Drávai szociokrimi, avagy Rapture VJ Tail

2013.05.29. VJ Tail VS Yo-Zuri Crystal Minnow

“Sajnos” az utóbbi időben annyi műcsalit sikerült felhalmoznom, hogy feledésbe merült Mr. VJ Tail, aki nélkül bizonyosan szegényesebb horgászatot tudhattam volna a hátam mögött. A kalandok után még ellenőrzést is kaptam és a rend éber őre nyomatékot adott azon véleményének, hogy már régóta szeretett volna találkozni a kenussal, akinek hírhedtsége még a legeldugodtabb holtág töklevelei alá is eljutott, de én rögtön kijavítottam, hogy ez nem kenu, hanem kajak. Akkor a kajakos – mondta és olyan tekintettel nézett rám, hogy…

De ne menjünk a dolgok elébe, hiszen sok szép izgalmas kaland vár ránk az Ormánság csudálatos negyedik dimenziójában. Például itt van mindjárt példának okáért egy gyönyörű napfelkelte, amivel csak és kizárólag a balatoni virradat és alkony vetekedhet. Sajnos szúnyogék csúnyán megszaporodtak, ezért előkerült a hajó raktárából a szúnyog genya, amit nem sokkal később a nap genya követett, hogy kis idő elteltével ismét felhordjak izmos és inas testemre egy jó adag szúnyog genyát, aztán egy ráadás réteg nap genyát, majd újra szúnyog genyát, hogy megadja az alapot a nap genyának. Ha borultam volna, akkor bizonyosan természeti és ökológiai katasztrófa sújtotta vidékké deklarálták volna az Ormánságot.

Bárcsak minden balinom, ilyen szépen akadna! Igaz, akkor sosem ennék halat… :-O

A Rapture Töki, azaz Thoki is előkerült a repertoárból és szép halakat hozott. Szerintem jóval élethűbb és kidolgozottabb, mint a Thrill.

Sajnos a magas víz miatt nem volt tumultus a törések környékén, de azért egyet-egyet el lehetett csípni a balin család jeles képviselői közül.

A délelőtt folyamán egyszer szálltam csak partra, hogy kinyújthassam végre elgémberedett végtagjaimat. Határozottan jól érzés volt pipacsok között tornáznom.

Azonban nem sokat tétlenkedhettem, mert v alakban “felpúposodott” a víz. Ejj, de szép horgász zsargon! Felpúposodott a víz… Majdnem olyan, mint amikor koppan a karika, mert fönntarcsa a hal. :-O

Sikerült beszereznem egy Yo-Zuri Crystal Minnow típusú, direkt balinos műcsalit, de az elején nagyon csúnyán beégtem vele. Az összes hal fejvesztve menekült előle és még csak le sem követték. Akkor lépett porodra a VJ Tail, ami ha jobban belegondolok a harmadába kerül és nem hogy gyengébben, de szerintem jóval élethűbben néz ki.

Négy és fél grammos súlya ellenére aránylag messze dobható és lapos veretése miatt elég jól megbirkózik a sebesebb vizekkel is. Húzósabb vízen néha kitör oldalra, de én azt határozottan szeretem.

Sajnos a bal oldali kopoltyú találatot kapott, de mindenféle vérzés nélkül megúszta. A helyszínen elvégeztem rajta egy kisebb plasztikai műtétet, úgyhogy talán rendbe jön.

Előttem Gibraltár…

Domolykókból jött pár, de csak kicsiket láttam, ezért beszüntettem rájuk a vadászatot.

Nevető fűrészhal és nevető csuka… :-O

Menjünk vissza az élőre!

Sajnos a kövezéseket még csak nyomokban lehet felfedezni, de ez még egy ideig így marad, mert újra jön egy árhullám. Az viszont elégedettséggel tölt el, hogy áradó vízre is kitanultam nagyjából a csíziót és rájöttem, hogy mit, mivel, mikor és hogyan. 

A Tököst megen leverték…

Olyannyira halszagú lett a kezem, hogy már az összes ismerősömre kentem belőle, de csak nem akar elillanni. Pedig mostanában már arra is rászoktam, hogy találkozások alkalmával hosszasan rázom valakinek a kezét, de mindhiába. Csak nem akar lekopni. Ilyen kézzel még p…. sem illik nyúlni. Bár az is halszagú…

Vajon mit írna ez a kép alá egy “vérbeli” horgász szakíró? Próbáljuk meg! Nem nehéz ám! “József és újdonsült barátja Lackó, óvatosan, szinte hangtalanul lépdelt a harmatos fűben, hogy nehogy elriassza a Dráva termetes és nyurga balinjait. Kedvenc kövükhöz érve konstatálták, hogy az áradó és tajtékzó folyó elmosta a csinos kis horgászhelyükhöz vezető csapást, ezért Józska kiugrott a bakancsából és mezítláb tette meg az utolsó métereket… Táborverés után Lackó szinte alig hallható suhintással dobta az apró SSR-7-es fahalacskát a vízre, mely oly finoman csobbant a felszínen, mintha szűz kurva nyalogatná az emberfia makkját… Kiemelés után a szilaj és termetes tüskés lovagon megesett Lackó szíve és visszahelyezte az éltető elemébe…. A két nap gyors iramban szállt tova és kis barátaink azon kapták magukat, hogy ideje haza indulniuk, hiszen otthon már nagyon várta őket népes kis családjuk Jóska, Sára, Tercsi, Fercsi, Kata, Klára s valahány név van a naptárban. Ja és még az anyós! Viszontlátásra Pajtások!” :-O

Ő lenne a kalandozás legnagyobbja, aki nem Yo-Zurira vágyott…

Kecs end rilíz part 1.

Kecs end rilíz part 2.

Azért gondoltam ám a Yo-Zuri fánokra is. Nehogy azt mondják, hogy nyomom itt a márketing dumát. Nehezen ment, de csak kiszedtem egyet vele. Megmentettem a Japánok becsületét. Ez a Crystal Minnow bizonyosan meleg műcsalinak mondható, mert elég giccses jelmezt húzott magára. Talán ez nem tetszett ászpiuszéknak. Ők nem csípik a másságot. Mivel a küsznek kérem szépen fekete, nem pediglen lila, meg fenyőzöld a háta… Arról nem is beszélve, hogy a snájderekbe gyárilag nem rakott csörgőt és golyóbisokat a Jóisten. Azt hiszem ideje haza indulni…

Mindig tudtam, hogy egyszer utolér a végzet. Már elhajtottak mellettem, mikor megláthatták a Nevető Fűrészhalat a vízen ringatózni. Kigyulladt a tolatólámpa és tudtam, hogy tudják, hogy tudom, hogy tudják. Éreztem, ahogy patakokban csurgott le az olvadt vaj a fülem mögül. Sok kenyeret meg lehetett volna kenni vele. Hála Istennek, ezúttal a szúnyogok velem voltak… – Jó napot kívánok!  – Jó napot! – Áhá, ott a kenu! Maga az! – Én? – Maga hát! – De az kajak! – Akkor kajak. Szóval maga az a kenus! – Kajakos, kérem. – Akkor kajakos!  Nem is tudja mióta várok erre a pillanatra. (Én ezalatt fejet vakar, nagyot nyel…) Magából csak egy van. Csak maga lehet az. – Á, dehogy kérem, mi már sokan vagyunk, én meg törvénytisztelő polgár vagyok. – Sokan? Na, tudja mit, személyi igazolványt kérek szépen! (Míg a vízhatlan zsákomban turkáltam, addig hatalmas szúnyogfelhő lepte el a rend éber őreit…) – Hozzá már azt a személyit, mert megesznek a szúnyogok! – Kérem, nem találom, talán máshová tettem. :-O (Egy kis idő elteltével előkerültek a dokumentek, melyeknek  a terjedelme körülbelül két tucat oldalt tesz ki…) -Tessék kérem, itt a személyi. – Na lássuk! Mondom én, hogy maga az, hiszen itt a neve, hogy XY. Mi már névről ismerjük magát. Tudja, hogy magára rengeteg a panasz? – Rám, kérem, ez csakis valami tévedés lehet, hiszen nem olyan családból származom én. (Közben majdnem elnevettem magam) – Maga állandóan olyan helyen van, ahol nem kéne lennie. (Ezt már csaknem 40 éve tudom…) Ma is beevezett a ….-vízre? – Be. -És ezzel maga oda felevez? – Fel. – Fogott valamit? – Semmit. (Időközben annyi szúnyog telepedett meg a rendőrökön, hogy megszűntek többé rendőrnek látszani, inkább valami rozsdás, ósdi szobor benyomását keltették.) -Fogja a személyiét! A viszont látásra! – mondták és olyan gyorsan tűntek el, mint ahogy feltűntek. Egyébként a beszélgetésünk alatt végig az volt a benyomásom, hogy a rend éber őre szinte már-már tapinthatóan halálra röhögte magát saját magában. Azt hiszem életemben először találkoztam egy olyan rendőrrel, akinek volt humora és aki tudott a sorok között olvasni és ez most végtelen melegséggel tölti el inas szívemet.

És íme befejezésül a nap felvétele. A közeg távozása után sikerült megismerkednem Vízi Vilivel, aki szemlátomást mit sem tudott az effajta magasztos emberi dolgokról és aki mostanában kelhetett ki a tojásból. Még egy kicsit ücsörögtem így távolba révedő tekintettel, újdonsült barátom sziszegős társaságában, majd elindultam az autó felé. Vili is nyomott hagyott a kezemen bűzmirigyei segédletével, de azt a fajta halszagot, ami ott honolt, azt még ezer sikló sem lenne képes elnyomni.

Vízáll: 245 cm   Vízhőm: 14.4C