Kenart

 2011.08.02.

Olvasóimnak köszönhetően ismét bővült a piciny, de annál harciasabb könnyűlovasságom létszáma és újra újoncokat köszönthetünk a fedélzeten. Most Gergő küldött két darab lengyel gyártmányú Kenart wobblert, amiről eddig csak olvastam, de sosem próbáltam. Köszönöm! 

http://damil.hu/hu/termekek/mucsali26/wobbler-kenart1/

Egyébként a képen balról jobbra haladva egy Kenart Baster, majd egy Kenart Hunter látható. Végül egy Salmo Hornet zárja a sort. Mindegyikük minőségi darabnak néz ki és a Baster az ívelt púpos hátával igencsak bizarr (how bizarre) :-O látványt nyújt. Talán a halaknak is tetszeni fognak. Nekem mindenképpen. Mielőtt azonban kimennénk Isten nagyszerű színházába egy kis szórakozásra ne futamodjunk meg a kötelező kötelmeink elől. Mert a karbantartás mindennek az alapja!

Komolytalan pergetőhorgász, aki nem ismeri orsóját belülről és igénytelen az, aki rendszeresen nem fürdeti meg tejben, vajban. Alapos szétszerelésnél nagyon figyeljünk az alkatrészek elhelyezkedésére és kiemelés után rendszerezzük őket. A felkapókar leszerelése a legtrükkösebb bár orsója válogatja. A rotoron található két kis fedlap alá vannak szorítva a felkapókar rugói. Ezek néha elugranak a konyha távolabbi sarkába. Na akkor elő kell venni az orsó műszaki rajzát. :-O

A kenést mindig tisztítás előzi meg, amihez megfelelő segítség a fültisztító pálcika. Felmerül a kérdés, hogy milyen zsírt használjunk, mert egyesek kitalálták, hogy csak a spéci orsózsír jó, mert a hagyományos “autózsír” megeszi az orsó műanyag(már ha műanyag) házát. Én mindig is a jó minőségű gépzsírokat használtam és soha semmiféle gondom nem volt ilyen téren. Sőt még csak lehúzva sem éreztem magam a csodaszerek által. Lubrikációnal jól jön egy 20ml-es fecskendő és egy felszívó tű. Évente csak egyszer szedem szét alkotóelemeire az orsót, annak ellenére, hogy 3 havonta kenem őket. A fenti képek is egy gyors karbantartáskor készültek.

Pergetések alkalmával sajnos nagyon hamar kikerül a zsír a fogaskerekek közül, mert a centrifugális erőt nem lehet meghazudtolni. Röviden hiába nyomunk rengeteg kenőanyagot a forgó alkatrészek közé, ha az kidolgozódik és kitapad az orsó házába. Vegyük a fáradságot gyakrabban és kis jószágunk meg fogja hálálni a törődést. Hirtelen, előjáték nélküli szex egy homokpadon? Kenés nélkül, homokos farokkal? Felér egy téli hidegindítással. Na neeeeee!!!!! Hát akkor miért pergetnénk szárazon? Na, akkor most ébredjünk fel végre az óra monoton csipogására!

Hajnali háromkor keltem és mikor áthaladtam a kedvenc “patakom” felett ő még békésen szundikált. Még távol az ősz, de a vastag pára már mélabús hangulatot lehelt a tájra. Homo, memento mori!  Ember emlékezz a halálra!

Szerelmes vagyok az Ormánságba. Hála Isten ide még nem tört be a civilizációnak nevezett szemét. Bár tombol a szegénység a vidék pazarlóan bánik az idetévedt vándorral. Nem kér, csak ad. Bőkezű, de nyers házigazda, aki hagyja élni a vendégét.

Mikor a kikötőhöz értem kiköptem az ablakon. Komfortérzetem már nem bír többet, mint 5 fő per négyzetkilométer. :-O Azt hiszem még egy k. anyátok is elhagyta a számat pedig szegények tényleg nem csináltak semmit csak békésen aludtak. Ez már biztosan a korral jár. :-O

Szerencsétlen ördögök biztos nagyon csúnyán benyomtak az este és az úton felejtették a felszerelésüket. Kiszálltam és elkezdtem mindent félredobálni, hogy szabad utat nyerjek a vízig. A nagy lármára felébredt valamelyikük és kimászott a sátorból. Ásítva nézte a pakolásomat és egy pillanatra benne volt a levegőben a pofánvágás lehetősége. Aztán tekintete kisvártatava a tetőcsomagtartómon lapuló zöld szörnyetegre tévedt és egy megértő mosoly kíséretében visszamászott a sátorba. Pillanatok alatt felmérte, hogy nem egy tolvajjal, hanem csak egy magafajta szellemi fogyatékossal hozta össze a sors. :-O

Hála isten a kenuk már nem okoztak dugót és könnyedén sikerült…

révbe érnem. A vizet meglátván nagyot dobbant a szívem és mint a mágnes vonzott magához. Kapkodva, remegő kezekkel dobtam plasztik barátomat a felszínre, de…

szegény nagyon meztelennek tűnt a hajnali hűvösségben. Gyorsan fel kellett öltöztetnem…

Tíz perc alatt ráadtam a teljes harci díszt. Eredetileg “nagymagyarországos” lobogót akartam a farba, de állítólag annak nem örülnének a horvátok. Fene érti őket! :-O Pakolás közben a tekintetem véletlenül kelet felé tévedt és akkor valami gyönyörűt láttam…

Csak álltam földbegyökerezett lábakkal és néztem ahogy a Nap aranyra festette a tájat. Ennyire jó ember lennék, hogy mindezt megérdemlem? Már el is felejtettem előbbi “embergyűlölő keserűségemet” és végtelen nyugalom vett erőt rajtam. Ez volt az a pillanat, amikor a Drávában az összes hal szó szerint aranyhal volt és csak én, csak én voltam az ember a gáton. “Vizek kísérik életem.”“Haunted by waters.”

Kicsit később már a vízről fotóztam a Napot és a meleg színeknek kezdett nyoma veszni. A hidegebb ezüsté lett a főszerep és mindez pár perc alatt változott meg. Akkor kedves kis ezüstös domolykóim, aki bújt, aki nem megyek!

Dobro jutro-köszöntöttem jó hangosan a szomszéd zátony halait, de percekig nem voltam képes kézbe venni a könnyű mesterlövész puskámat. Csak ültem és ringatózva néztem a TÁJAT.

A újdonsült kis KENART HUNTER volt az első felderítőm és rögtön halat hozott. Azt hiszem végre megtaláltam a legjobb műcsalit, ha az ár-érték arányt vesszük figyelembe. Minőségre határozottan odavág mind a Rebel-nek, mind a Salmo-nak és a horgai sem olyan hitványak, mint amivel a Tiny-kat szerelik. A mozgása gyárilag belőtt. Nincs vele pöcsölés, nincs vele vesződség. A kishal zseniálisan veret, igaz erős sodrásban túlvereti magát, de ettől még tartja az egyenes vonalú mozgást és nem szaltózik ki a vízből. Persze ettől még ott fog maradni a repertoáromban a Salmo és a Rebel, mert azok is fogós kis remekművek. Azonban a Rapala az árából kifolyólag, határozottan kerülendő és lassan száműzött katona lesz a műcsalis dobozomból.

Nem, ez a felvétel nem Alaszkában készült. A horvát zátony mesés kis öblöt fogott közre és mikor megláttam a befolyót, ami a tilosba vezetett éreztem, hogy nem fogom tudni, hogy nem fogom tudni megállni.

A felkelő Nap sugarai kíváncsian bekukucskáltak a fák koronái között, hogy vajon fogtam-e már valamit. Még mindig jobb, mintha határőrök kukucskáltak volna be. :-O

Igen fogtam, jelentem. A kis Hunter, nevéből adódóan tényleg egy igazi vadásznak bizonyult. Rengeteg rávágásom volt és egymás után kurbliztam ki a domikat, akik nagyon pajkos kedvükben voltak. Aki fedélzetre került csúnya nagy rumlit csinált. A vége felé már inkább a hajó oldalán szabadítottam meg őket a horogtól. Ha megengeditek ma kevesebb lesz a halas portré. Inkább a tájé lesz a főszerep.

Minden faág alatt domi lapult és a 0.16-os monofil is szépen, megbízhatóan muzsikált. Sajnos otthon felejtettem a 35 kilónyi, megerjesztett etetőanyagot, a dióverőket, a fonottat és a magam főzte, kínai lepényhal fingjával ízesített 150 darab lebegő bojlit. Pedig a hajóban elférne. :-O Hiába, szomorú sors az enyém. Sosem fogok így a Magyar Horgász címlapján szerepelni egy fél mázsás, mértanilag tökéletesen kerek ponty kíséretében. :-O Na, ideje útra kelni. Gyuri múltkor említett egy nagyon szép kis holtágat. Úgy fogjuk elérni, hogy lecsorgunk 6000 métert és közben vallatni fogjuk a fák alatti, part menti területeket.

Ami zavart… A Dráva sebes kis paripa. Ebből kifolyólag rövidke időm volt a legjobb helyek megszórására. Egy hely, egy dobás. Ennyi. Hiába láttam, hogy domolykó hadtestek törtek a csalira, nem volt több lehetőségem. Persze a kajak halad árral szemben is, de tényleg csak a legjobb helyeknél fordult elő, hogy visszaeveztem egy újabb menetre. Talán már kezdek kicsit domolykóvá válni. Ahol megsejtettem őket ott már vízbe éréskor fröccsent a víz. Szándékosan mindenből az úszó változatot vásárolom. Igaz nem megy olyan messzire, viszont nagy móka mikor már a víz felszínén lebegő műcsalit ostromolják. Ismét a Kenart aratott.

Mivel olvasótáborom pár legyessel is bővült a minap,(Korvin jóvoltából) nekik is hoztam egy kis ajándékot a fenti felvétel gyanánt, mert ha valaki, akkor talán ők a legfogékonyabbak a “természetes horgászat” iránt. Ilyen helyeket nehéz meghorgászni partról és legyezve talán még nehezebb. Partról csak álmunkban, foltos lepedővel jutunk el ilyen helyekre és ha már ott vagyunk jöhet a vízből való horgászat, aminél természetesebb horgászmódszer nem létezik.

Úgy gondolom, hogy a “belly boatok” az élő Drávára teljesen alkalmatlanok és valószínű általuk nem leszünk képesek több kilométert árral szemben megtenni. Marad még az átkozott motorcsónyak, ami szerintem egy magára valamit is adó legyezőhorgász számára elképzelhetetlen. (Ez szubjektív vélemény volt.)

Pokolba a mentőmellénnyel és minden szarral! Nesze neked nívós mellény meg bézbólsapka! Elvégre ez az Ormánság és nem Amerika, se nem Anglia. A komoly kajakos horgász egy olcsó, kínai boltban vásárolt gumis pizsamanadrágról ismerszik meg. A hűvös, smaragdzöld áramló víz virgoncan csiklandozza a talpát, miközben a Nap aranysugarai pajkosan ugrándoznak hatalmas deltáján és hátizmai rettenetes domborzatán. :-O Egy képen minden. Az Alfa és az Omega. (A felvételen nem adja teljesen vissza az elfogyasztott sörök mennyiségét, de elég az hozzá, hogy erőteljes koordinációs problémákkal küszködtem)  

Egy jász is beköszönt közben meg sok-sok domi. Már nem voltam messze a holtágtól. Az iszapos köveken akkorákat estem, mint egy varacskos disznó. Igazán elememben éreztem magam. Ideje indulni!

Teljes gőzre kapcsolva az illuminációt teljesen kieveztem magamból és mire elértem a holtágat, már ismét a józanságé és a komolyságé volt a főszerep. :-O Sajnos a holtág szinte teljesen üres volt, nem találtam benne mást, mint egy farönknyi, hatalmas harcsát és néhány lődörgő balint, akiknek az egyike valószínűleg annyira be volt b@szva, hogy fél méternyivel a csali mellé vágott. :-O A holtág egyébként nem holtág, hanem holtágacska, mert nem több, mint 200 méter hosszú. Ennek ellenére pazar kis nyugalomra leltem benne.

Azt tudtam mindig, hogy a Kémesi János jobban szereti a bort, mint a vizet, de azért erre nem számítottam. Erősen ittas, megdőlt fák állták az utam és itt értek végett a holtágas kalandozásaim. Tényleg az egész ország alkoholista már. :-O Rükverc! Félgázzal hátra! Hosszú ez a bejegyzés. Itt van pihenés gyanánt egy kis videó:

Egy liter ásványvíz elfogyasztása után még a sz@rt is kilapátoltam magamból árral szemben. Határozottan jól éreztem magam félig pőrén és szándékosan néha magamra lapátoltam egy kis vizet. Beizzítottam a hifit és Neal Schon adta meg az evezés ritmusát.  A 12 kilométer alatt egy embert láttam, de az is valami földmíves lehetett. Igazán jó átlag! Embertelen, motorcsónaktalan táj  (A felvétel jobb oldalán lévő fa is részeg) :-O

Őt a visszafelé vezető úton fogtam. A kis púpos Kenart Baster csábította el. Ő is ugyanolyan jól zenélt, mint a Hunter, de kevésbé veretett annyira, ami jól jött a gyorsan áramló víz miatt.

Utam végén elköszöntem barátaimtól a horvát oldalon. Do videnja!

Immáron a lemenő nap fénye aranyozta be a tájat és az árnyak is megnőttek. Kikötés és elpakolás végeztével még egyszer, utoljára végignéztem a tájon és szerencsés embernek gondoltam magam, hogy ezt ismét átélhettem. Hazafelé vettem egy dinnyét. ORMÁNSÁGIT!