Julius Evola, Emberek és Romok

2012.12.08. A Munka és a Gazdaság Démonisága

“Ugyanilyen volt általában az ókori korporatív etika, amely hangsúlyt fektetett a személyiség és a minőség értékeire, és az elvégzendő munka mennyiségét minden esetben a természetes szükségletek és a speciális hivatás függvényében határozta meg. Az alapelv az volt, hogy a munka ne az ember megkötését, lebéklyózását, hanem tehermentesítését szolgálja: tegye számára lehetővé, hogy -miután szabályozta azt, amit a létezés feltételei megkövetelnek –magasabb értékeket és érdekeket kövessen.” Julius Evola – Emberek és Romok

“Azt mesélik, hogy egy nem európai, de egy ősi civilizációjú országban egy amerikai vállalat, miután megállapították, hogy a helyi lakosok kevéssé érdeklődnek bizonyos felkínált munkahelyek iránt, arra a gondolatra jutott, hogy megtalálta az ösztönzés megfelelő módszerét: megduplázta a béreket. Az eredmény az lett, hogy a munkások nagy része csak feleannyi időre vállalta a munkát. Miután felmérték, hogy az eredeti bér körülbelül elegendő volt természetes és normális igényeik kielégítésére, ezek az emberek képtelenségnek tekintették, hogy többre kötelezzék magukat, mint ami az új feltételek mellett elégséges volt a korábbi bevétel eléréséhez. Másrészt azt mesélik, hogy Renan, miután meglátogatott egy korabeli ipari árumintavásárt, ezt mondta: “Mennyi olyan dolog van itt, amit tökéletesen nélkülözni tudok.” 

“Az emberi haladásnak nem a gazdasági, vagy akár a társadalmi síkon kell végbemennie, hanem a benső síkon, miszerint az emberi haladás nem abban áll, hogy a felemelkedés érdekében kilépjünk a sorból, vagy hogy megsokszorozzuk a munka mennyiségét és ennek fejében egy olyan pozíciót szerezzünk meg, amely nem a mienk. Magasabb síkon az “abstine et sustine”(tartóztasd meg magad és állj helyt) volt a bölcsesség normája, amely már az ókori világban elhangzott és a delphhoi-beli mondás: “semmiből sem túl sokat.” “Hegel azt írta: “a világtörténelem nem a boldogság világa, boldog korszakok a világtörténelem üres lapjai…” A magasabb princípiumot magában foglaló állam, a munka államává, a társadalom pedig a fogyasztói társadalommá fokozódik le, minden kvalitatív(minőségi) hierarchia kiküszöbölődik, minden spirituális érzékenység és minden heroikus képesség elsorvad. De individuálisan is, azok a kvalitások, amelyek az embert valóban emberré teszik és amelyek az emberben a legtöbbet érnek, gyakran egy kemény és nyomorúságos és igazságtalan légkörben ébrednek fel. Ez a légkör az ember számára kihívást, spirituális próbatételt jelent. Ezzel szemben a kvalitások(képességek) mindig elsorvadnak, ha az állati ember számára biztosítva van a kényelmes és biztonságos élet maximuma. Ez akkor is így van, ha mindez a rádió, a televízió és a repülőgép, Hollywood és a sportcsarnokok vagy egy Reader’s Digest típusú kultúra képében jelenik meg.”

“Itt kell bemutatnunk a gazdasági kor egy másik patogén fixációját(kóros megrögzöttségét), egy másik alapvető jelszavát. A munka modern babonájára utalunk, amely manapság éppen annyira áthatja a jobboldali, mint a baloldali áramlatokat. Ahogyan a nép(proletáriátus), úgy a munka is olyan szent és sérthetetlen entitássá vált, amelyet a modern ember csak dicsőíteni és magasztalni merészel. Legszennyesebb és legplebejusabb aspektusaiban a gazdasági kor egyik jellemzője az effajta autoszadizmus(önsanyargatás), amely a munkát etikai értékként és esszenciális(alapvető) kötelességként dicsőíti és a tevékenység minden formáját munkaként fogja fel. Egy eljövendő, normálisabb emberiség szemében egyetlen perverzió sem fog különlegesebbnek tűnni, mint ez. E perverzió ugyanis az eszközt ismét céllá változtatja.”

“Itt a munka önmagában vett értékként abszolutizálódik(teljesedik ki) és ugyanakkor a paroxisztikus(elmebajos) termelési aktivizmushoz társul. Így jutunk el az igazi és voltaképpeni inverzióhoz(felcserélődéshez). A munka szó mindig az emberi tevékenység legalacsonyabb formáját jelölte. Mindazt, ami nem redukálódik ezekre a formákra, nincs jogunk munkának nevezni. Ilyenkor a TETT szót kel használnunk. TETT és nem MUNKA az, amit a főnök, a felfedező, az aszkéta, a harcos, a művész, a diplomata, a teológus, a törvényhozó és a törvény megszegője az, akit egy elemi, vagy egy elv által vezetett szenvedély hajt, a nagyvállalkozó és a nagy szervező végez. Nos, miközben, hála felfelé való irányultságának minden normális civilizáció arra törekedett, hogy még a munkát is a TETT, a TEREMTÉS, a MŰVÉSZET jellegével ruházza fel. A mostani gazdasági civilizációban pontosan ennek fordítottja történik: manapság még a TETTNEK is – annak, ami még méltó maradt erre a névre – munka, tehát gazdasági és proletár jelleget szándékoznak adni, szinte szadista örömüket lelve a lealacsonyításban és a megfertőzésben.

“Így jutunk el oda, hogy még olyan körökben is megfogalmazódhatott a munkaállam eszménye és fantáziálgatni lehetett a munka humanizmusáról, amelyek magukat antimarxistának nevezték. Az az etikai karakter és az a magas méltóság, amelyet a munka számára megkövetelnek, csupán ostoba képzelgés, amelynek célja, hogy az ember minden magasabbrendű érdeklődését elveszítse és fogékonnyá váljék a a barbár struktúrákba való korlátolt és esztelen batagolódás iránt. A proletárszellem, a proletár minőség fennmarad, ha nem tudunk elképzelni magasabb embertípust, mint a munkásé, ha a munka etikai karakteréről fantáziálgatunk, amikor a munka társadalmát, vagy a munkaállamot magasztaljuk, ha nincs bátorságunk ahhoz, hogy határozottan szembeszálljunk mindezen fertőző modern mítosszal.”

“Egy ókori történet arról az emberről szól, aki lihegve fut a tűző napon, azonban egy ponton megkérdezi önmagától: De miért futok? Mi lenne, ha lassabban mennék? És lassabban menve megkérdezi: De miért megyek ebben a hőségben? Mi lenne, ha megállnék egy fa alatt? És így cselekedvén felfedezi, hogy futása értelmetlen őrület volt. Hasonló képet mutat az a benső változás, az a metanoia(gondolati fordulat), amely szükséges ahhoz, hogy szétverjük a gazdaság démoniságának az alapjait és visszahódítsuk benső szabadságunkat, mégpedig nem azért, hogy egy lemondó, utópisztikus és nyomorúságos civilizációt hozzunk létre, hanem azért, hogy minden területen feloldjuk az egészségtelen feszültségeket és helyreállítsuk az értékek valódi hierarchiáját. Most csak Nietzsche szavaira emlékezzünk, hogy a dolgokat a helyükre tegyük és rövidre zárjuk az úgynevezett szociális kérdést. “A munkások, majd egy napon úgy fognak élni, ahogy a polgárok ma élnek -ám fölöttük lesz a magasabb kaszt, amelyet igénytelensége tüntet ki: tehát szegényebben és egyszerűbben mégis a hatalom birtokában.”