2011.12.20. Fergeteges nyereményjáték indul! Parádézz balinnal!
Ha elég ügyesnek érzed magad ahhoz, hogy akár decemberben balint fogj, itt a helyed barátom! A továbbiakban ismertetem a szabályokat és a nyereményeket…
A fent látható pazar és földöntúli fényben tündöklő műcsalikat az a sporthorgász nyeri, aki december 20-a és december 31-edike közötti időszakban pergetve, vagy műléggyel balint tud fogni. Kikötésem annyi lenne, hogy a fenekeszegnek méretesnek kell lennie és a fogást követően szabadon kell bocsátani. Kizárólag fényképpel lehet nevezni, amin, mind a halnak, mindpediglen a horgásznak együtt kell szerepelnie és a képen fel kell tüntetni a fogás pontos időpontját. (Azt hiszem már minden digitális gép tudja ezt a funkciót) Persze írjátok meg a neveteket és a lakcímeteket is, mert különben a postás eltéved a nyereménnyel. A balinok természetét és a hideg vizet figyelembe véve nem hinném, hogy sok Jani lenne a gáton, de ha netán többen neveznének, akkor egyszerűen a kutyám, Fifike fogja kisorsolni a boldog nyertest. Nagyon remélem, hogy minél többen lesztek vevők erre a remek és egyben mókás, de annál inkább férfias téli elfoglaltságra. Természetesen a nyeremény postaköltségét én állom. Görbüljön Tesófülek! A “pályaműveket” ide tessék küldeni: gaborkaracsony@hotmail.com
Ezennel kezdetét veszi az 1. Téli Balin Kupa,
mert “humorban nem ismerek tréfát” Karinthy Frigyes
Jó ötlet. Előre is sok fogást mindenkinek, szerintem kimegyek én is és megpróbálom :)))
udv
Tényleg Hárri!
Vannak ottan balinok? Mert, ha igen én menten összefosom magam. 🙂
Hát nem nagyon hallottam róla. A wikipedi-án azt írják hogy itt nincs illetve Írországot nem említi az országok között ahol előfordul.
Próbáltam rákeresni, de hogy a fenébe lehet ilyen angol neve egy halnak hogy ASP. Ezt beírod a google-be kidobja a fél internetet, mivel minden második weblap asp-re végződik….
Ez a hal még az interneten is rejtőzködik, ott is kitartóan kell rá horgászni…
Egyébként az a gyanúm hogy egyszerűen nem vitték be az Ír-Brit szigetekre és ezért nincs is.
De szerintem megelégednél Te a lazacokkal is.
írd be azt, hogy aspius!
Én legközelebbi, tervezett próbálkozásomra, előre csütörtököt is mondanék. Tehát 22-ét. A téli napforduló után rögtön …
A balinok 22-es csapdája !?
Ez jóóó!!! 🙂
12 nap untig elég pár fenekeszeg elejtésére. Gondoljatok arra, hogy ez a mérkőzés remek ürügy arra, hogy kicsit elszakadjatok a rokonságtól és a szeretteitektől. 🙂 Csaljátok meg az asszonyt balinnal!
beigli, halászlé, töltött káposzta, szaloncukor, fűtés (a család melege)…kár hogy otthon nehezen értik meg, hogy ezt képes valaki feláldozni egy aspius-ért cserébe…
Akit 12 nap alatt sem engedd ki az asszony az PAPUCS! 🙂
Azt kell mondani, hogy ajándékot mentek venni, ami igaz is. 🙂
Hajrá Srácok!
jah…mondjuk a hétvégén nem voltam, akkor most maradt bent egy kreditem, amit később lehívhatok?
🙂
Én biztos megyek még, de inkább a sügér lesz a célhal, arra van a legtöbb esély!
Steve, ne menj el a kisebb ellenállás felé! 🙂
Sügerezz olyan cuccal,amire balin is jöhet!
ej csak ne most jött volna az áradás a Tiszán.
Mert akkor csak rápróbálnék,na mindegy marad a Zagyva bár ott ilyenkor elég nehéz balint fogni.
Azért csak megpróbáljuk:)
Hát a feladat elég emberes, elismerem. 🙂
Gondoltam rá, hogy csukára hegyezem ki a dolgot, de az meg nem lenne nagy vázisz ilyenkor télvíz idején. 🙂
meg van ! kép megy.
Kimentem a halgazdaságba a haverhoz, az összekötő csatiban egy 2,5-ös 😉
nyertem?
Bakker! Ez egy férfias kihívás a javából! De sajna nem én vagyok a jani, a kedvenc Tiszámban úgy emelkedik a víz, mintha muszáj volna (+250 cm Csongrádon), ez esélytelen. De mondjuk Karácsony után megér egy próbát. Legfeljebb átszerelek menyhalra. 😦
VAgy vízszintesre merőlegesen gébezek, hátha…
poli-krumplibogárral
Télen amúgy a Tiszán el lehet őket kapni.Tavalyelőtt rendszeresen jártam le hajnalban Balinozni.Találtam egy helyet ahol reggel 7-és fél kilenc között összeverődtek és lehetett fogni egy egy darabot mindig.Csónakból meg még több az esély csak ilyenkor nem a nyári technikákat kell alkalmazni.A mélyben vertikális “rezegtetéssel” eredményesek lehetünk:))))))))
De sajnos nem ilyen kakóban ami most van(
Nemrég még kicsi vóót, most meg az a baj, hogy kakaó. Na tessék kimenni végre rezegtetni a műcsalikat!
🙂
Zavaros vízben tessék erősebben rezegtetni! :-O
Ha még csak zavaros vóna, nem lenne baj. Az, hogy nincs most csólnakom, már nagyobb (meg hideg is van a rejumás izületeimnak 😦 ). Viszont akkora úszadék kupacok és farönkök jönnek, hogy köztük esélytelen mást, mint úszadékot fogni. Másfél órája jöttem el a partról azért tudom. Bár a téli tüzifagyűjtésnek ez egy sportszerű módja lenne. 😀
És a kocsmában is azt mondták, hogy most esélytelen, de tán pár nap múlva, ha lelassul az ár. Persze a balinra mosolyogtak.
hát ez a téma is komoly seggrepacsi, de én maradok a kandalló előtt, balinozni nyáron, mezítláb a zátonyon, térdigvízben, kétkezessel a zigazi
(bájdövéj: bibrcsókos a csaj jobbik combja – mire jó a HD 🙂 )
Hááát, ma kimentem a Drávára, a víz elég alacsony vót, az idő gyönyörű (az érkezésem utáni első fél órát rövidujjú pólóban töltöttem), a táj pazar, cinkék csiviteltek mindenütt, potyogott a fákról a ráfagyott hótörmelék, de a vízben sehol egy ugrás, hogy kapást ne is mondjak, szóval, … kirándultam egy jót :-))
Sebaj, év végéig még van pár nap!
(A csúcs kifelé menet volt, elmenni az Árkád mellett. Úgy kb. 10 percbe tellett az a 200m. Máskor ilyenkor őrjöngök. Most viszont a vízre gondoltam, és sajnáltam őket, akik a parkolóhelyekre vártak … )
DE jó neked! Mélyen keresd őket!
Én is lassan kimegyek pecázni. Ezt a várost nehéz horgászat nélkül elviselni. Ez A CIVILIZÁLT KARÁCSONYOSDI EGY JÓ NAGY HÍG FOS. Lehet, hogy a családdal mi vasárnap fogunk összejönni. Úgyhogy a Szent Este a balinoké lesz. Viszek magammal a kajakban ledes angyalt és majd nézegetem pergetés közben, ahogy a fényeket szórja. 🙂
Nem tudom már komolyan venni az emberiséget.
UI: Egyébként Karácsony már elmúlt. Éppen 1 napja. :-O
Megnéztem tegnap a Zagyvát hátha:)de nem:)
-2fok 7cm-hó gyűrűk folyamatosan fagytak,de gyönyörű csendes volt a táj,a várostól jó messze.Halat nem fogtam de legalább egy jó kis túra összejött:)