Upamacs!

2011.08.27.

Két hét fájdalmas és lelket sanyargató hallgatás után a hajó ismét kifutott. Az Ezerarcú Dráva újra kedvesen és megnyugtatóan simogatta a szívem, bár a horvát határőrség bilincsre akart verni. Még mindig jobb, mintha szájbilincsre fűztek volna. Úgy látszik náluk még mindig háború van, vagy csak olyan határőrökkel hozott össze a sors, akik immáron 20. éve elszigetelten élnek a vadonban és a béke híre még nem ért el hozzájuk. Hiába, sajnos még gagyi replikának sem mondható a  hajóm. A törzsben nem lapulnak acélszivarok és ilyen ominózus találkozásokkor sem tudom kiadni a vezényszót: vetőcsöveket elárasztani! Mert akkor valahogy így folytatódna a beszámolóm: Miután az ellenséges motorcsónakot kettétörött gerinccel, lassan, komótosan, fémes sikolyok közepette nyelte el a folyó, hősünk azon morfondírozott, hogy vajon a legújabb katicabogár mintás Tiny, vagy éppen a kissé avitt, de jól bevált 0-ás Mepps kerüljön-e zsinórvégre. :-O

Nem szeretném negatívummal zárni a bejegyzést. Jöjjön a fekete leves most, aztán majd a pajkos balinok feledtetni fogják velünk ezt a huszonegyedik századi híg fos jelent, melynek viszkozitása határtalan. Indulás után a drávaszabolcsi híd elhagyása után általában mindig a horvát oldalt választom, mert az fekszik a folyó belső ívén, ahol a víz áramlási sebessége kisebb, így nem kell teljes gőzön üzemeltetnem az izmaimat. Öt perc lapátolás után a hátam mögül üvöltözés hangját hozta a szél, de nem igazán érdekelt a dolog, mivel a horvát elég hangos népség. Aztán a távolban beindult egy combos motorcsónak és mire hátranéztem már mögöttem voltak a határőrök. Megragadták a hajóm oldalát és leállították a motort. Ismét kezdetét vette egy hajnali vízi-keringő és elborzadva láttam, ahogy a keményen lelapátolt métereim kútba estek. Kikötésről persze szó sem lehet. Még sáros lesz a cipőjük. Minden papíromat áttanulmányozták, de ez nem volt elég. A hajó gyári számára is kíváncsiak voltak. Mondtam nekik ott van a kajak farán felmatricázva, de ez sem volt elég. Meg kellett fordulnom és úgy kellett melléjük eveznem, hogy le tudják olvasni. Sokáig tartott az ellenőrzés és már majdnem fehér port kezdtek keresni a hajó gyomrában. Mondták, hogy beszéljek horvátul, de én csak az upamacsot tudtam kinyögni. Ennyi a horvát tudásom, amit még gyerekkoromban a jugó tévéből szívtam magamba a tom és dzserik nézése alkalmával. Aztán az ellenőrzés végeztével nemzetközi nyelven tudtomra adták a közlendőjüket. Elmutogatták a lényeget. Ehhez elég volt az is, hogy rám mutattak és elővettek egy bilincset. Óóóóóóóóóó, I see, mondtam, majd hangos okézásban törtem ki. Persze megérteni, tudomásul venni mindent. Erre megenyhültek, hajó csavarrá állították a gépet és teljes gőzzel elegykerekeztek. Én meg ott maradtam anyátlanul az erőteljes hullámzásban egy beígért fogdával és újra a kikötőben találtam magam. Felnéztem a hídra és mikor kiszúrtam a folyót figyelő “elektromos őrszemet” egy pillanat alatt összeállt a kép. Értem jöttek, engem kerestek. A lényeg, hogy minden papírom rendben van és éppen ezért használhatom a magyar, illetve a horvát oldalt is, annyi kikötéssel, hogy idegenben nem köthetek ki. Sajnálatos látni, hogy ahány határőr annyi viselkedés. Amíg egyikük a lazaság és az élni hagyás megtestesítője, addig a másikuknál nincs kecmec. Ember legyen a talpán, aki itt el tud igazodni. Eszembe jutott annak a szerencsétlen ördögnek a története, akit egy kapitális harcsa áthúzott a horvát oldalra, hogy ezáltal ismerkedjen meg a horvát fogdák világával. Talán majd jövő héten fehívom  a magyar határőrséget, hogy akkor most már jó lenne tisztán látni ez ügyben. Na mindegy, hiszen nem vagyunk fürdőskurvák, elég az önsajnálatból, kemény és acélos kajakos horgászok lennénk, rázzuk meg magunkat és teljes gőzzel előre!! Nagy kalandok várnak még ránk! Evezés közben arra gondoltam, hogy jó lenne ha visszaadnátok a folyóinkat! Mellesleg. Hála Istennek, a GONDOLATOKAT NEM LEHET MEGVÁMOLNI! 

Gép és ember, ember és gép. Így válik eggyé a hús, az acél és a polietilén. A mai küldetés célja a legeslegkedvesebb halam, a szeszélyes balin becserkészése és “megsemmisítése” lenne. Nemes cél, férfias feladat.

Ez a leves már nem igazán fekete, ugye? :-O A sötét szín igen hamar arannyá vált és határrendészet ide, vagy oda azok a bedőlt fák alatt domolykókat sejtettem. Lopakodó üzemmód…Első dobás…

Kicsit féltem a 16-os nejlon és az akadók miatt, de megoldottuk.

Na vallassunk egy kicsit közelebbről! Jobb lábas horgonyzás, majd Salmo Tiny ballasztikus pályán…

Mondanom sem kell, hogy az első vendégeim semmilyen nyelven sem voltak hajlandók megszólalni, nem voltak papírjaik, nem volt a hátukon zászló és a személyit is otthon felejtették. :-O A bedőlt fák egymás után adták a pikkelyeseket és negyed óra múlva már nyálkatengerben úszott a fedélzet. Pajkos egy népség, annyi szent!

Tudom, övön aluli ilyen pazar látványt közzé tenni…:-O A soron következő műcsali a felvételen látható fa törzsének repült és gellert kapva törte meg a víz felszínének a csendjét. Nem kellett vontatnom… Rögtön burvány jelezte, hogy elfogyasztotta valaki.

Ismét kezdettét vette a sikalmós ramazuri. A domolykók ismerik a módját, hogy miképpen pöcköljék a gyanútlan horgászember képébe az általuk felöklendezett gyomor tartalmat és hát szépen megkaptam a kloákán keresztül kibocsátott barnaságot is. Egy kis terepszín nem árt. Talán még jól is jön. :-O Valahol olvastam, hogy a halat illik finoman elengedni. Nem dobjuk durván vissza, mert az nem ildomos. Nálam sajnos dívik a Cath and throw it far! metódus. Enélkül még a hajót is képesek lennének elsüllyeszteni. :-O (A jászt dobom a legmesszebb, mert ő a legpimaszabb)

Mennyország a mennyországban. Szeretnétek, ha kikötnénk?

Jó látni, hogy vannak padok a Mennyben. Homokból ugyan, de nekünk ez is jó. Egyébként ma nagyon különös arcát mutatta a Dráva. Felszíni rablásnak nyomát sem láttam és szinte teljesen lemondtam a balinokról. Hallgatott a víz. Még a felszín sem fecsegett. Ennek ellenére azért javasolnám, hogy nézzük meg a kövezést közelebbről is.

Az apró lovasságom a vízbe dőlt fa körülötti területet fésülte át.

Jöttek szépen. Kicsiny balinok, apró domik és rendetlen jászok. Igazán elkényeztetve éreztem magam és megfordult a fejemben egy zsinórcsere. Sokat kapott már ez a madzag. Féltem, hogy meg lesz ennek a böjtje. Mellesleg, szeretnétek, ha kikötnénk a kövön is? :-O A hallgatást igennek veszem.

Azt hiszem a vízminőségre nem kell külön kitérnem. Szinte minden alkalommal lenyomok pár decit a Drávából. Én rajta ringatózom, ő pedig bennem. :-O Hiába, a horgászat merő spiritualitás! Ha már ki kellett kötnöm miattatok, egy próbát megér alapon dobjunk párat! :-O

A felszín alatt végre sikerült megpillantanom az első balinokat is. Kiváló alkalmak ezek arra, hogy kedvenc halaim viselkedését tanulmányozzam. A lényeg, hogy a “hallátó” szemüvegen keresztül megfigyeljük a szeszélyes társaság válaszát a különféle csalikra és a más és más vezetési technikákra. Rablások még most sem tarkították a vizet, mégis a balinok kiemelkedően agresszív kedvükben voltak. Úgy rongyoltak a bakáimra, mint a gyorsvonat! Ennek ellenére egy-két ütés és leakadáson kívül nem fogtam halat. Mégis jó érzés volt tudni, hogy a célállomány igen csak ingerlékeny volt. :-O Magabiztos mosollyal eveztem tovább…

Áháááááá!!!!!! Micsoda ígéretes hely! Bal lábbal ágat megfog, hajót irányba forgat és tűz! Gyors, hangtalan támadás… (Sajnos a program néha levágja a panorámafotóim egy részét) A legelső dobás alkalmával bődületesen felpúposodott a víz a Tiny seggében és egy apró kis ütést éreztem, majd enyhe ellenállás hajlította a pecát. Kicsiny domi gondoltam és mikor a hajóhoz ért a préda, szinte magától, kérés nélkül feljött. Nagyon megijedtem a homályból kivágódó balin körvonalától, mert feje a hajóm orránál, farka pedig a tatjánál volt. A vékony nejlon miatt nem tudtam keményen megregulázni, ezért nem is tudta szerintem, hogy védekeznie kellene. Kezdtem kiborulni, hogy semmibe vesznek és evezővel a hal mellé vágtam. :-O Az üzenet célba ért, mert újdonsült barátom teljes gőzre kapcsolt és én elkeseredetten néztem, ahogy a piciny ABU ismét sírásba kezdett. Pörgött a dob, hajlott a bot, futott a zsinór. Nem volt ember, aki megfékezte volna a felbőszült prédát. Ráadásul a hal elérte a gyorsabban folyó vízrétegeket és egy vízbe dőlt fa irányába tartott. Nem teketóriáztam. Lábbal ellöktem magam a faágtól és hajóval a nyomába eredtem, de közben finoman egy kézzel hátrafelé eveztem, hogy a part menti térdig érő vizekre kényszerítsem a fenséges fenevadat. Mert van az a hal, ami megér minden kockázatot! :-O A tervem bevált és mikor elértük a sekélyebb vizeket gyorsan kidobtam a horgonyt és abban a pillanatban kiugrottam a hajóból. Immáron derékig érő vízben feszült egymásnak a két ellenfél és megnyugodtam, mikor az első pipálás alkalmával megláttam a jól ült horgot. Nyerésre álltam.

Igazán felemelő érzés volt, mikor a “halóriás” a fedélzeten pihegett. Ő a domikkal és a jászokkal ellentétben igen  udvarias bánásmódban részesült és nagyon finoman, tisztelettel lett szabadon bocsátva. Hiába a balinoknak volt gyerekszobájuk. Igazi dzsentlmenek a fedélzeten.

A következő helyszínt szintén egy csodaszép kövezés adta. Szombat volt, de ennek ellenére alig akadtam horgászba. Csak néhány fürdőző, de azok is 4-5 folyamkilométeren oszlottak el. Mitagadás itt volt élettér! :-O (nyugodtan határolódjatok el a hozzászólásokban!) :-O

Szép kis ezüstös fényű domit köszönthettem az otthonomban.

Tovább lapátolva, pár száz méter megtétele után ismét ígéretes helyre bukkantam. Feszültség töltötte meg az amúgy is fülledt levegőt. Lassan könnyen fog menni a spárga, annyira kilazulok a sok horgonyzás miatt. Ez már a kajakos horgászat mesteri szintje. Persze mikor a sodrás befordította a hajót már nem nevettem. :-O Örültem, hogy nem lett belőlem pézsma patkány. A felszín alatt egy-két szóból megjelent pár sötét folt és rögtön eléjük dobtam a wobblert.  Fénysebességgel vágott rá az egyikük a csalira és ismét kezdetét vette az emberes küzdelem…

Helyben fárasztásról szó sem lehetett. Elkezdtünk csorogni, hiszen újra elérkezett az acélos pengeváltás ideje. Fényes győzelemmel zárult a mérkőzés, aminek a végén a balin gróf visszanyerte szabadságát. Igazán jól éreztem magam. Újra vallatásba kezdtem és csendben megtámadtam egy felszín alatt cirkáló foltot. Rögtön erőteljes rávágás hajlította a pecám.

Egy balinkával gazdagodtam. A Tiny kék változata igen szépen muzsikál. Érdemes megnézni a felvétel hátterében megbúvó tájat. Rengeteg akad belőlük. Sőt, talán csak ilyenek tarkítják a folyót.

Ezzel a képpel búcsúznék. Délután kettő óra felé lekapcsolták a villanyt a Dráván. Mindenféle tevékenység megszűnt a mélyben. Szerintem a közeledő hidegfront volt a ludas. A kikötőben még összefutottam egy horgásszal, aki elmondása szerint 2 éves, 35-ös nejlonnal dobált. Ordas drótelőke, hatalmas körforgó, 2 kilós horgászbot, miegymás. Mikor a kezébe adtam a pálcám, lenézően csak nevetett. Megkérdezte, hogy mit lehet ezzel fogni? Semmit, válaszoltam és még mielőtt somolyogva eloldalogtam volna, megkértem, hogy segítsen felvinni a hajót az autóhoz. Ha már a dióverőtől Popej karja lett. :-O

Vízállás:60 cm