Tisza

2011.11.05. Ingyen fuvar a Tisza szerelmeseinek, legfőképp KÁROLYNAK. Bár Szeged messzi van Szajoltól, mégis partját ugyanazon víz mossa…

A férfi érettsége: ha újra rátalál arra a komolyságra, ahogyan gyermekként – játszott. (Kattints a továbbra!)

“Az ember ma már szégyenli a pihenést; a hosszabb tűnődés szinte lelkifurdalással jár. Órával a kezében gondolkozik mindenki, ebédjét is így eszi, szeme a tőzsdelapra mered – úgy él, mint aki folyton ” elmulaszthat valamit. Inkább bármit tegyünk, mint semmit” – ez az alapelv is olyan selyemzsinór, amellyel minden műveltséget és fejlettebb ízlést megfojtanak. És mint ahogy láthatóan minden forma tönkremegy a dolgozóknak ebben a hajszájában, úgy megy tönkre maga a formaérzék is, a fül s a szem, amely felfogná a mozdulatok dallamát. Bizonyíték erre a mostanában mindenütt megkívánt esetlen nyíltság minden olyan helyzetben, amikor az ember őszinte akar lenni az emberekhez, a barátaival, nőkkel, rokonokkal, gyermekekkel, tanítókkal, tanulókkal, vezetőkkel és fejedelmekkel való érintkezésben – senkinek nincs már ideje és ereje a szertartásokhoz, a kerülőutas szívélyességhez, a társalgás szellemes fordulataihoz és általában az otium-hoz. Mert a nyereség-vadász élet állandóan szellemünk végkimerülésig való pazarlására kényszerít a szüntelen színleléssel vagy rászedéssel, vagy előzékenységgel: a tulajdonképpeni erény ma: kevesebb idő alatt végezni el valamit, mint más. Így aztán ritkák az engedélyezett őszinteség órái: ilyenkor viszont fáradt az ember, és nem csupán „elengedni” szeretné magát, hanem el is terülne, hosszan és szélesen és otrombán. Ennek a hajlamnak megfelelően írják ma leveleiket is az emberek: a levelek stílusa és szelleme mindig igazi „korjellemző lesz. Ha valaki ma még élvezi a társaságot és a művészeteket, ez olyan élvezet, amilyet munkában megfáradt rabszolgák találnak ki maguknak. Ó milyen silány „örömmel” érik be műveltjeink és műveletlenjeink! Ó ez a fokozódó meggyanúsítása minden örömnek! A munka egyre jobban a maga pártjára von minden jó lelkiismeretet: az öröm hajlama már „üdülési igénynek” nevezi magát, és szégyenkezni kezd önmaga előtt. „Törődnünk kell az egészségünkkel” – mondja, akit rajtakapnak egy kiránduláson. Sőt hamarosan odajuthatunk, hogy a vita contemplativa hajlamának (vagyis a sétáknak, gondolataink és barátaink társaságában) nem adhatjuk át magunkat önmegvetés és rossz lelkiismeret nélkül. – Nos! Hajdan ez fordítva volt: a munkának volt rossz lelkiismeret. Egy jó családból való ember titkolta a munkáját, ha a szükség munkára kényszerítette. A rabszolga azzal a nyomasztó érzéssel dolgozott, hogy valami megvetendő tevékenységet végez – a „tevékenység” maga is megvetendő valami volt. „Előkelőség és tisztesség csak az otium-ban és a bellum-ban van”: így szól az antik előítélet hangja!”

Friedrich Nietzsche