Balaton. Át.

2013.12.01. Nem olyan családból származom én, hogy…

December első napja. Hajnalban a tájat jégbe fagyva találtam, de napközben szikrázó napsütés és mélykék égbolt kísérte az utamat. Ideje volt már “áteveznem a Balatont”, mert még akkoriban, az egyik átrepülésem alkalmával megfogadtam, hogy egyszer kajakkal is nekivágok. Ami 2500 méteren 8 perc volt, az talán meg lesz hajóval egy kurta óra alatt is. Természetesen mindez, csak merő illúzió és képzelgés, mert a Balatont szigorúan tilos átevezni és jelen blog írója -mint azt már annyiszor megtapasztalhattátok -rendkívül törvénytisztelő állampolgár és távol áll tőle minden olyan kísérlet, ami a Balaton átevezésével lenne összepárosítható. Mert többek között a jó ízlés és a jó erkölcs is tiltja az efféle joggal elítélendő és üldözendő szabadidős tevékenységeket. Szívet melengető dolog látni, hogy a rend éber őrei annyira aggódnak az életünkért, hogy akár még bírságot is képesek kiszabni az egészségünk védelmében… 

A felvételeket nagyobb méretben nézzétek!

Hajnali négy óra… Elgémberedett végtagokkal, csipás szemekkel, kellemetlen szájízzel botorkáltam a kertben, hogy a hajót a tetőcsomagtartóra rögzítsem. A mínusz négy kellemetlenül érintett, már csak azért is, mert pizsamában, mezétláb tevékenykedtem az autó körül. Egy rántotta, egy bögre tea és már alá is gyújtottam a négyütemi robbanónak. Irány a Balaton, irány Halásszy! 

Balaton. Történelmi pillanatok. Halásszy a “kecs end ítes” pólóban acsarkodva nézi a kajakot, majd megjegyzi, hogy megtiszteltetés számára egy ilyen híres hajó mellett állni. Atyafi a híres szóra felkapja a fejét, majd nyomatékosan közli Halásszyval, hogy a hajója hírhedt nem pediglen híres és jobb, ha nem érinti meg sehol a vízi alkalmatosságát. Halásszy megilletődve hátrébb lép, majd lesüti a szemét. És mi lesz ma a program -kérdezi szégyenlősen, miközben unottan kavicsokat rugdos a lábával. Titkos -válaszolja Atyafi és szúrós tekintete az északi partot kémleli. Élettér -mondja alig halhatóan, élettér ez az ami kell nekem. Belerévedni a végtelenbe, miközben az elemekkel együtt mozogsz és néha feltenni mindent egy lapra merő játékból, ez az ami kell nekem. Egyedül állni a világ tetején és belekiabálni a tomboló szélbe, hogy csak azért is megcsinálom, mert nekem éppen úgy tartja kedvem, ez az ami kell nekem. A többi mind színház, operett, cunci babazsúr és babapiskóta. Hamvas szerint krumplileves. 

A Nap mindjárt kél. Cunci Mókus nagyon fázhatott az orrban. Az evezés és a hullámzás által felvert víz, vastag jégpáncélt alkotott a hajó törzsén és orrán egyaránt. Irány a végtelen!

Felkelt a Nap és a gépházban olyan nyomásviszonyok uralkodtak, hogy majd elhagytam a hajócsavart. Közben a feltámadó nyugati szél hatására szép szép lankás hullámok vertek be néha a fedélzetre. 

Alig ezer méterre távolodhattam csak el a parttól, mikor Halásszy rádión jelentkezett be. “Halásszy hívja Atyát, Atya jelentkezz vétel!” Halásszy hangja feszült és izgatott volt. “Azonnal fordulj vissza” -kiabálta ingerülten, “hát nem tudod, hogy tilos ennyire eltávolodni a parttól?” Atya törvénytisztelő állampolgár lévén abban a percben 190 fokos fordulásos mánővert hajtott végre, majd teljes gőzzel, túlnyomásos fejjel partra evezte hajóját. A parton már Halásszy várta, aki úgy járkált fel, s alá, mintha ő lett volna a déli part csekovics bárója. Atyafi dühösen partra dobta a kajakot, majd fennhangon közölte, hogy ő biza most áthajt autóval az északira és ott fog kikötőt keresni magának, mert egyszerűen megalázó, hogy “itt” a pláttenzén hülyének nézik az embert és ha neki badacsonyozni támad kedve, akkor vegye mindenki tudomásul, hogy ő akkor is badacsonyozni fog, ha cigány gyerekek és egyéb dolgok fognak potyogni az égből. Ha pediglen szigligetezéshez fűlik a foga, akkor nincs olyan halandó ember, aki keresztül húzhatná a számítását és elébe állhatna ezzel, hogy: nem szabad, meg, hogy tilos, meg, hogy nem ajánlott. Atyafi annyira kikelt magából, hogy már meg sem hallotta Halásszy barátságosan csitító hangját, aki kezdte magát kellemetlenül érezni hangosan üvöltöző barátja társaságában. Halásszy régi cimborája, a közelben horgászó Soma próbálta meg Atyát jobb belátásra téríteni, de akkor Atyafi ingerülten előrántott egy II. világháborús Lugert és három lövést eresztett bele a levegőbe, miközben érthetetlen német szavakat motyogott a nemlétező bajsza alatt, majd izzó vörös fejjel beült az autójába és olyan szédült tempóban hajtott el, hogy a das boot majd lerepült a csomagtartóról. A kikötőből kifordulva még látni vélték egyesek, ahogy az öklét rázta a volánnál…

Az autómmal Keszthely felé kerültem meg a Balatont, majd alkalmas kikötőt kerestem Badacsony mellett és ismét, vagy jó ezer méterrel távolodtam el az északi part vaskos nádfalaitól. Kicsit bántam már, hogy csúnyán beszéltem a barátommal és túlzásnak tartottam a könnyelmű fegyverhasználatot, de azzal nyugtattam magam, hogy nem adtam le senkire célzott lövést… Milyen furcsa és röhejes gondoltam magamban, hiszen szezonban 1500 méter a határ, a Fonyód-Badacsony távolság pedig nem sokkal több, mint 5 kilométer. Ha a másfél kilométert egyaránt lemérem, mind a déli, mind az északi parttól, akkor mindössze csak egy 2 kilométeres távolság marad, amiben TILOS közlekedni. Tiszta röhej, nem? Kik hozzák ezeket a szabályokat, mert logika nincs bennük egy fikarcnyi se. Kanadában és Alaszkában és a világ normálisabb részén mindenki úgy döglik meg ahogy akar. A kajakosok akár az óceán közepén, orkák társaságában mókázhatnak és senki nem akar gyámkodni felettük. 

Hát ilyen volt ez a nap… Ha én nekem badacsonyozáshoz támad kedvem, akkor badacsonyozni fogok. A szervezetnek meg kell adni, amit kíván. Nincs mese. Punktum. Egyébként ezen a kora decemberi napon olyan fényviszonyok uralkodtak a Balatonon, ami bizonyosan ritkaság számba megy.

A kétpúpú hegy… Azért kíváncsi lennék, hogy vajon hogyan lobbizta ki magának a Badacsony, hogy egy ilyen csodálatos helyen terpeszkedjen. Ha rajtam múlana én bizony elhordanám, mint ahogy a Szársomlyóval teszik. A hülye is látja, hogy útban van a turistáknak, mert autóval pl. meg kell kerülni.

http://www.szabadbalaton.info/

Cuncimókusomat annyira magával ragadta a látvány, hogy nem bírt magával és néha hangosan felvisított örömében. A kapitány megelégedéssel nyugtázta a dolgot. Kemény csaj ez a Cuncimókus -gondolta magában, hiszen még mindig miniszoknyát hord a zord idő ellenére is…

Előkerült egy jókora támolygó kanál és csuka reményében elkezdtem vallatni a nyiladékokat, de sajnos a nyugat-délnyugati szél hatására nagyon zavaros vízzel kellett szembesülnöm. Telefonos segítséget kértem Sztivitől, de ő teljességgel reménytelennek ítélte a dolgot, ezért nem is nagyon tököltem tovább, inkább a széllel szembefordulva elindultam Szigliget felé. Joggal merülhet fel a jámbor és nyájas olvasóban a kérdés, hogy miért éppen Szigliget és nem pediglen ellenkező irányba indultam. Erre a válaszom nagyon egyszerű. Azért, mert úgy tartotta kedvem.

Szemben Fonyód, Halásszy főhadiszállása. Amint már említettem parádés fényviszonyok uralkodtak a Balaton alatt, s felett egyaránt. Néha elhaladtam egy horgász állása előtt és ilyenkor eszembe jutottak Sztivi képtelennek tűnő történetei a helyi arcokkal kapcsolatban. Elmosolyodtam, mikor arra gondoltam, hogy ha valaki le akarna tiltani a karikázásról, vagy éppen kalózkodással vádolna meg én biza rögtön előrántanám a pisztolyomat és leadnék  vele egy figyelmeztető lövést a miheztartás végett, de az sem lenne kizárt, hogy elrettentés céljából elárasztanám vízzel a hármas számú vetőcsövemet.

Pihenésképpen repüljük át a Balatont egy neoprén kajakkal, de most kivételesen déli irányból! Ingyen fuvar! 

Itt már eszembe sem volt fémdarabokat dobálni a vízbe. Szemeim a távolba révedtek és belenéztem a végtelenbe… 

Bal kéz felől így festett a végtelen.

Jobb kéz felől pedig így festett a púp, amit kiskoromban hajónak véltem a déli partról szemlélve. Legnagyobb sajnálatomra az északi part merő drótháló és akadály, ezért nem bővelkedik székelésre alkalmas helyekben. Kikötés után már olyannyira végső stádiumba voltam, hogy nem volt mérlegelésre időm, már csak a gyors gugyolásra futotta, mert szörnyű tolási fájdalmaim voltak. Nagyon sajnálom, hogy magánterületre raktam, de szerintem nem a székletem, hanem az a bizonyos telek került alkalmatlan helyre… Így megy ez. Minden jóban van valami rossz… Néha el kell néznünk, hogy összerondítja valaki a magánterületünket és pár napra oda a szép panoráma. 

A horizonton feltűnt Szigliget egy felelőtlen sirály társaságában. Érdekes módon a sirályok szabadon átkelhetnek a Magyar Tengeren úgy, hogy még személyit sem hordanak a hátsó zsebükben. Ez tűrhetetlen! Hogy gondolja ezt jómadár? Ember, akarom mondani állat, mit csinál!? Egyáltalán van magán úszómellény? Háló, madár úr!

A nádasban egy óvatlan pillanatomban egy könnyelmű vidrát ugrasztottam meg, aki még ara sem vette a fáradtságot, hogy neoprén csizmát húzzon, de még csak búvárszemüveg sem volt rajta. “Ember, mit csinál, kérdeztem fennhangon!? Hát azt hiszi, hogy azért, mert magának az isten áramvonalasra szabta a fejét már mindent szabad!? Na menjen gyorsan ki a vízből, amíg jó kedvem van, máskülönben rendőrt hívok és le lesz tiltva erre az évre a pontyról! Egyáltalán van magánál személyi, vagy bármiféle hivatalos papír, ami igazolja, hogy nem illegális tevékenységet végez?”

“-Halásszy hívja Atyát, Atya jelentkezz, vétel. Itt Fonyód vétel. -Itt Atya, vétel. Mondjad Fonyód! -Vissza kéne jönnöd közös pecára vétel. -Vissza? Vétel. -Igen vissza, vétel. -Most vezettem le 80 kilométert Badacsonyig, vétel. Viccelsz, vétel? -Nem viccelek, vétel. Lesz sült törpeharcsa is, vétel. -Hogy mondod? Vétel. -S-ü-l-t   t-ö-r-p-e-h-a-r-c-s-a, vétel. -Fonyód, itt Badacsony! Menten indulok, vétel! 

Atyafi tövig nyomta a gázpedált és másfél óra elteltével begördült autójával a Szigetre. A hajó pillanatok alatt vízre került és orral, teljes gőzzel fúrta magát előre, egy a horizontra pingált fehér pont irányába. Fehér pont egyenlő Halásszy. Halásszy egyenlő törpeharcsa. Sütve. Törpeharcsa egyenlő omega 3 zsírsav. Már nyoma sem volt rossz kedvnek, hiszen meg volt Badacsony és a kizökkent világ tengelye végre újra visszatalált a helyes irányba. Halásszy és Atyafi derűsen üdvözölték egymást és kezdetét vette a “kertek alatti süllőzés”, amit sikerült anekdotázással és szakmai fogásokkal tarkítani. 

A Nevető Fűrészhal ezúttal nem fűrészelt ketté semmit…

Egy rövidke tapogatózásra beugrottam a Gibraltári-szorosba, majd…

…hátulról megstószoltam Halásszy teherhajóját. Jól húz a farvize! :-O Mellesleg a déli parton szinte kristálytiszta, méregzöld vízzel találkoztam, ami szinte már-már überelte a Dráva téli színezetét. Nos, egy árva koppintás nélkül megúsztuk a délutánt, de Halásszy szerint nem is csoda, hiszen a süllők már messze járhatnak, de azért este még visszanézünk -mondta és célba vette a Szigetet. Sziget egyenlő törpeharcsa. Sült törpeharcsa… Partot érve a kajak a Sziget gyepén landolt, aminek a kiemelésében Halásszy is segédkezett. “Te, Atya” -kérdezte Halásszy óvatosan, hogyan van az, hogy hajnalban még meg sem érinthettem a hajód, most meg kegyesen megengeded, hogy partra emeljen az orránál fogva?” Atya úgy tett, mintha nem is hallotta volna a kérdést…

Halásszy szinte csukott szemmel, pillanatok alatt pucolta meg a szákból kivett bajuszosokat és fél óra elteltével már tálalva volt az ínyenc fogás. A késői ebéd elfogyasztása alatt mindkét horgász szinte szótlanul ült egymással szemben. Állkapcáik vadul őrölték az immáron megboldogult és a jobb napokat látott, fehér lelkű törpeharcsákat, akik egy szebb jövő reményében kerültek feláldozásra az emberiség magasztos oltárán. Omega három, motyogta halkan Atyafi a bajsza alatt, éljen a koleszterin és az edd meg mozgalom -susogta csendesen Halásszy. Idén Karácsonyra veszek egy fagyasztót -jegyezte meg Atyafi. Miélt nem egy lemek akciókamelát? -kéldezte Halásszy.

Ismét a kertek alatt. Halásszy felrakta a gumit… :-O Kapástalanság… 

Halásszy még nem evezett bele ebbe a csodába. Atyafi nyugodtan ült és várta, hogy a nagy bárka szép lassan, komótosan, mint valami nagy bálna belekússzon ebbe a higanyos közegbe. Ilyenkor este, mikor kisimul a Balaton a víz inkább sűrű gépolajra hasonlít, mintsem vízre. A felszín ilyenkor ruganyos és nyúlós lesz és olyan érzéssel tölti el a csónakos vándort, mintha egy 1967-es Chevroletben ülne. 

Halásszy már nyakig ül a csodában. Hirtelen acélos hideg lepte el a tájat, amin még a lenyugvó nap meleg színei sem segítettek. Halásszy és Atya minduntalan gumival szórták a felszínt, de semmi sem történt. Nem jött nagy süllő, de most valahogy nem is hiányzott. Minden jó volt úgy, ahogyan a nagy forgatókönyvíró elrendelte. 

Atyafi bekapcsolta a hajó fehér irányjelző fényét és önfeledten ringatózott a csaknem rezzenéstelen felszínen. Miért is lőttem a levegőbe futott át agyán a gondolat és azzal nyugtatgatta magát, hogy legközelebb hangtompítót is hoz, hogy a lövésnek legyen némi eu-konform színezete. Mert egy tompított lövés jóval illedelmesebb és meghittebb. Majdnem olyan diszkrét, mint az ágyneműbe fojtott fingás. “-Te fingottál szívem?” -kérdezi ilyenkor álmosan az asszony. “-Á, dehogy, biztosan a kutya volt” -jön ilyenkor a szokásos válasz… “Ezek a modern tápok, annyi gázt termelnek, hogy lassan Zeppelin hajó módjára fognak az ebek közlekedni.” Legfeljebb, majd úgy sétáltatjuk őket, mint ahogy gyermek szokta maga után húzni a gázzal töltött luftballont.

Cuncimókusom szinte már csonttá fagyott a lenge kis nyári öltözékében. Halásszy átintett. Irány a part! Sajnos a felvétel elmosódott, de egynegyedet nehéz mozdulatlanul kitartani egy imbolygó kajakból. Inkább legyen ilyen, mint ISO 1600-nál egy gyorsabb expozíció, ami tele van zajjal. Nálam az érzékenység mindig fix 80.

A két vadász teljes sötétségben áll egymás mellett és a Göncölszekeret figyelik. Leheletük meglátszik a levegőben. Halásszy azt ecseteli, hogy nemsokára szép lassan, majd elfordul a szekér rúdja és vele együtt a szekér is a feje tetejére áll és félő, hogy a rakománya bele fog zúdulni a Balatonba. Atyafi elmosolyodik és szeme a felkeresi a Sarkcsillagot, majd a Kisgöncölre téved. Halásszy szólal meg újra. “-Te, Atya, gondoltál már arra, hogy mi az ami úgy igazán körülvesz bennünket? Átérezted már, hogy milyen kicsik vagyunk, hogy milyen jelentéktelen porszemek vagyunk ebben a bazi nagy csodában?” Atyafi a tenyerébe temeti a száját, és nem szól semmit, csak egyetértően bólogat, majd kisvártatva felsóhajt. “Te, Atya” -kezdi ismét mondandóját Halásszy- “lehetséges, hogy ez az egész nincs is, csak merő illúzió? Lehetséges, hogy ez egy álom és a valósághoz semmi köze?” Itt vége szakad az elbeszélésnek. A két barát kezet fog, majd Atyafi begyújtja a négyütemű benzinesét, ami jelenleg cseppfolyós gázzal üzemel és egy hangos tülköléssel kanyarodik ki a főútra. Hazafelé menet Halásszy utolsó szavait visszhangozták koponyájának falai és eszébe jutott, hogy egyszer régen ígért egy bejegyzést, ami még a mai napig várat magára és aminek az lett volna a címe, hogy szolipszizmus. Pontosabban kegyetlen szolipszizmus…

László András azt mondja valahol, hogy 2007 rosszabb volt, mint 2006, de jobb volt, mint 2008. Ez a tétel a Magyar Tengerre is igaz. Méghozzá fokozottan. Nyugodtan helyettesítsük be 2007-et apáink tengerével, 2008-at a jelenlegi Balatonnal és 2006-ot nagyapáink vizével. 

ui: a valóságban nem dördültek el lövések a déli parton és Atyafinál semmiféle lőfegyver sem volt egy 30 éves, műanyag dugós puskát leszámítva, amit még a nagyapja lőtt a céllövöldében. Hogy most akkor mi az igazság a Balaton-átvezés kapcsán? Igazából már jelen sorok írója sem tudja pontosan megmondani, mert ahogy öregszik, úgy folyik össze ez a bizar katyvasz, amit egyesek életnek, mások csak mosolyogva illúziónak hívnak.