2011.09.10-11. Nomád betöréseim a déli part egyes területeire…
Hogy vinné el a rézfaszú bagoly azt a Balatonberényben napvilágot látott, sikoltozásokba öltöztetett, ködmönbe bújtatott, rézhasú, nagyfejű, szultán udvarát megjárt, csőszkunyhóban elrejtett, pikkelypáncélt hordó, fafogú rézfűrésszel megsebzett, bronztérdű, repedtsarkú, büdösszájú, ritkafogú, csempeszobában felneveltetett, mutyizó elvtársat, aki újfent és nem utoljára kihúzta a dugót a Balatonból!!! (kattints a képre!)
A kalandozás alatt rengeteget eveztem és ha fel kellene rajzolnom a térképre a lelapátolt útvonalat, olyan kesze-kusza gombolyagot kapnánk, hogy ezer év sem lenne elég, hogy kibogózzátok. Röviden a Keresztúr és a Zala közötti terület lett felderítve. Merő kényszerből. Utólag már nem bánom, sőt!
Nem kis pénz két nap peca a Balatonon. Nádi pontyozásra készültem és hajnali balinozásra. Ideális déli szelet jósoltak. Perfekt. Persze mindkét nap mérsékelt-élénk északkeleti fújt és a balinok is eltűntek. A pont ott került fel az íre, mikor a nádhoz érve megláttam a siralmas bokáig érő vizet. Megalázva éreztem magam. Ismét arcul csaptak. Ökölbe szorult kézzel, könnyes szemekkel néztem a szárazon maradt nádfalakat és a hétvégi embertenyészetet. Na, de most mi a baj? Kicsi a víz? Megesik! Tessék süllőzni menni, vagy fenekezni kőről, vagy úszózni a csatornán, vagy fagyizni, vagy lángosozni, vagy palacsintázni, vagy strandpapucsot shoppingolni, vagy fehér ruhában, agyondezodorozottan korzózni a mólón, vagy tollasozni, vagy áthajózni Badacsonyba, vagy sörözni apóssal. Lelkileg megtörve néztem a sivár nádfalakat, aztán egy kis idő múlva, miután megittam egy dobozos kápszlit elmosolyodtam. Hiszen kajak van a seggem alatt. Nem is akármilyen! Nyomtam egy entert a műszerfalon és fénysebességre váltottam. Egycsapásra nyoma veszett a csimbumcirkusznak. Csubakka és Hánszóló láthatta utoljára ilyen elmosódottnak a csillagokat az Ezeréves Sólyom fedélzetéről… Fénysebességgel a magányba… (A fenti felvétel véletlenül készült) :-O
Na, de jöjjön végre a kezdés! Nagyon korán indultam, mert valami azt súgta, hogy akadósan fog indulni a nap. Be is jött. Térképen előre megterveztem négy olyan pontot, ahol a vízig benyúlik az út, megkönnyítve ezzel a hajó vízre bocsátását. Egyiken sem tudtam lejutni a partig. Drótkerítések, sorompók, tankcsapdák. A teljes sötétségben arra kényszerültem, hogy számzárakat próbáljak meg kinyitni, de sajnos mire megtaláltam a sorompó kódját, már egy közeledő parázsló pont jelezte, hogy rám talált egy bagózó illetékes elvtárs. Igen, hajnali 4-kor, még a szezon végén is emberünkre találunk itt. Ajtó becsap, káromkodás. Padlógáz. Pár perc elteltével, mikor lefordultam a következő part menti útra kék fénnyel egy rendőrautó tört rám. Mindez négy óra 10 perckor történt. -Forgalmi? Személyi? Jogsi? Miért jött? Mikor indult? Hova tart? Mondom tele a faszom ezzel a kommunista szarral itt a déli parton, én csak élni jöttem ide, ha hagynának. -Viszont látásra, jó utat kívánunk! Ezek után jó utat b…tok meg!!?? De a rossz ismét jóra fordult, mert a sok hajnali megpróbáltatásnak köszönhetően egy csodás és szinte érintetlen vidékre bukkantam, ahol csak és kizárólag horgászok tanyáztak. Azokból is csak pár volt mutatóba. (A kép az indulás előtti perceket örökíti meg. Kicsit zajos lett, meg bemozdult, de sajna nem volt idő az állvánnyal vesződni)
Ezen a ponton már túl voltam a kis víz okozta lelki fájdalmakon és harchoz tettem a pecákat. A táj néma, a víz rezzenéstelen volt. Igen, pár pillanat és itt forrni fog a víz. Nem, ez nem a Duna. Nem lehet, hogy úgy járok, mint Levente. Teltek a másodpercek, repültek a percek és semmi sem törte meg a felszín csendjét. Eltelt egy óra. De, igen. Lehet. Pontosan úgy jártam, mint Levente. :-O
Az alábbi felvételen ugyanazt a partot láthatjátok, mint a kettővel ezelőttin, ami félhomályban készült. Az autó is kivehető a part menti fák alatt. Gyönyörű hely. Gábor barátom tanácsára “felraktam” egy polárszűrőt a gépre. Nem passzolt hozzá, ezért mindvégig a lencse előtt kellett tartanom a bal kezemmel. Azért működött! :-O Elhatároztam, hogy a mai napot a felderítésnek és a fotózásnak fogom szentelni és elkanalazom magam a Zalára. Ekkor még nem gondoltam, hogy milyen páratlan élményekben lesz részem. Hallatlan és haltalan élményekben. :-O Mehet a térugrás? Enter!
Biztosan hallottatok már a Zaláról. Én már horgásztam is rajta, de a torkolatig sosem jutottam még el, mert hajót követel. Nem akarok túlzásokba bocsátkozni, de olyan vidékbe botlottam, ami látványvilágban szinte kiütött a kajakból. Teljesen megfeledkeztem a pergetésről és tátott szájjal néztem ezt a csodát, ahogy a méregzöld Balaton átváltozott kristálytiszta, de mégis vörösesbarna Zalára. Zalának még stílusa is van. A tündérvilágot tündérrózsák határolják. A torkolat átjáró a két világ között. A legkontrasztosabb átjárók egyike.
A bajárat távolról…
Megérkeztünk a tündérrózsák birodalmába. Nézzünk szét!
A távolban jól kivehető a határvonal a két világ küszöbén. Az effajta panorámafotókat nehéz tökéletesen összefűzni, mert a víz állandóan változik és ez okozza a “gondot”. Nekem személy szerint tetszik ez a kis fogyatékosság, mert ezáltal egy kicsit térhatásúak a felvételek. Igen, itt tényleg görbült a tér. Vajon mit adnak a tündérrózsák?
Egy domolykó üdvözölt a bejárónál. Ő lehetett a kapus. Nem volt cigi a szájában és nem akadékoskodott. Pedig reklamációra lett volna oka. Érdekes az emberek világa. Ezt a kis tiszta lelkű halacskát csúnyán szájba vertem. Bezzeg akit kellett volna nem. A domolykó kisasszony megígérte, hogy teljesíti egy kívánságomat, ha szabadon engedem. Azt kívántam bárcsak tudnék repülni. De csak akkor fog működni a varázslat -tette hozzá- ha a torkolatot elhagyva nem nézek vissza. Rendben-mondtam és útjára eresztettem. Egyébként teljesen kietlen és érintetlen vidék fogadott és az őszi színek kiverték a szemem. Nem szabad most dobálni. Ilyenkor legjobbak a fények. Fotózni kell!
Gyönyörű, csodás, mesés, túlvilági látvány. A polárszűrő használata egyébként alap a “vizes” helyeken. Már bánom, hogy eddig nem használtam. Nem tudom, hogy pontosan mi okozta a páratlan és ritka színvilágot. Talán a mélykék ég és a vörösesbarna víz dobott egy finom fátylat a tájra. Fene sem érti. Itt egy vérbeli fotós egy profi géppel ellőtt volna öt tekercs filmet. Bocsánat, tizenhat gigabájtnyi fotót. :-O
Ezen a ponton megálltam és kiszálltam a hajóból. Földbegyökerezett lábakkal álltam a vízben és nyitott szájjal figyeltem a tájat. Az Ezeréves Sólyom vidáman ringatózott mellettem és már azon voltam, hogy visszamegyek megölelni a hajnali elvtársat és a rend éber őreit. Lehet, hogy Isten keze van a dologban és állandóan ördögökkel bombázz felülről, hogy jót tegyen velem? :-O
Egyre beljebb hatoltam a Zalába és a töklevelek alatt csukákat láttam lapítani. Kihagytam őket. Drága a műcsali és a tizenhatos ilyen terepen megadná magát.
“Fáradt olaj” felszín. Ha belenézel olyan, mint egy tükör. Beleszédülsz a látványba. Elgyengülsz. Kiesik a bot a kezedből. Megadod magad.
Beljebb és beljebb… A csoda csak nem szűnik.
A fent látható sekély vízbe is kiugrottam. Itt már szó szerint térdig földbe gyökereztem az iszap miatt. Hány Istók itt igazán pompás kis otthonra lelne.:-O
Mekkora harcsák lehetnek itt tavasszal? A fa mellett, mögött egy sejtelmes, csendes kis öböl lakik. Sajnos az alacsony víz miatt a hajó fara felsírt néha, mikor beeveztem, de ha elég víz lenne a Balatonban ez a vidék egy kincsesbánya lehetne.
Ez az utolsó képem a Zaláról. Az itteni lápi embereket nem Istóknak, de Évának és Júliának hívják. Rengeteg van belőlük a Zalán. Mindig az a Júlia, akin a kék színű bikini van. Győztem köztük szlalomozni! Sajnos még sok evezőcsapás állt előttem. Ideje volt útra kelni. Felhúztam a horgonyt és a kis hal tanácsára nem néztem többet vissza…(A fent látható felvétel Gábor hozzájárulásával készült. Legalábbis remélem.)
Már a nyílt vízen… Meg kéne már próbálni, hogy működik-e a varázslat, avagy képes vagyok-e repülni. Csak nem csapott be a kis domolykó! Csúnya tréfa lenne!
Sajnos csúnyán megtréfáltak. Repülés helyett a vízen járás képességét kaptam. Kurva egy világ van! És ráadásul hiába lépdeltem a felszínen, ha csak lassan voltam képes haladni. Inkább visszaültem a műanyag szivar nyújtotta luxusba. Ha Jézus kajakban ült volna, sosem próbált volna meg a vízen járni.
Jó, hogy még vannak ilyen helyek a Balatonban! Nehéz ide betolni a babakocsit és a hófehér nájki cipő is iszapos lesz. Tűsarkúban meg kész bokatörés. :-O Még jó, hogy van Siófok, meg aranypart.
A fa mögött már csendben várt rám az autó. Cuccolás, majd átgördülés Balatonkeresztúrra, hogy az éjszakát a csatorna parton, az autómban töltsem el. Maradhattam volna még egy napot, de a balinok eltipliztek innen és abban reménykedtem, hogy Márián csoportosulnak.
Idáig tartott volna az első napom. Hála Isten az éjszakám rézfaszú bagolytalanul telt és egy példány sem akadt, aki rezes szerszámával bekopogott volna a szélvédőn, annak ellenére, hogy a közelben nem egyszer rézfaszúak huhogását hallottam. Félelmetes volt. Miután elkészítettem a vacsorám, ami babból és műanyag levesből állt begubóztam magam a Fiat Punci belsejébe. Mert éjszakai nedves hideg ide, vagy oda a mediterrán főhadiszállásomban mindig meleg van. Nehezen jött álom a szemeimre, mert a rézfaszúak valószínűleg egy a csatorna partról elragadott horgászt kezdtek el reszelni, majd éjfél tájt zoknikat hegesztettek gigászi ívhegesztőkkel. Ennek ellenére lassacskán elaludtam és hajnalig húztam a lóbőrt. Egyébként a holnapi hajnal ismét a villámkeszegek becserkészésével fog telni, majd megpróbálok teljes gőzzel betörni egy nudista strandra, hogy nőrablás gyanánt magammal ragadjak egy napbarnított 23 éves pőre szüzet. Lesz még hattyú randevú, találkozhattok Stefánnal a Balaton eszetlen kapitányával és egy földre szállt bikinis angyallal. Tartsatok velem a Kalandozások 2. részében is!
Vízállás: 77cm
atyafipeca.hu 
Ez a Zalatorkolati rész, talán a legszebb víz, amit Magyarországon eddig láttam.A képek elvarázsolnak, hangulatuk fenomenális.Egy nagy hiba van csak benne …..nem vagyok ott, de látom magam elôtt az alagút végét:D
Kérdés Nummer eins(2?):Mekkora a víz a torkolati részen és véleményed szerint milyen halakat adhat ott a Zala?
Nem tudom említetted-e eddig, milyen géppel fényképezel. Nekem van egy kompakt Panasonicom, arra is létezik polárszûrô, vagy csak “normális” objektívekhez?
Panasonic TZ 7. Kis apróság, de a méretéhez képest combos kis gép. Persze egy profi tükröset sosem fog agyoncsapni. Az enyémre nem megy fel semmiféle szűrő, de majd valahogy összegányolok egyet.
Jó kérdés. A Balaton vize nagyon sekély arra, de a torkolatnál kimélyül. Maga a Zala a torkolat környékén mindkét oldalon járható szegélyeket rejt és vannak kis sekély vizű öblök is. Sajnos a csatorna közepénél elfelejtettem megmérni a vizet, de én két-három méterre saccolnám. Pompás hely. Szerintem van ott minden, ami hal. Persze nem mondom, hogy nyüzsögnek. Attól, hogy valami szép nem lesz telesteli hallal. Van még arra egy jó hely. Mégpedig Fenékpuszta! Oda is el fogok kanalazni.
Helyes, kanalazz csak:)
Nem vártam én méricskélést, csak az érzéseidre voltam a hellyel kapcsolatban kíváncsi:) Amúgy gyorsan megmértem a digim objektívjét(30mm) és már találtam is rápasszoló szûrôt 3-4000 körül.
Az enyém Lumix ZX1-es, s ahogy a képeken látom a 30mm-esnek is van egy “karimája, tehát véleményem szerint simán rá”szorítható”. A Te Lumixodra is kell hogy legyen. http://www.argep.hu/trend/30MM/30mm-szueroe.html
Köszi a tippet. Rákerestem. Tényleg vannak hozzá adaptergyűrűk. 😀
szép kis túra volt, gyönyörű helyen… Hiába, ahol nem jár emberállat (horgász is csak ritkán) ott megmaradnak ezek a kis ékszerdobozok.
A képek nagyon faszántosak lettek. Én meg csak tolom a gőzgépet. Dunáról jönnek a képek a 8 kilós süllőfogásról, a tavakon megindultak a csukkerok, a Balaton meg nyárvégi színeiben pompázik…a haltalan hetek száma meg csak nő!!!
😦
Valóban nagyon szép hely a Zala torkolata,-olyan igazi érintettlennek tünik.
Valahogyan mindig a Tüskevàr jut eszembe róla ha olvasom az írást és nézem a képeket….
Gratula!
Szép bizony. Gratulálni akkor kéne, ha a fedélzeten rugdalózott volna pár 70 körüli tarpon. Azért köszi. 🙂
Néha az erdôzúgás is elegendô élvezetet ad.Ilyen helyeken a halfogás már szinte csak bónusz!
Ez ismét jó volt! 🙂
A Zalát bejárni régi vágyam, de egyelőre tíz kilóméterre is alig jutok el, úgyhogy marad álomnak. Majd jövőre [is megígérem magamnak, hogy majd jövőre (is megígérem magamnak, hogy jövőre…)].
Szàmomra a fogott halak szàma,mérete csak egy kiegészítö adat,persze nem elhanyagolható 🙂 ,de a legfontosabb a természet közelsége,szépsége,és ennek bemutatàsa.Ez utóbbi nàlad mindig valahogy olyan modern Fekete Istvànosra sikerül,szerintem.
Ezért olvasom mindig szivesen!
Köszi,vàrom a folytatàst 😉 !
Hamarosan folytatjuk… To be continued… :-O
A Zalát én is tervezem. 1 teljes nap talán elég is lenne rá. Utána kell nézni, hogy melyik részein lehet pecázni, mert könnyen tilosba evezhetünk.
Nos, az előző írásodhoz mellékelt hozzányögésem után olvastam csak el ezt a Balatonos-írásod. Akkor már nem ajánlgatom tovább a Zala-torkolatot – láttad magad is. Én valaha 3 évig laktam a közeli Fenékpusztán. Ha ott kikötsz a vasúti megálló alatt az öreg nyárfás horgászkikötőben, a madarásztábornál, akkor ott a táborban látható annak a lakókocsinak a mára már hűlt helye, amely az otthonom volt pár évig. S jó sokat, és jó sokszor néztem a tavat télen, nyáron, de persze ősszel és tavasszal a legszebb. Évek óta nem jártam arra, remélem neked is azt az élményt adta, amit nekem is valaha.
Pl. ’93-ban egy tökleveles öbölben az ívó potykák diszkréten odébb tolták a kajakomat s vele engem, s a méteres, átlátszó vízben több száz 5-10 kg körüli pontyot figyelhettem óra hosszat, amint a halnász izgő-mozgó-forgó-csobogó rítusát járták. Ez egyszeri élmény volt!
Várom a folytatást!
Ja, és jók a képek, meg ismerősek! Kár, hogy anno az enyémek még diára készültek, s most kallódva várják a feltámadást.
A Zalán amúgy a 21T nevű betonszörnyig lehet felmenni, legalábbis valaha így volt. Aztán a nemzeti park. Az a csudijó hely, sokat kajakoztam, kenuztam benne (természetesen kutatási engedéllyel), csak sajna túl sok a vízügyes, rabsic, kiváltságos, stb. Kedvenc “ellenfelem”, Elemér bá’, a volt őr tavaly meghalt, véle már nem kell harcolni. Idegesítő fazon volt, de még a régi világból való. Még valaha ő mutatta meg nekem azt a kunyhóromot, melynek újkori állapota volt a Matula (Bánhídi László) kunyhója a Tüskevár filmes verziójában.
Irigyellek. A folytatás már fent van.
És egyébként milyen a fenékpusztai öböl? Engem gyerekkoromban egyszer elvittek onnan halászni. Szipi volt a kapitány és Csigolyának hívták a segítőjét. Azt hiszem Szipi a Keszthelyi Egyetemen tanított biológiát. Talán ismered is.
A 21T betonszörny milyen távolságra van a Balaton torkolattól?
Használj Google Térképet!
Szerintem 850 méter lehet. Ha felülről nézed jól látszik a főút hídja, majd azt egy vasúti híd követi. A betonszörny ott lehet, ahol egy kicsit beszűkül a Zala. Gondolom.
Hiába használom, ha nem tudom mi az a “betonszörny”:)
Az nem baj. Mivel semmi más nem fehérlik a magosból a hídtól lefelé kizárásos alapon csak az lehet. 🙂 Punktum.
verstanden:)
Ölég ám az a majdnem 1 kilométer. 🙂 Bár partról nincs sok túl jó hely.
part nem is kell, az alagút vége kajakot jelent:)
Kb. ’99 v. 2000-ben lehetett, hogy egy hétvégét eltöltöttem a gyűrűzőállomáson Fenékpusztán. Alapból nagy élmény volt, de az egyik legnagyobb, amikor kieveztünk kenuval. A Zala-torkolaton nem mentünk fel, csak a Balatonnak ama nyúlfarknyi részén barangoltunk egy kicsit, melyet még természetes part övez. Az víz által alámosott és az É-i szél által kidöntött fák gyökértányérjai magasodtak ki a vízből. A partot szegélyező erdő fáinak lombkoronáiban hatalmas gázlómadarak ültek. Nem tudtam, hogy ezek a nagy madarak felülnek ezekre a magas fákra. Tiszta szafari volt az egész, ill. annál is jobb. A helyi valóság megtapasztalása. A parttól úgy 50m-re kb derékig érő lehetett a víz. Hatalmas hínármezők. Időnként a kenutól 5-10m-re óriási burvány jelezte, hogy átléptük egyik másik hínárlakó aurájának a határát. Nem tudom mik lehettek én pontyra tippeltem.
Nem tudom qvik, meddig voltál ott, amikor én voltam Sanyi volt a gyűrűzőállomás vezetője (a vezetékneve most nem jut eszembe), egy lakókocsiban lakott. Hangulatos hely volt, nagyon vissza szerettem volna még menni, azóta sem jártam ott.
Azt hiszem legközelebb már céltudatosan a Zalát és annak “fenekét” fogom célba venni. :-O
Hínár már nincs nagyon. Jó pár éve eltűntek a nagy hínármezők a Balatonból. Nádi pontyozásra tökéletes víz lenne arra, de hát KICSI a franc vigye el őket. Egyébként a Nyugati -övcsatorna is megér ám egy misét. Nagyon messzire visz a torkolattól. Hatalmas harcsákat rángatnak onnan ki minden évben a rabsicok. Sajna. És hát kajakkal ugye nem egy nagy vázisz körbetekerni a Balatont. Az is még vissza van.
Nos, ha 2001 tavaszán jöttél volna, épp én patkoltam a madarakat és Szabolccsal tereltük a marhákat. Én már nem járok oda, a marhák sincsenek (feltehetően átlényegültek pörköltté), Szabolcs még kitart.
Sanyi sajnos beteg lett s ’02-ben eltávozott köreinkből. Amúgy Palkó Sándor a neve és különös ember volt. Nem volt a rabsicok nagy barátja s most már elmondhatom, hogy sok orvhálót égettem el vele.
Atyafi: Szipi az Egyetemen volt tanár, de sajna nagyban tolta az orvhálózást is. Egyszer arra úszkáltam (akkor még egész jól tudtam úszni) és belegabolyadtam a hálójukba. Sajna az a háló azon éjjel valahogy több részre szakadt, valami éles tárgyak vágták át.
A feleségének volt egy boltja, oda jártunk kúszó-mászós levetett katonai cuccokért. Azóta már, ha jól tudom, se bolt, se feleség, se egyetem, s Szipi ma már MÁS lett.
A 21T egy zsilip a Zalán, a vasúti híd felett. Az a legalsó szabályozó műtárgy a csatornán (mert sajna a Zala is csatorna lett, mert nem kell a folyó, az olyan vad, kiszámíthatatlan, hogy néz az ki). Egyszer áradásban a zsilipkapu csak annyira volt nyitva, hogy a víz épp kifolyón alatta. Na, de mi elszánt evezősök azért se emeltünk át, hanem a zsilip alatt küzdöttük fel magunkat. A kajak alig fért el a vas alatt, a betonba és a zsilipbe kapaszkodtam és hanyatt feküdtem a hajón. A sodró vízben izgi volt, ma már nem csinálnám, de hát ez vagy 15-17 éve volt. Azért persze nem egy Dráva.
Huhúúúú, akkor már értem, hogy miért sötétben mentünk hálózni! :-O Gyerekként nem igazán jött le, hogy orvhalászkodtunk. De így utólag visszagondolva biztos az lehetett. Egy-két süllő, csuka és ponty lehetett a nád mellé lefektetett 60 méter hosszú hálóban. A hajóra már nem emlékszem, de egy elég nagy, öreg jószság volt. A hálókról én is tudnék mesélni. Rengeteget vágtunk szét Balatonon. Főleg a nádtól elrejtett kisebb öblökben lapultak. Persze akad ma is bőven.
Üdvözülés 🙂
eddig csak csendben olvasgattam itt, mint egy tulipántalálkozóra véletlenül betévedt lilahagyma, de ma ezzel a rezes állatról szóló elemzéseddel levettél a lábamról:)
Jó olvasni ilyen tiszta helyekről ma, amikor a nyári utcákon olyan megszokott látvány a szilikonmell és a műmájerség, mint a kutyaszar.
Kérlek szépen :nagyon sok vitamint egyél, hogy sokat, sokfelé tudj menni, és legyen energiád mindezt esszébe önteni. Hiánycikk ma az értelmes szó, hát még akkor, ha ilyen felderítendő titkos kerteket mutat meg: Köszönet : Makranc
:-O
Szia qvik!
Dobnál egy mailt ide: gabofere@gmail.com
Köszi.
(már bocsánat, hogy itt üzengetek privátot.)
Szép és kalandos írás, GRATULÁLOK! Csodaszép világ ez még mindig! Minden nyáron kis családommal elruccanunk Czakó Laci bácsihoz Balatonhídvégre ( http://www.hidveg.hu ) Ő mindent tud a Zaláról és a halakról…
Gyerekkorom óta horgászom a Zala torokban, amikor még nem volt Kis Balaton meg duzzasztógát és élt a Hévizi árok is. Szinte egy falu volt ráépülve a vízre. Rengeteg és mindenféle halat lehetett fogni. Sajnos már régóta teljesen üres a víz. Kivétel a tavaszi íváskor felfutó haltömeget, a néhány hétig tartó angolnaszezont és a néhány napos kárász inváziót. A víz azóta teljesen megváltozott, tőzeges és mondom, teljesen haltalan. Nem akartam kiábrándítani senkit, bocsánat.
😦