2013.07.30.
Pár hónappal ezelőtt röppent fel a hír, hogy a németek által közkedvelt Horst Tappert, más nevén Derrick főfelügyelő fiatalkorában a Waffen SS-ben szolgált. Hogy mik vannak!? Valószínűsíthető, hogy ezek után a Derrick c. bűnügyi filmsorozat be lesz tiltva Németországban és talán az egész világon. Sőt, állítólag Fritz Weppert, Derrick nyomozó hű társa, más nevén Harry Klein is kénytelen lesz a sarokba vonulni, hogy kukoricán térdepelhessen a kollektív bűnösség égisze alatt. Bizony. De ez még semmi, mert tegnap este Vízipókot néztem és ami a képernyőn zajlott, az már maga volt a megtestesült náci és antiszemita tivornya, amitől a legmesszebbmenőkig elhatárolódom és ezúton szeretném felhívni az illetékes médiahatóságok figyelmét a Vízipók Csodapók c. magyar animációs sorozat betiltására, mert látens és észrevehetetlen módon követ görgethet gyermekeink egészséges fejlődése elé. Kérem szépen nem többről és nem is kevesebbről van szó, mint arról, hogy a sorozatban szereplő katica árpádsávos ruhát visel és felettébb jó viszonyt ápol a “ragadozó keresztessel”, aki szemlátomást intoleráns és előítéletes az erdők, mezők, s vizek állataival szemben és aki folyamatosan azon van, hogy behálózza őket a náci ideológia ragacsos hálójával. Szóval ezekkel állt le bratyizni a mi kis hőn szeretett és álszent Vizipókunk! Mert bűnősök közt cinkos, aki bratyizik! Megmondom őszintén, hogy ebből az aspektusból szemlélve, bennem az egész sorozat nagyon rossz emlékeket ébreszt és jó lenne mielőbb lépni ez ügyben, még mielőtt fiataljaink rossz vágányra tévednének. Diszlájk a fasisztoid Vizipóknak! Le vele! Hogy pukkadna ki a légnadrágja annak a kollaboráns, békalencse zabálónak!
El6i a vízipóktól! A Weppert és Tappert meg csak a boldog gyerekkoromban néztem, amikor még a szocialista szellem nevében szabad volt. Akkor sem tetszett. Bezzeg a Kántor nyomoz! Mondjuk én előítéletes vagyok, de ezt vállalom. 😉
Miről beszélsz? Kántor? Nem tűnt fel, hogy az egy fajtatiszta, NÉMET juhászkutya volt???

Az a szóbeszéd járja, hogy Kántor felmenői is…
Az lenne a legjobb, ha a Kántort sem vetítenék többet és ha a rendezőjét bebörtönöznék.
Ó, most hogy mondod! Akkor mi marad? Maigret felügyelő? Avagy Sherlock, ja nem, ő is előítéletes volt. Brian élete? Ja, abban meg cikizik a zsidókat meg a keresztényeket. Súlyos ez az élet, marad a NER?
Hát, ha jobban belegondolok az lenne a legjobb, ha minden betiltásra kerülne. Még a betiltást is betiltanák.
Hát nem egy vakkomondor ez a kutya az biztos :-))))
És a gazdája is egy echte snájdig Oberscharführer (törzsőrmester). A németeknél még mindíg érzékeny téma ez, mert mindenki nagyszülei valamien szinten résztvevői voltak a történéseknek. Most akkor a masiniszta nagypapát is ítéljük el, mert a vonatot vezetee …. nehéz dolog ez barátaim.
pl. Ratzinger bíborosról is előkotorták a jugendes múltját, nem lepne meg, ha a NewYork-Budapest-Telaviv tengelynek köze lenne a lemondásához.
És mindenki gyanús lenne, legfőképpen azok, akik éppen azért gyanúsak, mert nem gyanúsak.
Leginkább tilcsák be a nyári csukát meg a téli balint.
Gyanús vagy te Atyafi. Meg mindenki, aki ide kommentel. Az is aki olvassa. Főleg azok!
Ezzel teljességgel egyetértek!
De akkor már a téli szalámit is és a nyári konyhát is be kéne tiltani! 🙂
Erről most A Tanú c. Film jutott eszembe Atyafi elvtárs
.
Bizonyosan nem véletlen. 🙂
A téli fagyit nem engedem! Azt nem lehet!:)
Az a hír lyárlya, hogy a kuvikok és a magyarországi horgászvidékek is be lesznek tiltva. :-O
Biztos a tetoválások miatt! A kelta-hun viszály mait. 😛
Ismét én kérek elnézést!
De a téli fagyiról akkor sem mondok le! 😛
A hunok nácikok voltak. A rovásírás náci dolog. A fagyi is náci. És a tölcsér is.
Lehet van benne akkor valami, mert ha megnézem a gyerekkori fényképeimet! Szőke haj kék szemek! Valami nem stimmel akkor nálam! 😛 😀 És még a télifagyit is szeretem! 😀
El6
😉
Pedig én gondoson vigyázok, hogy át ne lépjek a határon. No, de ha átlöknek?!
A magam részéről el6 minden egyéb kuviktól (gatyás kuvik – gyanús, ugyan miért visel ma valaki bőgatyát?; törpekuvik – természetesen az esélyegyenlőség rájuk is vonatkozik, de a törpeségükkel ellenzéki kisebbséget valósítanak meg és pozítiv diszkriminációt követelnek, ráadásul Napoleon-szindrómában szenvednek; füles kuvik – eleve gyanús, mindig hallgatózik; közönséges kuvik – túl kispolgári, túl provinciális, régimódi polgári-paraszti kúltúrát képvisel, nézz csak a sárga szemeibe; csakis a toleráns, optimista qvikokkal tartok együtt, kik az alternatív kispolgári értékek mellett tették le voksukat, lojalisták (de ha kell, royalisták), kellően opportunisták, kis mértékben műveltek, nem túl szűk látókörüek, tudnak gondolkodni, de kiválóan zombisodnak, ha kell. Szóval a kuvikokat csak tilsák be, de a qvikok kérem ártalmatlanok! A téli fagyi is, bár már asse a régi, a Kádár alatt jobb volt (ha más nem is).
🙂
hehe.
Jók a címkék. 😀
ugyan gyerekek, aki ma nem multikulti az mind náci. (pláne ha ilyen tetovált rosszéletű mint mink) Különben is a rajzfilmhősök a legnácibbak, ezt évek óta tudjuk: http://kulturport.hu/tart/cikk/fb/0/97975/1/konyvajanlo/Hupikek_Torpikek_rasszistak_antiszemitak_nacik_es_sztalinistak
náci-nácibb-legnácibb-legeslegnácibb
Tehát a legeslegnácibbnak a náci is liberális a nácinak meg a legeslegnácibb a náci?
Ez egy nagyon fogas kérdés.