Magyar Hüperión II.

“Magyar Hüperión II.” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Az elsőt kiváncsiságból megvettem, amikor ajánlottad. Nagyon jó és mély írások vannak benne, a tigrislovaglás bennem is nyomot hagyott.
    Viszont tényleg kell a számok közötti 3 hónap, mert nehéz olvasmány /nyilván nem index/blikk stílben íródott…/
    Bár az is lehet, hogy csak én hülyültem el…de akkor van hova fejlődni, szóval megyek a második példányért az újságoshoz, úgyis mennem kell a postára. 😉

  2. Komoly szellemi tartalommal bíró folyóirat. Aki egy kicsit is azt érzi, hogy nem stimmel valami a világunkban és veszi a bátorságot, hogy benézzen az illúzió mögé, annak erősen ajánlott olvasmány.
    Ízletes, minőségi tápláléka a szellemnek.
    Kandalló, vörösbor, dió, Magyar Hüperión…

    1. Bocs Bandita, hogy a többi hozzászólásodat kimoderáltam, de gondolj arra, hogy azért jót szórakoztam rajtuk. 🙂 Egyet azonban meghagytam, hogy ne mondhasd, hogy kőkemény cenzúra honol az AtyafiPecán. A Testvérbosszú egy szemét és tényleg nem is értem, hogy hogyan jött a Magyar Hüperiónba, mint valami alapmű.

  3. “(…)
    Szent Epifániosz említést tesz egy Genna Marias (Mária leszármazása) című gnosztikus, görög nyelvű iratról: “Sok egyéb iszonyatos iromány között” ez az apokrif mű azt állítja, hogy Zakariást meggyilkolták a Templomban, és azt is kifejti, miért:
    “Eme irat szerint – mondja Epifánosz – Zakariás, megérkezvén a templomba, hogy tömjén áldozatot mutasson be, egy szamár fejű embert (1) pillantott meg a Szentek Szentjében /a legszentebb szentély, a jeruzsálemi templom belső része – ( A ford.)/ állni; s amint figyelmeztetni akarta a zsidókat felkiálltván: “Jaj nektek! Mit imádtok ti?”, az, aki megjelent neki a templomban, megvonta tőle a beszéd képességét. Néhány nappal később, mikor visszanyerte hangját, feltárta a titkot a zsidók előtt: ezért ölték meg (…) Azt mondják, azért rendelték el a törvényben, hogy a főpapnak meg kell ráznia a csengőket minden egyes alkalommal, amikor elvégezte feladatát, hogy csilingelésükkel figyelmeztesse azt, akit imádtak, hogy az el tudja fedni magát és így senki se döbbenjen meg a jelenés obszcén ábrázatát megpillantván.”
    (…)
    Ha a szamárfejű istenség valódi jelentőségét kívánjuk megragadni, először is azt kell felidéznünk, hogy eme alak egyiptomi eredetű: egyike azoknak az állati formáknak, melyeket Széth isten ölt magára, aki “Ozirisz testvére és gyilkosa, akinek a görögök a Tüphon nevet adták. Szamár alakjában Széth jeleníti meg “egyikét ama rettenetes lényeknek, akikkel a halott a síron túli utazása során szembekerül”. Guénon megjegyzése szerint a “tüphoni” misztériumok egyik legsötétebb aspektusa volt a “szamárfejű isten” kultusza, (…) Amint Guénon kifejti, itt tulajdonképpen nem másról, mint a sátánizmus és ellenbeavatás “történelmi” eredetéről van szó, más szavakkal mindarról, ami az isteni rend elleni lázadásból fakadóan a szakrális formákban rejlő erőket elkezdi igazi értelmükkel ellentétesen használni, tehát egy fordított értelmű paródiáról, mely a természetalattit felcseréli a természetfelettivel. Egy ilyen “kifordított” alkalmazás előfeltételezi a természetfeletti iránti érzék elvesztését, és ebből következően ama szakrális formák bizonyos mértékű degenerálódását, melyekben az effajta inverzió elsőként megjelenik; s ha ez egyszer megvalósult, egy ilyen alantas és valóban infernális lehetőség nyilvánvalóan megkísérli majd megkaparintani valamennyi vallási formát, akár ortodoxiájuk ereje teljében is. Ilyenformán Guénon ezt a kiindulópontot Atlantisz eltűnéséhez – melynek örököse részben az egyiptomi tradíció volt – és ama szimbolikus dátumhoz kapcsolja, melyről a Teremtés Könyvének hatodik fejezete tesz említést. E fejezet elbeszéli, hogy bizonyos angyalok megkívánták “az emberek leányait” és egyesültek velük. Van azonban a hermetikus hagyomány szövegei között egy olyan, amely ezt a rejtélyes eseményt Széth-Tüphonnal hozza összefüggésbe. Ebben Ízisz feltárja fia, Hórusz előtt, hogy “amint ő eltávozott a Tüphon elleni csatába (…) az első mennyben lakozó angyalok egyike, megpillantván /egy nőt/, közösülni kívánt vele”. Szimbolikusan ez az energia alászállását jelenti a spirituálisból a fizikai szintre, a mennyeiből a földibe való bukást, e kettőnek a szentségtelen keveredését. A Bibliában eme esemény közvetlen összefüggésben áll az özönvízzel, amely Guénon szerint megfeleltethető Atlantisz elsüllyedésének.
    Ezen adatokból tisztán látszik, hogy bizonyos úgynevezett gnosztikus iskolák egy nyilvánvalóan sátáni és ellenbeavatási áramlatból erednek. Mindezt alátámasztja a Corpus Hermeticum-ban található kirohanás is a dualista szekták ellen, melyeket “Tüphon fiaiként” minősítenek. S itt visszatérünk Szent Pál figyelmeztetéseihez a “gnoszticizmus” valódi forrása, a hamis gnózis kapcsán, “mely sohasem volt tiszta ezoterizmus, hanem éppen ellenkezőleg, egyfajta zavarodottságnak a terméke az ezoterizmus és az exoterizmus között, és ebből fakad eretnek jellege”.”

    Részlet Jean Borella “A gnózis valódi jelentése.” című írásából.
    Fordította: Umenhoffer István. (Magyar Hüperion. II. évfolyam 2.szám. 2014. május-július.)

    (1) A papok – egyiptomi mintára – áldozáskor istenük maszkját öltötték magukra.

  4. “(…)
    Mint már korábban említettük, a hagyományos, szakrális hinduizmushoz hasonlóan, az óegyiptomi Amon-kultusz sem “több-isten-hit” (politeizmus): “”Ua en ua” – “Az Egyetlen az egyetlenek között”. – “Isten egyetlen és egyedüli, és senki más nincs őmellette”- olvashatjuk az egyiptomi titkos tanításban. – “Egy és Egyetlen, dicsőség tenéked!”- így imádkoztak Amonhoz Thébában és csaknem így Rához Heliopoliszban, Hnumhoz Hermupoliszban, Pthahoz Memphiszben. Ezek mind Egyiptom istenei,mind egy olyan körvonalnak a pontjai, amelynek középpontja az egy Isten, és Egyiptom bölcsessége nem tesz egyebet, mint ezeket a pontokat összeköti a középponttal. “Te vagy az egyetlen Isten. Te minden alakot egy alakban egyesítesz!” “Az istenek a Te tagjaid uram!” ”Az istenek mind feloldódnak egymásban, és elvesznek az egyetlenben.”” (D. Sz. Mereskovszkij: “A kelet titkai.”)
    A Legfelsőbb arcai – a megnyilvánult világban – többek között Hórusz-ként, mint felhő-oszlató erő és Széth-ként, mint felhő-dúsító erő jelentkeznek („Széth vagyok, a Káosz teremtője, aki villámlik az Égbolt horizontján.” /óegyiptomi sírfelirat/).
    Hérodotosz Hóruszt Apollón megfelelőjének tartja, Széth (vö.:Héliosz) érdekességét többek között természetének “kettős-fedelű” jellege adja: Az őseredeti (primordiális) teljességérzet belső hiánya gerjesztette hatalomvágy, ami felül, mint ellensúlyozó (kompenzatív) tüsténkedés, bűbáj – bizonyos értelemben ártalmatlanságot idéző – tréfás megjelenés, alul pedig – az alapvető elégedetlenségből fakadó – felfokozott nemiség (biszexuális csábítás), kíméletlenség és pusztító hevület izzik. (Az Ég nélküli földi világ fölötti uralomnak azonban nagy belső ára van, hiszen ahogy Pavel Florenszkij írja: „Imádság nélkül nincs élet. Imádság nélkül csak őrület van és félelem”).
    A természet-fölötti (metafizikai) és a természeti (érzékszervi) világ területe közötti megfelelő kapcsolat fenntartásáért elsősorban a Fáraó (a Világkirály) felel, akinek szellemi mondanivalóját Weöres Sándor a “Szembe-fordított tükrök” című versében a következőképpen mutatja fel: “Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
    Hórusz valamint Krisna harci madara a Sólyom illetve Attila és az Árpád ház – Közép és Belső Ázsiából, tehát közvetlenül az őseredeti forrásból fakadó – Turul madara, főbb mondanivalójában, az elsősorban belül zajló szellemi (spirituális) küzdelem felvállalásának fontosságára utal – ami lényegében a Világegyetem rendjével való összhang helyreállítását célozza – mely törekvés kifejeződésének egyik csúcsa például az Árpád-ház szentjeinek sora. Hasonló összefüggésre bukkanhatunk Márknál és Máténál is, amikor Jézusnak “Széth hátán” – szamárháton – történő jeruzsálemi bevonulásáról írnak, amivel valószínűleg az Emberfia “tigrislovaglására”, a belső és külső természeti erők feletti uralmára utalnak (vö.: Julius Evola: “Meglovagolni a tigrist.”).
    (…)”

    (A Szent Hármasság. fejezet /részlet/ In.: szakrális magyar őshagyományról.)

  5. Ezt még esetleg azzal egészíteném ki, hogy az ó-egyiptomi Széth jelkép valószínűleg az úgynevezett kitüntetett szemléleti tévelygést (a jelenségvilág istenítést illetve a metafizika területének és a jelenségvilág területének összekeverését) és mindennek eszmei valamint viselkedéses következményeit fejezi ki, mely problematikát Ananda Coomaraswamy a következőképpen mutatja be:
    Sokan azon “empirizmus szintjére zuhantak, amit Platón úgy megvetett, és azoknak a görögöknek a szintjére, akiket Ploutarkhos kigúnyolt, mivel többé nem voltak képesek megkülönböztetni Apollónt Héliosztól, a valóságot a jelenségtől.”, de szerintünk ugyanerről a kérdésről szól Rama Coomaraswamy megjegyzése is:
    “”A “New Age” vallása egyáltalán nem új. Az ember bukása óta jelen van.”” (vö.: Ősbűn, kiűzetés a Paradicsomból illetve R. Guénon: “Hangsúlyozni kell azt a megállapítást, hogy a metafizika területe teljesen kívül esik a jelenségvilágon, mert a modern emberek szokása szerint alig ismerik és csak a jelenségeket kutatják; majdnem kizárólag csak ezek iránt érdeklődnek, amiről egyébként az általuk kifejlesztett kísérleti tudományok tanúskodnak metafizikai járatlanságuk pedig ugyanebből a törekvésből fakad. “)

  6. Zárásképpen még “Széth”-ről:
    “”(…)
    A Kr.e. 3200 évvel ezelőttre tett turano-ind Srímad Bhágavatam 10. éneke egy egész szamárdémon nemzettségről tesz említést valamint egy Széth-re hajazó rettegett alak – bizonyos kígyó hasonlattal karöltve – az akkád költészetben is felbukkan. A “csecsemő a folyóra bízott kosárban” jelkép nem csak Egyiptomban és Babilonban volt elterjedt (vö.: Szinuhe illetve Mózes), hanem már Karna történetében is megjelenik (Mahábhárata) valamint Egyiptomot “Hórusz fiai” alapítják, a Szfinx neve pedig “Hor-Harmakhitu”, azaz “a felkelő nap istene”. A turano-ind Krisna (a hagyományos, szakrális hinduizmus pont attól az “újjászületéstől”, “reinkarnációtól” szeretne megszabadulni, amire a modernista “Krisna-tudat” mozgalom jobbára törekszik) harci madara a Sólyom (Turul) és az ó-egyiptomi Hórusz kultusz kapcsolatának feltételezése ezek alapján egyáltalán nem tűnik erőltetettnek, sőt a hozzávetőlegesen 5000 (vagy jóval több) éven át tartó ősegységelvű Amon hagyomány uralma is már valószínűleg egy korábbi – mezopotámiai – szellemi mélyrepülést helyreállító re-szakralizálás hatalmas teljesítményét hordozza magában, hiszen itt sincs szó “több-isten-hitről”, érvényesnek tűnik rá is, amit René Guénon idéz Ananda Kentish Coomaraswamy-tól a hindu illetve az ó-görög állítólagos „politeizmus” kapcsán: “Szükségtelen szólni arról, hogy az Isten ilyesfajta multiplicitása nem politeizmus, mivel mindegyik a Szupremális Istenség angyali természetű alávetettje, annak a Szupremális Istenségnek, amelyből eredetüket is merítik, és amelyben, mint azt oly gyakran említik, ismét eggyé lesznek.” (René Guénon: “Monotheizmus és Angelológia.”), amiből az is adódni látszik, hogy a későbbi Aton Nap-eszmény (vö.: Héliosz) Kr.e. 1350 körüli forradalmában valójában kevésbé az első “egy-isten-hit”-et (“monoteizmust”) ismerhetjük fel, hanem sokkal inkább egy a lélektanból is ismert “én/nem én” megkülönböztetés (vö.: pszichológiai ego) látásmódjára hajazó modernista Fény-Sötét dualizmus (vö.: Sigmund Freud “életösztön-halálösztön” eszméjével), egyfajta “New Age” jellegű Élet-kultusz erőteljes hatalmi fellépésének vélhető talán leginkább, az ősegységelvű (primordiális) Amon Nap-hit (vö.: Apollón), “Fény-Sötét fölötti Világosság” Lét-kultuszának szakrális felfogásával szemben. Ezt a véleményt alátámasztani látszik, hogy Ehnaton-t gyakran ábrázolják, láttatják – emberisten jelképként – hím-nős, mintegy “hermafroditisztikus” jellegűen, sokakban az angyali nemek-fölöttiség, “androgünitás” lefelé tükröződésének, “hiperprofanizációjának” hangulatát keltve (vö.: Federico Fellini: “Satyricon”) valamint, hogy uralmakor a korábbi meditatív – a halhatatlan-változatlan Teremtőre utaló – mozdulatlanságot megidéző, “merev” művészeti felfogást felváltotta egy “élettel telítettebb”, a mulandó-változó Teremtett-Világ (TV) istenítése felé mutató, tehát fordított irányultságú ábrázolási hajlandóság-elvárás, mely jelenség halálosan megrémítette a korabeli amonita papságot: a Fáraónak (a Világkirálynak, az istenembernek) “leesett a harmadik szeme”, a szobrok “megmozdultak”, “itt a világvége”…””
    (Turánia és a városállamok születése. In.: A szakrális magyar őshagyományról…4. rész. /new-age.blogspot.com/)

    Végezetül szeretném kifejezni afölötti örömömet, hogy egy ilyen színvonalas kezdeményezésre bukkanhattam, mint ez a honlap.

      1. Örömmel tölt el és megtiszteltetésnek érzem, főleg most, Nagyboldogasszony ünnepnapján.
        Valamikor augusztus végén – ha Isten is úgy akarja – megjelenik egy könyvem, amiből szívesen küldenék egy példányt. Javaslom váltsunk drótpostaüzenetet az elérhetőségekkel (tejfalusilehel@gmail.com).

  7. Tisztelt tejfalusi!

    Remek idézetek mellé engedjen meg néhány észrevételt. A gnózist és a manicheizmust (illetve hasonló dualista irányzatokat) nem minden alap nélkül használják sokszor egymás szinonímájaként. A gnózis mint transzcendens tudás, transzcendens megismerésre (felismerésre) alapul, és mint ilyen dualizmussal jellemezhető, hiszen tudati szubjektum és objektum kettősségét feltételezi. Ha azonban a megvalósításban nincs meg a NEMKETTŐSSÉG irracionális (vagy inkább szupraracionális) intuíciója, a duális folyamatok saját szintjükön megrekednek , majd végcéllá merevednek. Ez a megmerevedés a “princípiális dualizmus”, amely még a végső állapotot is egyfajta örök küzdelemként látja és láttatja és amely képtelen ezt a dualitást egy szupraformális szinten feloldani, meghaladni.

    Ezt a veszélyt a manicheizmus inherens módon magában hordozza, amely veszély a történelmi idő előrehaladtával és spirituális alászállással együtt még fokozottabban jelentkezik. Olyannyira, hogy a neoprotestáns, illetve a New Age irányzatok szinte kizárólag már ezzel a dualizmussal jellemezhetőek, és amelyek egyértelműen súlyos deviációnak tekinthetőek.

    A manicheizmus kiemelt helyet foglal el a modern magyar “okkult nacionalista” irányzatok esetében is (Papp Gábor és köre). De miért veszélyes a rosszul tételezett dualizmus? Hadd idézzem Orosz László Wladimir sorait, aki talán mindenkinél jobban világítja meg a problémát:

    ” Mindazonáltal a manicheizmus bizonyos áramlatai különös »hangsúlyeltolódás« jellemzi: nem kívánja érdemben figyelembe venni a Fekete (itt, mint prima materia – viator) princípiumát; csak legyőzendő »homályt« lát benne, s nem fektet különösebb hangsúlyt a »felemelendő« hordozó azon transzmutációjára, melyet a keresztényi szemlélet a »Test feltámadásának« – egyébként gyakorta félreértett és félremagyarázott – dogmájába sűrít.”

    A fentiek fényében javaslom, hogy sokkal differenciáltabban tekintsünk a korai inkvizíció tisztázó törekvéseire (vagy a zsinatok döntéseire), hiszen minden hibája ellenére a Római Egyház ki tudott feszíteni egy szakrális védőhálót azon szakadék fölé, amelybe a Róma bukása utáni Európa könnyen belezuhant volna. Ne feledjük, hogy ebben az időszakban a korábbi árja utak (pl Mithrasz-kultusz) már nem voltak járhatóak. A katolicizmus egyértelműen populáris (plebejus) irányzatként vált ekkor Rómában államvallássá, de mint szakrális hordozó képes volt táptalajává válni későbbi “nemkettősség”-el jellemezhető irányzatoknak (Eckhart, Tauler, Seuse). Ezt az időszakot minden kétség nélkül a keresztény szellemiség fénykorának nevezhetjük.

    Összefoglalva a fentieket: A “megnemkülönböztetéshez” a megkülönböztetésen át vezet az út. De ezt az utat végig kell járni, és át kell törni a “Jó és Rossz örökkévaló harcának” szintjén.

  8. Még egy megjegyzést tennék az Orosz László Wladimir idézethez, a “hordozó transzmutációjával” kapcsolatban. Vallásos megközelítésben ez a “felemelésre való képtelenség” azt is jelenti, hogy a Megváltást nem lesz teljes, mivel képtelen Máriát a Mennybe emelni és a Szent Szüzet megkoronázni.

    A “Világ felemelése” metafizikai megközelítésben, Baranyi Tibor Imre szavaival:

    “… az Abszolútum – „Angyali Üdvözletként” – behatol a szubsztanciába, s abban Önmagából egy esszenciális rendező elvet képező középpontot (vagy másként: „Filius”-t) alkot. Felfogható tehát úgy is, hogy a megnyilvánulás azáltal jön létre, hogy a Szellem behatol a szubsztanciába, azt egy rend és mérték szerint a potencialitásból aktualitásba emeli, s ily módon visszaveszi Önmagába.”

    1. Kedves Viator!

      A manicheista dualizmus szerintem is a principális dualizmus (jelenségvilág istenítés) egy formája (vö.: Máté Imre: Yotengrit).
      A gnózissal kapcsolatban is úgy érzem, hogy modernista eszmei zűrzavar nehezíti a tájékozódást (pl.: Plótinosz-t van aki “legnosztikusozza”, holott szerintem szakrális szerzőről van szó), amit általában oldhat a vonatkoztatási rendszerek tisztázása.
      Egyetértek vele és alapvetőnek fontosságúnak érzem – a “Sötét Kor” jelenlegi fázisában – megjegyzését:
      “A “megnemkülönböztetéshez” a megkülönböztetésen át vezet az út. De ezt az utat végig kell járni, és át kell törni a “Jó és Rossz örökkévaló harcának” szintjén.”
      Szerintem is a törekvés jellemző csapdája, hogy azt gondoljuk, hogy “meg lehet úszni” és már a kezdetekkor felvesszük a “felülről letekintő” – “brahmanikus” – “mInden Ő” látásmódot, kihagyván az alulról felfelé tekintő, az érzékszervi-világ (jelenség-világ) útvesztőjéből kitalálni igyekvő, “harcosi” “mi nem Ő” lépcsőfokot, melynek általános eredménye – az előkészítetlenség okán – a szellemi lehúzása a profán szintre, a kettő összekeverése. Ez tipikus jelenség például a New Age mesterek esetében (vö. pl.:a pszichikus és a spirituális keveredése témakör, R. Guénon tollából)…

      A magyar őshagyománnyal kapcsolatban – ami szerintem kulcsfontosságú terület számunkra – is azt érzem, hogy egyfajta modernista porkavarás homályosítja, nehezíti a tájékozódást. Nézetem szerint beszélhetünk szakrális és modernista magyar őshagyományról, mellyel kapcsolatban az alábbi idézetet, elemzést ajánlanám figyelmébe:

      “”
      (…)
      A szakrális és a modernista magyar őshagyomány megkülönböztetése:

      “Az európai műveltségű emberek többsége számára e gondoltok szinte organikusan befogadhatatlanok – mintha ellentmondanának valamiféle megingathatatlan pszichológiai alapvetésnek, amelyeken az európai gondolkodás nyugszik.” (Nyikolaj Trubeckoj herceg).
      Mégsem rejthetjük véka alá azon véleményünket, hogy a Paradicsomból való kiűzetés óta kivétel nélkül valamennyi népnél jelen van a szakrális és modernista szemléleti hagyomány küzdelme, hogy a különféle kultúrák színpompáját, az adott éghajlati, szomszédsági, földrajzi, életmódbeli sajátosságok-feltételek közepette, e két látásmód pillanatnyi ereje, megnyilvánulásainak arányai befolyásolják. Érdekes sajátosságokat, ellentmondásokat hordoz magában a sztyeppei lovas kultúra is, amennyiben amilyen kemények voltak a harcosok a küzdelemben, olyan legendásak voltak vallási türelmükről is, ami kedvezhetett annak, hogy az évezredek óta fennálló mindenegységelvű, Ég-központú szakralitás főáramától eltérő, akár azzal szembenálló felfogások is többnyire nyíltan jelen legyenek és hassanak, így az ősmagyar kultúrában a szakrális kereszténység – iszlám (böszörmények; bercelek) – buddhizmus (Vö.: Csöpel Láma: “Szkíta-hun-magyar buddhizmus”) mellett ott lehetett a modernista szemléleti hagyományt kifejező dualista manicheizmus (Vö.: Máté Imre: “Yotengrit”), a bogumilizmus, a kazár judaisztikus “élet-teremtő gondolat” illetve a sámánizmus modernista változatának “élet-természet” kultusza is.
      Nyugati hatásra a kereszténység szakrális arca legfőképpen nyilván a magyar őshagyomány modernista változatai ellen próbálta felvenni a küzdelmet, önsorsrontásnak látva azokat, viszont kétségtelen, hogy ugyanennek a kereszténységnek – az eredeti szellemiségtől elrugaszkodó – kizárólagosságra törekvése, egyfajta nem tudás szerű megengedhetetlen erőszakkal lépett fel a “pogányság” minden megnyilvánulása illetve szent helyei ellen, de ugyanezt a látásmódbéli tévelygést érezzük pepitában azokban a mai törekvésekben is, amik mintegy az egész magyar őshagyományt egyfajta divatos kortárs gondolatiság jegyében, például az Aurobindo-Blavatsky-Abraham Maslow-Rudolf Steiner tengely teozófiájának – mindenféle össze nem illő hagyományok, hitek, elvek egymás mellé helyezésének, félremagyarázásának és összekeverésének – szemüvegén keresztül nézve mintegy modernistának vélik, amely olyan jellegű szellemi összevisszaságot eredményez, amit talán René Guénon megközelítésével tudnánk a legjobban érzékeltetni: “A spiritualitást parodizáló káoszban való konfúzió.”.
      Véleményünk szerint a magyar őshagyomány eurázsiai Tengri (T’ien=Ég. Turáni /hun/ eredetű kínai szó.) kultuszának főárama és Krisztus mindenegységelvű tanításának lényegisége között alapvető különbség nem állapítható meg, aminek lehetőségét többek között Dmitrij Szergejevics Mereskovszkij is fenntartja: “Az, amit ma kereszténységnek neveznek – Ágoston csodálatos szavai szerint – mindig is volt, a világ kezdete óta, Krisztus test szerint való megjelenése előtt is.”, szakrális látásmódra utal a nagy uralkodó, Dzsingisz Kán gondolata is, aki természetesen korántsem volt az az öncélúan vérszomjas, műveletlen barbár, akinek előszeretettel ábrázolják: “Azt kívánom megvalósítani, hogy az Örökkévaló Kék Ég alatt az egész világot ismét egy családdá tegyem és békét teremtsek a világon.”, ezt támasztják alá Theophülaktosz Szimokáttész, Kr.u. 600 körül élt bizánci történész szavai, aki mintegy “kortárs” tanúként a következőket írja “Historia” című művében: “A turkok (magyarok) szentnek tartják a tűzet, a levegőt és a vizet tisztelik, a földet himnuszokkal dicsérik, de csupán azt hívják és nevezik Istennek, aki a világmindenséget teremtette.” és erről vall Magyar Pál (Paulus Hungarus) a XIII. századi bolognai egyetem rektora, domonkos szerzetes, az első magyar “inkvizítor” is: “Nem vétkezik az, aki áldozati állatok bemutatásával tiszteli a Napot, ha ezt isteni kinyilatkoztatás világosságánál teszi és ezt a régi magyarok papjainak javára mondom, még akkor is, ha ez a kinyilatkoztatás a régiek legfőbb lényétől ered, mert az Istennel azonosítható.”, de mondanivalójának re-szakralizáló, az őseredeti (primordiális) szemléletet helyreállító jellegére maga Jézus Krisztus is számtalanszor utal a Szentírásban, ami miatt, e tekintetben inkább az “Ó” tűnik fel “Új”-nak és az “Új” “Ó”-nak: “”Bizony-bizony, mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” – Köveket ragadának ezért, hogy reá hajigálják.”” (János 8, 58-59); “Bizony, bizony, mondom néktek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret.” (János 6, 32-33.); “Jézus: Miért akartok engem megölni? Az egész nép mondja: Ördög van benned.” (János 7, 19-20), mely tanítások is jelzik a krisztusi szakralitás és a kajafási-annási modernizmus közti feszültség mértékét a zsidó kultúrán belül – a jól ismert következményekkel, amik aztán évezredek kultúráját alakították a világ jelentős részén – melynek lehetséges létszemléleti okáról Szathkányi Attila “Az aranykor és eleink igézete” című művében a következőket írja: “A másodlagos babiloni hagyományok alapján íródott zsidó Genezis a Szent Tudás Fájáról való gyümölcs leszakítását és elfogyasztását bűnbeesésnek minősítette. A beavatás eredeti értelme így pont a visszájára fordult, és az isteni tudás tiltott gyümölcs lett. (…) Magukat az individuális egójukkal azonosították és ehhez ragaszkodtak, a lélek misztikus haláláról szóló tanítást, a valóságos halállal azonosították.” Úgy tűnik, hogy az írástudók és a farizeusok számára – a saját szempontjukból nézve – okkal volt botrányos, hogy a jézusi tanítás nem a mózesinek egy újabb változata, hanem válaszút elé állít, amennyiben Krisztus szerint minden ember – származástól függetlenül – esélyes az égi kiválasztottságra, mert mindenkiben ott van az isteni mag, amit sokan úgy értelmeztek, hogy ez a tanítás tulajdonképpen a földi vonatkozású kiválasztottság-elv, önazonosság-tudat (identitás) feladására hív fel, de Isten jobban tudja, mert minden Ő…”

      (A szakrális magyar őshagyományról… 1 rész.)

Egy vélemény is számít és egy vélemény sem számít...

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s