Megtervezett Elavulás

“Megtervezett Elavulás” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Akiket a fentebb leírtak sértenének a Nagybetűs Emberi Mivoltukban, azok nyugodtan vegyék úgy, hogy saját magamnak írtam őket. Ami igaz is.

    1. Nane! Én megsértődtem! Sehol egy horgászos-nőcis kép? 😦

      De szerintem nem a tervezett elavulás a fő baj. Az más csak egy tünet beteg testén.

      1. Majd lesz. Edit. De az még odébb van. Ahhoz majd Nap is kell és egy jó placc a Dráván.
        “De szerintem nem a tervezett elavulás a fő baj. Az más csak egy tünet beteg testén.”
        Szerintem sem. Csupán egy kitűnő analógia.

  2. “…lassan eljut a semmihez, aminek lesznek még bizonyos testi tulajdonságai.” – helyes. Már csak azt kellene tisztázni, mit ért Bandi bá’ a semmin. Mert a semmi bizony valami. Ami van az nem semmi.
    És az IDŐ biza legyűri ezt is.

    – Mi? Nem láttad a gyógyszerem?

    Amúgy épp tervezetten elevulok. Isten tette ezt velem Azt mondják, MINDENT ő tervezett. Saját magát is. Vagy….? 😀

  3. Hinni? Én nem hiszem, hogy bebocsátást nyerhetek bárhová. És egyáltalán kitől? Milyen Istentől? Ne már…
    Élek, ahogy jól érzem magam, aztán meghalok és örökre megszűnök létezni. Teljesen és véglegesen, mivel nincs lélek, meg mindenféle “magasabb rendűek” által kitalált marhaság. Az idegrendszeremben cikázó elektromos aktivitás megszűnik, és kész.
    Ha esetleg mégis tévedek (amit erősen kétlek), akkor kellemesen csalódok. Viszont aki megváltásban, Istenben meg a többi tündérmesében hisz, az nagyon nagyot fog esni. Pofára. 🙂

    1. Kedves Barátom, soraid a szöveg meg nem értéséről tanúskodnak és olyan konkrétan írsz egy bizonyos dologról, hogy közben elmész a lényeg mellett, mert megfoghatóban, megragadhatóban gondolkozol.
      Azt írod: HINNI?
      Én ilyet hol írtam? 🙂
      “Az idegrendszeremben cikázó elektromos aktivitás megszűnik, és kész.”
      Én ezt kész vagyok elhinni Neked és azt is hogy nincs Istened. 🙂 Mert lehet, hogy rád éppen ez vonatkozik. Nincsen ezzel semmi baj.
      Kár lenne ezt a posztot kihegyezni arra, hogy most akkor van-e Isten, vagy nincs-e Isten. Ez merő mélyrepülés lenne minden téren.
      Minden kedves horgásztársamat szeretném megkérni arra, hogy hozzászólás előtt először tegye magáévá a filmet, azután a szöveget és csak utána kommenteljen. Így sok időt és erőfeszítést megkímélhetünk magunknak. Jelen bejegyzés mondanivalójával egyet lehet érteni és el lehet utasítani és még csak lájkolni sem kell. Ez egy olyan hogyismondjam… Olyan négyfalközti bejegyzés lenne, ahol a lényeg a sorok között bújik… Mint az asszonnyal otthon. Pont úgy. 🙂
      ui: Rendkívül bizarr dolog észrevenni, hogy manapság az emberek java részének a szemében Isten egy véres kard, egy kerülendő valami, amit csak fikázni kell és lehet. Talán ez is része az alászállásnak.
      üdv

      1. Há bzki, aszem most egyet kell értenem veled (egy kicsit McFlyjal is),valahogy úgy lehet. Amúgy McFly aszondja: “Én nem hiszem, hogy …” s szépen kifejti, miben is hisz. Hehe! Én egy igazán megrögzött materialista vagyok (igazából realista álmodozó vagy valami ilyesmi, vagy fogalmam sincs), de a hit terén azért óvatosan fogalmaznék. Amúgy meg idézném fentebbről Atyafit: “Akkor tisztázd le! Magadban.”
        Amúgy meg a filmet ismerem, még valamikor tavalyról talán, vagy a télen láttam. Kollégák küldözgették körbe, de nekem rengeteg dolog szúrt szemet közben, meg számtalan kérdés vetődött fel pro és kontra. Jó kis film, de bódítás ez is csak. Túl sokan vagyunk s a természet törvényeit nem tudjuk felülírni. Lásd populáció növekedés, túlszaporodás, agresszió, erőteljesedő harc az erőforrásokért (kaja, pia, nő, olaj, pénz, horgászhelyek, pecsételhető tomporok, stb.)
        S hogy mi lesz a vége? Nem tudom, meghalok egy züllött hajnalon. 😛

      2. Na, most jól le lettem tolva… 😦
        Egyébként elolvastam (ahogy a többit is), ráadásul kevésbé volt kínai, mint az előzőek. De azokon is átrágtam magam. Viszont itt a lényeg: “megfoghatóban, megragadhatóban gondolkozol”. Bezony. Én csak így tudok (akarok). Bunkó vagyok, tudom, de ahogy Qvik is írta, én is realista vagyok. Beton-realista, azaz ez nem is nagyon fog változni. Erre biztos azt mondod, hogy ez valamiféle önvédelem, és biztos az is.
        A bejegyzés lényegét értettem, és a hozzászólásom lényege is valahogy ide tartozik. Vagy nem?

          1. Le bizony és ha még egy szót szólsz, úgy kipenderítek innen Benneteket a Kuvikkal egyetemben, hogy az összes erdei állat el fog határolódni tőletek! 🙂 Bizony! 🙂

  4. Srácok, most jelenleg a Törekvő Horgász kategóriába vagyunk. Ezen bugyorba tartozó posztokat próbáltam úgy kialakítani, hogy egymásra épüljenek. Ezen egymásra épülő töredékek csak és kizárólag kedvcsinálás gyanánt kerültek ide. Önmagukban semmit sem jelentenek. Viszont azokban, akikben ezen mozaikok képesek valamiféle pozitív folyamatot beindítani, azok bátran vessék bele magukat a már korábban bemutatott szerzők műveibe, mert csak úgy lesznek képesek bármiféle “restaurációra”. Rengetegszer utaltam már arra, hogy “nincsenek válaszok, csak választások” és, hogy “aki az angyal bőrében tetszeleg az ördögöt alakít”, valamint hogy “meghalt az Isten és mi öltük meg”. Talán ezek lennének azok a legfontosabb szűrők, amin keresztül ezen posztokat szemlélni érdemes. Mégegyszer és újra: Nem tisztem világmegváltó gondolatokkal fárasztani Titeket csak egy kis keskeny csapást szándékozok mutatni azon nagyon keveseknek, akiket ez a témakör érdekel. Jelen témakörhöz tartozó művek(sok-sok könyv) ismerete szinte nélkülözhetetlen, ahhoz, hogy egyről a kettőre juthassunk és hogy követni tudjuk az egymásra épülő bejegyzéseket és gondolatokat. Tisztában vagyok vele, hogy manapság az olvasás már-már luxus lett és rengeteg időt, valamint kitartást kíván, ami bizony manapság már önmagában véve sem kis szó.
    A Törekvő Horgászt senkinek sem kötelező olvasnia és mindenkinek meg van hozzá a szabadsága és lehetősége, hogy mellőzze az életéből. Ha viszont valaki hozzászól egy adott poszthoz, az legalább már korábban tegyen kísérletet arra, hogy a bejegyzés tartalmát megpróbálja végigolvasni böcsülettel.
    Üdv:
    én

    1. “…úgy kipenderítek innen Benneteket a Kuvikkal egyetemben…”
      (lehajtott fejjel, bűntudattal szívében áll… és folytatja kíméletlen alkoholizmusát, megtölti a 3. poharat is, majd dacosan néz a monitorra)

      “A Törekvő Horgászt senkinek sem kötelező olvasnia és mindenkinek meg van hozzá a szabadsága és lehetősége, hogy mellőzze az életéből.” Pont ezért olvasom. Úgy vagyok, mint a suliban a kötzelezőkkel: vagy előbb olvastam, vagy később a kelleténél, de ha muszáj volt, nem érdekelt. (Beveti a lázadó kispolgár karaktert.)

      Jelentem, én elolvastam, mindet. Azt is, amit nem értettem (de hozzászólt és feleslegesen). Ezt is elovastam, a filmet is láttam már, és amíg ki nem penderítesz, azért is olvasni fogom a Törekvő (vagy törökverő?) Horgászt, (de pl. a bojlis horgászt nem annyira).

      McFly, te is nyiss a blogodban egy Törekvő (vagy törtető?) Legyeshorgász rovatot, s lásd megnő a látogatottságod (Lehet, én is gyakrabban nézek be, mert sajnos a légyzsírral a rézfaszú ellen c. írások – bár tisztelem – de nem annyira köt le.

      Atyafija, nyugodtan törd csak az utat s ne nézz hátra! Majd kullogok a nyomodban, ha bírok, ha nem, hát nem. Ezt itt fenn vágom (talán), ha Nitzsche-t írsz, még értem, Hamvas éppenhogy, Guénion, Evola – igyekszem, (Télleg, volt valami Shuon nevezetű is), László András – végképp érthetetlen és elfogadhatatlan maszlag, aki kullog a nagy elődök nyomán (már bocsánat, de nekem legalábbis így tűnik).

      McFly, te meg nézd meg a filmet! Nem teljesen zagyvalék, csak bódít, mint mindannyian. Amúgy meg – szvsz – szórakoztató is.

      1. Áhh, nem nyitok, számomra a horgászat marad annak, ami eddig is volt: szórakozás és pihenés. A látogatottság meg végképp hidegen, a statisztikát is levettem, hogy véletlenül se nézzek rá. 🙂 A téma meg – annak ellenére, hogy átrágom magam ezeken a posztokon – annyira nem érdekel, hogy fél percnél többet szánjak rá. Szerencsétlen nyárspolgár vagyok, úgy is halok meg.

  5. “Foszd meg az embert minden tárgyától, vetkőztesd anyaszült meztelenre, engedj rá jéghideg vizet, adj neki egy hatalmas pofont, nézz a szemébe és szólítsd fel, hogy mutasson fel magából valamit, ami valóban értékes, amitől ember az ember és ami nem önmagán kívül esik, hanem önmagán legbelül.”
    Vlagyimir Szorokin, A Jég.
    Nono. Nehogy azt gondold, hogy fellebbezek az idézet miatt, mert nemis idézet. Vagyis az, de nem Szorokintól , hanem Atyától. Csak ez a Könyv jutott eszembe ez alatt a pár sor alatt.
    De nem ajánlani akarom.
    (amugy ennek sincs köze a témához)
    McFly: mondjuk úgy inkább, hogy “habarcs” realista. Az még formálható.

    Ez legyen publikus:)

Egy vélemény is számít és egy vélemény sem számít...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s