Újra itthon 2. rész

2011. 09.16-17. Második nap

Az elmúlt éjszaka folyamán a Dráva vízállása alig változott. Ráadásul az időjárás is hasonlóan alakult. Mindezek ellenére a folyó teljesen más arculatát mutatta, mint tegnap. Halra leltem, mikor nem számítottam rá és a legjobb helyek némák maradtak. A tetejibe még a balinok is teljesen kiszámíthatatlanok voltak. Ismét megerősödött bennem a saját életbölcsességem. Tudom, hogy nem tudok semmit. Jól eső érzés ezt felvállalni, mert legalább nem kell egy vekni kenyér egyetlen egy morzsáján csámcsogni és hatalmas okoskodásokkal összenyálazni mindent.

Nem szeretem a reggeli ébredést és még jobban utálom az előző napi nedves holmikat felölteni. Rossz gyomor, bűzös lehelet, merev végtagok, :-O miegymás. Ilyenkor a legjobb a hirtelen halál. Ugrás a vízbe, minél előbb hajóba és pár percnyi könnyű lapátolás után teljes gáz. Nekem ez a kávé. :-O Az útvonal ugyanaz, mint tegnap, mert a mai túra célja a nagybetűs tapasztalás. Összevetés, vagy mifene.

Az első homokzátonyt elérve elvégeztem az alapvető reggeli szükségleteimet, majd jártam egyet a végtelenbe nyúló pompás fövenyen. A minap barmokat hozott erre a rosseb, mert a padokon hatalmas karók ágaskodtak, úgy hogy a dobról lecserélt régi zsinórt egyszerűen rádobták az ágasokra. Majd talán egy madár belegabalyodik alapon. A parton teszkós nejlonban lapított az éjszaka szemete. Majd a folyó elmossa alapon. Istenverte, sötét, éhes proletárja, kijött, hogy halat zabáljon… Talán már itt lenne az ideje, hogy keményen megfingassák a szemetelőket. Bár természetvédőink legatyásodtak, miközben rendőreink elkényelmesedtek. Ők már csak a traffipax gombjaihoz, a kényelmes pénzbeszedéshez értenek. Hála Isten egyik klubnak sem vagyok a tagja, de meggyőződésem, hogy természetvédőbb vagyok bármelyik kitűzős KeljFelJancsinál. Mellékesen hogy is mondta Woody Allen? “Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna tagjának.” Velős gondolat. 

Mély merengéseimből a kezeim közt táncot járó varázspálcám rázott fel. Szép küzdelemnek néztem elébe. A halak hala, a vizek legszebb királya látogatott meg. Ez a nap már szépen indult. Panaszra nincs okom. Evezés közben egy magyar ladikosba futottam. Kint volt az éjszaka folyamán és elpanaszolta, hogy előző nap este be akarták vinni a horvátok, mondván tilosban jár. Azt mondta 100%, hogy magyar területen volt, még térképet is mutatott a határőröknek, de nem érdekelte őket.

A homokpad innenső sarkán kezdődik a magyar határ. Tulajdonképpen lehet, hogy a vízben állva már idegenben voltam. Halvány lila dunctom sincs róla. A víz egyébként nagyon csendes volt a tegnapi kalandjaimhoz képest és mindennek a fordítottja történt, mint amire számítottam. A balinok nagyon óvatosak lettek és már meg sem nézték a műcsalikat. Szó szerint fejvesztve menekültek előlük.

A legnagyobb fájdalmat az jelentette, amikor megláttam, hogy a tegnapi halban bővelkedő helyek teljesen üresek voltak. Egy éjszaka leforgása alatt minden megváltozott. Forgattam a fejem, radaroztam a vízalatti világot, de csak sneciket láttam. A végső próbát az jelentette, amikor teljes gőzzel lelapátoltam 300 métert, hogy talán valakit megugrasztok. Nem púposodott a víz. Sehol sem láttam V alakú csíkot a felszínen. Feladtam a dolgot és is ismét a nyílt vízre eveztem. Közben találkoztam egy sráccal. Pergetett. Mondta, hogy olvasta a blogom. Ez már a vegytiszta nagybetűs siker! :-O Celeb kayak fishing… Remélem a horvát határőrök még nem olvassák. :-O Apropó határőrség. Mind a két nap délután 1 óra felé húzott felfelé a horvát motorcsónak, majd este naplemente után tértek vissza Szabolcsra. Mindkét alkalommal hátramenetbe kapcsolva tűntem el a befolyóban, kényesen figyelve arra, hogy előttem, közvetlen a felszín alatt kövek legyenek. :-O

Szépen kifaggattam a part menti területeket és az egyik dobásom csak úgy alapon arra a területre lendült, amerre az evező néz. Rögtön vízbecsapódáskor ismerős ránehezedés, majd gigászi küzdelem vette kezdetét. A forgóból arra következtettem, hogy a víz alatt valamiféle törés lehet, ezért szoros pórázon próbáltam tartani a fenevadat, ami nagyon nehezen sikerült. Ha ez balin lesz úgy 5-6 kilós, gondoltam. Hosszú küzdelem után sikerült fedélzetre vonszolni egy fiatal fenekeszeget, akinek a hasi úszójába akadt a horog. :-O Szépen akadt, nem sérült őkegyelme.

És most jön a hallatlan móka… Második dobás ugyanarra az egy négyzetméternyi területre és rögtön rávágás. Hatalmas ribillió és az űzött vad lejutott egészen a fenékig és ott menthetetlenül elakadt. Mindent megpróbáltam, de semmi sem segített. Leraktam  a botot magam elé és elkeseredettségembe megittam egy palack ásványvizet. Eljött a beszakítás ideje. Azaz eljött volna, ha a pálcám hirtelen nem akart volna beugrani a vízbe. Hurrá, kijött magától! Égtelen nagy csimbumcirkusz, majd kezeim között a vizek pompás grófja. A Yo-Zuri 016-os monofilja megér egy misét… Gyorsan levágtam a zsinórból 5 méternyit és tovább szűrtem a vizet. Mit gondoltok, mit ad a harmadik dobás ugyanazon a helyen?

Alig, hogy kettőt tekertem volna a kurblin, már ismét hajlott a pálca és hangos nevetésben törtem ki. Ilyen talán nincs is. :-O Negyedikre ugyanott? Megpróbáljuk?

Igen, ez a Dráva. A valószínűtlenség tárháza. Alig ért vizet a Kenart, már meg volt a gazdája. :-O Illendő volt tovább evezni… Következtetés? Konklúzió?

Igen, a fák között ott lapul a tábla. ÁLLAHATÁR. Még öt evezőcsapás és Horvátországban leszek egy jó darabig. Nem hiányzott a cumi, annak ellenére, hogy minden papírom rendben volt. Harci fordulót nyomtam és elkezdtem haza felé csorogni…

A part menti köveknél hozott össze a sors a Csillagharcos Gumi Domival, aki az egyik másodpercben még a hajó orránál hasított, majd egy tizedmásodperc múlva már a farnál táncolt, aztán fénysebességre kapcsolva ismét a part menti sávban téblábolt, hogy utána a kajak oldalánál ugorjon fel 1 méter magasba. Recsegett a bot, nyögött a zsinór. Ha lett volna nálam egy sodrófa lecsapom esküszöm… :-O Fedélzetre vonszolás után szembesültem csak azzal, hogy egy igazi tömör és sűrű tapintású, vaskos és stramm, zselével bélelt, gumidomi támadott le. Fergeteges halacska volt. Nagyon messzire lendítettem a hajótól. :-O

Szeretem a Dráva nyugodt, csendes hangulatát. Kicsit olyan, mintha egy másik bolygón sétafikálna az ember. A télnek is páratlan hangulata van ezen a vidéken. Totális elszigeteltség, nesztelen csend, sasokkal az égen. Le fogok menni sátrazni a mínusz tízek ellenére is. Már alig várom.

Pazar őszi díszlet. Igazából az október hoz lázba. Nagyon remélem, hogy nem köszönt be korán a tél. Bár az időjárás állítólag mindig tökéletes. Csak az ember nem. Lassan a bejegyzés végéhez érek. Mi lenne a két nap tanulsága? Talán az, hogy hátrány a rutin, a megszokás, a túlzott magabiztosság. Néha jó mindent kidobni magunkból és úgy tapogatni hal után, mintha még sosem jártunk volna arra. A víz minden pillanatban változik és magasan szarik arra, hogy a kívánatos gondolkodásnak köszönhetően, mi mit vélünk és mit nem vélünk. A folyó csak úgy van. Ahogy a halak is. Nem ismernek sem embert, sem istent.

És íme itt lenne a két napos kalandozások nekem legjobban tetsző felvétele. A lemenő nap fénye pazar hangulattal hintette be a folyót. Horvát területen csorogtam át. Mellettem csónak, üvöltöző horvátokkal. Rengeteg horgászbot… Éppen az orrom előtt engedték le a csapóhorgokat. A múltkoriban az általam felszedett csapóhorgokat is ők rakták le, méghozzá magyar oldalra. Nyugodt népség. Nem parázós. Nekik lehet. Szarnak a világra.

A fent látható helyen fogtam múltkor azt az ordas nagy balint. Most is jött egy-két nyüszöge, csenevész domolykó, de semmi több. Lassan Drávaszabolcs térségébe értem. A túlpartról horvát úszóbajnok tempózott át oldalunkra, majd a part mellett végig leúszott a hídig és ott partra evickélt. A mi határőreink érdeklődését ez nem keltette fel. Ők inkább a magyar fürdőzőket bírságolják meg. A magyar már kicsi. Olyannyira sikerült ezt belénk verni, hogy ha kapunk egy pofont szinte mosolyogva, önként tartjuk oda a másik orcánkat is, miközben meghajolva elnézést kérünk. Szar ezt így befejezni, de ez most így jött ki. Szarul. Kicsit olyanok ezek a horgászataim, mint amikor egy égő házban elkezd zongorázni a megtébolyult házigazda és dalra fakad a ház úrnője. Csak reménykedni tudok abban, hogy halas történeteim nem a végső táncot jelképezik egy széthullott, magából kifordult világ tetején. Beesteledett. Feldobtam a hajót az autóra. A túlparton egy horvát horgász sántikálva bandukolt és egykedvűen rugdosta a földön heverő rézforgácsot. Baglyok huhogását hozta az esti lágy szellő.

Vízállás: 0 cm Drávaszabolcsnál