Nádi pontyozás a Balatonon, újra

2011.08.12. (2013.01.24.)

Ez a bejegyzés még 2011-ben látott napvilágot és most kicsit feljavítottam, mert tulajdonképpen ez volt “a minden idők legnézettebb posztja”. Igen, valóban tudjátok mi a jó, mert a horgászatban van egy olyan műfaj, ami minden más horgászmódszeren túlmutat, ez pedig a…. Nekem. Mindenképpen.

Nádi ponty horgászat. A mai fiatalok már kevesen művelik. Inkább az idősebbek űzik még, pedig még mindig ez az egyik legnagyszerűbb horgász műfaj. Próbálok óvatosan fogalmazni, de aki ezt még nem próbálta, az talán nem is tudja mi fán terem az igazi horgászkaland. Nyers, egyszerű módszer, ahol jól jön a paraszti ész. A most következő kis irományom inkább gyakorlati útmutató lenne, mert szeretném, ha minél több horgász hódolna egy csaknem homályba és feledésbe merült horgásztudománynak. Az értekezés hosszú és alapos lesz, de azért nem reszelem túl a témát…

(A fent látható felvétel még siklóernyős korszakomból származik, kattints ide)

Akkor jöjjön a bevezetés. Egy magára valamit is adó nádi pontyhorgász nem ül stégre, nem ül csónakba(kivétel északi part), hanem a vízből, kézben tartott bottal cserkeli be a nádi zsiványokat. Éppen ezért ez a módszer kiválóan alkalmas arra, hogy eggyé váljunk a közeggel és karnyújtásnyi távolságból figyeljük meg a nádi világ népes és változatos lakóit. Ismeretséget köthetünk itt a vízityúkkal, a nádiposzátával, a vadkacsákkal és a pézsmapatkány família pajkos egyedeivel. És bizonyára nem fogjuk megbánni, ha mondjuk egy széles kárásszal, egy dévérrel, vagy éppen egy hatalmas pikkelyű vad ponttyal hoz minket össze a sors. 

Hajnali háromkor indultam el a déli part felé és Balatonmáriára érkezvén komoly gondot okozott a hajó vízre bocsátása. Mindenhol vitorlások ringatóztak és magyar szokás szerint kerítések tömkelegével találkoztam. Ungárise gányolás. Ahol az én szarom, ott az én területem. 20 éve itt még rend volt, de azóta sikerült a “jaktosoknak” teljesen kisajátítani a csatorna Balatonba betorkoló szakaszát. Az igazi problémát az jelentette, hogy olyan nagy volt a zsúfoltság, hogy nem fértem ki  a hajók között. Végül is találtam egy keskeny rést két hajó között, de csak úgy tudtam átcsúszni rajta, hogy a pergető botom magam elé raktam vízszintes helyzetben. Persze evezés közben lecsúszott és a könnyű kis puskám elnyelte a víz a frissen megkent Abuval egyetemben. Hangos kurv@anyázásba törtem ki és csaknem kiabálva adtam az ébredő világ tudatára, hogy tele van a tököm ezzel a “csak nekem legyen jó, más dögöljön meg” világnézettel. Az istenek azonban velem voltak, mert a bot spiccéből csaknem 5 centiméternyi a hajó oldalának támaszkodva ágaskodott a felszín felett és így egy gyors mozdulattal még ki tudtam menteni. Persze az orsóból akvárium lett. De ennek ellenére szépen működött a nap folyamán.

A bosszúságot pár pillanat múlva már el is feledtem… Ilyen az, amikor a Balatonon hasad a hajnal.

Előttem a keleti kövezés horgászai. A terv az volt, hogy itt kezdem a napot. Szerettem volna megdobálni a kövezések közvetlen közelét, de népes volt a brigád. Nem haragudtam rájuk, annak ellenére, hogy meg tudtam volna őket fojtani egy kanál vízben. :-O

(a képek nagyban nézendők)

Dohány füst szagát hozta a szél… Belehúztam. A hajó egy perc múlva már a parttól messze járt és végre teljesen egyedül voltam. Körülöttem beindultak a balinok és forrt a víz, de tudtam, hogy tudják, hogy itt vagyok és csak próbálnak megtréfálni. Szóval szándékosan nem kaptam be a horgot. A puskáim a helyükön maradtak. 

Már sokat ajnároztam a hajómat, de egyszerűen észbontó, hogy milyen képességek és lehetőségek rejlenek benne. Az összes korlát lehull általa. Határtalan boldogság ez a kis “csónak”. Bárhová, bármikor, villámgyorsan, csendben és kényelmesen. Az északi partra áttekerni egy rövid kaland, semmi több. Kár, hogy büntetik. Ungárise vircsaft… Szóval még mielőtt megmutattam volna balinéknak, hogy hol a helyük a világegyetembe, gyorsan kikötöttem és megnéztem, hogy mekkora víz leledzik a nádban. 

Na szóval az ilyen mesterséges vágásokat keressük. A víz mélysége minimum térdig érjen. A legideálisabb a derékig érő víz, olyan 100-110 cm-ig bezárólag. Jó, ha a fenék kemény, de az iszapos helyet is kedvelik a pontyok. Kerüljük az olyan vágásokat, ahol a barom hatalmas hosszú nyiladékot vágott a nádfalba és ki van teljesen pucolva. Ha mi készítünk vágást figyeljünk arra, hogy a nádszálakat az iszap alatt vágjuk el és szándékosan hagyjuk a helyet kicsit dzsindzsásan. Az az ideális ha kialakítunk egy kis öblöt, de a felénk eső oldalán meghagyjuk a nádszálakat megrövidítve, olyannyira, hogy éppen csak a felszín felé kandikáljanak ki. Így láthatóvá válnak és könnyen átlendítjük felette a cájgot. Mindezt azért, hogy pikkelyes barátaink még nagyobb biztonságban érezzék magukat és mi még jobban rejtve maradjunk. Gondolkozzunk józan paraszti ésszel! A pontyfogás könnyed móka! :-O

Etetésnél nem használunk csoda etetőanyagot és nem vesszük meg a világbajnok horgászok által reklámozott mágnesport, mert a nádi pontyhorgász tudja, hogy nincs jobb a kukoricadaránál egy konzerv csemege kukoricával összekeverve. A komoly nádi pontyhorgász nem vödörszám etet. Egy könnyed kis zacskóval érkezik és egy nagyon nehéz szákkal távozik. :-O A lényeg! A három legsejtelmesebb, vágást nézzük ki magunknak, amik ne essenek nagyon távol egymástól. Próbáljuk agyban rögzíteni a mélységüket, mert majd horgászat közben gyakran fogjuk húzogatni a befőttesgumit a felfektetősre kötött cájgon. Kezdésnek minden “lyuk” egyenként kapjon 2 marék etetőanyagot úgy, hogy ne csak a meghorgászott területre jusson, hanem nagyobb területen szóródjon szét. Jó ha az úszó mögötti sűrű nád is kap belőle. Ezáltal a megérkezett vendéget el fogják árulni a mozgó nádszálak és pontosan tudni fogjuk merre jár éppen kis barátunk. A nádszálak tövéből nehéz úgy “felnyalni”a darát, hogy azok ne árulkodjanak. És ezzel el is érkeztünk a nádi pontyozás savához, borsához, amitől a legkalandosabb módszernek tartom. A nád beszéde teszi azzá, ami.  A kapást megelőző pillanatokban szinte felrobban a feszültségtől a levegő.

A két legfontosabb alapszabály: A nád barát, mert takar bennünket és mert árulkodik, de akasztás után a legádázabb ellenség is egyben. Mondhatni, hogy fárasztásnál a hal cinkosa! A küzdelem itt pár négyzetméteren, villámgyorsan zajlik le. Orbitális erők érik a felszerelésünket és a nagyobb példányok szó szerint még a szart is kipréselik belőlünk. Bevágás után hátrálás! Nincs orsótekerés meg tökölés a fékkel! A legtöbb horgász még bevágás után sincs felkészülve arra, mi fog lejátszódni az elkövetkezendő tizedmásodpercekben. Én tudom. A ponty abban a szent minutumban, hogy megérezte a horog szúrását teljes gőzre kapcsol és ösztönösen tudni fogja, hogy hol a legsűrűbb a nád. Mire a legtöbb horgász tudatáig elér, hogy nicsak ez hal lesz, hozd a szákot Marcsi, addigra a hal már Fonyódon fog járni. Röviden: A bevágás pillanatában már csak és kizárólag arra kell koncentrálni, hogy ülni fog-e a horog és fogunk-e bármiféle ellenállást érezni. Ha érezzük, hogy akadt, rögtön, teljes gőzzel kezdjünk el hátrálni, miközben a magasba tartott bottal csak irányítani fogunk. Törekedjünk arra, hogy a nádból kivezetett halat a nyílt vízen fárasszuk ki. Ha netán nádra csavarná magát(gyakran előfordul) felemelt bottal és megfeszített zsínórral igyekezzünk a tett helyszínére egy szákkal, vagy éppen csupasz kézzel. Sokszor horgásztam úgy is, hogy nem volt vágás, nem volt tisztás, csak magasról beengedtema legsűrűbb nádfalak közé a cájgot és az akasztás pillanatában teljes erőből a megtartáson és a szákoláson volt a hangsúly. Nem volt egyszerű. :-O

És íme a választék. Én balról a másodikra szavaznék, mert szeretem a rövidebb antennájú, testesebb úszókat. A hosszú antenna a sűrű nádban elakad és törik, de azért hullámzó vízben nagyobb segítséget jelent, mint a rövid. Régen a 80-as években pompázatos pontyozó dugókat gyártott a Hokév. Parafából. Kár, hogy eltűntek a horgászboltok polcairól. Még ma is nosztalgiával gondolok az alakjukra, festésükre. Egyébként vigyázzunk, mert nem minden úszó alkalmas a feltolós módszerre! És még egy dolog: vásárlás után pillanatragasztóval erősítsük meg az új szerzeményünk alsó szárán található, U alakban meghajlított zsinórvezetőt, amin majd a zsinórt fogjuk keresztülvezetni. Bevágásoknál ezek szoktak elrepülni. Kevés manapság az olyan dugó, ami kibírja a nádi csaták erőpróbáit. Jól bevált úszóból többet vegyünk és mindig legyen nálunk 2-3 tartalékba.

A horog megválasztásánál fontos, hogy a neve valami kimondhatatlan legyen. Így nagy lesz a valószínűsége, hogy japán termékbe tenyerelünk. Hayabusa, Gamakatsu, Owner és társai. Régen ordas nagy 2/0-ás és 1/0-ás horgokat használtam a rövid és heves fárasztások miatt, de mára már lementem egészen a 4-es méretig. Lényeges lehet még, hogy a vastag húsú kampókat részesítsük előnyben, mert ezáltal kevésbé lesznek hajlamosak a kiszakadásra és a halakat sem sértik meg annyira. Jó, ha az ólom kb. 8-10 centiméternyire van a horogtól. Szeretek hosszabb előkét használni, mint az átlag.

Nálam ilyen a felfektetős szerelés már ősidők óta, ami nem keverendő össze a feltolóssal. Az ólom gömb vagy csepp alakú és egy-két grammal nehezebb, mint az úszó felhajtóereje. Az nehezék megfelelő rögzítése nagyon fontos, mert az erőteljes bevágások alkalmával szeret elcsúszni. Én rendszerint kihúzom az ólmok furatából a műanyag betétet, hogy nagyobb legyen a lyuk átmérője, amin legalább 3-szor, 4-szer átfűzőm a főzsinórt. Ha a képet nagyban nézitek jól kivehető. A horogra mindig egy szem kukorica kerül úgy, hogy nem látszik ki a horog hegye. Ez azért is jó, mert ha nagyon finoman emeljük ki a szerelést a horgunk nem tud elakadni a kukoricától egy esetleges vízalatti torzsában. Általában az eresztéket úgy állítom be, hogy csak az úszó bóbitája kukucskál ki.

A kapás jelzésének rengeteg módja van. Van, hogy a dugó kiugrik a vízből és van, hogy lemerül vagy oldalaz. Minden, ami lassú és komótos pontyra utal és megtorlandó cselekedetnek minsősül. Hatás, ellenhatás. Akció, reakció! Soha ne hagyjuk, hogy a hal kapás közben sokat oldalazzon  a nádban! A víz alatt ő már messzebb jár, mint ahol éppen az úszó táncol! Rendszerint 25-ös nejlonyt használok 35-ösig bezárólag. A fonottat nem szeretem, mert nem nyúlik és ezért könnyebben szakad ki a horog. Régen a nagy pontyok alatt még a 25-ös fonott is eldurrant, mert jóval sérülékenyebb, mint a monofil. :-O A bot ne legyen dióverő, de azért legyen benne graft. Én egy 20-80 grammos, kétrészes(nem teleszkópos) erős gerincű géppuskát használok. Persze horgászhatunk dióverővel és combos fonottal, meg ordas nagy horoggal, mert várjuk az életünk zsírpontyát, de szerintem mi bőven megelégszünk az 5 kilós súlycsoportig bezáruló pikkelyesek halmazával és nem szeretnénk a Magyar Horgász címlapján sem szerepelni. :-O És talán a csuklónk sem rottyan meg a nehézgéppuskák alatt. Még egy fontos dolog ide kívánkozik. Ne higgyünk a megmondóembereknek! Még a helyieknek sem, akik azt mondják, hogy azért üres a nád, mert reggel fél nyolctól a pontyok elmennek szöcskét enni és csak délre jönnek vissza, de akkor meg napozni fognak du. 3-ig. Sajnos van, hogy üres a nád, de kerüljük azokat, akik mindjárt megmondják a pontos okát. Előbb fogunk eltakarodni a planétáról, minthogy pontosan megértsük, hogy miért éppen a nyílt vízen lubickol egy potyka. Szóval kár a gőzért.

A kiemelőszákra mindenképpen kerüljön egy pillepalack, vagy bármi más, hogy ne merüljön el. Mindig mellettünk legyen karnyújtásnyira. Egy utolsó gondolat még mielőtt bedobnánk a dugót. Régen hajnali 4-től este 9-ig bent álltam a vízben egy szál gatyában. Mára már bölcsebb lettem és nyáron is felhúzom a neoprén csizmát, mert a reuma nem valami vicces dolog, hanem az egyik legszörnyűbb betegség, amit már fiatal korban is össze lehet szedni. Szóval csak óvatosan. Kerekes székkel nehéz bejutni a Balatonba. Na akkor dobjunk be!

Az etetés megkezdésétől számítva fél óra telhetett el, mikor a dugó mögött 2-3 méternyire pedzés volt a nádon. Talán keszeg gondoltam, de már éberebben lestem a nádat. Ez a legszebb része a nádi horgászatnak! Mesél a nád! Merő izgalom! Aztán pár perc múlva már megdőlt egy közelebbi nádszál és úgy is maradt. Neki dőlt valami. Ez már nem keszeg- gondolta az elszánt horgász és fogást váltott a botján. Rövid idő múlva egy egész nádcsomó mozdult meg. Ez már nem kis ponty, annyi bizonyos. Mikor a dugó melletti nádszálak lettek “hangosak” már előrehajolt pozícióban voltam és tudtam, hogy mindjárt jön a hirtelen tánc. Komótosan megindult az úszó balra és rögtön jött a válaszom. Olyan viszontválaszt kaptam, hogy két kézzel kellett fogni a botot és erőteljes hátrálásba kezdtem. Nem volt az egész több, mint 8 másodperc és a hallal már nyílt vízen folytattuk a párbajt aminek…

meg is lett az eredménye. A küzdelem ismét a fedélzeten végződött, mert kihasználtam a hajó nyújtotta lehetőségeket. Nem, nem kajakból fárasztottam csak feldobtam rá a horogszabadítás és a fényképezés alkalmából.

A gyönyörű ponty mesésen szórta a napfény sugarait. Tisztára aranyhalnak tűnt. Ugye, említettem az elején, hogy három különböző helyen dolgozzunk. A hal kivétele után mindig jön egy kis szintentartó etetés, majd másik állásra váltunk és hagyjuk a helyet pihenni.

Amíg újra harckész leszek tekintsétek meg a fenti képet, de szigorúan nagyban! Az újdonsült lyukamban csendes volt az élet és nem láttam pontyra utaló jeleket. Néha egy keszeg villámkapás törte meg a csendet, de nem kockáztattam meg a bevágást, mert féltem, hogy riasztólag hatna. Mellesleg az esetek 80%-ban árulkodik csak a nád. Sokszor még a nagyobb példányok is láthatatlanul érkeznek. Időközben megerősödött az északi szél, de én örültem neki, mert az a legideálisabb, ha enyhe északi szellő lengedez és hullámzik a víz. Azonban tarajos hullámokban felejtsük el a nádi horgászatot! Szóval negyed órányi eseménytelen horgászat után visszatértem a halat adó tisztásra és még a bedobás előtt kiszúrtam, hogy mintha meg…mintha megmozdult volna valami a nád sűrűjében. Gyorsan bedobtam és a dugóm vidáman ringatózott a hullámokon. Fel és le, fel és le, aztán le és nem láttam többet. Durr! Az anyád szentségit! Rövid párbaj, majd…

egy ippen méretes köszönt jó reggelt az evezőmön. Őt elengedtem, de az előző vendég már csöndben pipált a szákban. Sajnos az ő számára ma tragédiával fog végződni ez a fényes nyári nap. Időközben elcsendesedtek a balinok és rablás hangját sem hozta a szél.

Egy könnyed kis etetés után, pihenés gyanánt kajakba ültem és félgázzal kifutottam a móló mellé, hogy megmutassuk a balin népségnek, hogy hol van a helyük. :-O

Másfél perc múlva már a tett színhelyén ringatóztam és a kövön üldögélő spórik hátizsákjából előkerültek a távcsövek. Tartottam a távolságot, de azért el kell, hogy ismerjem szándékosan eveztem eléjük. Szerettem volna nekik mutatni valamit. :-O Ha már reggel olyan sokan vártak. :-O Előkerült a finom puska és a kis vizes orsó, aki panaszosan nyekeregte, hogy túl sokat ivott. Nincs semmi baj aranyom- szóltam hozzá nyugodt hangon, nemsokára úgyis kipörög belőled a víz. A dob 0.16-os nejlonnyal volt feltöltve, kőkemény 2 kg-os szakítószilárdsággal(csomó nélkül),ami azért komoly esélyt adott a hatalmas balatoni balinoknak. Elkezdtem a vallatást és rövid idő múlva egy gyorsvonatba akadtam, aki szó szerint kiszárította a kis orsóm. A harc a nyílt víz ellenére nagyon hosszú ideig tartott és tetemes zsinórt veszítettem, amit nagy nehézségek árán tudtam visszanyerni azért, hogy újra elveszítsem. :-O Sosem gondoltam volna, hogy a máriai horgászok táskáiban ennyi látcső lapul. :-O Hosszú fárasztásoknál mindig az a félelmem, hogy a zsinór megnyúlik, elfárad és ebből fog bekövetkezni a szakítás. Húsz perc megfeszített küzdelem után tudtam csak hajó közelbe hozni az ellenfelemet, aki egy mesés balint testesített meg. Szerintem inkább tarpon volt a javából.

Az apró huszárom úgy tűnt a szájában, mint egy szuvas fog. Keresni kellett, hogy rátaláljak. Rövid fotózás után elengedtem. Ne haragudj Józsi, hogy nem adtam nektek. :-O Küldetés teljesítve. Vissza a nádba!

Horgonyt le és irány a jó kis hasadék! Tíz perc sem telt bele és határozott kapás. Bevágás, de lemaradt. Csak a szétnyíló nád fecsegte el, hogy komoly vendégem volt. Állást váltottam, majd ismét mozgásra lettem figyelmes a dugóm mellett. Előrehajoltam és számoltam. Egy, kettő, három…. Kiugrott az úszó és felfeküdt. Bevágás és hátrálás, de a zsivány úgy húzott, mint egy tehervonat. Végre nyílt víz, most már az enyém vagy…

teljesen. Nincs mese, ő is a szákba került.

Nagyon szép hal volt ő is. Gyönyörű, izmos, egészséges példány. Halászlé járt a fejemben. Illene már. Régen volt. Az az átkozott kecs end rilíz miatt már kezdek csontsovány lenni. Egy valami kimaradt… Ha más lyukában pecázunk, akkor nem illik átrendezni a placcot, mert lehetséges, hogy még egy apró nádszál letörése is magunkra haragíthatja a helyi benn, vagy kinnszülötteket. Jobb a békesség.

Az árnyékok ismét kezdtek megnyúlni és átvették a főszerepet a melegebb színek. A nap a vége felé járt. Kikötés után a halak átadták patyolat tiszta lelküket a mindenhatónak, hogy így járuljanak hozzá az emberiség fennmaradásához. Ezzel a képpel búcsúznék Balatonmáriától, gyermekkorom nyarainak helyszínétől. Talán azért vagyok még most is rabja a nádi horgászatnak, mert már 8 évesen is űztem. Igaz, akkoriban egy hat centiméteres küsz akkorának tűnt, mint most egy vaskos balin. Kár, hogy a világ az idő múlásával zsugorodik.

Szóval ezek lettek volna a nádi pontyozás alapjai. Nem kell bonyodalmakba bocsátkozni. Egyáltalán nem szükséges heteken keresztül etetni pár helyet, hogy aztán mélyhűtőre dolgozzunk és kikaparjunk 1 mázsa halat. Egyébként szerintem beteg dolog nagy mennyiségű halat lefagyasztani. Akinek van egy kis stílusa az frissen eszi a halat. Annak idején sokszor mentünk úgy a nádba, hogy még etetőanyagunk sem volt. A legígéretesebb helyekre dobtuk csak be a dugót és nem maradtunk többet egy adott placcon, mint 5 perc. Ezáltal rendkívül nagy területeket tapogattunk le és nem emlékszem olyan napra, hogy hal nélkül mentünk volna haza. Még egy gondolat, ami kimaradt. Halat nem dobunk be élve szatyorba és csomagtartóba. Megvetendő, kegyetlen ember, aki képes elnézni egy élőlény hosszú haláltusáját és az ilyen gyökérnek nem való horgászbot a kezébe. Végezetül itt található egy hangulatos, nosztalgikus írás a régi idők nádi pontyozásáról. Érdemes elolvasni!

Partra vánszorgás után gyors becuccolás és irány haza. Külön figyelmet érdemel a kíváncsi illetékes elvtárs, az autó mellett balra. Mivel itt a nyaralója már szerinte az út is az övé és ha tehetné talán drótkerítést feszítene ki és aknákat telepítene az idegenek miatt. Sőt, talán Demszky után kirakná a kajakkal(traktorral) behajtani tilos táblát is. Nem baj barátocskáim, majd lassan elkezdődik az iskola és lejár a szabi és szépen beköszönt az ősz, a yacht-ok téliesítésének az ideje és akkor majd szépen elhúztok innen, mint a vadlibák. Majd akkor jön el az én időm. Majd akkor nekem fog hullámozni a víz, nekem fognak dalolni a nádi poszáták. Nélkületek. Egy szebb jövő reményében. (Idén -2013 -) is jó lenne a nádi peca. Talán addigra magához tér a Balaton, majd meglátjuk…

ui: Felejtsétek el a tibeti kutyaf@sza spermájából kivont csodacsalikat és kerüljétek a papajás, meg a mittudomén milyen ízesítésű borzadályokat, mert csak az jár velük jól, aki eladja őket. Itt a lényeg az egyszerűségen és a józan paraszti észen van. 

(Vízállás:87 cm)