Hamvas Béla: Cunci

“Semmi különöset nem állítok, ha azt mondom, hogy Ambradát erkölcsileg a fondentrensek igazolják. A csimpalacsán hatóság célja, hogy az embert megtiporja. A fondentrens állam ettől megborzad, az embert elkényezteti. Nem azzal, hogy munkáját egyszerűsíti, a fölöslegeset mellőzi, azt, ami terhes a gépekre hárítja, minden lehetőt automatizál. Ez igaz. A fondentrenseknél az élet nagy súlyát az intézmény és a technika viseli. Ambradában viszont az ember. Ez az észrevétel a köztudatba ment át és korrekt. Nem is kívánom, hogy a fondentrensek az emberi életet ismét megnehezítsék és a faekét rendszeresítsék. Azt sem óhajtanám, hogy a fondentrensek permanens zászlódíszben éljenek, mint a csimpalacsánok, és eszelős pátoszban hencegjenek.

Én csak azt mondom, hogy a fondentrens életrendet bárhol vakarom meg, mindenütt ugyanazt találom. Ezt a valamit én cuncinak nevezem, kényszerűségbôl, mert ennek neve valóban cunci. Ez olyan nyalóka, olyan olcsó, geil, puha, édeskés, nyálas, fülledt, cifra és émelyítő. Én tudom, hogy a Tmil-féle(Marx) életírtás nagyon rossz, és a világtörténetben még sohasem volt hely és idő, amikor az  ember annyit szenvedett volna, mint Ambradában ma. De tudom, hogy Ambrada csak azért van, mert a fondentrensek a földteke másik felén a cuncit tekintik életideálnak. Ha műveltségüket mérjük le, az is cunci, tudományukat, művészetüket, moráljukat, beszédjüket és öltözködésüket és mozdulataikat és törvényeiket, az mind cunci, ez a nyirkos és cukros és ízléstelen valami. Kizárólagosan privát ügy. Ambradában az emberek csak egy kis cunciért imádkoznak. A fondentrensek cunci tébolyban élnek, ez az ő vigyorgásuk értelme, az egyetlen védelem az unalom ellen. Ambradában nem lehet unatkozni, a rendőrség hallatlan szórakoztató. Szegény fondentrensek ebből semmit sem ismernek.

Mindenük van, pénzük, dancingjük, night club-juk, pezsgőjük, autójuk, befőttjük, szappanjuk. Ambrada óriási előnye, hogy a szart és mézet egzakt módon megkülönböztetik és elválasztják, és az életet méztelenítik. A fondentrens életet ezzel szemben úgy határoznám meg, hogy ötven százalék méz, összekeverve ötven százalék szarral. Ha a modern embert meg kívánom érteni, a többi között annak a teóriának alapján is megtehetném, hogy azt mondom, erőfeszítés a kicsapongásért. Én nem vagyok életpárti és nem hiszem, hogy az élet a legmagasabb érték, mert tudom, gyakran van helyzet, amikor a nagyobb becstelenség fenyeget, az életet fel kell áldozni, és ha az ember nem teszi, magát az életet árulja el. Van az életben az életnél magasabb érték is, és a modern ember elaljasodásának mélypontját ott látom, hogy életéért hajlandó nagyobb bűncselekményt elkövetni, mint amilyet az élet megbír. Élet, mindenáron csak élet, ez a fondentrensek és a csimpalacsánok közös arcvonala. De nem tudom elviselni, ha látom, hogy az ember életét bemocskolja, mert már nem talál nagyobb gyönyört, csak e mocskolódást, a kicsapongásnak ezt a felső fokát. Nem borgiai őrületben és nem napkirályi rafinériával, hanem az idiótizmustól támolyogva. Ez a törvényenkívüliség amelyben a fondentrens él, könnyű és üres, humbug és blöff, ahol a fondentrens él az bűzös hely, hiába komfort és higiéné, porszívók és jégszekrény, mosodák és parfüm, fürdők és tengerpart, hiába és  hiába.”

Hamvas Béla: Szilveszter