2011.08.10.
Isten minden bizonnyal örömét lelte a halak megteremtésében, mert bőségesen megszórta őket széppel. A külcsínnek azonban ára volt. A némaság. Egyre gyakrabban irigylem őket ezért a fogyatékosságukért. Az ember a szó bajnokává nőtte ki magát, pedig már Jószef Attila is megfogalmazta, hogy “fecseg a felszín, hallgat a mély”. Bár a magyar a legszebb és legkifejezőbb nyelv a földön, mégis mintha elfelejtettünk volna beszélni, miközben naphosszat fecsegünk. Sőt, ha még reggel 8-kor szótlanul ülünk a munkahelyünkön csodabogárnak néznek minket. Mert akinek be nem áll a szája az hepi és aki hallgatag az is csakis valami lelki okból kifolyólag lehet csendes. El sem tudják képzeni, hogy létezik lelki béke, lelki nyugalom, amikor az ember csak úgy van, létezik, feloldódik, egyszóval jól meg van saját magával és nem vágyik a másik társaságára.
“Ne szólj szám, nem fáj fejem!”-tartja a magyar. És igaza is van, mert száz szónak is egy a vége. Szóval tényleg kár a gőzért.
Sokat hallj, láss, keveset szólj-mondta egyszer valaki.
A görögök erről így vélekednek: A nő legszebb dísze a hallgatás. És valóban milyen igaz. Persze ezt a közmondást nyugodtan be lehet helyettesíteni az anyóssal és az apóssal is.
“Aki egy esztendeig csendben marad az megtanul beszélni”-tartják mások. Ez a balin már egy jó ideje szótlan lehet. Csak nincs valami baj Balin Bácsi, hogy ma ilyen hallgatag kend? Minden rendben van otthon? Biztos? Én csak jót akarok, azért kérdem balin bácsi kérem.
Sok beszédnek sok az alja-mondta Szaporcai János és köpött egy nagyot, majd gumicsimmáját lerúgva leheveredett egy fa alá az árnyékba. Pont akkor haladt el mellette a műanyag csónyak, amit már nem láthatott. Nem is kellett, mert a pumi elfecsegte neki, hogy valami rendkívülinek volt szemtanúja.
“Sok beszéd nehezen készül meg hazugság nélkül”– mondta egyszer öregapám és egy szellentés kíséretében átfordult az ágyon a másik oldalára, miközben a tévében Kádár elvtárs beszélt.
A domolykó família is gondokkal küszködhetett, mert igen szótlanok voltak szegények. Van valami baj Domolykó Tekintetes Úr? Segíthetek valamiben? Én csak jót akarok, azért kérdem. Tessék már mondani valamit kérem szépen, csak nincs valami baj a Tekintetes Asszonnyal? Vagy csak badarságokat kérdezek és“ostoba beszédre hallgatás a felelet” ?
A Kiss család már kora reggel a tópartra ért és zavarba ejtette őket a halotti csend. Csak az élénk szellő rázta falevelek susogását és néhány madár énekét hozta a szél, ezért József úgy döntött, hogy bekapcsolja az autórádiót és keres rajta egy nívós kereskedelmi csatornát.
Domonkos Domolykóné Csibi Rozália Méltóságos Asszony, miért nem szól egy szót sem kend? Hat órája vagyok vízen és még senki nem szólt hozzám, senki nem kereste a társaságomat. Csak nincs valami baj? Akar róla beszélni?
A hajó nesztelenül siklott a néma víztükrön. Szótlan és embertelen volt a táj. Talán erre már a madár sem jár.
Jó estét kívánok Kegyelmes Uram! Hogy szolgál az egészsége mostanság?–kérdezte tutajos és kíváncsian meredt a fedélzeten vendégeskedő Döbrentei Tekintetes Úrra. A szótlanság már kezdett alakot ölteni és egyre súlyosabb lett tőle a levegő.
A hajó már talán az Üveghegyen is túlhaladt, de az egészen biztos, hogy a kurta farkú malacot már réges-régen elhagyta. A táj nem kért, csak önzetlenül és csendben szórta a kincseit. Betelt a horgász szív. Talán túl is csordult.
Mélyen tisztelt Balin Béla Vitézlő és egyben Főméltóságú Kegyelmes Nagyúr kérem szépen, miért ilyen szótlan ma kegyed? Talán van valami baj, amiben segíthetnék? Akarna róla beszélni? Bennem megbízhatik. Látom nagyon tátog. Szeretne talán mondani valamit? Hajoljak közelebb? Így ni, most már senki nem hall minket. Ki vele! Mi bántja a lelkét? Egy pillanatra megdermedt a levegő és a Balin Béla Vitézlő és egyben Főméltóságú és Kegyelmes Nagyúr szeme tutajoséra tévedt. A szavak lassan, nehezen jöttek és inkább suttogásnak tűntek. A mondandó rövid és tömör volt. Csak ennyi, így hangzott pontosan: Kúúúúúúúrrrrrvaaaaa anyááááádat, majd egy blutty és utána újra egy kuuurvaaaa anyááádat hagyta el a Kegyelmes Nagyúr nyálkás ajkait, de már egy cupp-cupp kíséretében. Aztán hirtelen a pikkelyes test megelevenedett, ugrott egy nagyot és a vizes farokúszó egy jól irányzott pofont mért tutajos pironkodó arcára, mielőtt végleg a habokba merült volna. A mai napon tutajos újabb közmondással gazdagodott. Mert bizony “amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten” “Hátrább azokkal az agarakkal!”
atyafipeca.hu 
Wazzzzzzeeee!
1 szó mint 100 Az írás(tudás) is oké …irigylem ezt a kalandos horgászatot.
EZ igen !
Egyszer viszel magaddal legyes pálcikát? Na!?
mié neeeem?
Szándékosan kerülöm. Tudom, hogy megfogna. Most jelenleg a svájci frank fogott meg. 😦 Ha nem gázzal mennék, már igen ritkán jutnék ki vízre. Asszony sem bír már többet. Nem szabad a húrt tovább feszítenem. :-O
Erre mondaná Bölcs Salamon barátom, hogy egyszer lehet nem kell visszajönnöd a Dráváról. :-O
Bizony, bizony Barátom… Jól beszélsz csak sokat. 🙂
Bár az írásaidban egyetlen felesleges szó sincs soha. Jó nagy az olvasótábor is. Gáborkám kis idő még és egy ormánsági celeb leszel. Talán a következő Operabálra is meghívnak majd. És mit neked majd CHF, veszel egy bármit akárhol. 🙂
És örömmel látom, hogy a legyes közönség is (Pupa) növekszik Atyafi példás népművelő elbeszélései körül.
Amire büszke vagyok: Nevem szerepel a MÜHOSZ alakulásánál.
Amire nem: Nagyon elhanyagolom mostanában a legyező horgászatot.
Mellesleg mit szívtál blog írás előtt? Kérek Én is! 🙂
Fahéjas tea. Orron keresztül. :-O Ezeken a placcokon arathatnál a műlegyes cuccoddal. Ja és kérem Neked már kenud is van. 🙂
Az a terv, hogy lenyomom egyszer a kis csíra 🙂 horgász DasBoot-ot az Én kenummal, “Matulával”.
“Lapjával húúz, élivel kormányoz!!”
Komolyan fontolgatom a határfolyós engedély kiváltását, még ez évre.
Vigyázz, le ne görbüljön a szád a végén!
Én csak a képzeletbeli lábnyomodban járhatok, mert ahova Én indulok, onnan Te már visszajöttél! 🙂
Pionírként tűnsz fel hajnalonta a Dráva bíborra festett égboltja alatt. Megnyitod és előkészíted mások számára a követendő utat.
Respect és Tisztelet 🙂
azt gondolom ilyen az igazi szakcikk…semmi szakítószilárdság, semmi hossz,szélesség, vastagság…csak az életérzés…érdekes módon a kommentek között sincs “mire jött”, “mivel fogtad”, stb kezdetű…mind tudjuk, hogy aki mmegy, az fog, nem kérdés mivel. Bármivel, amivel sokat dob…
És a titkos hal-mágnes a kajak orrában!! Na az még nagyon fontos.
Amerikai cucc, nehéz hozzájutni, mert korlátozott darabszámban gyártják. minden évben 25 db-ot asszem. Az USA különböző kisvárosaiban készülnek az alkatrészei külön-külön. Majd egy szupertitkos bázison szerelik össze, valahol Nevadában végleges formába. Onnan, tériszonyban szenvedőknek magas talpú óriás-cipőket gyártó cég konténerei közé rejtve érkezik a többi kontinensre az áru. Ahol egy titkos társaság osztja szét a készülékeket az arra érdemesnek talált jelöltek között.
Basszus, akkor ezért fogok ennyi halat. Az eladó mondott valami olyasmit, hogy “limited edition”, meg, hogy “built in magnet”, de nem értettem miről beszél. :-O
😉 ,szép!
jah, mondjuk egy ilyen built-in magnet nekem is kőne. bojliba gyúrható mikroverzió nincs? meg kelene 315 m.es kiszerelésben 35ös monofil, mer az van, hogy ahol én fogom a halat, ott épp 305 m-re van a parttól egy medertörés (ezt halradarral lemértem és lézeres távolságmérővel ellenőriztem is), és a 300 m-es zsinór már nem ér el odáig töldás nélkül, az meg odacseszne a szakítónak, 1000 métert meg má’ csak nem veszek, nem vesztem én meg… akkor miből lesz benga a jetskibe a dunára…nincs valakinek ilyen kiszerelésbe? persze kagylóálló kellene, mert néha jön egy-két bunkó csónakos meg ilyen evezős, aki a lapáttal mindig összeszedi a zsinórt, és akkor csévélhetem fel és hordhatom be újra a többszázméter cuccost, ezért lesúlyozom. persze őtet nem érdekli, hogy mennyiért vettem szemeset, meg halibutos bójlit, csak azt hiszi mindent szabad…lehet, hogy ő munkanélküli, de én évente csak egyszer jutok ki a tóra, akkor ne szivasson senki. azé megyek oda, hogy halatfogjak, ha már kifizetem a 3500 forintot napijegyre egy hétig, szóval nekem ne jöjjön itt a csórikám, hogy ő perget, és nem vett észre a túlpartról, meg hogy nem gondolta, hogy az a bója tartozik valakihez, nézzen körbe vagy ne sétahajókázzon amikor én a pontyot fognám, leveri a horgom körül az összes szebb halat, és nekem már csak az alig tizes tükrösök jutnak…multkor is átmentek a a szebb halak vén fószerhoz a szomszédba, pedig ha láttad volna a cuccát…hát én a vaterán nem látok már olyan öreg szar cuccokat….és érted…partról dobta be a cuccot, ráadásul valami szar erjesztett kukorica volt rajt neki, meg etetőanyagot tett a cuccba…nekem meg ott volt 5 kiló bojli bent, meg gyári előke, és a kenus meg lezavarta a halakat a tuti etetésről…legközelebb átmegyek és beborítom a vízbe
:-O
Bejöna zírás, nem fanyaloghatok, hiába van tele közhelyekkel, közmondásokkal akarom mondani. Ábrázatomon még ott ül az ajándékot csomagoló gyerek. Itt a számítógép előtt meg a horgászok krémje, ahelyett, hogy mindenki a partra, mondanám, de Sala is most jött a Dráváról nemrég, ha jól halottam.
Még valami eszembe jutott, mégpedig az, hogy régen mindig közhelyekben beszéltem, de mára mintha kicseréltek volna.
Ejjjó! 🙂 Szeretem az efféle (s)írásokat, legyen belőlük minél több!