2012.07.12. Avagy lózungot vegyenek…
Ma nagy esemény történt Drávasztárán. Fehér Inges Úriemberek látogattak el a kikötőbe és magassarkú cipőben tipegő hölgyekben sem volt hiány. Mint később kiderült, többek között azért jöttek az elmaradott térségbe, a pórnép közé, hogy “beemeljék őket az Ős Dráva Programba és, hogy a fejekbe rendet tegyenek.” És nem utolsó sorban még az “Ormánság erkölcsi alapjait is vissza szeretnék erősíteni…”
“Ehhez azonban a legfontosabb elemet kell beemelnünk az Ős Dráva Programba ez pedig az, hogy a fejekbe rendet tegyünk. Mert hogyha több évtizedes elmaradottsága van egy területnek, akkor világos, hogy az emberek reményt vesztve élnek ott. Tehát meg kell tanítanunk őket abba, arra, hogy higgyenek önmaguknak, önmagukban. Én úgy gondolom, hogy az elfeledettség időszaka után egy nagyon intenzív, nagyon látványos szakaszába ér most ez a program.”
Az alábbi linkre kattintva megnézhetitek az ominózus filmet, amiben még Marton Tomi is feltűnik a motorcsónyakjával.
Az interjúnak van folytatása is, de azt már a megboldogult Boncz Géza vetette papírra réges-régen. Persze ez innentől fogva már az irónia műfaja:
http://www.elender.hu/hocipo/hocipok/9826/9826-boncz-mar.html
Én most nem írnám meg a filmben elhangzott arrogáns hozzáállásról a gondolataimat, mert nem akarok illúziókat rombolni. Ennek ellenére a véleménynyilvánítás megengedett a hozzászólásokban.
Hölgyeim és Uraim!
Aki ránk szavaz, az a jövőre szavaz.
Valahogy így: A megoldás
Isten! Haza! Család és Haladás!
Nyugodt Erő! Rend a fejekben!
Szabad Madár!
Omega Együttes!
Kitartás és erkölcsi megújulás! Becsületes munka!
Erre igyunk: tiszta vizet a pohárba és domolykót a Drávába! Minden gyurgyalag fészekbe okostelefont és keresztény kurzust a réti sasnak!
…nab@zzeg…
jajj
a komplex szó háromszor szerepel a sajtóközleményben (ami kb. 8 mondat)…komplex ökoturisztikai hely meg már van az Ormánságban…maga a Dráva az…felétve ha nem a Pajero-ból lehúzott ablakon keresztül járó motor mellett rétisasra lövünk, majd bemegyünk a meleg ágyba, ahol háromfogás, meg lányok, meg whisky, utána meg képeket mutogat otthon, hogy ez ám az “ökoturisztika”
Tomi, meg mint szemfüles helyi vállalkozó rögtön ment statisztának 🙂
Remélem az állattenyésztés és a tejipar visszaállítása nem a Cs. birodalom további hízlalását fogja okozni, hanem a helyieknek nyújt majd értékteremtési lehetőséget
Az Ormánság annyira szegény vót, mint a drávaiványi kazettás templom egere. Rengeteg közmunkás éldegélt arra, de közmunka bizony nem vót egy szál se. Ekkora vót az ínység. Hoppá, Ősdráva program, pattant ki a fejekbű, gát és szocilizmus építés, túr-izmus, és még talán marad is abbú a huszonötmiliárdbú. Megőrizni a békét. Hogy itt mi má nem tudunk örűni semminek se.
Gyalázatos minden téren. Ha nem tud értelmesen beszélni, akkor írja meg otthon és olvassa fel. Az ormánsági emberektől morál, erkölcs és tisztesség terén tanulhatnak a parlamentben ülő képviselőink. Hányinger, ahogy gyűlnek a hiénák a pénzszagra. Talán csurran-cseppen alapon.
Ejj de szép megmondóember arcok. 25 milliárdból lehet ám lenyúlni szépen! Ááá, csak belehergelem magam ebbe az osztály micsodába… 🙂
Balinék meg szétszopattak a Balcsin!
Azok mán csak olyanok. 🙂
Elképesztő! Mindez Drávasztárán a kikötőben, úgy hogy a pórnép jelen sincs. A Dráva csak háttérnek kellett és mikrofonba mondták az elképzeléseiket. Ha a Drávát utánfutón lehetne Pestre húzni tutkó, hogy odahúzták volna díszletnek, de még szerencsére Mohamednek kell mennie a hegyhez, bocsánat a folyóhoz. Az ilyen beképzelt nyilatkozatoktól kinyílik a bicska az ember zsebében.
Most láttam a tévében, valami hírműsorban ezt az egész valamit. Mutatják a Drávát, gyönyörű, idilli környezet, erre bemondja a spiné: “Nemsokára már nem ez a látvány tárul majd a szemünk elé…”.
Én meg: “Igen, pont ettől félünk annyira.”
Hát én ezt azért nem értem srácok…25 Mrd-ot feccolnak a régióba ahol ti éltek de nektek ez nem tetszik, már előre tudjátok hogy szar lesz meg lefogják nyúlni, de azért gondolom ott sem igy gondolkodik mindenki, csak azok nem írtak csak a fejüket csóválják.
Én szívesen venném ha a Tisza-tóra fordítanák ahol én pecázom,
persze ez csak plusz pénz lenne mert ott rengeteg pozitív változás
történt az elmúlt két évben, látszik a befektetett energia.
A Pécsi-tóra is rávertek anno pár milliárdot. Meg is lehet nézni mi lett a vége. Kikövezett, körbebetonozott lavór lett, eltűnt nádasokkal, népfürdővel, imitált mederkotrással stb.
Én személy szerint nem szeretném, ha a Dráva vagy a Duna part hasonlóan végezné. Ugye senki nem gondolja azt, hogy a 25 mrd azért lesz idehozva, hogy nekünk mezitlábas jobbágyoknak egy fikarcnyit is jobb legyen.
Nem bízom az öltönyös pesti emberekben! 🙂
Túl sokat láttam ahhoz…
Szia Bence! Üdvözöllek a fedélzeten!
Örülök, hogy ezt beírtad és már nagyon vártam is, mert így legalább árnyaltabbá tehetjük a témát. Nos, ha figyelmesen olvastál engem, akkor látnod kell, hogy a bejegyzés nem magát az Ős-Dráva Programot fikázza, hanem csak egy interjúban elhangzott demagóg sületlenségeket próbálta meg kiparodizálni kisebb-nagyobb sikerrel. Valóban nagyon pesszimista és kételkedő hozzászólások születtek, de én cseppet sem csodálkozok rajta, hiszen én is ebben az országban élek. Azért a hozzászólók védelmében hadd mondjak el egy dolgot. Mi azért járunk a Drávára horgászni, mert az maga az őselem. A cikkcakkos és eszement határaival az ingadozó vízjárásával még mindig talán Magyarország utolsó mentsvára. Vad, érintetlen, nyers és egyszerű és mi ezt szeretjük benne. Nem riadunk attól vissza, ha nincs a környéken Wellness szálloda, nem szeretjük a motorcsónak hangját és általában nem riadunk attól sem vissza, ha netán sáros lesz a cipőnk. A turizmus szó hallatán meg egyszerűen fára mászunk a fájdalomtól.
Deák Bill Gyulát idézve: “Eddig még bármiben hittem is, mind tönkrement”. Ezzel én is így vagyok és alapjában ez határozza meg a hozzáállásomat az Ős-Dráva Programhoz is. Volt ám nálunk EKF Program is, meg Pécsi-tó Prodzsekt is és mindenki láthatta, hogy mi lett belőle. Még egy szaros kerékpárutat sem lehet itt tisztességesen megépíteni, mert mire elkezdenék már el is lopták az anyagot hozzá. Természetesen látszat kerékpárút készül, csak alap nélkül. De csak azért van ez így, hogy 3 év elteltével ismét lehessen kerékpárutat építeni. Abban teljesen igazad van, hogy ez a lóvé hatalmas pénz és rengeteg jó dolgot lehetne csinálni belőle, de mindenképpen úgy kéne megszervezni, hogy az ott élő emberek azt érezzék, hogy ők aktív részesei a folyamatnak és nem ők vannak a programért, hanem a program van értük.
Tudod nem ildomos dolog és teljes érzéketlenségre vall az, ahogy a fenti riport készült. Egy üres kikötőben, hétköznap délelőtt diktafonba mondtak csuda szép és magasztos gondolatokat, ahol a díszlet a hallgatag Dráva volt. És akkor most jöjjön a józan paraszti ész:
“Beemeljük az embereket az Ős-Dráva Programba.”
Ez kicsit úgy hangzik, mint amikor a darus IFA felemel fél tonna cementet a platójára. Az emberek nem tárgyak, hogy emelgessék őket és rakosgassák őket és ha már emelgetni szeretnék őket, akkor először kérdezzék meg őket, hogy akarják-e. Egyébként ugyanez az ostoba szemléletmód tetten érhető volt akkor is, amikor csatlakoztunk a nagy szent ájrópúnióhoz. Az országunk végre része lett Európának-mondták nagyjaink, de annyi agyuk már nem volt, hogy észrevegyék, hogy 1000 éve Európa közepén élünk.
“A fejekbe rendet kell tenni”
Ezzel egyetértek, de akkor csináljuk azt, hogy felvisszük első körben a kémesi juhászt a parlamentbe, hogy józan és egyszerű gondolkodásmódjával rendet tegyen a képviselőin fejébe, mert úgy látom, hogy ezek a fehéringes emberek már nem ebben a dimenzióban élnek és mindent és mindenkivel lekezelően, lenézően bánnak.
“az Ormánság elmaradottsággal küzd”
Ezzel egyetértek, de azért, mert a fehéringes urak az elmúlt húsz évben még jobban elsorvasztották az állattenyésztést és a mezőgazdaságot ebben a térségben. De ez az egész országra igaz. Hatalmas a munkanélküliség és a falvak elnéptelenednek. Nem egy gazda lett már öngyilkos. Most pedig a megnyomorított, elgyötört és reményvesztett pórnéphez alászállanak az urak a mennyeknek országából és erkölcsről meg munkáról kezdenek el papolni. Hát tudod nekem ettől kifordul a belem, mert ezt az országot elsősorban a megalkuvó, lagymatag, gerinctelen és szolgalelkű politikusaink süllyesztették idáig és most elkezdenek a nagy megmentő szerepében tetszelegni.
Rengeteget beszélgetek a Dráva parton horgászó egyszerű emberekkel és teljes mértékben átlátnak a szitán és kivétel nélkül mindegyikük köp egyet az ilyen viselkedés láttán, mert nekik maradt abból még egy csepp, ami a politikából már kiveszett. Ez pedig a paraszti ész. A józan paraszti ész. A nép hangján tudni kell beszélni. A falusi ember nem egy gyökér paraszt és nem illik szemen köpni. Részemről ennyi. Túl sokat láttam, túl sokat tapasztaltam….Üdv!
Hehe, másodperceken múlott 😀
Te, nem akarsz képviselő lenni? Ollan igazakat szólsz. Én szavaznék rád, becsszó, már csak a piszi korrekt beszéded miatt is. 🙂
Ami meg a juhászt a parlamantbe illeti – akár mehetne is, lenne akkora szakember, mind a mostaniak egynémelyike.
De szvsz a parton (akárhol) horgászó eccerű emberek mindig mindenre köpnek és még optimistával nem találkoztam. Persze lehet, hogy ez csak az alföldi, Tisza menti emberekre igaz, de anno a Balaton partján élve is hasonlót tapasztaltam. Sőt, bárhol, szinte bárkivel beszélek, árad a panasz. Ez nép az optimista életérzést csak akkor ismeri, ha a holtág parton illegálisan tüzet rak, rotyog a bográcsban a halászlé (ha méreten aluli, ase baj, csak észre ne vegyék), a szemetet diszkréten zacskóba rakja (ha) és úgy dobja a bokrok közé, a sátorban diszkréten üvölt a dubcidubci alappal a mulatós nóta, és mit szólsz be te köcsög halőr, há nektek minden szabad? Nos, persze nem ez a jellemző mindenkire szerencsére. De ez a leginkább megmaradó jelenség. Tisza, Körös mente, Magyarország, 2012. És ha beszélgetsz velük, de szar az élet.
Ámen.
De értem mit mondasz, igazad is van, de ugye ez meg az igazság egy másik arca. Az egyetemesé.
A fehéringeseket legalább egyformán szeretjük. Mit tennél, ha nálad lenne az egyik mikrofon? 😉
Nem ártana elgondolkodni rajta… Vajon miért? Tudod ezek a dolgok nagyon összetettek ám és itt most idő és tér hiányában nehéz lenne ebbe belekezdeni. Nem is akarok. Tudod, ok, okozat. Kérdés melyik volt előbb. A szar, vagy a rosszkedv?
Hogy mit mondanék? Semmit. Nevetnék. Vagy csak annyit kérdeznék, hogy Viktor nem jött? Pont tegnap olvastam valamit Hamvastól a fehéringesekről. Zseniális volt. Most nem lövöm le a poént, mert a közeljövőben beszeretném tűzni az egyik bejegyzésbe.
Szia Atyafi!
Szerencsére én nem vagyok fővárosi, hanem kisvárosi így a véleményem talán mérvadó lehetett. A szkepticizmus meg a pesszimizmus nem ugyazaz, tudod-tudjátok jól. Én csak azt mondtam hogy vannak azért pozitív jelek is, pl. a Tisza-tó védtöltésén épített aszfaltút nem rossz minőségű, évek óta jól működik, és autóval is járható-nem ingyen…de nem is túl drágán. A yachtokkal meg bikinis k…vákkal száguldozókkal meg nem tudok mit kezdeni, a f@szom tele van nekem is, azért vettem egy szélesebb ladikot hogy fel ne borítsanak…
Teljesen megértem hogy féltitek a Drávai-ősállapotot, de az itt nem is volt soha ez egy mestrséges hely csak visszavadult az évtizedek alatt. Viszont sok búvóhely, morotva, labirintus van, aki ismeri, akár élete végéig mindennap máshol horgászhat…a szoktató etetésnek ez nem kedvez…LOL, dehát akinek esze van úgysem csak pontyozik hanem arra figyel ami éppen megy.
Úgyhogy fel a fejjel, bízzatok, hátha most történik csoda, és valami Dráva tisztelő-értő csapat még a végén vmi jót hoz ki a dologból. Mást úgysem tehettek…
Balaton iránti alázattal is: B.
Szerintem bennünk már mindkettő meg van. Szkeptikusan vagyunk pesszimisták és pesszimistán szkeptikusok.
Vagy szeptikusan? Nem, az mást jelent. 🙂
Csak ismételni tudom magam. Mea culpa! 🙂 Én csak a retorikát vesszőztem meg. És amit kiolvastam belőle.
Éljen az Ős-Dráva Pogrom! Vagy program? 🙂
No, kedves Drávamenti horgászat- hal- és természetkedvelő Dráva-rajongó barátaim!
Lesz ám most ott haladás, kivilágosodás, mulatság! Hallgasatok Bencére, és örüljetek, mert van rá esély, hogy (szvsz) a folyót (még, egyelőre) nem terelik el, nem szárítják ki, és az erőmű duzzasztója is későbbre várható. Faszomat domolykók! Szúnyogmentes rendezett, parkosított partvidék, igényes csólnyak kikötők, strandok, lángossütőbódék, vendéglátóhelyek, ez kell a népnek. Kiépített horgászállások, hogy partról is meg lehessen közelíteni a vizet, nehogy mán mindenféle kajakos vadhippik bitorolják csak e csodálatos európai folyónkat.Túristahajókázás, horvát-magyar vizihatárátkelő helyek, és minőséget az Ormányságba. Gilvánfán már megépült a modern internetes közösségi ház, az emberek alig várják, hogy újabb munkahelyek teremjenek (autót nem hagyni a Fekete-víz partján!), és beinduljon az ŐS-DRÁVA transzcendentális boldogságfolyama. Ébresztő ormánsági pecások! Beindul a közös horvát-magyar nagyhal telepítés a folyóba, lesz afrikai harcsa és cápaharcsa is, meg tükörponty a nemesebbik fajtából. Ezután nem kell az elszegényedett drávai pecásoknak kézi erővel hajtott kis lélkevesztőkön veszélyeztetniük az életüket, mert lesznek – igaz fizetős – motoros járművek, és parti csatornák óriás balinokkal, gigacsukákkal. A 25 milliárd HUF csak a kezdet, lesz még ellopni, izé, befektetni való pénz, csak nyugi! A partmenti erdőket túró sárga zajos óriásmasinák csakis a jövő Drávamenti jóllétét építik, örüljetek! És megújul a természet is, minden fán lesz rétisas, meg minden magaspartban gyurgyalag és parti fecske, meg jégmadár, és szelid őzikék sétálnak pata a mancsban a sakálokkal. Éljen Magyarország! Éljen a Kormány! Éljen az ormánsági magyar(osodó) állampolgárok lelkes, tisztességes, munkaszerető serege!
Na! Egy hozzászólásnak így kell kérem kinéznie! 🙂
Mindig megmosolyogtatsz.
Zsolti a levelibéka az okostelefonján beszél. Smart phone?-kérdezi tőle Csabi a vízicickány és a vízálló GPS kijelzőjére tekint. Dezső a vaddisznó már nem fatörzshöz, hanem betonhoz dörzsöli az oldalát és Ubul az uhu infravörös éjjellátó készülékre pályázik. Béla a varangy már velneszben gyúr és szabadidejében Nikon látcsővel sasolja Tivadart a réti sast, aki utánégetős, gázturbinás sugárhajtóműjével “I LOVE EU” feliratot húz az ormánsági égre. Be ne dőljetek neki!-kiáltja Pöcök a veréb, hiszen a kondenzcsík múló dolog. Orsós Géza már Honda Accord-ból fenekezik és EU-s pénzből színarany kipuffogódobra pályázik. János a kémesi juhász már csak interneten fellelhető, virtuális birkákat terel laptopja segítségével. A táj pazar. Az életérzés idilli. Végre európában. Azon belül is az ősiben. Az Ős-Drávában. Katarzis….
Hihi! Ugye nem a próféta szól belőled? 😀
Tegnap este véletlen a M1-et néztem. Már a beharangozó álló képénél kerestem a telefonomban a M betűt. Ez a Tomi mekkora média sztár lett??? :-)) Ez a ormánság meg tényleg nem ecccerű hely. 😦
..de a Tisza-tó környéke sem az a tipikus Vegas… 🙂
Passzív de rendszeres látogatója vagyok az oldalnak, hozzászólással még nem terheltem soha. Ez a téma nem hagy szótlanul. Nem ismerem az ottani viszonyokat és magát a méregdrága programot sem. A Dunakanyarban lakom, és kölyökkorom horgászhelyeit ma száraz lábbal járom az év nagy részében. Tucatnyi mellékág ma mocsár, és élettelen pocsolya. Mi lesz, ha kiteljesedik a Duna stratégia?
Visszatérve a Drávához, vágyom oda nagyrészt ezen oldalnak köszönhetően is. A ‘projekt’ ismertetőből egy mondat ütötte meg a fülem, mely szerint 4 ágat nyitottak meg a folyó felső szakaszán. (Egyáltalán minek kellet lezárni?) Erre alapozva bízom abban, hogy ez a történet úgy folytatódik, ahogy az OTTANIAK szeretnék.
A hozzá nem szólással terheled és a hozzászólással csak felemeled. 🙂
Sajnos idő hiányában most nem tudok a kérdésedre válaszolni, de majd megpróbálok.
Üdv
” vágyom oda nagyrészt ezen oldalnak köszönhetően is.”
Nos efféle gondolatokat még véletlenül sem szabad beírni a blogomra, mert a Drávai Pecások agyon fognak verni. Mármint engem. 🙂
A kérdésedre nem ismerem a pontos választ. Tény, hogy a Dráva, többek között a horvát vízszabályzásnak, már köszönőviszonyban sincs régi önmagával. Nem is biztos, hogy a régi ágakat szándékosan zárták le. Az biztos, hogy a víz már mélyrepülésben surran tova, olyannyira, hogy mélyen belevájta magát a mederbe. Most megpróbálják a régebbi állapotokat viszaállítani. Sőt, mi több az összes kövezést fel akarják szedni, ami nekem nagy szívfájdalmam lenne.
Azt írják több helyen, hogy a mezőgazdaságon is lendítene, de nekem ezt még nem magyarázta el senki, hogy miképpen. Beszélgettem egy-két helyi arccal, de a térségben is nagyon megoszlik az emberek véleménye az Ős-Dráva Programmal kapcsolatban, mert szerintük a nagypolitika ellopta a gyereküket és nem az fog megvalósulni, amit ők szeretnének. Én nem akarok belemenni a részletekbe, majd úgyis el fogja az idő dönteni, hogy kinek volt igaza. Bár az is igaz, hogy luxus és meggondolatlanság mindig ezt hangoztatni, “hogy várjuk meg mi lesz belőle.” Általában tudjuk, hogy mi, hiszem az AtyafiPeca olvasói képesek önállóan gondolkodni. 🙂
http://www.osdrava.hu/
Click to access vizellatorendszer.pdf
http://www.osdrava.hu/?lang=hu&menu=programrol&almenu=vizellato
A Balaton is milyen vadregényes lett a sok beavatkozástól remélem a Dráva nem így jár.!
Ha fásítanak abból baj nem lehet, a vízzel nem tudom mi lesz, az idő eldönti, szkeptikus vagyok. Ami a turizmust illeti, kidobott pénz az ablakon. Idén, először 12 éve, nem teltek meg a nyári vízitúrás időpontok. Itt csinálhatnak bármit nem lesz vendég, vagy csak nagyon kevés, amiből megélni nem fog senki, csak csepegni némi mellékes. Sajnos a nagy beruházások nagy pénzek elosztását teszik lehetővé, s ha rosszindulatnak tűnik is, itt sem érzem másként. Biztos van akiket meg kell “jutalmazni”. Ja és a mezőgazdaság újraélesztése is csak álomnak tűnik.
Mindegy, felhajtás van, és az nem kedvez a magunkfajta békét kereső ordasoknak.
Üdv
Itt lenne még egy link:
Click to access Os-Drava%20-%20ORMANSAG_PROGRAM.pdf
Azt hiszem ezt érdemes lesz majd végigolvasni, mert ezt helyiek csinálták.
“Érték Pont
Egészség 16
Munka 16
Család 13
Szeretet 11
Jövedelem, javak 9
Hagyomány 9
Boldogság 9
Hazaszeretet 9
Romlatlan természet 8
Tudás 8
Öntudat 8
Élet 8
Üdvösség 7
Összefogás 7
Erkölcs 7
Becsület 6
Hit 6
Megbízhatóság 6
Szépség 4
Közösség 3
Jövőkép, cél, tudatosság 3
Független megélhetés 3
Remény 3
Bátorság 2
Szorgalom 2
Beleélő képesség 1
Elfogadás 1
Alkalmazkodás 0
Egyenlő elbírálás 0”
Szép. Az egyenlő ekbírálás lámlám nem is számít. A lényeg: egészség legyen. Szeretet sem olyan fontos, mint a család, vagy pláne a munka. A boldogság meg egészen hátrasorolódott. Alkalmazkodás? Lófaszt, Egészség legyen, meg üdvösség. 😀
Kedves Atyafi, úgy látom még egyben vagy, és nem hagytak helyben a drávai pecások. Mindent elolvasva egy kicsit jobban képen vagyok a ‘helyi viszonyokkal’. Meglátjuk, hogy mi sül majd ki ebből az egészből. Talán az én beleélő képességem 1 pontnál több.
Egy biztos, ha az élőhely mérete nő, azt a természet meghálálja, mégpedig belátható időn belül. Persze azért nem gondolom, hogy az ősállapotok helyre állíthatók, vagy egyáltalán megközelíthetők, mert itt van az a fene urbanizáció. Szóval a program címe eleve túlzás, és nem volna egyszerű hangzatosabbat kitalálni. Azt a pár majmot aki ezt a sajtótájékoztatót összehozta a Dráva ezerszer túléli akár megtérül a befektetés akár nem.
Ami a kövezéseket illeti, ez tereli az áramlást a folyó közepe felé, így a víz mélyrepülésben surran tova. Ez a módszer a Dunán is, ezért zárták le a mellékágakat, ezért építettek oldalgátakat, így biztosítva a hajóútvonalak gázlómentességét. Hihetetlen, hogy egy lezárt mellékág viszonylag milyen rövid idő alatt feltöltődik iszappal, és birokba veszik a fák és növények. Persze ez is élettér, de nem az ősállapotok irányába.
Örülök, hogy képben vagy. Majd én is elolvasom a helyiek által létrehozott programot, de még sajnos nem volt rá időm. Egy dolog azonban még megérne egy misét. A karbantartás. Ahogy írod is a természet hamar visszaveszi, ami az övé. A mellékágakat majd rendszeresen tisztítani kell. Én bizakodó vagyok, mert tudom, hogy a természet elpusztíthatatlan és ez ember befolyása a folyamatok felett kb. annyi, mint egy papucsállatka fingja a tárgylemezke vízcseppjében.
Üdv