Vetület

“Vetület” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Jó az anyag. Különösen a fotók.
    Egy megjegyzés. a jász finomabb lenne, mint a domolykó. Szerintem…

  2. Köszönöm!
    Ezzel egyébként teljesen egyetértek. Át is írom a szöveget. 🙂
    A magyar halgasztronómia a pontynál kezdődik és a fogasnál fejeződik be. A süllő a megtestesült tökély. Fogalmam sincs miért, hiszen az íze, még a balinét sem üti meg. 🙂

  3. Hogy miért szeret valaki valamit: rejtély.
    Példának okáért vannak országok, ahol a pontyot szeméthalnak tartják, sőt: Ausztráliában állitólag (nem állítólag, hanem a Rex Hunt műsorból ismerten) büntetést kell fizetni, ha valaki a pontyot visszadobja.

    1. Valamit, vagy valakit. Még nagyobb rejtély. Állítólag az ember már az első kézfogás alkalmával kialakít magában egy olyan “véleményt” a másikról, amin utólag már szinte lehetetlen változtatni.
      A nők terén is sok a rejtély. Mitől nem tetszik az, amelyik csuda szép és mitől tetszik ez, amelyik csak érdekes… 🙂
      Megannyi talány.

  4. A gondolat folytatását illetőn – számból vetted ki a szót.
    Hölgyekről: állítólag kémia…

    1. Igen, tudom. Kémia, mint minden. 🙂 Na, de ki, vagy mi áll a kémia mögött, mert a kémia csak szabályoz és befolyásol, de a kémiát ki szabályozza? A kémia a kémiát? :-O Elültetsz a kertedbe egy olyan magot, amit még a nagyapád rakott egy skatulyába. 1 hónap elteltével már egy virágra csodálkozol rá. Talány. Aki ebben nem vél felfedezni semmit az vegytiszta hülye. 🙂

  5. Igen.
    Itt lépnek be a különböző magyarázatok.
    Abból is hányféle. Összeszámolni sem lehet…

  6. A legnagyobb átverést én ott látom, hogy elhitették az emberekkel, hogy már a tudomány mindenre megtalálta a magyarázatot és soha a büdös életben nem volt még olyan fejlett a világ, mint most és ez a fejlődés feltartóztathatatlan. Az igazság az, hogy a mai tudomány még egyetlen egy, hangsúlyozom, hogy még egyetlen egy talány gyökeréig sem volt képes lehatolni és semmiféle eredendő dolgot nem volt képes a felszínre hozni. Az, hogy 100 000 felé hasítom az anyagot és agyonboncolom az agyonboncoltat csak egy szánalmas paródia, egy önámítás, egy ócska illúzió. A modernek azt hiszik, hogy majd valamikor egy tárgylemezről lelép Isten és azt mondja, jó napot kívánok én vagyok az Isten. Segíthetek valamiben? Mekkora faszság ez az egész. :-O

  7. Nem hiszem, hogy bármit is el kell hitetni az emberek egy részével. Önmaguktól hisznek, ami pontosan az ismeretek hinyából ered. Ami viszont szükségszerű, mert honnan lennének ismereteim, ha nem lehetnek. Pontosabban: amik vannak, részismeretek. Tehát marad a hit, ami megnyugtató sokaknak. (Lásd még: Dubois-Reymond.)

    1. Valahol régen olvastam egy olyan felmérést, ami azt mutatta, ki, hogy az emberek 90%-a önálló véleményformálásra tökéletesen és reménytelenül KÉPTELEN. Azért a mai nagybetűs tudomány sosem mulasztja el, hogy éljen azokkal a csúsztatásokkal, melyekkel magát az egekig emeli.
      Hogy is mondta az emberiség nagy űrhajósa? Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek. Hová is ugrottunk? 🙂 Faludy Györgynek van erről egy remek verse. A Meghódításától kezd érdekes lenni. Íme:
      http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/FALUDY/faludy00002/faludy00348/faludy00348.html
      “rúgd szét az undok televíziót,
      fojtsd torkára a szót –
      szabadságodból ennyi még maradt:
      fuss ki a kertbe, szagold meg a fákat,
      idd meg a füveket,
      simogasd meg a hold ezüst haját.”

  8. Szerintem nyugodtan megegyezhetünk abban, hogy a mai tudomány a délibábot, az illúziót, az álomképet, a tüneményt, az ábrándot boncolgatja és ezért nem fog soha eljutni még a valóság előszobájába sem. 🙂

  9. Persze, ha kifejlesztenek egy fogós wobblert, az is tudomány. Valahol…
    Vagy feltalálták a penicillint, az is tudomány.
    Nincs már pestisjárvány, az is tudomány.
    Stb., stb.
    Viszont amiben egyetérthetünk: a végső kérdéseket homály fedi.

    Nagy, nagy homály. Azt sem tudjuk, van-e előszoba?

  10. A végső, de inkább a legelső kérdéseket. 🙂
    Bár ha a kezdet egyenlő a véggel, akkor mindkettő helyes. 🙂
    Az Alfától és az Omegától olyan messze sodródtunk, mint Makó …. 🙂

  11. Szia,
    Szakmai jellegű kérdésem lenne.Milyen damilt használsz a balinok kergetésére?
    Fonott vagy monofil zsinórt részesìtesz elönyben.
    Mely márkák váltak be felétek milyen méretben.
    Válaszod köszönöm.
    Üdv egy dunai pecás a sokból.

    1. Csak nejlonnal pergetek, mert a fonottat ki nem állhatom, úgy 0.16-0.25-ös tartományban.
      Trabucco Ridge Plus (szögletes zsinór):***
      https://atyafipeca.wordpress.com/2012/05/11/rapture-ii/
      Trabucco Spinning T Force
      Berkley Trilene, de nem nagy durranás.
      Yo-Zuri Bass Arms:***
      https://atyafipeca.wordpress.com/2011/08/06/varazspalca/
      De mostanában rákaptam a Nevis Multicast*** nevezetű lágy madzagjára.
      A Spider Wire nevezetű zsinórt kerüld, ha lehet! Elsősorban a három *-al jelölteket ajánlom. Ár-érték arányban a Nevis nagyon jó. Négy-öt peca után megy a kukába, mert nem drága.
      Üdv!

  12. Nem tudom, hogy hol láttad leírva, hogy a “tudomány” elhitette volna önmagáról, hogy mindent tud. Sok ilyen tudományos lófaszt olvasok, s mintha éppen arról menne a polémia, hogy minél többet tudunk, annál kevesebbet tudunk. (Persze a címlapokon, meg a brit tudósok rovatban lehet, hogy így tálalják, vagy az emberek szeretik ezt elhinni, de a tudomány nem ad mindenre választ, talán nem is fog.) A tudomány ( a “vegytiszta” :D) nem vallás, nem kell benne hinni. Egy eszköz a megismeréshez. Az, hogy mi a tévút ugyan ki tudja? Aki azt mondja magáról, hogy tudja, főleg a nagy igazságot, az a meg nem értett “zseni”, könyvet ír, amit pénzért árul, de sem neki, sem rajongóinak nem lesz jobb, s nem lesznek többek mondjuk éppen hmmm, mondjuk nálam. De hihetnek benne, miért ne! A tudomány lófasz a köbön, de az ember már csak olyan, hogy kibaszottúl kíváncsi egy “állat”, oszt mindig keresi az “igazságot”, a válaszokat (amikre ő alkotja a kérdéseket). Nem volt jó a sima kőkorszak, köveket kezdtek faragni, egymásra rakni valami nagy cél és kíváncsiság okán, oszt a végén meg piramis lett belőle. Vagy Embire State Building. A modernek. Kik azok? Aki internetet, GPS-t, radart használ, az modern? Aki gyalog jár, trágyával fűt, hisz a szellemekben, és nem ismeri a tudomány eredményeit (pl. oltás nevű szarság) oszt elviszi a kölköt 2 évesen a kanyaró, akko isten keze van benne s akkor ő nem modern, akkor felsőbbrendű? Ha mereng egy barlangban, vagy egy arab izében Egyiptomban oszt okosságokat ír, akkor több, mint Schrödinger? Vagy a macskája?
    Az ember hisz, mert szeret hinni, mert ilyen, meg kíváncsi, folyton kérdez és válaszokat keres, mert ilyen. Élet célja? Hehe! Meg a bolondok aranya, bölcsek köve, isten fasza, akármi.
    Isten a tárgylemezen? Lehet. Ki vagy mi az az isten? Minek? Miért? Kit érdekel? Kinek jó? Miért jó? Miért rossz?
    Amúgy szokott hozzám beszélni, de csak ha tajt részeg vagyok. Sajnos, mire kijózanodom, elfelejtem mit is mondott. Ez az én emberi tragédiám. Vagy szerencsém. Ki dönti el? 😉
    (Nem 6árolódom el!) (Persze mindez hülyeség, de az a helyzet, hogy nekem is jogom van hülyének lenni. Vagy nem.) 😉

    1. “Nem tudom, hogy hol láttad leírva, hogy a “tudomány” elhitette volna önmagáról, hogy mindent tud.”
      Ezt miért kéne leírva látnom? 🙂
      Ne haragudj, de valamit nagyon félreértettél. Ez a blog egy választható lehetőség arra, hogy az ember egy olyan irányba induljon el, ami ma teljességgel agyon van hallgatva. Ez nem kötelező. Ez választható. Pontosan azt nem akarod, vagy tudod észrevenni, hogy a mai tudomány arrogáns, beképzelt és gátlástalan. A kérdéseidet nem nekem kéne feltenned, hanem azoknak, akik folyamatosan ÁLLÍTANAK, vagyis azoknak akik kötelezővé tették kölkeink számára, hogy szaron éljenek és szart tanuljanak. Ez miért nem zavar? Ősrobbanás, evolúció és megannyi szar, amiről semmiféle bizonyít nincs. Én ezt nem állítom. Ezt ők állítják. Méghozzá úgy, hogy más alternatívát még csak meg sem említenek. Ez miért nem zavar? Tehát újra. Az itt fellelhető olvasmányok választhatóak, amíg a kölkök nem választhatnak a suliban. Az itt fellelhető olvasmányokat olyan embereknek írták, akik fogékonyak rá és akik szeretnének egy kicsit tovább látni azon a horizonton, ami el van dugva a szemük elől. Talán ezt nevezhetjük egy Hamvas vonalnak. Hamvast lehet szeretni. Hamvast lehet utálni. Hamvasra lehet közönnyel tekinteni. Jelen blog létszemlélete nem a megszokott irányt követi és a valódi tartalmat a külcsín alatt csak nagyon kevesen értik és érthetik. Ez lehet, hogy sokakat bánt, de ez a sziget nem a sokak szigete, annak ellenére, hogy találhat itt mindenki szemezgetni valót. És ez így nagyon jól van. Természetesen használok automata mosógépet, mosogatógépet, internetet, táblagépet, autót, peremfutó orsót és még halradart is, de nem tartom magam modernnek és nem sírnám el magamat, ha mondjuk gyertyafény mellett olvasgatnék egy kuckóban. Modernnek és nem modernnek lenni alapvetően létszemlélet és beállítottság kérdése. Tudati kérdés. Szellemi kérdés. Hozzáállás kérdése. Tehát végezetül újra; Minden ember más és más minőséget hordoz magában. Nagyon sokan vannak, akik nem kérnek abból a szarból, amit kötelező jelleggel tolnak bele az agyukba. Joguk van olyan csapásokon elindulni, ami egyezik azzal a karakterrel és minőséggel, amit magukban hordoznak. Ők testesíthetik meg a differenciált embertípust. Egyébként Evola nagyon szépen kifejti, hogy kik a modernnek, csak hát azok a fránya könyvek nehezen adják magukat. 🙂 Nem véletlen.
      Üdv!

      1. Aki megkérdőjelezhetetlenül állít, az sok esetben csak egy vallási dogma birtokosa, még akkor is, ha 30 doktori címe, vagy Nobel-díja van.
        Hogy mit tanítanak az iskolában, az függ az iskolától is, a hogyan meg a tanártól, aki ember, és nem biztos, hogy szakmájának a csúcs művelője (sok ilyen tanárral találkoztam). Ami meg “hivatalosan az iskolában megtanulandó, az koronként, helyszínenként is eltér. S az alól mindig lesz, aki ki akar törni, mert szerinte nem a teljes igazságot okítják, vagy éppen valótlanságot, vagy akármiért. Vonatkozik ez a könyvekre is.
        A megismerés választását, vagy bármiféle választási lehetőséget viszont a jelenlegi magyar “modern” iskolarendszerben (még) nem tiltják. Legalábbis anno a ’70-80-as években nem nagyon, pedig ahogy így visszagondolok, eléggé agymosás volt az egész. Az már más kérdés, hogy kinek elég a hivatalos dogma? Van, ki megelégszik ennyivel s számára így kerek a világ. S akad, ki mást is tudni akar, más utakat is meg szeretne ismerni. Vannak helyek, (s voltak korok mikor itt is) nem tolerálták a másik úton járást. Pl. a monoteista vallások (egyházak) uralta világ eléggé ilyen (legyél másképp gondolkodó Szaúdi-Arábiában vagy Iránban). (nem mindig kötelezően)
        A “vegytiszta” tudomány nem zár ki mást s nem ad mindenre választ. De kérdéseket tesz fel, válaszokat keres rá, s ha a válasz nem jó, vagy nem elég jó, kidobják, más irányba mennek el. Ha egy tudós (vagy mi) aszongya, én ezt állítom s ez így is van, akkor meg kell neki adni azokat a viszonyítási pontokat, ahol az úgy van. S ha valaki, vkik azzal jönnek, hogy ezért s ezért ez fasság, mert “bizonyítható”, akkor ki kell dobni az a teóriát. Ha meg bebetonoznak tudományos tényeket kimozdíthatatlanul úgy, hogy vannak más válaszok is, akkor ahogy mondtam, az már inkább vallási kategória. (Szép példája ennek az MTA egyes dolgai: akadémikus – néha tudós, jó esetben, néha meg dogmatikus tekintélyelvű vallási fanatikus.)
        Nem tudom, pontosan mit értesz “szar” alatt s miért?
        A misztikusok gyakran ködösítenek (nem feltétlenül ezzel a céllal) s mondandójukat nehezen értik meg a “zemberek”. No, de lehet bennük HINNI! A mai tudomány meg még jobban ködösít, mivel akár egyetlen modern fizikai, biológiai, kémiai ismeret megértése is hosszú éveket igényel, rengeteg ismeretet, alaptudást és – sajna – specializálódást igényel. (Hamvas sem a semmiből kiindulva gondolta, amit gondolt. Baszott sokat kellett hozzá megismernie, s aki nem rendelkezik a megfelelő szintű tudással, (mint én) nem is fogja megérteni >> ezért nem is az ő munkásságát bírálom, nem is értek hozzá<<) Meg hát nem is mindenki alkalmas mindenre, mindennek a megértésére. Jó példa az evolúció. Rengetegen támadják, sokat ilyet olvasok. Lehet benne hinni, lehet nem hinni, ez eddig csakis hit kérdése, egyéni dolog. Azonban az evolúció, mint folyamat nem kérdezi ki a véleményünket, nem ad választ a végső igazságra, nem ad választ az élet kialakulására, sem végső "céljára", csak egyes biológiai jelenségekre ad egyfajta nagyon valószínű magyarázatot (és nem az origó tudományos rovatában, vagy a Deltában s nem is feltétlenül a középiskolai biosz könyvek szintjén). Bonyolult lett a dolog, hisz belépet a genetika, aminek a legteljesebb szintű ismerete már meghaladja a legtöbb ember tudásszintjét (ezért dolgoznak csoportokban a "tudósok"). Ám a lényegét azért meg lehet érteni, a kérdés: akarod-e, vagy egyszerűbb valami általad szimpatikusabb tanok felé fordulni? Még egyszer, az evolúciótan nem vallás, nem hitre alapozódik, nem keres választ emberi ideológiákra s szíved joga, hogy te ezt hitként kezeld s ne higgy benne. (lásd a kis South Parkos videót – kb. ennyit fognak fel azok az emberek, akik valamiért elhiszik, de nem gondolják végig.) S ez természetesen vonatkozik a mai elméleti fizikusok „isten keresésére” is, vagy a legmagasabb szintű mechanikára, a halbiológiára, vagy a kvantumvilágra.
        Ez most csak egy gondolatfutam szerda délelőtt. Egyfajta rövid válasz. Ne tedd ki a kommentfalra, nem oda való! A blogodat meg azért olvasom, mert jó, s mert elgondolkodtató, nem csak a halas részek. Az, hogy nekem más gondolatok jönnek elő, az az én "bajom". Ha zavarnak a firkálásaim, könnyű dolgod van, törlöd, ezért sosem fogok megsértődni! 🙂
        "…a mai tudomány arrogáns, beképzelt és gátlástalan." – így van, de helyesebb lenne azt írni, egyes művelői a tudománynak ilyenek és egyes (hatalmon lévő) használói – vagyis visszaélnek a hatalommal, pont úgy, mint bármikor máskor az emberiség történetében bármiféle hatalom. Főleg, ha szakrális alapokon nyugszik.
        Ha ugyan létezik bármi is. 😀

        1. Szerintem ezt a kérdést már párszor megvitattuk és tudnod kéne, ahogyan már többször meg is jegyeztem, hogy vallásról, Istenről és politikáról sem ezen, sem más felületen nem nyitok végtelen hosszúságú vitákat, mert teljességgel reménytelen lenne. Azzal kapcsolatosan, amiről beszélsz magam is hasonlatosan(de csak hasonlatosan) gondolkozom, bár én azért a relativizálással óvatosabb lennék és azért az oktatás sem úgy néz ki, ahogy leírtad. Messze-messze nem. A világon már mindenhol ugyanazt a szart töltik a gyerekekbe, csak egy kicsit más mázat dobnak rá. Mire a gyerek eljut odáig, hogy saját irányítása alá vonja az életét, addigra már kitörölhetetlen sérüléseket szenved. Egyébként már sem kedvem, sem időm, sem tehetségem nincs ahhoz, hogy többoldalas diskurzusokat folytassak le a fentebb felvázolt témákról, mert úgy érzem mihaszna sem volna.
          Már csak azért sem mert már többször utaltam erre:

          üdv
          Nincsenek válaszok, csak választások. Jelen blog is egy választás.

  13. Elmondom, hogy Atyafi sokszor elkajakozott már előttem, mert én “csak” a parton horgászok.
    Egy kis irigység mindig van bennem.
    Ez az igazi sport, az igazi horgászat a szememben,harmóniában a vízzel, akár a példaképem is lehetne az amit csinál.
    Fontos hogy figyelembe veszi a parti embereket is, nem úgy mint az a sok motorcsónakos idióta aki csak magára tekintettel száguldozik a folyón.
    Hiába, a jólneveltség az megmutatkozik.
    Egyébként ha a gasztronómiához lehet hozzászólni, én a 1,5kg körüli dévérekre szavaznék, mint az egyik legízletesebb csemegére.

  14. Háhá! A jólnevelt blogger! Egy jólnevelt blogger naplója… 🙂
    Én meg az 53 kilós, formás sellőkre szavaznék! Becsukom a szemem és szinte érzem az ízüket a nyelvemen.
    Köszönöm!

  15. Julius Evola; Meglovagolni a Tigrist 🙂
    Jövőre állítólag kötelező gimnáziumi tananyag lesz! *
    *csak vicceltem 🙂 🙂 🙂
    “The differentiated man feels absolutely outside of society.” J.E.

  16. Helló!
    Megint én! 😀
    Mi baja lett a Cunci Safinának?
    Egyébként egyszer eljöhetnél erre felénk a patakra(szigorúan parti peca) kíváncsi lenék rá,hogy fognád meg itt a balinokat :))
    Tisztelettel:Dávid

    1. Nem lett baja, nem is írtam. Velem volt most is.
      A parti peca egy nagyon szép és magasztos és dicséretes dolog és a patak még emeli is a nívóját, de nekem egyszer, s mindenkorra elegem lett belőle. Kullancsok ezrei, kánikula, tökig érő gaz, sár, fetrengés a parton és miegymás. Emelem kalapom azok előtt akik ezt művelik!
      Patakban rohadt nehéz balint fogni. Minden víznek meg van a nyitja. Ha az ember megy, akkor megfogja, ha nem, akkor nem fogja meg. 🙂 Néha nagyon sokat kell menni. 🙂
      Azt ne gondold, hogy ez a víz egy paradicsom. Kérdezd meg azokat, akik ismerik a Dunát is. Ez a víz az ország legnehezebb pályája és a Dunára járók nem is igen jönnek vissza. Idetévedt vándornak ez atombetli. 🙂
      Évekig jártam ide és még csak egy ütésem sem volt. Rengeteg pénz, még több erőfeszítés. Tanulópénz… Inkább tanulóvagyon.

  17. Ne haragudj félreértettelek. Azt hittem ezt a legújabb bejegyzéshez írtad.
    A Safina elnehezedett tekerés közben, pár pergetés után. Haver elküldte az övét, de úgy, hogy kihézagolta. Az frankó volt, de most tartalék orsó lett belőle. Kár érte, mert remek darab lehetne! Az ABU Sorön az etalon nálam.
    Üdv
    G

Egy vélemény is számít és egy vélemény sem számít...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s