni történésnek nyomát sem láttam.

Már több ígéretes helyen voltam túl, mikor ezt a képet készítettem. Kis balinokon kívül semmit sem fogtam. Néma volt a folyó és nagyon nem tetszett, hogy nem sikerült halat kiparancsolnom belőle. Többen pergettek partról eredménytelenül és a helyi pontyozós spórik is csak csüggedten gubbasztottak a botjaik mellett. Nem tetszett ez a muzsika… Ki kellett találni valami alternatívát.

Nagyon bíztam a “Gibraltári-szorosban”, de sajnos itt is néma vízre leltem. Hiába, az élő Dráván való pergetés nem egy leányálom. :-O Végül is kedvenc műfajomnál, a sekély vizű pergetés mellett döntöttem és ösztönösen beeveztem a szoroson túlra, ahol felgyorsul az idő és mesében érezheti magát az odatévedt horgász. Tehát akkor ne feledjük, hogy ma a sekély vizű könnyű pergetés műfaját fogjuk gyakorolni. :-O Egy szűk negyedóra elteltével varázsütésre megjöttek a pikkelyesek és olyan halözön aranyozta be a napom, amilyenben még soha nem volt részem. (Mellékesen megjegyezném, hogy a mély vizeket szinte mindig kerültem. Béna kacsának érzem magam a 2 méternél mélyebb helyeken és a műcsali arzenálom is inkább a felszínre van kiélezve. 50 centimétertől mondjuk 1,5 méterig hatékonyan operálok.)

Íme a nap első vendége, akitől a frász tört ki mikor megláttam. Nem olcsó a műcsali és szívet szorító látvány volt, mikor megpillantottam a hófehér csukafogakat a madzagomtól pár milliméternyire. Szerencsére a parányi wobbler jól akadt, de csoda, hogy megúszta, mert az ifjú suhanc mindent bevetett ellenünk. Volt szaltó és erőteljes fejrázás is. Csuda mókás kinézetű hal a csuka. Ez a vicces papucs alakú kobak minden alkalommal megnevettet. Olyan a feje, mint a Frakkban Károly bácsi tutyija. Szokásomhoz híven ismét futárt csináltam a kölök csukiból és küldtem egy üzenetet az apjának… :-O

Domiból jóval átlagméreten felülieket fogtam és nagy élvezetet jelentett a fárasztásuk. Ezek a halak tényleg képesek a fénysebességre és soha nem adják fel.

A nap fénypontjait a jászok adták. Most új oldalukról ismerhettem meg őket. Fárasztás közben szó szerint a vízen jártak és  még a hajóban is éktelen nagy ribilliót rendeztek. Nagyon támadékony kedvükben voltak és szinte minden csalira eszementen rontottak rá.

A lankásabb partszakaszoknál kiugrottam egy kis tornára, de azért a peca a kézben volt. :-O

5 perc múlva már két önkéntes domival gazdagodtam. Felhúztam hát a horgonyt és tovább osontam. Egyébként a kajak nagy előnye még, hogy helyes evezési technikával szinte telesen némán és hullámzás mentesen lehet vele haladni. Lopakodó üzemmódban pedig akár karnyújtásnyi közelségbe kerülhetünk a gyanútlan hidegvérűekhez. Erre még rátesz az alacsony, besüllyesztett ülés, ami tovább növeli a láthatatlanságot. Állítom, hogy gázlócsizmában lépkedve könnyebben kiszúrnak a halak.

Időközben jelentkezett nálam a kis csukesz faterja, de én még nagyobbat szerettem volna, ezért meghagytam neki, hogy szabadon bocsátás végeztével keresse fel az apját. Vagyis a junior csuka öregapját. :-O A farkas gyanús helyeket elsőnek a drótelőkés pecával szórtam meg, így most nem kellett paráznom, hogy műcsali rablás lesz a dologból. A Lip Grip-től teljesen elszoktam és nehezen játszottam a pofájába, de pár kör és szaltó megtétele után végre sikerült.

A hajó orra előtti vízfelület hamar elárulta, hogy valamiféle egyenetlenség lapult a felszín alatt. Erre utaltak a part menti kövek is. Ezeket az ígéretes helyeket mindig elmentem GPS-be, ha netán magasabb lesz a víz még jó szolgálatot tehet majd.

Az első dobások a kövezések utáni örvénylő vizet érték, majd jöttek a kövek és az azokon túli felduzzadt rész. Meg is volt az eredménye.

Ezen a szakaszon sok halat fogtam, de nem akarom felrakni az összes szereplő képét, mert akkor sokáig tartana ez a bejegyzés. :-O Röviden szólva már-már művészet volt hal nélkül kikurblizni a bágokat és a jászok az őrületbe kergettek a zsiványságukkal.

És íme egy kis technikai útmutató. Ha lankás a part akkor láb kirak és hajót megtart, aztán jöhet a vallatás. Ez aztán a pillanat alatt felhúzható horgony! :-O Ha a töltés meredek és növények vannak az oldalán, akkor a műanyag fogó lép életbe. Egyszerűen csak ráfogunk vele egy gyökérre, vagy akár egy fűcsomóra és a ladik fix.

Ezzel szemben sekély vízben fürdőskurva terpeszt alkalmazok és mindkét lábammal megfogom a talajt. Ez üdítően hat a végtagokra. Ha kedvem szottyan kiszállok és járok egyet a vízben. Itt nincsenek határok, vagy korlátok. Ez a kajakos horgászat! :-O A vasmacskámat egyébként ritkán használom.

Sajnos ő torokra szívta a csalit és nagyon vérzett. Idén még nem ettem saját magam által fogott halat és az asszony is unja már, hogy csak fotózom őket. Ja és a bejegyzésnek is “catch and EAT” a címe, úgyhogy muszáj volt kobakon vágnom legalább a súlyosan sérült példányokat. Kezd már unalmas lenni ez a kecs end rilízes baromság! :-O

Vadregényes tájak váltogatták egymást és szerencsére a halak  sem kíméltek. Erősen balra kellett tartanom, mert számos kupán vágott hal növelte a hajó ellenállását az ellenkező oldalon.

Ez a kis jász egy feketére satírozott bug-on veszett rajta. A nap legeredményesebb műcsalija címét ismét ő nyerte el. Na de mi lehet a kis csuka apjának az apósával? Nagyapi merre járhat? Én menjek hozzá, vagy kérvényt nyújtsak be neki, hogy látni szeretném? Megér egy próbát. Keressük fel otthonában!

Balga módon a drótelőke nélküli szereléssel dobtam meg a tökleveles szélét és azonnal határozott rávágást éreztem, majd megszólalt a fék. Mikor megláttam szaltózni a zöldes színű pöttyös testet és a lapított papucs fejet nevetnem kellett. A parányi wobbler szépen akadt, de közel volt az éles fogakhoz.

Az újdonsült csukám már nagyon szépen festett. Szabadlábon védekezhetett tovább. Ezek után már nem üzentem a rokonságnak. Esox lucius-ból kielégültem. Full satisfaction. 

És íme a nap képe. A víz ismét elvarázsolt, ahogy pazarlóan szórta a Nap a sugarait. A zubogó alatt és felett jó pár halat sikerült nyakon csípnem. Szinte a horgászat minden egyes percére jutott valami rendkívüli kaland. A kis Abu sírásától visszhangoztak a szántások. Igazán pompásan, elememben éreztem magam. A Nap már bőven túljutott a zeniten és lassacskán kezdte a horizontot megközelíteni, de ennek ellenére az egész napom embertelenül telt. Igazán örvendetes dolognak tartottam, hogy a lelapátolt 9 kilométerre  6, azaz hat horgász jutott.

Időközben csinos kis domikkal gazdagodtam. A víz egyre sekélyebb lett és mikor már elérte a térdemet visszafordultam. A Nap is lemenőben volt már és még visszafelé menet is szerettem volna kicsit pecázni. Sok evezőcsapás  állt még előttem.

Ez a felvétel a fordulópontnál készült. Ez volt az utolsó zubogó, amit megszűrtem. Egymást érték a rávágások. Érdekes volt megfigyelni, hogy egy combos domolykó fárasztása közben feltűnt egy 4-5 kilós balin és folyamatosan követte a jobb sorsra érdemes halat. Többször nekiúszott és még akkor is körözött körülötte, mikor már tarkón ragadtam.

A meleg késő délutánra megenyhült és igazán komfortosan éreztem magam a polietilén limuzinban. A nap végéhez közeledve a jászoké volt a főszerep…

Nagyon csúnyán összenyálkázták a fedélzetet és átprogramozták a GPS-emet német nyelvre. Az egyik jászocska nem restelte felburítani a sörömet, míg egy pajkos cimborája belebújt a papucsomba. Igazán mókás népség a jász nemzetség. Estére nagyon kimerültem a fárasztásokban és azt kívántam bárcsak sosem jöttem volna el horgászni. :-O :-O

És íme egy bátor jász, akit még a nagyobb wobbler és a drótelőke sem hozott zavarba. Az ész megáll! :-O A horgászok többsége a pergetés szezonját az őszre és a télre hiszi, pedig ez egyszerűen nem igaz. A statisztikákat is valószínűleg az dobja meg, hogy télen már a kutya sem pontyozik, de akkor rendszerint előkerülnek a pergetőbotok a padlásról. Meleg víz gyorsabb emésztést eredményez, míg a hideg, fagyos vízben Csuka József lazán elböjtöl egy hetet is egy tenyérnyi karcsival. Szerintem áprilistól szeptemberig jó igazán a pálya és az októberi, néha novemberi vénasszonyok nyara is eredményes lehet. A július és az augusztus különösen penge és a folyóvízi halak igenis szeretik a kánikulát. A legtöbb halamat pergetve mindig  nyár derekán fogtam. A konklúzió pedig legyen az, hogy a horgászatban nincsenek általánosítások és szabályok. Aki merev általánosításokba kezd, az nem fog halat látni a szákjában. Szörnyű látni, hogy a parton maszturbáló spórik többsége milyen gyermeteg dolgokban hisz. Valószínűleg az őskorban is többet tudtak az emberek a halakról. :-O

Vajon ki lapul a kövek mögött?

Áhá! Nyakon csíptelek kis barátom! A pici Perch még az eredeti festése ellenére is jól teljesített. Lehet őt nem fogom átmázolni feketére. Mellékesen az újdonsült Awa Shima zsinóromat a mai ádáz pecával sikerült teljesen leamortizálnom. Szerencsére felvásároltam belőle 1500 méternyit. :-O

Az élő Drávát naplementekor értem el. Féltem, hogy rámesteledik, hisz az út java még hátra volt. Teljes gőzre kapcsoltam és a verítéktől csurom vizesen értem a kikötőbe. Megérkezéskor egy horgász megkérdezte, hogy volt-e valami, de csak lehajtott fejjel annyit mondtam:”Már megint semmi” -hiszen Bástya elvtárs is megmondta, hogy fő a szerénység! :-O

Ez ismét jó mulatság, férfi munka volt!