A “kevesek” bejegyzése…

“Végül is mindez egyet és csak egyet mond és bizonyít: hogy Nyugaton az individualitás értéke elveszett – az az érték, amelyről ugyanakkor olyan tolakodóan locsognak. Csak azoknak az élete keresi valójában a “mást”, akik nem elégszenek meg önmagukkal, és akik eltávolodtak önmaguktól. Nekik van szükségük a társadalomra, mint kölcsönös támaszra, mint kollektív törvényre és ők törekszenek, mert nincsenek, mert csak keresőkként, elégedetlenekként, a jövőtől függve léteznek, mert ők a létesülés. Borzadnak attól, ami az ember természetes élettere: a hallgatástól, a magánytól, a kitöltetlen időtől, az örökkévalóságtól és ezért lázasan tevékenykednek, izgulnak, szüntelenül ide-oda forgolódnak, mindennel foglalkoznak, kivéve önmagukat. Tevékenykednek, hogy érezzék magukat, hogy létüket igazolják.” Julius Evola

Az evezés és a horgászat semmi több, mint alibi. Az evezés lényegében csak eszköz, a horgászat csak kifogás. Szerencsére mindkét “tevékenység” közös vonása, hogy önmagukban véve is örömteliek. Azonban a valódi ok a menekülés. Mert nem mondhatod a családnak, hogy holnap elmenekülök előletek, de még munkahelyen sem illik az éves szabadságot menekülésként hangoztatni. Sokan azért menekülnek a ZÖLD-be mert önmagukat keresik, mások azért, mert olyankor jókat lehet gondolkodni. Az ilyenek hallatán csak mosolygok. Mintha az ember egyszerűen csak meglelhetné saját magát egy tölgyfa mögött. A “jókat lehet gondolkodni” termése gondolom a “jó gondolat” megszületése lenne, de önmagában véve nem tudok mit kezdeni a jó gondolatokkal. Mindenesetre – el kell, hogy ismerjem –hangzatos és igen magasztos célok. Majdnem olyan jók, mint a csupa nagybetűs agyonhumanizált és kilúgozott szeretet dicsőítése. Talán még kitüntetést is adnak értük. (atyafi)

“A misztikus másként lát. A természetet úgy gondolja el, hogy az a megszámolhatatlan lények tömege és az élőlények mögött ott van az, aki a lényeket életre hívta. A teremtmények mögött van a Teremtő Mágus. A Világ Központjában ül. Láthatatlanul, csak alkotásaiban megfoghatóan. A természettudományos európainak a természet géprendszer és emögött áll a semmi. A misztikusnak a természet az élőlények világa, s a teremtettek mögött áll a teremtő. De, aki azt hiszi, hogy a misztika a racionalizmus ellentéte, a dolgot rosszul hiszi, mert egyáltalán nem az. A misztika az a tudás, amely minden dolog egységét látja, míg a tudomány nem látja. Minden dolog egy. Az is, ami életszerű, az is ami gépszerű. Ez éppen a misztika! Látni azt a középpontot, ahol az életből gépszerűség, a gépszerűségből élet lesz. Látni a pontot és a Lényt, a teremtőt, aki az életből gépet és a gépből életet teremt. Ezért a misztika nem a tudomány ellentéte. A misztika a tudás magasabb foka…”  

“Wordsworth költészete ZÖLD, abban az értelemben ahogy Goethe mondja. A ZÖLD a legkevésbé emberi szín, amely az emberi világtól legtávolabb fekszik és ez a szín az embert el is emésztheti… A ZÖLD az első, az elementáris szín. A vad, a bárdolatlan, felbontatlan, fel nem bontható és masszív. Nem tanítható és nem szelídíthető. Mélyebb minden tudásnál, mélyebb minden érzésnél. Merő keménység, ösztön, értetlenség, elemi egyszerűség. A ZÖLD összefügg az első lélekkel. Az első lélek az első élettel. És ez az első élet a legelső mohákkal és moszatokkal együtt fellobbanó ZÖLD lény, amely az egész életből nem ismer még semmit, se férfit, se nőt, se rokonszenvet, se gyűlöletet, se kapcsolatot, se közösséget. Semmit sem ismer. Semmit sem tud. NINCS. Nem is lehet érzése, vágya, gondolata, csak homályos, elementáris, hatalmi ösztöne, énje: ez a TITÁN. A ZÖLD a TITÁNI SZÍN…”  

A Wordsworth-i magány, a földi őslény magánya. Nem talál, nem keres, nem ismer kapcsolatot az ember világához. Az első lélek az embert még nem ismeri. Nem tudja mi a társulás, mi a közösség. Nem tudja mit jelent együtt élni és nem tudja mit jelent szeretni. Nem emberi tudata van, hanem őstudata. Nem emberi, nem szellemi, nem anyagi, nem isteni, hanem titáni. Magányos. ZÖLD. ZÖLD szenvedélye van. ZÖLD vére. ZÖLD érzése, ZÖLD lelke. Tökéletesen át van hatva titáni ZÖLDDEL és az első élet ZÖLD lángjában ég. Az emberi érzésvilág számára idegen, ahogy idegen a szellem, a város, a család, a barátság. Félig isten, félig szörny, állat, növény, föld és kő, éter és óceán. Wordsworth nem csak feltárja és kifejezi, hanem meg is teremti és meg is valósítja. Hogy mit? A ZÖLDET. 

“Van fekete mágia, a fekete tetteké, fehér mágia, a fehér tetteké. Van sárga, vörös, szürke, arany, viola mágia. Az első lélek mágiája megteremti maga köré az első létet. A Magányt. A nyers és hűvös vért. Az élet legelső fellobbanását. A titánok májusi g-molli világát, a ZÖLD világot… A misztika kétségtelenül valamiféle átélő látás, s ami reá jellemző az nem csak az átélésnek a látással való szorossága, hanem hogy ez a látó átélés egyszersmind meg is fejt valamit. Az ember a misztikust arról ismeri meg, hogy a látható jelenség és a láthatatlan jelenség közötti viszonyt fölfedi. A “par excellence”  misztikus magatartás. “All things are only emblems” – minden dolog csak jelkép. Valami másnak, valami mélyebbnek, bensőbbnek, rejtettnek látása, átélése, megértése, kimondása…”

“A misztikus az éremnek láthatóbb oldalából kitalálja, átéli és megérti a láthatatlant, s ez a láthatatlan oldal az, amit úgy hívnak, hogy ez benne az értelem. Mert az értelem bent van. Mélyen a dolgokba elrejtve, s a jelenségbe ásva. A misztikus szem meglátja a valóságban az értelmet, a jelenségben a jelentőséget. Látja, hogy az anyag mögött szellem van. A test mögött lélek… Tudni és beavatva lenni abba, hogy minden egy. A misztikus képességgel rendelkező szem a világot együtt látja, egyben és az egyben ott, ahol minden egy. Ha valaki azt kérdezné, hogy mi a misztika, azt kellene válaszolni: a világ határtalan sokszínűsége mögött, rejtett mélységben meglátni, átélni és megérteni, hogy ez a sok mind egyetlen egy…” 

“A mágia rokon a misztikával, attól mégis különbözik. Mert ha az ember lát, megért, átél és tud, míg a dolgokhoz nem nyúl, azokat nem változtatja meg. A misztikus nem cselekvő. A mágus azonban cselekvő. A mágia ugyanazt tudja, mint a misztika, de ugyanakkor beleavatkozik a dolgokba és azokat megváltoztatja. Esetleg teremt. Példa nem kell sok. Itt van mindjárt Leonardo da Vinci esete…

Mindenki előveheti vázlatkönyvét és ellenőrizheti, hogy az emberi test csontrendszerét, izmait, a növények és állatok szervezetét egészen pontosan és éppen annyira gépiesnek rajzolta, mint amilyen elevennek és organikusnak egy hajítógépet, egy öntözőkészüléket, hajót, vagy épületet. Leonardo művészetében volt valami, ami a hajítógépet és az izomrendszer közös nevezőre tudta hozni. Tudta. Látta. Megértette. Átélte, hogy a világban van hely, ahol szerves élőlény és gépies alkotmány teljesen egy. Leonardo misztikusan látott… De a dolog itt nem áll meg. Mert Leonardónak mágikus keze volt. És még itt sem áll meg, mert a kéz és a szem nála EGY volt. És egy volt nála a látás és a cselekvés. Minden egy. Ha ez az egy csak néz és lát és tud, átél és megért: ezt hívják misztikának. Ha pedig ez az egy alkot és teremt, cselekszik, tesz: azt hívják mágiának.”  – Hamvas

“Ami nagy és jó, az ember életében van, család, szerelem, közösség, nemzet, emberiség az mind ERÓSZ ajándéka. A ZÖLD ÉLET gyökere nem az Erósz. Más nagy szava van. BOLDOGSÁG.” A boldogság sohasem közös. Nem általános. Nem kollektív. Mindenki a maga számára boldog, mint ahogy mindenki a más számára szeret. Ezért a boldogsággal a magány jár együtt, mint ahogy a szeretettel a közösség… A boldogság a világ első érzése, amivel a nemlétből felébredt életet fogadja.”  – Hamvas Béla-  

l