Halásszy

2013.11.22-23. 

“Szia Atya! 

Sajnos ezen a hétvégén nagy horgászati lehetőségek nem lesznek, mert úgy fest, hogy Pelso Anya megmakacsolja magát, de én ennek ellenére nagyon várlak Benneteket a Szigetre, aztán legfeljebb, majd minden spontán alakul. Ha eltévednétek csak kövessétek az ezüstös gardát!”

Halásszy

Nos, az ezüstös garda valóban Halásszy főhadiszállására vezetett minket. Már sötét volt, mire célhoz értünk. Szári Zsolttal még sosem volt alkalmam személyesen találkozni, de a blogja és az írásai alapján pontosan ilyennek képzeltem. A bemutatkozáskor furcsa érzés vett erőt rajtam, mert van rá példa, hogy néha valami megfoghatatlan és bizar módon az ismeretség, de még akár a barátság is már jóval korábban kialakulhat annál, mintsem két ember fizikálisan is kezet rázhatna egymással és ez ismét egy olyan dolog, ami messze túlmutat önmagán. 

A szállásunkon már “valaki” jó előre begyújtotta a kályhát és kellemes meleg fogadott minket. Kipakolás után nem maradt más hátra, mint az éjszakába nyúló beszélgetés és olyan halételek fogyasztása, melyekről eddig csak halvány sejtéseink lehettek. 

Még mielőtt nekiláttunk volna a gardáknak Zsolt pohárköszöntőt mondott, melyben többek között megköszönte Pelso Anyának mindazt a sok finomságot, ami az asztalunkra került, majd pár perc erejéig nálam lehetett a szó, hogy egy kurta népművelő és népnevelő előadás keretein belül ismertethessem a magyar lakosság szív- és érrendszeri betegségeinek kialakulását és azok ok és okozati összefüggéseit, visszavezetve azokat a szegényes halfogyasztásunkra és az omega-3 zsírsavak jótékony hatására, amiben pár keresetlen gondolat erejéig megpróbáltam annak a véleményemnek hangot adni, miszerint igenis helye és létjogosultsága van a C&E-es pólók viselésének a magyar tenger habjain és partján egyaránt. Az előadásomat a jelenlevők hangos tapssal jutalmazták, majd kezdetét vette a véget nem érő ropogós és omega-3 zsírsavban bővelkedő “torkos garda fesztivál” amire én 5 pontból 10 pontot adnék. Zsolt a diskurzusaink alatt olyan hal- és Pelso ismeretről tett tanúbizonyságot, mintha előző életében hosszú bajszú harcsa lett volna a Fonyódi-árokban. Többek között elképesztő és hihetetlen történeteket hallhattunk olyan víz alatti szörnyetegekről, akik már az idők kezdete óta a “kertek alól” fújják a hatalmas bugyborékokat, hogy megrémisszék velük a vízre szálló halandókat. Éjfélre összeadódtak bennem az “elszenvedett” nap hatásai. A sok vezetés, az új környezet, az elfogyasztott halétkek és a Villánnyi Cabernet hatására azon kaptam magam, hogy Halásszy piros pozsgás arca kezdett elmosódni, majd eltompultak a hangok. A “leeső” fejemre ébredtem és arra, ahogy Döme és Balázs azon vitatkoztak, hogy az afi(afrikai harcsa) fejébe miként üssünk humánusan százas szeget és hogyan csapjuk oda az angolna farkát a móló köveihez szakszerűen és persze kíméletesen. Engem időközben ismét elnyomott az álom és azt álmodtam, hogy a hűtőben tárolt születésnapi tortámba belefúrta magát egy hibernálásból feltámadt angolna. Nyomasztó álom volt, de biztos vagyok afelől, hogy a túlzott gardafogyasztás váltotta ki belőlem az effajta rémálmokat. 

Az éjszaka nagyon rövid volt. A fiúk ébresztéséről én gondoskodtam. Hihetetlen módon hatékony a mobilomra telepített U96 szirénájának a bőgése. Nem lehet rá nem felébredni. Sőt! Nagyon fel lehet rá ébredni. Az ember arra ébred, hogy nem tudja hol van, de menekülnie kell valami megfoghatatlan veszély elől és azon kapja magát, hogy kétszázas pulzussal ki akar ugrani az ablakon. Nos, Döme a földszinten aludt, ezért nem eshetett baja, de Balázst az egyik első emeleti ablakból húztuk vissza. Az utolsó pillanatban tudtam csak megragadni a bokáját, még mielőtt a mélybe vetette volna magát. Még jó, hogy nem lett belőle tragédia. Mire túltettük magunkat az ébredés stresszén Dömére tolási fájdalmak törtek és úgy ment a vécébe, mintha egy olyan helyre menne, ahol minden bizonnyal el fogja nyerni a lelki üdvét. Én már hajnalban farkas éhes voltam és halászléről álmodoztam. Kint keleti szél tombolt. Halásszy nyitott be hozzánk. “Gyertek, kész a bundás kenyér és akad mellé ropogós sügér is*”- mondta, majd eltűnt a hajnali félhomályban. “Már megint hal lesz?” -kérdezte Döme, “hát persze b. meg” -válaszoltam. “Örüljetek neki, hogy valaki gondját viseli annak, hogy ne kelljen koszorúér szűkületben megdöglenünk .” “Igaz is” -mondta Balázs, majd szégyenkezve lesütötte a szemét…

*horribile dictu

Ha van egy hely, amit én szeretek a Balatonon, az minden bizonnyal Halásszy konyhája. El is mentettem a koordinátáit a GPS-emre. “Új pont létrehozása”-Enter”-Halásszy Konyha”-“Enter”-“Biztos hogy létrehozza az újabb pontot?”-“Biztos b. meg”! A forró tea, a resre sütött sügerek és a kabátba bújtatott kenyér, valamint a kandalló barátságos melege olyan hangulattal töltötte meg a nappalit, hogy nem is igazán akartam kimenni a mólóra. Végre egyszer nem volt nálam egy mázsányi cunciság és nem vesztem el a dolgaim között. Szinte csak azt hoztam magammal, ami rajtam volt. Ráadásul az az ember, aki híján van a horgászfelszerelésének az nem tud betlizni és nyugodt szívvel, büntetlenül kritizálhatja a többieket. Pompás, felemelő érzés. 

Halásszy a kövön. A “kertek alja” innen még messze van, de idővel talán majd kapok a konyha mellé egy újabb koordinátát is. “-Gyere Atya, menjünk ki a kőre pergettyűzzünk egyet! -Jól van megyek, de Zsoltikám elárulnád előbb, hogy mi lesz ebédre? -Halásszy féle halászlé.” 

Repül az Orkla kanál, ki tudja, hol áll meg… A spiccen olyan 30-40-es alapszél lehetett, hatvanas lökésekkel megspékelve. Kajakkal igazi kihívás lehetett volna egy Fonyód-Badacsony-Fonyód, de ami késik az nem múlik. Mindenesetre én kajakos szemmel szemléltem a kikötőt és folyamatosan azokat a helyeket kutattam, ahol könnyedén vízre tudom majd dobni a Nevető Fűrészhalat. :-O

A pózna tetejéről osztottam a vezényszavakat. “Kicsit jobbra! Nem, nem jó! Most kicsit balra! Ez az! Cseréld ki gumira! Hagyjad süllyedni!” :-O

“Ez az Döme! Szép munka volt! Legalább C&R-es a sapka? Ha így folytatjátok nem eszünk csukaperkeltet…” Közben a másik oldalon egy helyi bennszülött partra emelt egy szép, 4-5 kilós csukát és egy nagy kővel a kezében vetette rá magát. Nem lehet rá haragudni ezért, hiszen közelegnek az ünnepek és szemlátomást nagyon szerethette a halat. 

A mester munkaruhát váltott és füstvédő szemüvegben sürgött-forgott az udvarban. Az én bejárati ajtómtól pontosan 53562 méternyire kanyarog a Dráva. Halásszynak is van egy bejárati ajtaja, de azon sosem lehet kimenni. :-O Ha kimegy rajta, akkor máris bement a birodalmába. :-O Ő vagy itthon, vagy otthon van. 

A fent látható tálca egyszerű módon az asztalon landolt és mindenki kézzel túrta magának a cupákosnál cupákosabb falatokat. Ponyt turkáló…Közben még két prominens vendéggel gyarapodtunk, akik első ránézésre a helyi nehézágyúk köréből kerültek ki. Ők szemlátomást fröccsben utaztak és úgy ragaszkodtak a demizsonjukhoz, mint kajakos horgász a hajójához. A hallé még fel sem lett szolgálva és már kezdtem magam furcsán érezni. Ennyi halat nem lehet büntetlenül felzabálni, de a Halásszy féle konyhának nem lehetett ellenállni.

És íme a nagybetűs hallé, amit szeretnek manapság agyonbonyolítani, pedig éppen az egyszerűségében lenne a lényege. 

Itt már túl voltunk a halászlén és éppen Halásszy egy újabb specialitása, a “ponty chips” került terítékre, amit szintén nem lehetett abbahagyni. Sosem gondoltam volna, hogy a balatoni kiruccanásunk tulajdonképpen pár négyzetméteren fog lezajlani, de ez most annyira jól esett, hogy valóban jólesett.

Már az utolsó fogásnál járhattunk, mikor valaki hangosan kopogtatott az ajtón. Ördög Béla volt az, a helyi kéményseprő. Sűrű elnézések közepette, kormos ruhában lépte át a küszöböt, majd “a helyzet súlyosságára való tekintettel” felajánlotta a házigazdának, hogy majd egy alkalmasabb időpontban visszatér, mert nincs jó kémény huzat nélkül és nincs meg huzat kefe nélkül. “-Ne zavartassa magát mester úr” -mondtuk egyöntetűen hiszen a maga munkahelye a padláson vagyon és távol áll tőlünk, hogy megzavarjuk a seprésben, mint ahogy magától is távol állhat minden olyan kormos tevékenység, ami a nappaliban elrontaná a falatozásunkat. “-Béla, ne zavartasd magad” -szólt házigazdánk, hiszen tudod az utat a padlásig. -“Köszönöm, ígérem pár perc alatt megleszek” -mondta Ördög Béla és kimérten, már-már rutinosan emelte a lábait a felső szintre vezető lépcsőkön, majd kisvártatva megtorpant és így szólt:

“-Uraim, megengedik nekem, hogy elmeséljek gyorsan egy történetet, ami még fiatalkoromban esett meg velem? Csak, hogy emeljem vele az este színvonalát.” -“Természetesen” -válaszoltuk kíváncsian és az öreg egy nagy sóhajtással nekikezdett… “Fiatalkoromban volt egy furcsa szenvedélyem. Valahányszor fiatal menyecske nyitott nekem ajtót én galád módon, valamiféle érthetetlen perverzitástól vezérelve mindig rávettem őket hogy menjenek fel a létrán és én addig jól alájuk néztem, szépen memorizálva a látottakat. Mire feljutottam a padlásra és mire lefeszegettem a kátránytól beragadt kéménytisztító nyílás fedelét már olyannyira nem bírtam magammal, hogy álló f-szal éppen annyira futotta, hogy beleverjem a lőcsömet a nyílásba. Mire este hazamentem a munkából a f-om kormosabb volt, mint a kezeim. Sokan azt hitték, akkoriban, hogy a koromtól dugultak el a kémények, de jobb, hogy nem tudják az igazságot. Cudar világ volt az, de nem tehetek róla, mert már gyerekkorom óta nagyon érdekelt, hogy vajon honnan nyőtt ki a nőknek a lába…”

Ezeket a sorokat már itthonról írom egy dedikált könyv társaságában. Az én “ajándékom” egy három kötetes, kölcsön-ajándék Wass Albert regény volt. A funtineli boszorkány. Véleményem szerint Wass munkásságának a csúcsa. Csak azért írom le mindezt, hogy hátha felkeltem valakinek az ingerenciáját, hogy elolvassa őket.

Végezetül hadd köszönjem meg a szíves és önzetlen vendégül látást Szári Zsolt feleségének éppen annyira, mint magának a házigazdának. Remélem viszonozni tudjuk egyszer, ha mással nem, hát egy zöld szemű nővel. Zsolt szemlátomást remek halszakértő, kivételes Balaton szakértő, páratlan szakács, kivételes író, ügyes vadász és horgász és a hétköznapokban dolgos halász. Van azonban Szári Zsoltnak még egy kivételes tulajdonsága, ugyanis ő elsősorban még nagybetűs ember. Ő valahogy még meg tudott embernek maradni. És ez nem kis szó. 

Fonyódról pedig ez a repülésem jutott az eszembe. Annak ellenére, hogy nem HD szépen látszik rajta Halásszy szigete, Badacsony, a Csobánc és az egész felvidék. Mint kiderült már sokszor repültem el Halásszy birodalma felett, de ő még sosem láthatott, mert tekintetét minduntalan a fránya dugóin tartotta. További beszámolók itt: Halásszy, Döme, Balázs