2012.07.07. Népművelő bejegyzés következik… :-O
Az idei évben már sokadszor volt jajveszékelésemtől hangos az ormánsági vidék. Legutóbb tegnap. Az ember nem járhat hetente sebészetre, ha nem feltétlen muszáj. Kellemetlen a folyosón a várakozás is. Általában mindenki a kezünkön fityegő kishalutánzatot nézi. Persze mosolyogva. Mélyen legbelül pedig hangosan nevetve. Kéne szólnom még a 3-4 kilós ősdomikról is, de most legfontosabb a kötelesség. Népművelés mindenek felett.
Szóval, ha nem muszáj többet már nem fogok orvoshoz menni, már csak azért sem, mert a múltkor majd beszartam a horog okozta seb körbeinjekciózása közben. (videó itt) Tehát jöjjön a horogszabadítási ÁBC!
Ismét egy jászkeszeg tréfált meg, de a lecke ezúttal keményre sikeredet. Én a felső, míg a jaszkó a műcsali alsó horgait kapta meg. Szar dolog, ha valakit egy jászhoz bilincselnek, méghozzá a körömágyánál fogva. Mert a jász sosem adja fel. Szétvert mindent, ami az útjába került, én meg majdnem összefostam magam a fájdalomtól. Szerencsére egy fél perc küzdelem után valahogy megszabadította magát és nem kevésbé engem a kíntól és kereket, akarom mondani uszonyt oldott. Hiába, aki szelet vet vihart arat. :-O Szóval jól jöhet, ha van nálatok valamiféle multifunkciós szerszám, vagy csak egy egyszerű csípőfogó az ilyen esetek orvoslására.
Az első lépés mindig a műcsali és a horog szétválasztása legyen. Utána lesz idő a morfondírozásra, hogy miképp álljunk neki a műveletnek. Nem hinném, hogy terepen a szakszerű fertőtlenítés megoldható lenne. Ha netán nagyon iszapos, vagy csak koszos lenne a seb környéke mossuk le tiszta vízzel. Pálinka használata megengedett. Fontos, hogy ne halogassuk a horog eltávolítását, mert pillanatok alatt be tud dagadni az érintett terület és az idő előrehaladtával egyre érzékenyebb lesz. Addig lépjünk, amíg cirkulál bennünk az adrenalin. :-O
A horog szárát nem szabad túl rövidre vágni, legalábbis addig semmiképp sem, amíg a horog szakálla meg nem jelent a túlsó oldalon, mert különben lehetetlenné válik az átfűzés. Érdekes volt megfigyelni, hogy a horog milyen nehezen tudta átfúrni a bőr felszínét. Az egyik ujjammal ellen kellett nyomnom a horog hegye felőli bőrfelszínen, hogy az átfúródjon rajta. Emlékszem még a sebész csaj is csak anyázott tavaly, hogy milyen nehezen ment az átszúrás. Pedig aztán ő szákember a javából! :-O Ha megjelenik a horog szakálla már ünnepelhetjük is közelgő felszabadulásunkat. Akkor már szinte révbe értünk. Már csak az átfűzés van vissza. Az mán gyerekjáték. :-O
És talán a legfontosabb. Ezek a csatornás sebek nagyon veszélyesek tudnak lenni. Főleg amelyiknek be és kimeneteli nyílása is van. Átfordítás közben még a horog szárán lévő kórokozókat is bevihetjük a seb belsejébe, ezért nagyon fontos, hogy dolog végeztével, lógatott karral gyakoroljunk nyomást az érintett ujjra, hogy a friss vér átmoshassa azt. Otthonunkba érkezvén csonkítsunk meg egy gumikesztyűt és készítsünk dunckötést*, ami a párakötés* megfelelője. Én Neogranormont kenek a “gumikötés” alá. Ha netán a seb elfertőződne forduljatok orvoshoz mihamarább. Bátrabbak otthon flex-szel amputálhatnak is, de nem javaslom. “Mert bizony mondom néktek kinek volt már az hegyes kampó kezében, annak van fogalma arról mit is érezhet az jámbor, békés hal mikor szájba veritek azokkal borzasztó nagy vasakkal.”
*(Az egyik leghatásosabb, legegyszerűbb fizikális gyógymód. Minden leendő gennyes, lobos bőrfolyamatnál, ahol spontán beolvadás még nem következett be, párakötést alkalmaznak. Ez segíti a szövetekben a chemotaxist (kémiai inger, amely egyes sejtek vonzásában vagy távoltartásában (negatív chemotaxis) nyilvánul meg), azaz a védekező fehérvérsejtek odaáramlását, a kórokozók phagocytálását, s ezzel a lobos terület beolvadását. A beteg területet vazelinnal vagy zsiradékkal kenik be, ichtyolos, Burowos párakötést alkalmaznak 12–24 órára. A kenőcsöket steril gézlapra kenik, s ráhelyezik a gyulladt területre. Erre vizes (kinyomkodott) vattát, rá pedig vízhatlan lapot (nylon, gumi) tesznek, majd az egészet pólyával rögzítik.)
ez most nagyon aktuális!
Drága Barátom! Ismét egy kellemes és hangulatos kis írás… :)))
Ja és ha elfertőződne, akkor leszopogattathatod egy arra járó óriás balinnal is a gyulladást! Csak kell hozzá egy keszeg alakú egyujjas kötött kesztyű 🙂
Én ezt a megoldást preferálom, karból, arcból eddig simán ki tudtam venni a legyeket amikkel eltrafáltam magam…
Gyors megoldás elismerem. Én is mondtam a dokinak, hogy tépje csak ki, de ő azt mondta, hogy foghat a szakál eret, szalagot és ideget is. És azt hiszem ebben igaza van. És ehhez a megoldáshoz jó ha van segítőtárs is.
Én tegnapelőtt a horogcserekor jártam hasonlóan, csak én “karcolásokkal megúsztam, a szakáll éppen hogy csak eltűnt, mg vissza tudtam húzni, amugy a körömház fölé met be.
ment*
Előbb-utóbb rájössz te Atyámfia, hogy miért kell lenyomkodni a horgok szakállát 😉
Nyomkodtam én, de nagy volt a halvesztési rátám. 🙂
Lehet megen elkezdem nyomkodni. Erősen gondolkozom az egyes horgok használatán is, mert már sok egyszemű hal úszik a Drávában.
Valszeg egy ormánsági cigány asszony tett rontást rám…
” Ezek a csatornás sebek nagyon veszélyesek tudnak lenni. Főleg amelyiknek be és kimeneteli nyílása is van. ”
`S jutott eszembe szàmtalan szebbnél szebb gondolat!:-)
màs.Ma jelen voltam egy zivatar kialakulàsànàl (kb.10 perc alatt),csak úgy menekültek le az emberek…
üdv!
Vannak azért veszélyesebb dolgok is, mint a lőtt, vagy éppen szúrt sebek. Mondjuk egy Cumulus Congestus már “csodákra” képes. A Nimbostratus meg egyenesen a Mennybe visz. :-O Csak óvatosan!
Üdv
Amatőr pergető társ támadása ellen jó ha van az emberen napszemüveg. A többit én is átéltem.