De csak a falig

2013.07.19. 

Még mielőtt megfeszülne a musculus latissimus dorsi, van szerencsém örömmel jelenteni, hogy két páratlan ritkaság futott be az AtyafiPeca főszerkesztőségébe a wobbler pályázattal kapcsolatosan. Velük a közeljövőben még találkozni fogunk, mert a tengelyhatalmak oldalán fognak harcba szállni a “szövetséges hordák” és a “bolsevik balinhadak” ellen. Addig is maradnak a hajnali csipás szemek, a korai rántották, a sportszeletek, a  Gösserek és a mezétlábas magány. És természetesen marad -ahogy azt a kor szellemes megkívánja- az elhatárolódás. A ragacsos gél, amelyik már-már olyan cunci, hogy aranykeretbe kéne foglalni.

Legnagyobb meglepetésemre a nap folyamán összetalálkoztam Tóth Gyurival, aki már nagyon régóta nem adott életjelet magáról. Már jó messziről kiszúrtam a Jacksonja magas, tekintélyt parancsoló orrát, mely úgy szelte a habokat, mint bálna fasza a mélytengeri iszapot. Rövid beszélgetés után angolos búcsút vettünk egymástól és a véletlen találkozás -már ha van olyan- ismét morfondírozásra késztetett az agonális életvitellel kapcsolatosan. Mert ugye -és ez főleg a mai világra igaz- aki nem tölt fel és nem oszt meg és nem számol be, és nem ricsajozik, nem villant be és nem villant fel és nem jelent ki és nem jelent fel, nem nyüzsög és lohol feleslegesen az talán nincs is. Már-már úgy tűnik, hogy csak az az ember létezik, aki virtuálisan is képviseli magát a közös digitális glóbuszunkban. Nem van? Így van! És Gyurikám, fénykép készült a halakról? Neeeem? Micsoda? Nincs róluk kép? Nincs mit megosztanod? Hát akkor azok a halak nincsenek is. Nincsenek. Nincsenek. Háromszorosan nincsenek. 

Van. van, van. Háromszorosan van. Fogom és tartom, szorongatom és markolom, fotózom és megosztom. Az élményeket. Az én élményeimet. Én az élményeimet rendszeren megosztom a blogomon. Mit állítunk? Azt, hogy megosztom. Ki oszt meg, mi oszt meg? Én, én osztom meg. Hogyan osztom meg? Rendszeresen. Hol osztom meg? A blogomon. Kinek a blogján? Az enyémen.

Ja, meg van! Fogom, tartom, szorongatom és markolászom. Fotózom, osztom, közzéteszem. Én fogtam és én is fotóztam. Sügér. A Csapó. Perca fluviatilis. Tüskés a háta, jó vagyok nála. Bules, Dibbancs. Rappi hohér. Sígér. Süsü hal.

Továbbá van szerencsém megosztani egy hamisítatlan és rendkívül hosszú csukahalat is, aki -és hogy hadd legyen szabad egy közhellyel élnem- az orsóm fékjét hangos visításra, pálcámat pedig alázatos meghajlásra késztette. Pike. Hecht. Esox lucius. Zsidajkrokodil. Krokesz. Foltos halál. Bugyuta Bugyli. Együgyű papucshal. Megannyi név és mégis.., mégis… egyik sem fedi a valóságot. :-O 

Már majd kétkezes jászkeszeg. Ónkeszeg. Villámhal. Szorongatom, s megosztom. Nap végére tömérdek nyák és néhány apró pikkely borította a vízhatlan karórámat és azon mosolyogtam, hogy az idő szó szerint elhomályosult és összefolyt a digitális számlapon. A nap korongja már magosan járt az égen, mikor anyaszült meztelenül hasast ugrottam a vízbe, majd belevágtam a meztelen kajakos peca műfajába. Naked Yak Fishing. Milyen kár, hogy nem kaptam ellenőrzést! Régebben voltak egyenruhás hölgyek is a motorcsónakokban… -Karácsonyi úr, kérem mutassa az engedélyeket! -Tessék kérem, itt van a lábam között. Ne tessék ilyen csúnyán nézni, higgye el, hogy eredeti és nem hamisított! Megfelel, vagy vegyem elő hátulról a papírosokat?

Ő már a napbarnított, beolajozott, inas testemre csodálkozott rá, ahogy éppen egy matt fekete dobozt forgattam a kezemben. Vajon mit gondolt rólam? Lehetséges, hogy a halak is rendelkeznek nép és szlengszótárral? Bizony nehéz a halak fejével gondolkozni.

A következő megosztandó jampit hajóban akasztottam, de a fárasztás a parton fejeződött be. Mikor nap végén egy horgász kérdésére azt válaszoltam, hogy domolykóból az igazán nagyok jöttek, akkor látszott, hogy nem értette. Az igazán nagyok összezavarhatta. Na, de mekkora – kérdezte. 30, 40, 50? Féltem, hogy ha mondjuk azt válaszolom, hogy 40, akkor visszakérdez, hogy “40+”, vagy 50+ és így tovább. A fogas kérdést úgy sikerült feloldanom, hogy megnyugtattam, hogy csak vicces kedvemben vagyok, nem is fogtam ma semmit, csak tréfálkoztam. Ezt szemlátomást megértette és eloldalgott. Egyébként a mai napon megfogadtam, hogy ezentúl szigorúan és következetesen nem fogok halat fogni. Jó a békesség. Mindenkinek az a jó, ha azt hiszi, amit szeretne és amit akar és ami kívánatos és ami nem vonz még maga köré 10 további kérdést is, amit még 100 felől lehet megreszelni a horgászok megunhatatlan és kopásálló szarreszelőjével.

“Piros szárnyú keszeghal.” Paprikás lisztben megforgatva kiváló. Ressre sütve ropogós. Ressre? Veresre!

Több jampit már nem osztanék meg mára, mert sajnos fogy a tárhelyem és ha elfogy, akkor a feltöltés már pénzbe fog kerülni, mert elő kell majd fizetnem a bővített szolgáltatásra, hogy minél több, színesebbnél-színesebb és csodálatosabbnál-csodálatosabb és vadregényesnél-vadregényesebb szondát tudjak belelőni a virtuális térbe, mert én így fejezem ki magam. Én így fejezem ki magam. Mit állítunk? Kifejez. Ki fejez ki? Én. Mit fejez ki az én? Magát. Hogyan fejezi ki magát a maga? Így. Így fejezi ki magát a maga. De ki az, aki kifejez? És ha nem ki, hanem befelé fejezne ki az én, akkor lehet, hogy befejezne, befejezné. :-O

Este a kikötőben egy vékony, szikár ember jött oda hozzám. –Jó estét kívánok, én vagyok a halőr és kérném az engedélyeket -mondotta határozottan és egy olyan kinyitható tokban lévő halőr igazolványt villantott fel, mint amilyen a rendőröknek is van és ami szó szerint felvillant, mert belsejében egy hatalmas ezüstösen csillogó jelvényt pillantottam meg, ami egy mértanilag teljesen kerek pontyot ábrázolt. -Jó estét kívánok, én pedig a kajakos lennék és az engedélyt otthon felejtettem a konyhában, a sámli tetején  -válaszoltam kissé félénken. -Na ne szórakozzon velem! – jött a kontra fennhangon, majd mikor elnevettem magam az ő szája is mosolyra fakadt.

Végezetül kanyarodjunk vissza az elejére. Kedves Gyuri! Remélem mindketten meg fogjuk érni azt a fajta találkozást, amikor már szót sem fogunk egymással váltani, csak messziről, finoman és kimérten inteni fogunk egymásnak és hagyni fogjuk, hogy a Dráva sodrása csendesen és némán szétválasszon bennünket. Néma elhaladás… Mert a nagy dolgok mindig csöndben történnek…” Köszönsz és beszélgetsz, mert ismered és nem köszönsz és nem beszélgetsz, mert annyira ismered. Mecsoda különbség.

(A felvételek szereplői közül senki sem lett ressre sütve. Még Gyuri sem. )

“Meg sem moccansz s célodnál vagy. Szád sem nyílt és a szó elhangzott. Mozdulsz, de mindig csak a falig, hát erre gondolj halálodig.”

Vízállás: 95cm