Kenart 1

2012.09.08. *KENART WINNER*

Egy órája sincs, hogy vettem magamnak egy pecabotot. Annyira megtetszett, hogy nem tudtam ott hagyni. Az eset pikantériája, hogy annak ellenére, hogy a horgászbolt legolcsóbb pálcája volt, mégis a legkisebb súllyal, és a legjobb fogással rendelkezett. A kíváncsiság kedvéért végigmustráltam a bolt “legjobb” pergetőbotjait és még a legdrágább sem vett le a lábamról. Utána következtek a műcsalik. Szinte csak Rapalákat találtam, méghozzá nagyon széles választékban. -Kenart van? –kérdeztem, de csak egy értetlen tekintet volt a válasz. Azonban a Rapalák ára szép kövérre sikeredett és azon somolyogtam, hogy két műcsali árából sikerült egy baromi jó pálcát vennem. A Kenart persze csak hab a tortán. Az olcsóbb nem minden esetben jelent silányabbat, igaz a kivételek erősítik a szabályt. A Kenart pedig kétségtelenül egy nagybetűs kivétel.

Hajnalban mindössze csak 8 C fok volt. A hajó vízre rakásánál szinte melegnek éreztem a 19 fokos Drávát és indulás után – hála a gépem vízelvezető nyílásainak – szinte thermál víz zúdult a bokáimra. Nyári szerkóban fáztam, mint a vadászkutya, ezért ezúttal elhagytam a bemelegítést és olyan eszeveszett sprintet diktáltam, hogy az első kanyar után már izzadságban úsztam. Az effajta aktust én csak hajnali térugrásnak hívom. (Téves az a hiedelem, miszerint, az aki nem volt katona az nem is férfi. Valójában csak azok nem férfiak, akik még nem eveztek cudar körülmények között, csipás szemekkel, árral szemben a hajnali Dráván. – a szerző megjegyzése)

Az előzőleg elhangzottak fényében már biztosan kitaláltátok, hogy mennyire tartom férfiasnak a horvát, illetve a magyar határőröket, de azért a megjelenésük a bika tolóerő következtében valóban tekintélyt parancsoló. Régebben, mikor még sok fát tettem a tűzre sosem volt alkalmam oldalról lefotózni őket, mert mindig szemből láttam a hajójukat, ahogy fénysebességgel felém csörtettek. Jelenleg kérem ennyire le vagyok szarva, hogy csak elhaladnak mellettem, de azért intenek egyet. És ez a gesztus már önmagában véve is szenzációs. Intenek. Nekem. A Dráva kénszagú ördögének. Lehet, hogy jövőre már nemcsak inteni, hanem integetni fognak. Az a tehervonat után, ami malenkij robotra visz Belgrád mellé, egy kőfejtőbe.

Egy homokpad tövében összeállítottam a cájgot és előkerült Gili küldeménye is. Egy nejlonszatyornyi játékszer. Kezdetét vette a fotózás…

A Kenart Winner már régóta nagy kedvencem. Talán ezt kedvelem legjobban a népes Kenart családból. Folyóvízre kifejezetten kiváló és elsősorban jászkeszegeket, sügereket, csukákat és balinokat adtak. Kevés domolykóba botlottam velük, de azokra meg ott van az alternatíva a Hunter személyében. Korábban a 35mm-es változatot használtam, de a könnyű pálcáim még bőven elbírják a 45 mm-es által okozott ellenállást is. A nagyobb kb. 25-50 cm-er úszik mélyebben, mint a kistestvére. Aránylag messze elhajítva, leengedett spiccel, folyóvízen simán lefut akár 1.3 méter mélyre. A kisebbiket már csak homokpadok mellett használom fél métertől, bokáig érő vízben. Balinra elsősorban az R, a TR és az NM színkombináció vált be. (A képen, a bal oldali sorban a nagyobbak, míg jobbra a fejlődésben elmaradott változatok sütkéreznek)

A Winnereknek mindig jó a kedvük és sosem szomorkodnak. Egyszóval nagyon mókásra sikeredett a fizimiskájuk. Mosolyogva mennek a mélybe és jókedélyük még a csukák fogai között is megmarad.

Az össze Kenart rettenetesen ragadós horgokat kapott és a minőségük sem hagy kívánni valót maga után.

A nap első dobásának legelső hala, egy hamisítatlan és ordas nagy méretű csuka személyében. Hiába ezek a fenegyerekek nem állóvízi csukák! Olyan mérkőzést vívtunk őkelmével, hogy úgy forgott a kajak, mintha körhintán lettem volna. Aztán jöttek a szaltók és a parádés előadást egy “vízenjárás” követte, majd egy kajakba ugrás volt látható, még mielőtt az ölembe ugrott volna, hogy aztán ismét a vízbe ugorjon. Egyébként  érdemes megnézni a Winner arckifejezését. Hát nem megmondtam, hogy élvezi?

A 35mm-es Winner NRX...

A második krokesz is igen hamar jelentkezett, azonban a Jó Isten szűkre szabta ma a halak étvágyát és egy szempillantás alatt leoltották a villanyt.

Ő volt a hely utolsó hala. A sügérmintás változat csábította el. Sajnos a homokpadok nagy balinja is felvették a nyúlcipőt, ezért egy utálatos, limányos-örvényes, visszaforgós helyre mentem, ahol olyanokat kaptam, hogy a töltés adta a másikat.

Úton a centrifuga felé…

A centrifugáról azt kell tudni, hogy magas víznél még sosem tudtam benne 15 percnél hosszabb időt eltölteni, mert egyszerűen elfogyott a cérnám. A víz itt állandóan kavarog és teljesen váratlanul, mindig más és más helyen alakulnak ki az örvények. Ráadásul ennek a “túlvilági” helynek a halai csak egy négyzetméternyi helyen kapnak. De kapnak és ez  a lényeg.

A Winner az erős sodrás ellenére is szépen úszott, esze ágában sem volt oldalazni és egyszer sem ugrott fel levegőért. Olyan ütéseket kaptam, hogy győztem a botot tartani…

Szinte minden dobás adott halat, de a kavargó víz olyan erővel nyomta meg a hajót, hogy azt jobb lábbal képtelen voltam már tovább tartani.

A hely utolsó hala, még mielőtt végleg kilapátoltam volna magam a lecsóból… Akkor jöjjön valami más…

A “vizuális balinozás”-t nagyon kedvelem. Alapvetően egy jó polárszűrős okuláré szükségeltetik hozzá és egy…

jó tárcsa fék, bocsánat, inkább láncfék. A csízió lényege, hogy pont olyan hosszúságú és súlyú láncot használjunk, ami ippenhogy megállítja a sodrásban a hajónkat. Így sok időt eltölthetünk egy adott helyen, de ha tovább szeretnénk menni, csak dobunk egy széles terpeszt és a lábaink által megnövekedett ellenállás miatt tovább fogunk csorogni. Néha csak arra használom a láncot, hogy lassítsa a hajót, így több időm marad megdobni a jónak ígérkező helyeket helyeket. Általában homokpadok mellett, akadóktól mentes terepen használom.

Na szóval, hogy visszatérjek az eredeti mederbe a“vizuális balinozásnál” a horgász szigorú önmegtartóztatást, aszkézist gyakorol és csak és kizárólag akkor dob a célhal elé, mögé, mellé, ha már megpillantotta azt. Ez a módszer által kihegyezhetjük az érzékszerveinket és betekintést nyerhetünk a célhal műcsalink felé gyakorolt magatartásába. A vizuális balinozás cserkelés a javából! És aki azt hiszi, hogy teljesen mindegy, hogy hová repül a wobbler a balin helyzetéhez viszonyítva az nagyon téved. :-O

Ezzel a képpel zárnám a mai bejegyzést. Bár derékfájás gyötör, mégis ez a táj mágnesként vonz magához és tudom, hogy holnap hajnalban, – bár nagyon nem terveztem – ismét és nem utoljára a lihegésemet fogja visszhangozni a Dráva.

Vízállás: 100 cm