Ormánság, a Nagybetűs Élet

2013.06.20. Avagy nem UL-nek való vidék…

Minden rosszban van valami jó – tartja a mondás. Lehetséges, hogy az Ormánság elmaradott vidéke az ájrópúnios és csuda modern országunknak, de azért ezen a vidéken még van lehetőségük a gyerekeknek az igazi szocializációra. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nem csak a mesterséges szülői búra alatt, hanem azon kívül is élhetnek és ez nagyon a kedvemre van. Talpraesett, vásott srácok, akik egy nyári szünidő alatt többet élnek, mint egynéhány városi majom elkényeztetett üvegház-kölke, akinek összerezzen a lába egy kutya láttán és aki úszni is csak virtuálisan tanult meg, otthon, a számítógép előtt, gps jeladóval a valagában. Mert anyu és apu tesz róla, hogy mire te is nagy leszel, addigra marokszám zabáld az antidepresszánsokat és ne csak személyi edződ, de személyre szabott pszichiátered is legyen…

Már kora hajnalban, csipás szemekkel, alsógatyában szaggattam a kilométereket, de ennek ellenére a napfelkeltét a főútról sikerült csak lencsevégre kapnom.

A fent látható felvétel éppen akkor készült, mikor elkeseredetten próbáltam meg egy 2500 szúnyogból álló hordát lerázni, de sajnos árral szemben nem sokat tehettem. A szúnyogriasztó kemikália és a verejtékem elegye láthatatlan kondenzcsíkot húzott az Ormánsági ég mélykék egére, vagy ha jobban tetszik barna vizére. Hol van az a zöld szemű nő, aki napjainkban csak árnyéka önmagának?

Rapture Hiroshi Minnow…  Egy kis reklám, még mielőtt vizet érne. Egyébként a horgait ajánlott kisebbekre cserélni.

Azért a barna szemű nő tud bőkezű is lenni.

Még “szűz”. Levegőt sosem látott. Vajon, ha az egykori vízalatti lárva fülébe súgta volna valaki, hogy nemsokára egy másik világnak lesz a része, akkor vajon elhitte volna?

Balinka portré. Már többször írtam, de a balin egy igazi úr a fedélzeten. Sosem rakott még horgot a kezembe. Könnyebb megragadni, mint egy bőröndöt. A Jó Isten a horgászember tenyeréhez szabta a tarkóját. Ráadásul pózolni is szeret. A nárcisztikus bitangja!

Jelen esetben balinkáról semmi esetre sem, inkább balinról beszélhetünk.

Szájában ott fityeg a Rapture Tökije. :-O 

A kövezések még vastagon víz alatt vannak, de reméljük, hogy mihamarabb visszaáll a rend és a pedantéria.

Homokos Balin. Ászpiusz Homokusz.

A felvétel címe: Drótelőke használata kötelező.

Csukát semmi szín alatt sem akarok többet a fedélzeten látni, mert az elmúlt évek folyamán oly fokú kriminális és módfelett erkölcstelen és durva viselkedés mintát mutattak fel, melyet nem igazán tudok már tolerálni. Szép állat a csuka, de minél messzebb van, annál szebb. :-O

Az ügyes kis horgász visszahelyezte újdonsült és még kisebb pajtását az őt megillető éltető elemébe. Bizony. Há-há-há! Éljenek a horgász közhelyek!

A hőség szinte már-már elviselhetetlenné fokozódott, de szerencsére időnként feltámadt a déli szellő, amit még megfejeltem egy-két fürdőzéssel. Klott gatyámból csak úgy csurgott a víz… Egy hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam egyet Ottó bácsi étkészletéből és egy rézszínű Kele került madzag végre. Közben egy gondolat nem hagyott nyugodni, miszerint vajon a rézf@szú baglyok pöcsének vaj milyen lehet a színe? Vajon a veres, vagy éppen a sárgához van-é közelébb?

Közösséget nem vállalhattam Sunyi Sanyival, ezért kidobtam a partra és tisztes távolból kezdtem neki a fotózásnak. Szentül megfogadtam, hogy véget vetek a csukázásnak, mert biza kanálra nem jöhetik az nagy domolykó fenevadja. De még mielőtt szerelést váltottam volna sikerült megismerkednem…

…Rafkós Robival, akinek igen elvetemült és kriminális ábrázata volt. Töklevelek alól sikerült nyakon csípnem. Egyébként az első nagy domolykóm csúnyán megtépett és az őt követő jászkeszeg is akkora volt, hogy nem tudtam megfékezni az UL pálcával. Hiába a precíz fék, a fizikát nem lehe meghazudtolni. A rávágás pillanatában egy 200 km/h-val érkező izomdomolykó esetében még arra sincs idő, hogy megszólaljon a racsni és máris durran a madzag. Tehetetlenség… Szégyen szemre muszáj volt csukás botra és 025-ös nejlonra váltanom.

Őt viszont még a finom cuccal sikerült nyakon csípnem. Az Okuma Noir szépen bírta a megpróbáltatásokat, bár a fékje lehetne egy hangyabokányival finomabb is. Ne kérdezzétek mekkora volt Domonkos. Szép volt. Legyen ennyi elég.

Aki még nem fogott pergetve termetes jászt és domolykót, annak csak halvány elképzelései lehetnek arról, hogy mire képesek ezek a fenevadak. Nincs ránehezedés, meg tompa rúgkapálás, mint pl. a süllő esetében, hanem csak és kizárólag a nyers erő és a megadás nélküli küzdelem létezik. Ezek az állatok a fizikán felül léteznek. Fizika felettiek.

Árnyalatom már-már súrolja a cigányság határát. Úgy érzem még pár hét és teljessé eggyé válok az ormánsági vidékkel. Nem szeretnék tájidegennek látszódni. Erről eszembe jutott egy történet. A minap beszélgettem egy nagyon rendes emberrel. Cigány volt az illető. Azt mondja: Hát nézze Gáborkám, én ettő barnább, mint amilyen vágyok, már nem igazán lehetnék. :-O
Azóta ezen nevetek magamban…

És nem csak én nevetek, de még egy jász koma is. :-O Nem is nevet! Hahotázik, kérem!

Eme fenséges állat húzta azt hajót vala…

Koedukált feredés. Jól meg van itt magyar és cigány. Bezzeg a tévében az ilyennek nincs hírértéke. Vajon miért? A Nevető Fűrészhal mosolyogva szemlélte ezt a pazar idillt és a hajó békésen osont tova egy szép jövő reményében.

A következő versenyző ismételten egy termetes csuka volt. Csak a parádés farkát fotóztam. :-O

Aztán jött begy jaszkó esmét…

majd kisvártatva megérkezett Leopárd Bugyli Leó és…

Furfangos Ferkó, aki esmét Ottó bá kanalával próbált meg levest enni. Engedjétek, meg hogy hely és idő szűke miatt most ne kelljen prezentálnom Suttogó Susut és Harapós Hedviget, akik olyan szaltókat roptak a felszínen, hogy öröm volt nézi.

Rablásra várva… Vizuális, gerilla balinozás… :-O

Richtig! Békapta! Megjegyzésként ide kívánkozik, hogy a kép alsó részén látható hőmérő üvegcsöve felrobbant a hőségtől. :-O

Csorgásban. Egy kis felüdülés végre. Terpeszülés. Lábak, kezek a vízben…

Ma van a nyári napforduló, vagyis most a leghosszabbak a nappalok. Innentől kezdve szép lassacskán lejtmenet következik és egyre fogy a fény.

Egy utolsó búcsúpillantás a vállaim  felett.

És az utolsó mentsváram. Drávaságom. Tulajdonképpen, ha jobban meggondolom, nem teljesen mindegy, hogy milyen színű a szeme!? A lényeg, hogy adjon egy kicsit magából. :-O

ui: Minden évben megfogadom, hogy majd aztán jövőre felfedezek más vizeket is és nem leszek a rutin rabja, de úgy látszik idén is beszipkázott a Dráva egyedisége. Már a balatoni pecát is le kellett volna tudnom, de egyszerűen képtelen vagyok másfelé venni az irányt… 

Vízállás: 260 cm   Vízhőm: 22 C