Újra itthon 1. rész

2011.09.16-17. Első nap

A Balaton után ismét “hazai” vizeken. Jól eső érzés. Otthonos. Azt hiszem idén sikerült feltörnöm a Dráva lakatját, hétpecsétes titkát. Annak idején minden alkalommal vereséggel tántorogtam haza és idén megfogadtam, hogy addig nem tágítok, míg ki nem nyílik előttem a folyó. A két nap igen kontrasztosan telt. Az elsőn olyan halözönben volt részem, hogy azt hittem ez már a Mennyország. A második ennek ellenkezőjének bizonyult, de azért nem telt eseménytelenül. No, akkor kezdjük…

Elöljáróban egy gyors bevezetés. A polárszűrő felhelyezéséhez nem szükséges szakboltban költekeznünk. Minden amire szükségünk lesz egy tolómérő, egy megfelelő PVC cső, majd egy fűrész és egy reszelő. Nekem szerencsém volt, mert a műanyag cső toldalék része majdnem megfelelő méretű volt, mind a fényképezőgép, mind a szűrő méreteit figyelembe véve. Csak egy kicsit kellett reszelővel tágítanom. A szűrőn található menet még menetet is vágott a műanyagba. Passzentos! Két legyet ütöttem egy csapásra. Ezentúl nem kell félnem a kényes optikára fröcskölt vízcseppektől és homokszemcséktől. Az egész objektív védve van. Még egy gondolat. A cső belsejét fújjátok le matt feketére, hogy ne tükröződjön rajta semmi. Balázsnak köszönöm a szűrőt, Gábornak meg a tanácsot. Akkor vágjunk bele!

Ismét túl korán értem a kikötőhöz. Szundikáltam még egy fél órányit, majd vízre szálltam. A hajnal mesésen festett és a víztükör felett úszó pára sejtelmessé tette a már amúgy is izgalmas tájat. Csak elvétve láttam balin rablást.

A Dráva nagyon alacsony arcát mutatta, de én a többséggel ellentétben szeretem a kis vizet. Kis víz, nagy hal. Balinra, jászra, domira igenis jó a sekélyes. A felvétel árral szemben készült, a part menti kövezés megdobálása előtt. Rögtön első dobásra ütés…

majd kis idő múlva nyakon ragadhattam egy csibész kis balint.

Időközben felkelt a Nap és érdekes fényeket dobott a díszletre. A kövek mellett kölyök domolykókra leltem. Jól indult a nap.

Ez a hely még nem régen domolykó aranybánya volt. Most semmit sem adott. A Dráva sosem ugyanaz. Minden percben változik. Minden alkalommal új arcát mutatja.

Kicsivel később már újra domolykókba akadtam. Szépen jöttek, de a balinokat nagyon hiányoltam, mert balin nélkül nem teljes a napom. Hiányérzetem volt, annak ellenére, hogy szinte még el sem indult a nap. Hol vagytok fenekeszegek?

A kis sügér, annyira sügér volt, hogy nekiment a műanyag ámításnak. Nem nagy, csak mutatóba hoztam. A háttérben jól látszik az evezősök jó barátja. Fájdalomcsillapító izomfájdalmakra.

Egy kis pihenő gyanánt kikötöttem és oltári jó érzés volt mezétláb korzózni ezen a pompás homok fövenyen. Péntek reggel lévén csak az enyém volt a folyó. Egy fia lélekkel sem futottam össze. Sört iszom és unikumot nézek. :-O A homoksziget mentén egy szép rablás törte meg a felszínt. Öt másodperc sem kellett és már a gyűrűk közepén ringatózott a katonám… Vontatásra feltornyosuló víz jelezte a műcsalim farvizében, hogy valaki ingert kapott.

Hála a Jó Istennek beszédes volt ma a Dráva. Imádom a balinok kapását. Minden téren ízig-vérig dzsentlmen halak. Nem csapnak nagy rumlit a fedélzeten és a rávágásuk is olyan kis finom ránehezedős. Olyan sejtelmesen jóérzősen biztos érzés. Tudod, hogy megjött, tudod, hogy balin, tudod, hogy meg lesz. Szeretem a balinokat. Kéne már egy fenekeszeg tetkó az alkalomra… :-O

És íme a nap hőse. Kőnek ütődött szegény és szerintem éppen ezért lett fogós. Biztos láttatok már sérült, megtámadott küszt, amint próbált elvegyülni a rajban, de felkiáltójelként egy fehér seb éktelenkedett az oldalán, vagy a hátán. Mindig a viharvert, leharcolt katonám viszik a prímet. Érdemes egyébként néha eltuningolni a terelőlapátokat, hogy néha kiugorjanak a vízből. Ha az sem segít, akkor már komoly a baj. :-O

Itt már újra úton vagyok. Jobban szeretek felfelé küzdeni, mint lefelé csorogni. Ráadásul megfigyeltem, hogy az áramlással megegyező irányban való gyors pergetés messze eredményesebb, mint a “klasszikus”, folyammal ellentétes irányú nagyon lassú kurblizás, amikor már-már szinte túlveretnek a műcsalik. Bevállalósabbak a halak, ha csak egy villanásnyi idejük van mérlegelésre.

Na megérkeztünk az egyik kedvenc helyemre. Itt érdekes tanulságokat sikerült levonnom.

Minden dobásra jutott egy szép domolykó és már kezdtem ideggörcsöt kapni az akadók miatt. Voltak halak, akik faágra futottak, de valami csoda folytából mindig kijöttek a bokrosból.

Négy-öt domolykó megismerése után néma lett a víz és akkor jött az ötlet, hogy miért kéne teljesen kipipálnom ezt a helyet. Műcsalit váltottam és csodák csodájára ismét forrt a víz. Olyan vehemenciával támadtak az itt lakó domik, mintha valaki víz alatt lőtt volna ki nyílvesszőket…

Miután ismét négy vendéggel gyarapodtam és már habosra köpültem a vizet a vicc kedvéért újra műcsalit váltottam. A Kenart következett. Az eredmény hihetetlen volt… Ugyanazon a pár négyzetméteren…

egy mélyebb járású wobbler ismét aratott. Csak csipáztam, hogy milyen szép domikat sikerült begyűjtenem. :-O Mecsoda nap! Nem ildomos tovább maradni.

Az ősz arany keze megérintette a fákat. Azt is írhatnám, hogy réz keze, de félek, hogy csúnya párhuzamokat vonnátok a baglyokkal kapcsolatosan. Ha az ősznek sárgaréz érintése van, akkor a rézfitymások vörösrézzel vannak felvértezve. Egyébként az ősz a kedvenc évszakom. Sokan nem szeretik, mert olyan elmúlós a hangulata. Engem pont ez fog meg benne. Szeptember, október, november. A három legszebb hónap.

A kövek mellett, villám módjára vágott rá. No, ez a túra már nem mondható balintalannak. :-O

És igen, ő volt a mai nap egyetlen horgásza. Végre eljött az idő, hogy igazán kis vizekre evezzünk…

A kövek mentén szétspriccelő kishalak árulkodtak a felszín alatt megbúvó ragadozóról, így hát nem maradt más megoldás, mint hogy láthatóvá tegyem a láthatatlant…

Nem ugrándozott nem nyálkázott. Nyugton maradt és szépen pózolt a kamerának. Magyon szépen küzdött és jó érzés volt szabadon engedni.

Utam csodás díszlet és áttetsző víz kísérte. Kezdett a folyóból patakocska lenni. A jobb oldali felvételen jól látszik, hogy mekkorka vízben muzsikáltam. Kiszúrtam a felszín alatti első sötét foltokat és elhaladtam egy domi raj mellett. Ordas nagy egyedek virítottak közöttük. Huhúúúú, mi lesz itt!!!

Első dobásra jól eső ránehezedés, majd ordas küzdelem kezdődött. A hajó kapitánya igazán el volt kényeztetve.

Rengeteg domolykót akasztottam és akadt belőlük szép vaskos is.

Senki ne gondolja, hogy egy “vérbeli” kajakos ivadékot megállíthat egy efféle kis akadály. :-O Lefelé jövet az egyiknél bevállaltam a leugratást. Flottul ment. Szóval ezen a ponton nagyon csalódott lettem… A kövezések előtt megakasztottam egy balin matuzsálemet. Olyan ránehezedést éreztem, mintha valaki egy porotontéglát akasztott volna a horgomra és amikor megláttam az egyenletesen lefutó zsinóromat mindenféle hirtelen rúgás nélkül már tudtam, hogy életem balinjával hozott össze a sors. Sokat küzdöttünk, de nem sikerült megpillantanom a fenevadat. A hajótól 5-6 méternyire akadt le. Szelávi kedves! Azért ne nagyon örülj, mert még jövök sokszor! :-O

Gyönyörű domi! Mecsoda pikkelyek, mecsoda pompás színvilág! A balinnal ellentétben a domolykó  a fárasztás közben sem udvarias. Ő az a hal a jászkeszeggel egyetemben, aki képes a nyolc méter per szekundumos helyzetváltoztatásra és szerintem még egy precízen beállított fék ellenére is képes tépni. Sosem bízzatok a domolykó és a jászok nemzetségében, mert még a szemük sem áll jól! Persze azt sem mondhatom, hogy tartsátok magatokat távol tőlük! :-O

Vissza felé menet, leugratás előtt. Úgy hasítottam a vizet, mint bálna fasza az iszapot. Jobban megnézve a képet talán nem is itt csúsztam le, hanem a következő “vízesésénél”. De talán teljesen mindegy. :-O

Ideje volt visszaindulni a kikötőbe, mert ott készültem eltölteni az éjszakát. Azért nem tudtam megállni, hogy lefelé csorogva meg ne dobjam ezt a homokpadot. Szerintetek?

És íme ő lenne a nap hercege. Fergeteges párharcot vívtunk és a munka végeztével úgy éreztem magam, mint az univerzum koronázatlan királya. Ez a nap megütötte a tíz pontot a tizes skálán.

A nap utolsó képe. A Nap ismét arany jelmezbe öltöztette a tájat. Sötétedésre értem révbe és megkértem egy horgász, hogy segítsen a hajót felcipelni az autóhoz. Csak, hogy éjszaka szem előtt legyen.

Ilyen lesz a felvétel, ha 15 másodpercet exponáltok kézből… Ezt a panorámát láttam az autóból. A hangulatát talán visszaadja. Korán begubóztam és az autóban készítettem el az esti forró levest, majd egy kis szendvics majszolgatása után elnyomott az álom.

Éjfélkor égtelen nagy huhogásra riadtam és megrémülve konstatáltam, hogy nem csak Balatonon vertek tanyát a rézmakkosok. Remegő kezekkel próbáltam meg archiválni a rém baglyok földöntúli huhogásait. A visszatükröződő fények a határátkelő híd lámpái és a fényfolyosó túlpartja már Horvátország. Csak reménykedni tudtam abban, hogy a rezes banda ezúttal a horvát határőrséget fogja keményen megvámolni! Mert bizony-bizony ki könnyelműen veszi az éjszaka sötétjét könnyen rézforgácsot ..arik maholnap. :-O Holnap új nap, új kalandok, új halak. Tartsatok velem!

Vízállás: 0 cm Drávaszabolcsnál