Mozaikok

2012.07.11. 

Nietzsche valahol ezt írja: “Soha példának senkit se vettem, magam házában óv a magány és minden mestert kinevettem, ki nem nevetett önmagán.” Nos, az önirónia jegyében számot vetettem az elmúlt tizennyolc hónap feljegyzéseiből, de nem sikerült nevetnem. Inkább csak mosolygásra futotta. Ebből is látszik, hogy még van hová fejlődnöm. Akárhogyan is van, tény és való, hogy kicsit megcsömörlöttem ezzel a kirakatban maszturbálós, túlzottan nyálkás és pikkelyes, ultralájtosan lájkolós és bokorbaszarósan kajakos, tessék-lássék idenézzenek, én központú handabandázással. L’art pour l’art. Művészet a művészetért-tartja a mondás és még irányzat is lett belőle, de senkinek sem tűnik fel, hogy döglött lovon vágtáznak. Mert a művészet csakúgy mint a horgászat nem szolgálhatja saját magát. Persze az is igaz, hogy beteges lenne a pecát mindenáron összekötni mondjuk az irodalommal, vagy éppen a filozófiával, de finoman és ízlésesen szerintem lenne rá igény. Már csak azért is, mert megannyi kincs hever az országútjaink szélén, szándékosan árokba hajítva, vagy csak éppen könnyelműségből elfeledve. Azt hiszem átalakítom a hajóm. Teherhajót fabrikálok belőle és megtöltöm a rakteret antikváriumok viharverte és megsárgult könyveivel. Evezés Hamvassal, csukázás Nietzsche-vel, domizás Szabó Dezsővel, vagy éppen Adyval. Természetesen az “egyhúros, könnyű muzsika” továbbra is megmarad és a külcsínt továbbra is az ezüstösen csillogó pikkelyek fogják adni, de már csak inkább körítésnek. Habnak a tortán. A lényeg már a felszín alatt lesz, vagy csak éppen a sorok között fog lapulni, igaz, csak apró, törött és csorba mozaikok formájában. Mert

“fecseg a felszín, hallgat a mély.” És mert

“új Bábelt élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát. Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét.” 

És végezetül, mert:

“az ember lelke mozaik.”