2011.11.12.
Minden évben eljön az a nap, mikor beköszönt a balintalanság. Reménykedtem, hogy a verőfényes napsütés kicsal még párat közülük az őszi plázsra, de némák maradtak a homokzátonyok. Azonban a páratlan látvány és az evezés nyers egyszerűsége mindenért kárpótolt. Kilapátoltam magamból a sok felgyülemlett szart. Zátonyról zátonyra, kőről kőre jártam. Nem találkoztam egy fia lélekkel sem. Magamban voltam egész álló nap. Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatom magam, hogy még balinos tetkóm sincs. Ezekben a szűkös időkben nagyon viszketnének.
Hajnalban deres volt a táj. A reggeli napfény egy-két szóból visszaverte a tél támadását és délben ledermedt gyík módjára sütkéreztem a homokbuckákon. Nagyszerűek ezek az őszi színek. Már-már súrolja az absztrakt kategóriát.
A homokzátony mellet, ahová a hajó orra mutat akasztottam valamit, de még mielőtt megpillanthattam volna megpattant. Talán egy pajkos domi volt. Azt hiszem ezt sosem fogom megtudni.
Erre a helyre hajó nélkül nehézkes lenne eljutni. Azt hiszem a kajak a funkcionalizmus etalonja. Hangtalan, nem mocskolja a levegőt és első osztályú testmozgást biztosít. Nincs az a motorcsónak, amire lecserélném. Persze télen nem éppen jó móka borulni vele egyet. Bár nyáron sem az.
Nyolc fokos lett a folyó. Túl hideg. Én tizenegy körül húznám meg a határt, ami alatt már érezhetően a mélyebb vizeket keresik fel pikkelyesék. De az a sanda gyanúm, hogy lesz ez még hidegebb is.
Helyi bennszülöttek szoktak erre csukákat fogni. Én kihagytam. Még nem hiányoznak annyira fenekeszegék, hogy ráfanyarodjak a csukákra. Meg hát lusta voltam még a drótelőkét is elővenni.
Na, már megen a hajót fotóztam.
Azt hiszem lassan egy ilyen lakókocsiban fogom magam találni, ha majd minden bedől. Halászat, vadászat, gyűjtögetés, csere kereskedelem. Még mindig jobb, mint jegyre venni kenyeret és minden nap harcolni a zombik ellen. A jelen embere mindig kívánatosan gondolkozik. -Ááá, dehogyis Pityukám, ez velünk nem történhet meg. A kilencven éves Józsi bácsinak is ezt hajtogatták hajdanán. Aztán átélt egy világháborút. Mire a megkönnyebbüléstől felsóhajthatott volna már el is csatolták az ország háromnegyed részét. Nem baj, csak túléljük gondolta és abban reménykedett, hogy már ennél rosszabb nem lehet. Aztán jött a második világháború. Azt is letudta. Majd csak lesz valahogy, gondolta és lett valahogy. Beköszöntött az ötven év kommunizmus. Na, de nem riogatok senkit ilyen szörnyűségekkel. Velünk hasonló dolgok biztosan nem történhetnek meg. A tévé is bemondta és az újságban is benne volt. Magam láttam feketén-fehéren leírva. (A fenti felvétel most készült, az alatta levő pedig kora tavasszal. Mindkettő ugyanazt a helyet ábrázolja)
Nap végére mégis csak felkerült egy drótelőke és egy wobbler-gumihal mutáns. Első dobásra meg volt a gazdája egy papucsfejű, mosolygós csuka személyében. Szeretnek a halak. Mikor már teljesen vesztésre állok mindig jön egy, aki megmenti a becsületem.
(Én csak úgy hívom ezt, hogy fakírfogás) Szemlátomást aludt már a folyó. Nem is bolygattam tovább. Legközelebb a zsidókrokodilokat fogom górcső alá venni, aztán majd elkezdek fenekezni. Te Qrva Élet! Fenekezni… Még leírni is szörnyű. Mi lesz velem tavaszig?
Vízállás: 40 cm Vízhőm: 8 fok
atyafipeca.hu 
Amikor az ember 20 éves, azt mondja egy szezon végén: Le van szarva! Majd jön a következő. De negyvennél már úgy van, ahogy anno gróf Széchenyi Zsigmond, amikor mondták neki egy szar év után, hogy ne bánkódjon, majd a következő jó lesz. Erre mondta: Nem, 1929-es év nem lesz többet az életben. Milyen igaza volt. Szóval nagy kár, ha egy ilyen vacak szezon, amilyen nekem volt a 2011-es, is véget ér.
Véletlenül beütöttem a cikkecske címét és első oldalon pl. ezt is hozta a kereső:
II Imre Kertész – Wikipedia, the free encyclopedia
Imre Kertész (Hungarian pronunciation: [imrɛ ˈkɛrteːs]; born November 9,
1929) is a Hungarian Jewish author, Holocaust concentration camp survivor, and … II
Szebb jövőt jósolok, még egészen a Nobel díjig is juthatsz ha kellően foglalkozol a csukázással is.
Ennyi előtanulmányozás után, most elkezdem olvasni…
Levente elgondolkodtat, míg Pupa megnevettet. Sajnos én úgy látom és most egy pillanatra hadd vonatkoztassak el, hogy a szar esztendők még el sem jöttek. Egy ember életében még egy napocska is nagy kincs. Huszonegy esztendő azonban már tetemes. A legaljasabb bűn jövőt elvenni. És ebben már vastagon a gyermekeink is benne vannak.
Pupának csak annyit: a balintalanság nyelvtanilag és stilisztikailag jóval szebb és helyén valóbb, mint a sorstalanság, ugyanis sorstalan ember nem létezik. Vannak jó és rossz sorsú emberek, de sorstalanokkal még nem akadtam össze. Talán egy nyálkahártyához tapadt, majd elpusztult spermium sorstalan, de szerintem annak is van sorsa. Mégpedig azért, hogy a csúcsgecik célhoz érjenek és pár év elteltével elkezdjenek balinra vadászni. :-O Huh, ez ám a képzavar. Bizony, bizony, milliárdnyi apró kistestvért előztünk meg szüleink ívásakor. Lehet, hogy tényleg egyívásúak vagyunk? :-O
szombaton lent voltam a Ogón…tanulságos volt…lassan készül a poszt, csak nem vesz rá a lélek…
Módosítottam a hozzászólásodat. Nem írunk helyszínt!
Üdv!
Ok!
Hát, én meg egy nyavalyás süllőt se fogtam az ősszel a Dráván, de egy nekik szánt, nagyobbacska gumihalat bekapott ez a balinocska, ott lent a fenékközelben, ma du., fél ötkor.
Kiszedtem nekije, oszt visszaeresztettem a visszbe …
Ja, hogy nem tudok képet csatolni, hoppá …
Na, mindegy, a gumihal szabályosan kipeckelte a száját, akkora falat volt neki, mégis rendesen benyelte, s az egyszál egyágú horog teljesen jól akadt.
idén ősszel még se csuka, se süllő, csak a domik mentik a becsületemet olykor-olykor…talán jövőre…talán kajakkal…
Huhúúúú!!
Küldd át emilre légyszi!!
Én is kint voltam a héten kétszer, halat nem fogtam, viszont, érdekes helyeket találtam, kajakkal ezerszer több helyre be lehet menni! A blogra azért felteszem csak a rend kedvéért…
Én is kint voltam a héten kétszer, halat nem fogtam, viszont, érdekes helyeket találtam, kajakkal ezerszer több helyre be lehet menni! A blogra azért felteszem csak a rend kedvéért…
Meg kell becsülni a csukákat is!
Nem lehet mindig balin + domolykó dömping!
Ez igaz. Egyszer el kéne menned domizni.. Beleszeretnél!
Na és egy olyan versenyhez mit szólnátok, hogy ki fogja ki az év leghidegebb nőjét?
Vagy izé, akarom mondani, őnjét! 🙂
Tehát az év első, ill. utolsó, (akár dátumozott) fotóval dokumentált balinfogására gondolok, csak úgy, tét nélkül. Mert úgy tűnik, a süllőket elfelejthetem/nem értek hozzájuk/nincsenek is ott, ahová én járok …
P.S.: A győztes(-ek)nek (3., 2., 1. helyek?) adományozott cím lehetne, mondjuk az év zúzmarás/havas/jeges “őn-csábásza” a 2011-es esztendő 2., ill. a 2012-es év 1.szemeszterében, stb., stb. …
Hősök, akiknek (befagyott) ujjlenyomatát balinhátak őrzik 🙂
Jó!!!
Köszi a tippet.
Most azon filózom, hogy kivel osszam meg a Pupa Kupát, de december elején meghirdetem ezt a versenyt. Jó ötlet! Hülyeségben otthon vagyok.
Ezzel csak egy baj van. Már látom magam, ahogy szilveszter éjszakáján a Dráván pergetek, hogy enyém legyen a díj. Eh-eh-eh. 🙂
Lehet, leszünk ott többen is!
Hmm, balinszagú pezsgővel még sosem koccintottam éjfélkor …
…, vagy milyen lenne monny’uk
a félév “leg-cool-abb őn-csábásza” cím??
Bocs, csak tovább mocog az agyam, oszt néha kilök valamit … 🙂
Jó, de mi van, ha nem szilveszterkor lesz a leghidegebb?
Néhány éve volt egy számomra csodás január, 0-10°C, asszem akkor fogtam életem első balinkáját egy dunai holtágon, volt vagy kb 20-25cm. Egyébként érdekes volt mert – az amúgy olcsó, állítólag már nem gyártott Profi márkájú lengyel – wobblert harmadszor ütötte, bocsánat koppintotta valami, mikor biztos lettem benne, hogy akadó. De csak oda dobtam negyedszerre is, majd a koppintásnál visszaengedtem kicsit bevágás helyett, ekkor meg is lett.