Egyszemélyes Mennyország

2011.09.03. Drávasztára, avagy te vagy az János? 

“A Sziget eleje(János-sziget) és közepe a partra merőleges óriási kőszórásokat rejt. A hatos faladikot is megdobja. Vigyázz magadra! A középső kőszórás után dobj a part melletti langóba, megéri. Várom a beszámolót!” -írta Anonymus egy korábbi hozzászólásában. Kicsit olyan volt ez az “útravaló”, mint amikor a mesebeli Fehérlófia tanácsot kap, hogy miként küzdjön meg a Vasgyúróval, vagy éppen a Kőmorzsolóval. A feladat mindenesetre emberesnek ígérkezett és ha a hatos faladikot megdobta, akkor a négytizes műanyag szivart csúnyán az égig repíti. A kaland pikantériáját fokozta, hogy Drávasztárát csak “Mordor megye” felől lehet megközelíteni. Asszony előző nap megsütötte a hamuban sült pogácsát és vacsorára elkészítette kedvenc ételemet. Ki tudhatja alapon.

Hajnali háromkor búcsút intettem az otthoniaknak és még az út felénél sem lehettem, mikor felkerestem az urológiai szakrendelést az egyik út széli napraforgó klinikán. Ezen a vidéken félelmetesek az éjszakák. Nem vénnek való vidék, annyi szent. Dolgom végeztével visszasiettem az acélöszvéremhez  és már csuktam volna be az ajtót, mikor hirtelen a semmiből két Ork pattant elő az út alatt átfutó kanálisból és egyenest nekem támadtak. Az eset már csak azért is váratlanul ért, mert ott még nemrég domolykók laktak. Szerencsére az asszonykám berakta a kesztyűtartóba a kedvenc fafogú rézfűrészemet és miután rácsaptam az egyik támadó kezére az ajtót irgalmatlan nagy fűrészelésbe kezdtem. Mert harcsára barátaim legjobb csali a beirdalt Ork mancs. De persze csak akkor, ha Tímár Öcsi speciális “kacsacsőrű emlős bűzmirigy koncentrátumát” csepegtetitek rá. (A fenti felvételt az akció közben sikerült lencse végre kapnom. Sajnos elmosódott, mert a fürge fűrészeléstől bemozdult a gép.)

Az idő előrehaladtával nem hogy világosabb, de sötétebb lett. Hajnali négy órakor már a kikötő mellett bandukoltam és akkor jöttem rá, hogy már jóval később világosodik. Nem baj, gondoltam, még mindig jobb korán jönni, mint elkésni. Révbe érve leállítottam a motort és arra gondoltam, hogy járok egyet.

Az autóból kiszállva olyan érzésem volt, mintha egy koromfekete lyukba estem volna, egy megfoghatatlan vákum vett körül. Igen, ilyen lehet az igazi sötétség és ilyen lehet a tökéletes, nesztelen csend. Városi emberfajzat ritkán lehet efféle csodának részese. Hosszú percekbe telt míg hozzászokott a szemem a sötéthez és már nagyjából biztonságosan lépdeltem a víz felé. Érdekes volt megtapasztalni, hogy magában a csillagos, holdtalan égbolt is képes mécsesként szórni a fényt. A pirkadat előtti égbolt lenyűgöző volt. A Tejút majd kiverte a szememet. Pontosan a fent látható csillagképeket láttam azzal a különbséggel, hogy még a Jupiter is képviseltette magát. Ritkán lát az ember ilyen kristálytiszta, pengeéles “sátortetőt”. A vízhez érve kicsit megremegtek a lábaim. Aki horgászott már éjszaka folyóvízen tudja miről beszélek. Leguggoltam és belemerítettem a kezem a Drávába. Abban a pillanatban orbitális rablás fodrozta a vizet alig egy méternyire tőlem. Megállt bennem az ütő és behúzott farokkal, kivert kutya módjára siettem vissza az autóba. Aludtam egy szűk fél órányit…

Ezen a felvételen a hajó már menetre készen várt rám és egy helybéli horgásznak adtam technikai információt a kajakos peca mibenlétéről. A kikötő egyébként tiszta és rendezett. Egy fogyatékosságot találtam csupán, mégpedig a lebetonozott utat a partig. Sajnos túl rövid és alacsony vízállás esetén nehéz róla vízre bocsátani a nagyobb, utánfutón nyugvó hajókat. Persze ez minket kajakos ivadékokat a legkevésbé sem érint.

Mielőtt elindulnánk itt lenne a “pontos” útvonal. Csorogva lefelé 6800 méter Zaláta irányába, majd küzdelem vissza a kiindulási ponton túl és onnan vissza a kikötőbe. Összesen 18 kilométernyi horgászat egy festői és meseszép helyen. Azt még gyorsan hozzátenném, hogy fogalmam sincs róla, hogy hol van a János-sziget. Volt aki 2 kilométert mondott lefelé és volt, aki 5-öt, de voltak olyanok is akik 8-ra tippelték. Reméltem, hogy az aznapi majdnem 8 kilométeres hatósugarammal összefutok vele és abban reménykedtem, hogy majd fennhangon rám köszön, mikor megdobja a tutajt.

Jó ez a bozótban való kajakos könnyű pergetés.  Bush yakfishing. :-O Már rögtön a kikötő alatt megjöttek a domolykók, de sajnos a várva-várt hajnali balinrablások elmaradtak. A villám keszegeknek még nyomát sem láttam. Teljesen szótlan volt a felszín.

Ők aranyozták be a napomat. Vastagon 2 tucat felett fogtam belőlük. Nehéz volt üresen kihúzni a horgot. Mindenhol ott voltak és hatalmas rajokban portyáztak. Ha megengeditek most csak néhányuk portréját közölném. Addig is egy kis szákértés!

A süllyedő tájnik nem igazán veretnek olyan jól, mint a könnyebb tehetetlenséggel megáldott úszó barátaik. A mozgásukat tovább “lapítja”, ha csak a seggükre rakjuk a horgot. Pár egyed ezért csak a hasa alá kapott kampót és meglepődve tapasztaltam, hogy ezáltal igazán megelevenedtek. Ráadásul állandó gondot okozott, mikor a kisebb halak torokra szívták a csalit és egyszerűen képtelenség volt kíméletesen eltávolítani a hátsó horgot, mert a szájukat teljesen kitöltötték a duci wobblerek. Lehet persze, hogy ez a variáció már sokaknak eszébe jutott, de én nem szoktam horgászfórumokat bújni és éppen ezért nem vagyok felkészült az ilyen dolgokból. No, ölég is vót ennyi a remek eszmefuttatásból. Lapátoljunk tovább!

A mai képeket tényleg érdemes nagyban nézni! Drávasztára alatt nem igazán találni annyi kövezést, mint Szabolcs felett, de azért itt is akad néhány. A part mentén rengeteg vízbe dőlt fa és part menti kövek tagolják a folyót és a kikötő alatti pár kilométeren gyakran találkozni kavicsos fenékkel. Szépen megvallattam a kövezések környékét és bőven akadt jelentkező a parányi műcsalikra.

Az alacsony vízállás miatt szabadon jártam-keltem. A mai napon egy folyamkilométerre kettő darab horgász jutott és egész álló nap egyetlen egy motorcsónak haladt el mellettem. A fenti kép csak illusztráció, de azt is írhattam volna, hogy a horgász az első balin megpillantása után térdre ereszkedve próbálta meg becserkészni azt. Sajnos fenekeszeget még elvétve sem láttam.

Ezek voltak ám a fergeteges helyek! Történtek olykor érdekes málőrök a kényes dokkolások alkalmával, de valahogy mindig kikanalaztam magam a szarból. Pergetés közben általában a legújabb Boncz nótámat, a fanótát dúdolgattam és mikor odáig jutottam, hogy: “fazacskó, fagolyó, fafityma, faseggből, faforgácsot szarik ma”- egy határozott tompa ütés és egy szaporán görbülő pálca jelezte, hogy vendégem érkezett. Ujjongtam az örömtől, mert fenekeszegnek véltem és egy pár perces küzdelem után már a…

fedélzeten nyomkodta a GPS-t a csodaszép fenehal. Egy kis takarítás után már szabadlábon védekezhetett tovább. Zárójelben jegyezném meg, hogy János még mindig nem köszönt rám.

Szeretek ilyen nyitott teraszokon reggelizni. Nem kell borravalót adni, nem fulladok bele a füstbe és nem traktál senki a háttérből idióta kereskedelmi rádiós gagyival. A vécézés is jobban esik egy ilyen helyen. Valahogy tisztábbnak érzem, mint a legtöbb vendéglő klotyóját. Ja és a lényeg! Akna fektetés közben adja magát a grandiózus panoráma, nem?

Még a folyó közepén is lehetett korzózni. Nagyon élveztem a vízben lófráló pecát, de sajnos errefelé nem jártak villámkeszegek. Fene vigye őket! Mellesleg Jánost sem láttam felbukkanni. Hangtalanul a part menti fák alá eveztem és megkezdődött a bozótpeca. Rögtön első dobásra egy nagy, sötét árnyék pattant elő a faágak alól és gondolkodás nélkül neki rontott a tájninak. Nagyon szoros pórázon kellett tartanom, hogy ne legyen belőle akadás és egy kis idő múlva már a…

kezeim között pihent a csudálatos és vaskos egérfogó hal. A felvételen jól látszik honnan bújt elő. Kétszer kellett fárasztani. A kép elkészítése után kiugrott a kezemből és ismét megjárattuk egymást. :-O

Ez a hely is megér egy misét. Egymás után jöttek a fejeshalak. Kéne már egy szép ászpiusz ászpiusz! :-O

Abu támolygóra vágott rá. Szépen túráztatta a cájgot, igazán öröm volt megfogni. Már nagyon eltávolodtam a kikötőtől és Jánossal még most sem találkoztam. Ideje volt lassan vissza indulni, de előtte áteveztem a szemközti partra.

Úton a másik oldalra hangos zúgásra lettem figyelmes és a hajó előtt egy jó hosszú felpúposodott víztömeg vonala kezdett körvonalazódni. Szó szerint lejtőt jelentett a kajaknak. Felfelé menet már emelkedő lesz… :-O Marha nagy burványok kezdtek kibontakozni a távolban és a felszínen úszó fadarabok, falevelek össze-vissza táncoltak a sodrásban. Repülésben az ehhez hasonló turbulens légtömegeket hívják szélnyírásnak, ami még egy hatalmas 747-est is képest egy pillanat alatt orral a földbe rakni. Megpróbáltam kikerülni a rázósabb helyeket, igen ám, de ezek a forgó ördögök a semmiből másztak elő, majd varázsütésre eltűntek. Mindig máshol tűntek fel. Röviden így történt, hogy még mielőtt megpillantottam volna Jánost már olyan erősen hátba is vágott, hogy szélkakas módjára 180 fokot pördültem :-O Mit is írt Anonymus? “A középső kőszórás után dobj a langóba!” Hát ez nem igazán ment, mert épeszű ember itt sosem dobna ki vasmacskát és ilyen áramlási sebességek mellett felizzott volna a tájnik orra. :-O Egy gyorsan száguldó hajóról meg egyszerűen felesleges megszórni a vizet. És különben is, hol van itt a középső kőszórás? :-O Itt mindenhol törések vannak keresztül-kasul, jobbról-balra, fentről-le. És mire áthaladtam a képlékeny turhán már fordulhattam is vissza, hogy ismét megszopjam. Ez a víz már nem tanulópálya annyi szent. Félelmetes, mekkora energia rejlik ebben a közegben. (A fenti kép csak egy finom kis kőszórást mutat a víz alatt, de a combosabb helyek feljebb voltak és sajnos nem látszanak)

Már csendesebb vizeken… Ez a hatalmas terület akár legyező paradicsom is lehetne. A homokzátonyok körül rengeteg kapitális busa verődött csapatokba és olyan műsort rendeztek, hogy forrt a víz. Szinte áteveztem a hátukon. Nézzük meg mit ad a homok!

A vizek koronázatlan királyának éreztem magam. :-O Ez az életérzés verhetetlen! Bagóért ennyi élmény, ilyen környezetben! Ez már a Mennyország, de barmok nélkül. Egyszemélyes lakosztály a Mennyben. Single seated Heaven. Kétségtelenül. Sztárához érve nagyon be volt már állva a derekam, de egy kis élelem elfogyasztása után tovább indultam felfelé az árral, amit nem kellett volna, mert emberemre leltem ismét, de most egy részeg horvát fürdőző személyében. Az istenbarma úgy üvöltözött, hogy muszáj volt odamennem. Hatalmas mentőmellényben úszott át hozzánk, de már nem volt benne szusz a visszaútra. Nem csodálom. Ekkora mellényben csak is idióta mehet úszni. Megesett rajta a szívem és kiadtam az instrukciókat, hogy miként csimpaszkodjon a “valagamba”. Persze félúton elkezdte rángatni a hajót, de az evezővel olyat odavágtam neki, hogy elcsendesedett. Horvát parton már népes baráti társaság nevetett rajta, ahogy becsúsztunk a táborhelyükre. Embercsempészet a javából! Egyébként már előre fostam, mert ismerem a horvátokat. Ha szívességet teszel nekik nem eresztenek. Inni kell velük két héten keresztül. Szóval megtörtént a kompoztatás és akkor kezdtek csak igazán ordítozni, mikor meglátták, hogy el akarok menni. Még a parton is jöttek utánam. Iszonyú hangos és erőszakos népség. Sosem fogok velük megbarátkozni. De talán nem is kell.

És itt lenne a nap zárófelvétele. Ezzel a képpel búcsúzom és őszintén remélem, hogy minél több horgász fedezi fel magának a kibetonozott maszek tavak páratlan élővilágát, hangulatát és mesébe illő afrikai harcsa állományát, mert akkor legalább kevesebben fognak ide tévedni. :-O Kikötés után gyorsan hazafelé vettem az irányt, mert rokonsereg járt ma nálunk. Összességében pazar kis hely ez a drávasztárai rész és biztos vagyok abban, hogy még sokszor fogok ide ellátogatni. Utóiratnak meg csak annyit, hogy remélem tényleg a János-szigeten jártam ma. Ha nem, hát a fenekeszeg egye meg!

Vízállás hárminc centiméternyi vót Szábócsná!