Illúziórikus ÁllamHatár Hamvassal

2013.01.12. Töredékek a Scientia Sacrá-ból

Az 1.2-es metálbordó színű Puntó szépen falta a kilométereket. Nem csoda, hisz gazdája, a 75 kilogrammos Atyafi erőteljesen nyomta a pedált. A gázpedált. A 42-es lábával. A kirándulás nagyon ígéretesnek ígérkezett, mert a Dráva folyó 100 centiméteres magasságban tanyázott és a légnyomás 1018 “higanypászkál milibár” volt. Egyébként Atyafi jó szokásához híven ismét elvitte magával a 410 centiméter hosszú és 23 kilogramm súlyú polietilén kajakját, hogy hűséges kis társa társaságában evezgessen a Dráva szédületesen gyors(helyenként akár 2 méter per szekundumos) sodrásában. Hajnalban -5 fok volt és 65 kilométer per órás átlagsebességgel hajtott, de ez nem akadályozta meg a rend éber őreit abban, hogy lézernyalábbal nyalogassák a csaknem 1 tonnás Fiat Puntó típusú személygépkocsi lökhárítóját. Halat nem sikerült fognia, de így legalább nem kerültek olyan sületlenségek “papírra”, miszerint visszahelyezte a halat az őt megillető éltető elemébe és a colstok sem lett kihúzva a kinek a nagyobb a pöcse égisze, vagy szászlaja, vagy mifenéje alatt, vagy felett, de inkább mégiscsak ALATT. 

“Vidnya és avidnya, értelmi tudás és tudatlanság, az álmosság két változata, mind a kettő teljesen alkalmatlan arra, hogy az ember a valóságot megértse és lásson. “Tudás és tudatlanság, mindkettő elégtelen.”

(alul még ezüst, de felül már arany)

“A tudatlanok vak sötétbe jutnak. De még sötétebb rabságban vannak azok, akik tudást tudásra halmoznak. Értelmi tudásról van szó. Az értelmi tudás a legveszedelmesebb alvás. Ami csak a tudás anyagi mennyiségét növeli, nem pedig a látás minőségét és világosságát emeli, az csak tudomány (vidnya). Ez pedig nem ébreszt. Éppen ezért lényegtelen; haszontalan és veszedelmes. A tudás az, amiben a lélek még sokkal véglegesebben elszunnyadhat, mint a tudatlanságban.”

(vajon mi, vagy ki a Dráva?)

“Az éberség első jele, hogy az emberben homályos gyanú ébred: a májá, az érzéki világ varázslat. Mé on, ahogy Platón mondja. Nemlétező. Az érzéki világ olyan álmosság varázslata, amely minden élő emberével közös. Aki elkezd az érzékeken túl látni, az meta ta phüszika, a természeten túl kezd valamit sejteni. A metafizikai érintés az éberség első állomása.”

(állam-álomhatár)

“Ezután következik a két fontos állomás, amikor a leglényegesebb álomkép, az individuális Én álomképe foszlik szét. A Véda ezt a két állomást úgy jelöli meg, hogy: etad vai tatés tat tvam aszi. Az előbbi azt jelenti, hogy: ez nem más, mint az; az utóbbi pedig: ez vagy te. „Aki az élőlényeket mind önmagában tudja látni, mint Énjének részeit, és önmagát mindabban, ami él.” Az ember elkezdi látni és tudni, hogy a világban meg nem változtatható azonosság van. Ez nem más, mint az, és ez vagy te. Az individuális Ének érzékileg tapasztalható sokasága és sokszerűsége álom. A valóság az, hogy ez nem más, mint az, és ez vagy te. Aki a sötétségből, amely a világot takarja, kilép, az a sokaság varázslatszerűségét felismeri.”

(terpeszben állok az álom-, államhatár tábla árnyékában és hagyom, hogy megfeleződjek)

“Az ember ebben a percben nem individuális Én többé, hanem univerzális személy. S ez az univerzális személy már nem az életben, hanem a létben tartózkodik. A létben való tartózkodás ismertetőjele, hogy a világ: Egy. Hen pantn einai, amint Hérakleitosz mondja. Az álmosak közül mindenkinek külön-külön világa van, az ébereknek egy közös világuk van. Az álmosak mind külön-külön Énekben, szenvedélyekben, vágyakban, világszemléletekben szenderegnek; az éberek ugyanabban a valóságos világban élnek. Az ember nem látja és tudja magát többé a többi lénytől külön: saját magában látja a világ minden lényét, de minden lényben ott tudja saját magát is – etad vai tat. Ez nem más, mint az. Minden lény, állat, növény, kő, föld, rovar, madár, embertárs, anya, testvér, démon, isten – ez mind Én. Tat tvam aszi. Ez vagy te. Persze nem a kába (avidja) individuális Énről van szó most már, hanem az éber (vidja) Énről, aki tudja, hogy mindez májá – mé on, nemlétező. Az álmos kábaság a zárt életben külön-külön él, az éberség a nyílt lét, és minden lény ugyanabban a világban él. Aki felébredt, az a zárt életből kilépett: lénye számára hirtelen minden kapu megnyílt, minden tudás elérhető lett, mint látvány láthatóvá. Ez a Véda értelme.”

(úszok az álom-, államhatáron és hagyom, hogy megfeleződjek, a felvételen tisztán kivehető, hogy a szomszéd ege jóval kékebb)

“A levegő meg se lebben, minden alszik és a lelkem
Ring egy méla sejtelemben. Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom csak mese, csalódás, álom?”

(Evezek az álom-, államhatáron és hagyom magam megfeleződni. Napközben szinte meleg volt a víz felett, míg a parton egész nap fehér volt a fű. Olyan vagyok, mint egy dermedt tavaszi légy, aki a házfalakon melegszik. Most megáll a csónak és belemerülök a látványba. Pontosan a határvonalon vagyok és már-már csiklandozza az oldalamat a határ szinte érezhető “valósága”. Csak annyira evezek, hogy tartsam a helyzetem. Egy idő után megáll a csónak és és mozdulatlan lesz a folyó. Halotti csend övez most mindent és a Nap megkettőződik. Belemerülök ebbe a mozgó mozdulatlanságba, ebbe a mélykék kék csodába és érzem, hogy a táj is elmerül bennem. Nietzsche valahol azt írja, hogy “aki kiáll egy szikla peremére és belenéz a szakadékba, abba a szakadék is vissza fog nézni”. Félelmetes meglátás. Aki belenéz egy örvénybe, abba az örvény is vissza fog nézni.)

“Európában azt hiszik, a Véda azt tanítja, hogy a megváltás a tudás. Ez a hit olyan ostoba és lapos, mint a tudomány, amely terjeszti. Tudásról szó sincs. A vidja nem tudást jelent, hanem éberséget. „Az út máshová vezet, mint a tudás vagy nemtudás.” – „Aki tudja, hogy tudás és tudatlanság, mindkettő elégtelen, és e kettős felismeréssel lépi át a halált, csak az halhatatlan.” – A tudás nem vált meg. Egyedül az éberség. Mert mi a megváltás? Nem egyéb, mint az individuális Ént levetni és univerzális személlyé lenni. Nem egyéb, mint a zárt életből kilépni és a nyílt létbe felemelkedni. Nem egyéb, mint az álmos kábaságból a valóságban felébredni.”

“A túlvilágra a lélek nem vihet mást, mint ezt az éberséget. Az éberség az, ami átviszi, átvezeti, ott is vezetője, ami az istenséghez emeli. A lélek, ha felébredt, vagyis ha metafizikai, természetfölötti érzékenységét elnyerte, túl van ismerésen és tudáson. Az ismerés, a tudás kifelé irányul, az éberségnek nincs iránya: érzékeny kifelé, befelé, felfelé, lefelé, az élet és az életfölötti lét jelenségeire. Mert a felébredő lélek, amikor egyre intenzívebben érzékeny, egyre intenzívebben önmagává lesz, egyre világosabban és éberebben önmaga. Egyre inkább leveti a zárt Én életét és azonosul a nyílt létben élő isteni atmannal. Ezért mondja az Isa-upanisád, hogy amikor az ember tökéletesen felébred, az más, mint lenni valamivé, más, mint semmivé lenni; „aki tudja, hogy nincs valamivé levés, de megsemmisülés sincs, csak… az halhatatlan”.”

(Hazafelé menet készült ez rendkívül szürrealisztikus felvétel. A hatást még csak fokozza az autó sziluettje és az elakadásjelzők sárga fénye. A koromfekete semmi közepén járva szinte belerobban az ember retinájába a cementgyár könyörtelen látványvilága. Cementgyár. A név sem lehet véletlen, hiszen nyakig ülünk a ma(l)ter-ban. Szóval ez volt az első hosszú expozícióval készített felvételem az Úr 2013. esztendejének legelső hónapjában)

“A lét nem egyéb, mint a lélek intenzív érzékenysége. És ez a lét az egyetlen valóság; ez a realitás; ez a to on, mint Platón mondja. A többi álomkép, varázslat, májá, mé on, nemlétező. Csak a lélek: van. De nem az egyéni Én-lélek, amely alszik, mindegyik saját külön börtönében, illetve világában, hanem az atman-lélek, ami éberen tudja és látja, hogy egy közös világ van: ez a közös nagy világegyetem, a nagy egyetemes isteni lélek. Ezért mondja a Véda, hogy a megváltás: az éberség.”

“Sűrű éjszakába lép, aki azt hiszi, hogy semmivé válik; de még sűrűbb éjszakába lép, aki azt hiszi, hogy valamivé válik.”

Ajánlott irodalom: Hamvas Béla, Scientia Sacra

Forrás: http://hamvasbela.org/szavak/eberseg.html