2011.10.22. Őszi, vazelinos képzelgéseim, avagy a kétparti torz tükör. A másik tükröt itt nézheted, persze csak akkor, ha már az enyémet végigolvastad.
“Ez egy kóros elmeállapot. Az Ogo bolygón találom magam, ahol tagja vagyok a szellemi elitnek. A Plútó bolygón élő barbárokat készülünk leigázni. És bár számomra ez a kétséget kizáró realitás, tudom nem más, mint elmém szüleménye. Én ugyanis elmeháborodott vagyok. Menekülök bizonyos meg nem nevezett realitások elől, amelyek megfertőzik az életemet. Ha majd nem fogok Ogora járni, meggyógyultam. Te is elmeháborodott vagy, barátom?” (Klikk!)
Egy dolgos hét bokros teendői után végre ismét Ogon landoltam a Punto leszállóegységével. A metálbordó holdkomp igen sárosan, de ennek ellenére rikító pipacsként díszelgett Ogo felszínén. Magányos felkiáltójel a tájban-gondoltam és dokkolás után leállítottam a hajtóművet. A zsilip nyitása már rutinból ment és hangos szisszenéssel tódult be a semmivel össze nem téveszthető ogoi levegő a kapszulába. A bolygó felszínén halotti csend és pompázatos látvány uralkodott. A Ron Thompson szkafander, a hosszú puska és az emberes felszerelés keservessé tette a holdra lépést, de mindezek végeztével már igazán elemembe éreztem magam. Kezdetét vette a vadászat. A plútói idegenek leigázása.
Nem tehettem meg többet, mint 300 métert, amikor a túlparton egy idegen rángatózására lettem figyelmes. Komoly ábrázattal, sikkes és divatos szkafanderben köpülte, verte, ostorozta majd, hogy nem agyonverte a vizet. Fejte a madzagot rendületlenül. Víznek ilyen büntetésben már régen volt része. Három folyamkilométernyi habot rakott a felszínre. Emberfia ilyennek ritkán lehet szemtanúja. Muszáj volt megörökítenem ezeket a pillanatokat, ha másra nem is, de valamiféle kórrajznak az utókor számára. Gyorsan megszaporáztam a lépteimet, mert a távolban ordas burványra lettem figyelmes. Sietnem kellet, mert ha ő ér oda előbb, leköpüli a vízről a halakat.
A tett színhelyén már röpült is a parányi huszárom és rögtön olyan “rávágásban” volt részem, hogy még a lábaim is beleremegtek. Szőrös balin lenne? A felszínen ringatózó műcsalim mögött váratlanul egy vidrafej tűnt elő a mélyből. Szájában kövérre hízott domolykó fityegett. Nem zavartatta magát. Partra úszott és hangos csámcsogás közepette adta a világ tudtára feneketlen étvágyát.
Időközben a Bugaci Ostoros halat fogott. Talán pisztrángot. Szivárványosat. Felsőbbrendű mozdulatokkal szabadította meg a kínjától és egy arrogáns mozdulattal szabadon eresztette. De akkor meg minek horgászik? Fizet azért, hogy ne vigyen haza halat? No, mindegy, ideje volt túllépni a keserű eszmefuttatásomon. A lényeg, hogy én UL vagyok. És persze a szellemi elithez tartozom.
Van valami nagyszerű abban, mikor az ember az őszi tájban domolykót tart a kezében. Nem mintha nyáron nem lenne felemelő a hangulata, de valahogy ez az őszi, megbarnult tájban még szebben festenek kedves kis halaink.
Ő már jóval nagyobb volt és igazán…
remekül festett a nedves fűben. Fárasztás közben a Túlparti Idegen buzgón csattogtatta a fényképező masináját. Hiába, lasszózva nehéz halat fogni. Bár meg kell, hogy jegyezzem egy-két nyúlánk testalkatú vezérküsznek, népies nevén snájder halnak sikerült hurkot dobnia a nyakára. Ezekről aztán fotók tucatjai születtek a túlparton.
Eleredt az eső. Én a jobb oldalon, ő a bal parton. Néha belegázoltunk a vízbe és megközelítettük egymást. Ilyenkor középutas szalon politikát folytattunk.
A szemerkélő eső elől a híd alá vonultam egy kurta vallatásra. Kár, hogy bejött a hideg. Csaknem 10 fokot esett a víz hőmérséklete 2 hét alatt. A vízállás is alacsony volt, ami szintén a gyors lehűlésnek kedvezett. Fenekeszegék, fejes halék már a mélyebb vizekben vertek tanyát. Télen nagyon nehéz pergetve halat fogni az élő Dráván, úgyhogy azon filóztam, hogy belekezdek a fenekezésbe. Kajakkal egy nap alatt akár 3-4 ígéretes követ is szóra bírhatok. Mindenhol egy-két óra peca és irány tovább. Nomád életérzés. Mindig úton. Szeretem. (A fenti képen a szerző önmagát fotózza, miközben valamiért lefelé néz)
Beszereztem egy mélyen járó Kenartot is. Jól tettem, mert már érezhetően mélyebben cirkáltak pikkelyesék. Közben a túlparton a szomszéd is fárasztásokba kezdett. Belenyúltunk a junior balinok őszi fesztiváljába. Szeretem a kis balinokat. Igaz, hogy szálkásabbak, mint nagyobb testvéreik, de nincs finomabb falat, mint a pácolt aspius. A 20-25 centiméteresek a legízletesebbek. Resre sütve, paprikás lisztben megforgatva is verhetetlenek! Sajnos most nem tudtam vinni belőlük, mert nem volt nálam teszkós szatyor.
Az alábbi felvétel készítése közben átkiabált az eddig csöndes Legyes Király: -Adja nekem szomszéd! Elvinném, ha nem kell magának. -Sajnos nem tehetem-válaszoltam fennhangon-már meg van rá a vevő a faluban-mondtam határozottan. Persze nem kell neki tudnia, hogy elfelejtettem szatyrot hozni. Majd ha nem figyel visszadobom. Különben is fogjáá magadnak ba.. meg! De jó lenne megint egy ordas nagy király lazaccal zárni a napot!
Ő volt az utolsó előtti pikkelyes.
Ő pedig az utolsó a nap folyamán. Késő délutánra egyre vaskosabb fellegek fedték el a Napot, de azért fotózás szempontjából össze sem lehet hasonlítani a verőfényes napsütést a mostani szűrt fénnyel. Én utóbbira szavazok, mert egy kis automata ketyerével nehéz belőni a kontrasztos témákat. Időközben ismét összefutottam a hesegetős sráccal. Elhatároztam, hogy átmegyek hozzá és végre pontot teszek a történet végére. Belevágom a vízbe, mint macskát szarni.
Mire átkecmeregtem a túlsó partra már hárman voltunk és ezért letettem korábbi szándékomról, ugyanis a zöld levelibékák nem kedvelik a vizet én pedig, amióta megismertem az embereket azóta tisztelem az állatokat. Szóval nem lett volna helyénvaló.
Lassacskán szóba elegyedtünk és kiderült, hogy csak egy magamfajta jámbor szellemi fogyatékossal hozott össze a sors. Fene vigye az árkokat, meg oldalakat! Pártoskodás, partoskodás. Hitvallás, önmeghatározás és világnézet. Pokolba velük mind!
És íme legyező és pergető horgász egymás mellett. Egyforma sörrel, ugyanazon oldalon. Lehet így is.
Sajnos pár percnyi diskurálás után kénytelen voltam újdonsült cimborámnak búcsút inteni. Parányi, de annál vérmesebb vér-rézf@szú baglyok csaptak le a környékre. Még szerencse, hogy Balázsnál volt egy tubus légyzsír, azaz vazelin. Ciki lenne a legyeseknek bevallani, hogy vazelinnal járják a vidéket ezért átnevezték légyzsírrá. Úgy jobban hangzik. Én még szerencsére időben vissza tudtam mászni a Punto moduljába és rögtön rávágtam az ignition feliratú indító gombra. Percek múlva már az űrből szemléltem Ogot. Szegény, szegény Peti Balázs rézforgácsot sz@rik maholnap. Hiába, nem könnyű manapság legyesnek lenni! (folytatás itt)
Vízállás: 50 cm Vízhőm: 11 fok
THX
Válasz:
Te is elmeháborodott vagy barátom.
(nem is kell mondanom, hogy a 12 majmot a mai napig megnézem – videokazettán)
Lektori értékelés!
“mondja; mit ír? Mit ír?”
Vidrás kép RULEZ! (véletlen)
Történet, /dramaturgia/ : 5alá (mert nem én írtam)
A tények átírása : 3 (mert ismerem McFlyt)
Képanyag : 4 (csak a vidrás kép miatt, amúgy 3alá)
Külalak: 2 (mert nem az én blogomra írtad)
Sörözésért : 2alá
Összességében:
“középszerű profi munka”
Úgy látszik már a hozzászólásaimat is kitörlöm. 😦
Valamiért nem lepődtem meg, amikor azt írtad, hogy meg van videokazettán. 🙂
Korrekció (nem erekc…)
Amikor lektoráltam, az anyagot az utolsó rész még nem volt fenn.
(na-na, na-na íróúr! ügyeskedünk? csak “A” verziót olvastatunk?)
Újra olvasva-nézve
képanyag: 5 ( azt a rézangyalát!)
Dramaturgia : teljes 5-ös (dobott rajta a tükrözés)
Így összeségében : 4/5
Éjszaka vágtam bele az írásba és mikor elmentem lefeküdni véletlenül a közzétételre nyomtam rá. Mire felébredtem, már hozzá is szóltál a félig kész irományra. Ippen, hogy megjöttünk már mennék esmét Ogora. 🙂
Rézfaszúkesztyűbáb !!!!
muhahahahhahahahaa
Báb? Hol? Kétségbe vonod szavaimat? 🙂
Bírom a halaid meg az írásod, nekem mostanában nem akarnak a pecára akadni, hiába kis ország de a halak mások délen mint északon.
Sosem bocsátom meg a következő dolgokat:
– hírbe hoztál egy bagollyal
– szakállas horoggal fogtad a balinokat
– előbb megittad a sört, mint én
– nem adtál kisbalint
– jászt ígértél, de nem fogtam
– soha nem említetted, hogy a parizeres-mustáros szendvics ilyen finom
– valamit feltetted rólam a lehető legigénytelenebb békás képet, amin akkora az orrom, mint…mint…mindenesetre nagyobb, mint valójában.
Most legalább egy hétig nem megyek veled újra horgászni!!!
Hmmm.
A sört azért ittam meg előbb, mint Te, mert amíg dumáltunk addig elfeküdt a fűben és az anyaföld szívta be. Maradt benne kb. 0.05 deci. 🙂 Nem akartam mondani, mert akkor megkínáltál volna a tiéddel és én köztudott, hogy nem iszok legyes poharából, bögréjéből, sörösdobozából. 🙂
itt is csak azt tudom mondani, amit McFly-nak írtam:
igényes ötlet igényes kivitelezéssel igényes fényképekkel, közben meg egy jót szórakoztatok. Hellóhej!!!
Az ogoi élet király! A vidráért csak azért nem irigykedek nagyon-nagyon (csak egy kicsit nagyon), mert nálam is élnek, és némelyik haver, csak a gátat fúrta szét, de övék (a madarakon kívűl) minden halászati jog.
A képek nálam 5, a barátságos sörözgetés a német túristával különösen jó. Az, hogy a rezest még éppen idejében sikerült lekapni, és még el tudtál menekülni, igen nagy szakértelemre és rutinra vall. 🙂
Az volt a szerencsém, hogy vastag neoprén csizmában voltam. Balázs viszont valami nagyon vékony, lélegzős gázlóban nyomta. Nem csoda, hogy pillanatok alatt átütötték az anyagát. Ezek a kis szőrös baglyok nagyon gyorsan penetrálódnak. Apró kárszegeikkel súlyos károkat okozhatnak. 🙂
Most, hogy itt a fűtési szezon szerintem Balázs jobban örült volna, ha faf@szúak csaptak volna rá, mert faforgáccsal még csak-csak begyújt az ember otthon, de rézforgáccsal már nehéz. 🙂
Bocs, most jut eszembe, hogy volt nála légyzsír. Ha valóban minőségi anyag volt, akkor a lubrikációnak köszönhetően csak igen kevés, vagy akár semmiféle sorja nem maradt vissza, hisz a dugattyú is egy finom olajrétegen csúszik a henger falán. Ezt tőle kéne megkérdezni. 🙂
Látom, betegesen ragaszkodsz ehhez a témához. Kár, hogy Freud bácsikám már nem él, megkérdezném az esetről. Biztos lenne néhány ötlete a diagnózisra (látens homoszexualitás???) 😀
Ezek szerint nem is a baglyok jelentették a legnagyobb veszélyt hétvégén?? 🙂 🙂
🙂 😀
Rossz az, ki rosszra gondol. Sigmund Freud meg erősen beteg volt.
Egyébként a légyzsír is ciki.
Szerintem át kéne keresztelni LZS-re.
Hétvégén peca. Két napos. Urak! Lehet csatlakozni! 🙂
F@sza lett mindkét szösszenet!
Én is megférek a legyes barátommal!
Sőt egyszer majd én is biztos megpróbálom, ahogy Atyafi tette korábban!