Hamvas Béla: Karnevál

“Hamvas Béla: Karnevál” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Húh, zúzda! Végig kúsztam az alagúton, de a végén csak halvány a fény, de: dereng! Vagy csak bevertem a fejem?

  2. Jó kis írás. Megint magamat kell ismételnem. Sejtettem ezeket a gondolatokat, csak nem fogalmazódtak meg bennem ilyen élesen.
    Római katolikusnak kereszteltek sok évtizede, de sosem voltam buzgó templomba járó. Távolinak és ellentmondásosnak tűnt ez az egész.
    Aztán úgy hozta a sors, hogy mostanság rendszeresen járok református istentiszteletre. Ég és föld a két vallás! Szó szerint!
    Az ég a katolikus a föld a református.
    Sokkal világosabb, emberibb, megengedőbb, minden külcsínt nélkülöző. És ha a modern világban keressük a tradíciót, hát azt a reformátusoknál találjuk meg leginkább. (szerintem)

    “Az idők végén – mondják, a kezdet visszatér”
    Ez a mondat is megérne egy bejegyzést! 🙂

    1. Guénon látott némi esélyt a tradícióra a katolicizmuson belül, de Evola kemény maradt ezen a vonalon. Ő a harcos vonalat, a tett útját követte, ami “szemben állt” Guénon kontemplációs, papi vonalával. Hamvas is a katolicizmust választotta, mint egy a Tradíció betetőződését, de László András szerint ez nagy hiba volt. Persze erről nekem is meg van a véleményem, de azt most megtartanám magamnak. Kivételesen. 🙂

      1. Kemény dió ez kérem. Mondjuk akkor inkább “morális”
        vagyok, mint “jó”.
        Akarom én egyáltalán azt az óceánt?
        Egy zsákfalu utolsó házát akarom, 5 hektárral! 🙂

  3. Ez a zene a végén remekül aláhúzta Hamvas magvas gondolatait! Kitűnő választás! 🙂

  4. Dejó nagyon örülök a cikknek, mert épp mostanában olvastam. Ui.: múlt héten lenéztem Pécsire, meg Mattyi tóra kuka még minden víz. Pedig barátom nyomta halszelettel is meg csónakból is toltuk. Ebben az időszakban minden évben szinte csak betliket nyomok. Bárcsak lenne egy jó csukás víz:( Így várhatok csak a jó időre, meg csukatilalom alatt harcsázásra…

    1. Ha meg megjön a jó idő, jön a tilalom is vele. “Tilos? A táblát elrúgom. Mi az, hogy tilos? Tilos volt a szeretőmhöz menni, mégis mentem. Tilos Istenhez menni. Ha tízezerszer is tilos, akkor is megyek, mert hozzá akarok jutni. Őrület? Hát jó, legyen őrület, most ilyesmi nem tud érdekelni. Szentségtörés? Bűn? Legyen.”
      Tilalmi idő? Mi? Hogyan? Tilos? A táblát elrúgom. 🙂
      Nekem is már mehetnékem van, de most kivételesen ö(ő)rülök a szar időnek, mert sok olvasnivalóm akadt. Épp egy horgászregényt lektorálok. 🙂 Hiába, nagy ember lettem… Aki nem lájkol, annak teleszkópos bottal nyomom ki a szemeit! 😛

  5. A tilos azt jelenti, hogy nem beszélünk róla:D Tilos csak magamnak van, a többi az a mátrix. Ha meg megdoblak villantóval dobj vissza UL csalival(vagy műléggyel).

  6. Lenne egy kérdésem a lektoráláshoz.
    Ki foglakozik még horgászkönyvek kiadásával?
    Nekem is van egy anyagom – amiből két beírás volt -, próbálkoztam több, mint tíz helyen. Egyik már tönkrement, másik már nem foglalkozik ilyesmivel, harmadik most megy tönkre, negyediknél a beküldött anyag egyszerűen eltünt, ötödik el se olvasta, hatodik csak nagykerekkel áll szóba, stb., stb.

    Van még ilyen? Már a kiváncsiság kedvéért is…

  7. Hú ez kemény! Nagyon jó gondolatok. (Az evolúcióról nem akarsz valami ilyet összeollózni? ) Nem mindig és mindennel tudok (egyelőre?) azonosulni ezen a tradícionális vonalon, de néha olyan értékes gondolatokat találok, amire magamtól biztos nem jöttem volna rá, vagy csak nem vettem volna észre.

  8. Tisztelt Atyafi Úr!

    Hatalmas köszönet ezért a blogért, és ezért a részletért. Ezen szavakban úgy fürödtem meg, miként a Csepp tér vissza az Óceánba úgy, hogy egyszerűen csak felismeri: sosem volt Csepp, hanem mindíg a Végtelen Ó-ceán időtlen EGÉSZe.

    FJT

Egy vélemény is számít és egy vélemény sem számít...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s