Nagyok

A minap azon filóztam, hogy nem nagy kunszt halat fogni. Pláne nem akkor, ha azért megyünk, hogy halat fogjunk. “És mit fogtál, Palikám” -hangzik el gyakran az asszony kérdése, de sosem értettem, hogy miért firtatják. Hiszen, ha jobban belegondolok, azt sem szokás megkérdezni, este a munkából hazaérkezvén, hogy Béluskám ma sikerült beérned a munkahelyedre? Miért kérdezünk egyértelmű dolgokat? Mennyivel izgalmasabb lenne, ha mondjunk asszonykánk emigyen tenné fel az ominózus kérdését: “Már megint nem fogtál semmit, Béla?” Ugye mennyivel jobban hangzik? Mert elmenni pecázni és halat fogni nem nagy kunszt! Sőt, egyáltalán nem az. Viszont elmenni horgászni és nem fogni halat… Na az már valami, barátom, azért már érdemes valahová kiváltani akár az éves engedélyt is…

A fentebb látható felvételt megéri nagyban nézni, mert egy hangyabokányit térhatással bír)

Véleményem szerint a horgász akkor ér igazán révbe, ha azasszony, -igen így szigorúan egybe írva -már egyáltalán nem is érdeklődik fogásunk felől, mert tudja, hogy úgysem fogtunk semmit. A fent látható felvétel egy hamisítatlan drávai napfelkeltét örökített meg és a hajó kapitány titkon remélte, hogy végre egyszer talán ő is egy teljesen száraz tenyérrel mehet haza, mely nélkülöz mindenféle sikamlósságot, síkosságot, nyálkát és halszagot. :-O

Pedig én igazán mindent megpróbáltam. A legígéretlenebb helyeket fésültem át és mindvégig úgy vezettem a műcsalikat, hogy még véletlenül se tudják a halak elkapni őket és tessék… Elkapta. Éppen hogy felkelt a nap és máris undorító halszag lepte el a fedélzetet.

Effajta szigorú ábrázatú balinhallal még sosem találkoztam és a csapott homloka miatt olybá tűnt, mintha egy hidraulikus lemezvágót szorongattam volna. A szabadon bocsátás után beletúrtam a homokba és megpróbáltam a segítségével megszabadulni a töménytelen halgéltől. Mi lesz, ha otthon megneszelik, hogy ismét halat fogtam? Belegondolni is rossz…

A következő helyszínt már sörrel lelocsolt, tompa horgú, fejre trimmelt műcsalival próbáltam meg szóra bírni és mindvégig abban reménykedtem, hogy egy árva koppintás sem fog “a nyélen ülni”. Koppintalanság. Milyen szép szó.

Egy hal még nem hal, de két hal, már hal. Mindenkinek vannak nehéz időszakai az életében, amivel együtt kell élnie…

Remegő kezekkel, összetört ábrázattal kötöttem ki, hogy alkoholba fojtsam a bánatom… Kora délelőttre már erőteljes koordinációs problémákkal kellett szembesülnöm, amire még rásegítettek a nap tikkasztó sugarai. Éreztem, hogy pillanatnyi tompaságomat arra kéne felhasználnom, hogy segítségével ne tudjak halat fogni, így hát széles és magabiztos mosollyal ugrottam a hajóba, hogy ne húzzam el a pikkelyesék nótáját. Talán most végre megmutathatom őkelmüknek, hogy nem tudom megfogni őket!

Persze, ahogy az lenni szokott megint pofára estem, mert szinte már az első dobásomat sikertelenség koronázta és megkezdődhetett az unalmas fárasztás, ami jelentős energiákat szívott ki belőlem és az újdonsült zsinórom is elindult a megnyúlás rögös útján. Félúton még megpróbáltam őkelmét lerázni a horogról, de próbálkozásaim mind csődöt mondtak. Hosszú, unalmas és fárasztó percek teltek el, mire magam előtt tudhattam egy termetes balint, aminek ragályosan és gyomorforgatóan halszaga volt…

Anyaszült meztelenre vetkőzve homokot szórtam a fejemre, majd elhasaltam egy homokpadon és újabb tompító és bódító anyagok kerültek elő a hajó gyomrából. Éreztem, ahogy az illumináció hatására szinte kezdtem egyé válni a homokkal. Nem tudom meddig fekhettem így a napon, már csak foszlányokra vagyok képes visszaemlékezni… Ülök a hajóban… Na majd most megmutatom nektek… A helyszín ismeretlen… Rablást látok, de már csak homályosan… Direkt jó messzire mellé dobok, hogy nehogy elkapja… Aztán csak ezt motyogom magam elé: kurva anyádat…

Lábam között ser, előttem balin, felettem az ég, bennem a náció. Az illumináció. Totális vereség.

Csak foszlányok, halovány benyomások… Ülök a hajóban, mellettem tökleveles… Ígéretes pálya… Odébb evezek és szándékosan a nyílt vízre, a semmire lendítem a megegeresedett egérhalam. Végtelen kudarc. De jó lett volna nem megfogni…

Újabb kikötés. Ez így nem mehet tovább. Valamit nagyon rosszul csinálok. A helyzet rövid mérlegelése után több helyen megvágtam a bicskámmal a zsinóromat és az orsóba is homokot töltöttem A műcsalikon különféle, most hely és idő hiánya miatt meg nem nevezhető rafinériákat vittem véghez a fogástalanság kivitelezése érdekében. Ha az istenek velem vannak, talán sikerül kereket oldaniuk… Elvégre azért jöttem, hogy ne fogjak halat.

Sajnos a legnagyobb elképedésemre, próbálkozásomat újra sikertelenség koronázta.

Ügyetlenségemnek köszönhetően úgy ragadtak a halak a műcsalikhoz, mint orvosi pióca tapadókorongja a bakterhez. Jó hír, hogy a folyó ismét kezdi felölteni méregzöld ruháját.

Ragdósak ezek, mint a koldus tetű, vagy mint a francia fene.

Ezen a meseszép helyen próbáltam meg kiheverni a nap gyötrelmeit és azzal vigasztaltam magam, hogy legalább sikerült nem megfognom a bazi nagy balint. Próbáltam mindig optimistán megközelíteni az élet nem kívánatos eseményeit és lehetséges, hogy csak ez volt sikernek nevezhető a sikertelenségben… Persze most mondhatja a kedves olvasó, hogy mit sír ez itt nekünk, hisz nem muszáj horgászni. Miért nem marad egyáltalán otthon, hisz akkor halat sem fogna. Ez egy jogos kérdés lehet, de én viszont szeretem a kihívásokat és példának okáért éppen azért megyek pecázni, hogy sikerüljön semmit sem fognom.

Tudtam, hogy nem fogom megúszni a plázs Öregjét, de sajnos sikerült úgy elkapnia a műcsalit, hogy már nem volt képes leakadni. A fárasztáshoz még horgonyoldásra is szükség volt. :-O Nem tudom mekkora lehetett, de vastagon átérte a hajót széltében, és hosszában sem igazán tudtam elhelyezni benne, úgyhogy a számok misztikus bűvkörében élő horgásztársaimtól most elnézést kell kérnem. Legközelebb viszek digitális mérleget és collstokot is… 

A kép címe: Szoríííjjjjaaa kend erősen! Mennyivel szebb élmény lett volna, ha nem sikerül megfognom…

És nem utolsó sorban az sem elhanyagolható, hogy a meg nem fogott halat képtelenség szabadjára bocsátani. Egyel kevesebb gond. Szóval csak előnyei vannak a haltalanságnak. Este, a kikötőbe érkezvén horgász lépett oda hozzám. -Volt valami, kolléga? – kérdezte. Ne is mondja -válaszoltam és lesütött szemekkel a kavicsokat rugdostam…

És végezetül, hogy stílusosak legyünk és ha már szóba került az Öreg, ne higgyetek azoknak, akik állandóan a “hallottakról csak jót, vagy semmit” arany bölcsességet nyomják éjt nappallá téve, mert az eredeti bölcselet szándékosan lett elferdítve, ami így hangzott és hangzik: “Hallottakról igazat, vagy semmit.” 

Így van ez kedves barátaim. Így lett 2013-ban Magyarországon Erőss Zsoltból “román cigány” és így lett egy Horn Gyulából nagyformátumú, európai politikus és gondolkodó. Tehát újra, hogy el ne felejtsük: Hallottakról IGAZAT, vagy semmit.  De mortuis nil nisi vere. 

Ahol felbukkan az elferdített verzió, ott már nagy sumákságok vannak a felszín alatt, vagy csak üres fejek…

(a bejegyzés túlzottan magabiztos hangvételéért elnézést kérek és legközelebb megpróbálok kicsit szerényebb lenni, vagyis nem fogni halat) :-O

Vízállás: 170 cm