Busa Bódog és a haverok

Nyílt levél Busa Bódoghoz és egyebek…

Tisztelt Busa Bódog Bátyám!

Hatalmas megtiszteltetés a számomra, hogy férfiasan feszülhettünk egymásnak az Ormánsági Colosseum sátrának mélykék ege alatt, ahol az Abu kurbli túlvilági visítását visszhangozták a fák és ahol a karikába hajlott Cherrywood recsegését vitte a szél. Ön oly kiválóan és acélosan harcolt, hogy csaknem egy órán át és egy folyamkilométeren keresztül Ön lehetett a “das boot” kapitánya, kormányosa és hajtóműje is egy személyben. Elismerem, hogy Önnek sikerült eltérítenie a hajómat. Az események sodrásában én csak egy passzív statiszta lehettem, aki a történéseket inkább csak elszenvedte, mintsem aki aktívan részt vett bennük. Akárhogyan is történt a küzdelemből én kerültem ki győztesen és mikor bunkósbottal a markomban, terpeszben álltam Ön felett és mikor már a kecskebékák is lefelé fordították a hüvelykujjukat, miszerint elérkezett a recipe ferrum drámai felvonása, én balga lélek gyengeségemre ismét elkövettem azt a súlyos és megbocsáthatatlan hibát, hogy az Ön mókás és felettébb mulatságos szemébe néztem, aminek valahol egészen máshol kéne lennie, mint ahol ön azt viseli, szóval így esett, kedves Bódog bátyám, hogy Ön mosolyra fakasztott engem és kiesett… Bizony kiesett a kezemből a furkósbot és Ön ismét szabadlábon védekezhetett tovább. Mindezek ellenére Önnek tudnia kell, hogy bár párharcunk az eddig általam megtapasztalt minden lehetséges dimenzión túlmutatott, Ön kedves Busa Bódog bátyám úgy néz ki, mint aki benéz. Pont, mint Ildikó. A Lendvai. Ezt mindenképpen el kellett mondanom Önnek kedves bátyám, de ez ne legyen ok a bánatra, mert bizony mondom Önnek nincs szerencsétlenebb és szánalmasabb látvány, mint egy bús busa. Jobb, ha boldog a Bódog!

Tisztelettel: A kapitány (akinek egy kis időre kiesett a kormánykerék a kezéből)

Tovább is van, mondjam még? Kattints a folytatásra! 

Valahogy így kezdődött. Lerúgtam magamról mindent. Még a mentőmellény is a hajó gyomrába került. Üdítő érzés volt a térdig érő vízben mezétlábasan hajkurászni a jászkeszegeket (balinokat), a sügereket (balinokat) és a domolykókat (balinokat), no meg a csukákat (balinokat). Privátban a minap kaptam egy szép kerek üzenetet, hogy el kéne egy bizonyos helyre mennem a romlott erkölcsiségemmel és az etikátlan magatartás mintámmal kapcsolatosan, de ez cseppet sem gátolt meg abban, hogy ismét hajóba ugorjak, mert valahogy már nem füllik a fogam ahhoz, hogy meredten karikákat, vagy éppen spicceket bámuljak a gubbasztós peca és a sporthorgászat égisze alatt. Ha úgy tetszik nyíltan és készségesen vállalom, hogy sporttalan horgász vagyok és még a jászok és a domik helyett is elviszem a balhét, hogy csesztek előjönni ezeken a csodaszép és verőfényes tavaszi napokon. Szóval csak figyelmeztetésnek szánom, hogy csak azok olvassák tovább a bejegyzést, akiknek éppen annyira tetszik a szürke szín is, mint pl. a makulátlan hófehér. Már, ha van olyan…

A horgonyzással sajnos ismét meggyűlt a bajom, mert túl hosszú pórázra engedtem magam és néha az ide-oda imbolygó hajó seggén elhelyezett stabilizáló felület oldalról kapta az erős sodrást, ami néha nagyokat csavart a hajó törzsén. Néha olyan volt, mintha majom lettem volna egy elszabadult köszörűkövön. Nem is bírtam sokáig cérnával. A fenti képen látható hal már elbírta volna a panírt… Tilalomban merő pír, ha rajta serceg a panír. (ismeretlen költő verse)

Épp a minap diskuráltam kedves rendőr ismerősömmel arról, hogy ezen a helyen még ő sem és én sem fogtam soha semmit, annak ellenére, hogy már rengetegszer vallattuk a placcot. Jelentem sikerült megtörni a csendet a Kenart egyik apróságával. Egyébként Bandi kutyám imádja a halat. El kellett volna vinnem neki vásárfia gyanánt…

Csukák után szimatolva lopakodtam be ebbe a kis sejtelmes árterületre, de a páratlan látványon kívül esemény nem történt.

Még a polárszűrő sem segített rajtam…

Kifelé a dzsindzsából loccsant valami a fák koronája alatt és én nem voltam rest rádobni a megbolygatott és gyűrűző felszínre… Az eredmény egy termetes csuka (balin) volt. Eszembe jutott, hogy a kikötőben van egy félszemű, kampós karú ember, aki átveszi a nagyobb balinokat jó pénzért. Elég drága az üzemanyag és már egyre nehezebben tudom megfizetni a költséges autózást. Az is megfordult a fejemben, hogy kettévágom a halat egy macsétával (mindig van nálam) és a farok felöli rész elviszem anyámnak, míg a többit értékesítem zsíros összegekért, amiből akár futná egy plazma tévére is, amin HD-ben fogható az RTL KLUB… Persze az úszóhólyagját megtartottam volna, mert azt olyan jó eldurrantani. Sajnos körmönfont tervem füstbe ment, ugyanis mire a bozótvágóhoz nyúltam volna, már azon kaptam magam, hogy szabadon engedtem a nap halát, ami talán a legtöbb panírt bírta volna el. Resre sütve pompás falat lehetett volna!

Úgy határoztam, hogy egy időre felfüggesztem a horgászatot és megpróbálom kiszimatolni, hogy vajon merre leledzenek jászék. Reménykedtem benne, hogy már kijöttek a téli jászolból… Félgázra kapcsoltam és meredten figyeltem a szonár kijelzőjét, de hosszú időn keresztül semmi sem történt, majd hirtelen, váratlanul, mint derült égből a villámcsapás a fenti képek tárultak szemeim elé. Fisch! Alarm! Volle Pulle zurück!

A jászfelhőt (busafelhő) megcélozván tüstént elindítottam egy katonát, majd kisvártatva koppant a bot és pillanatok alatt lement 50 méter madzag a kis kurbliról. Az ismeretlen szörnyeteg kiment az élő folyóra és fürdőskurva módjára belefeküdt a sodrásba. A cérnám annyira megfeszült, hogy Ravi Shankar szitár leckét adhatott volna a húromon… A spulnira pillantva tudtam, hogy ha nem evezek utána búcsút mondhatok a zsinóromnak és a hal is felhúzza a nyúlcipőt. Az eset kezdett olybá tűnni, mint egy elb@szott spanyol tragikomédia. De, hogy ne untassak senkit a részletekkel, elég az hozzá, hogy Busa Bódogban annyi kraft volt és annyi energiát adott le, mint mondjuk a Paksi Atomerőmű reaktora tíz év alatt. A küzdelem alatt többször álltam nyerésre, de akkor hirtelen mindig jött egy fordulat és én lendültem Bódog alá, aki néha a felszínen “kétkerekezve” adta a gázt. Adj gázt, Bódog! :-O (Csak vigyázz, be ne tiltsanak!)

Ha jobban megnézitek a fura ábrázatát, akkor nektek is hamar szembetűnhet, hogy egy kiköpött Lendvai Ildikóval néztek farkasszemet, azzal a különbséggel, hogy Bódog belső tulajdonságai mondhatni teljesen szemben állnak a külcsínnel és semmi szín alatt nem mondaná, hogy nem lesz gázáremelés. A fura vonások mögött bizony gyakran rejtőzik értékes belbecs. Ráadásul Bódog is keletről jött. Csakúgy, mint mi…

Imádom a busa húsát és elhatároztam, hogy ott helyben, rögvest kiigazítom a félresikerült fejszerkezetét a tekintélyes furkósbotommal, de…

egy óvatlan pillanatban ős is kicsúszott a kezeim közül. Fene vigye! Pedig aztán akkora volt, hogy két hétig minden áldott nap halat ehettem volna és az úszóhólyagja is akkorát szólt volna, mint egy légvédelmi ágyú. Ha meg élve vittem volna haza, a fürdőkádban még két-három napig simán elúszkálhatott volna és a szomszédok is megnézhették volna és talán a fürdőszobában még meg is szigonyozhattam volna. Most már mindegy… Mindenesetre életem egyik legmókásabb és legizgalmasabb horgász kalandját tudhatom magam mögött. Ötcsillagos túra volt.

A fergeteges túra utolsó felvétele. A kapitány hátra dőlve szotyolázik, tekintete beleréved a horvát ég mély kékjébe és hagyja, hogy a folyó haza vigye a hajót. Amúgy is. A hajó már tudja az utat. Megy magától…

Vízáll: 280 cm    Vízhőm: 12.5 C