Istenek kenyere

 2013.12.27. Tudatalatti kontra tudatfeletti, öntudatlanság kontra tudatosság…

Terence McKenna Istenek kenyere c. könyvét pár hónappal ezelőtt egy Olvasóm küldte be az AtyafiPeca “főszerkesztőségébe”. “Nagyon kíváncsi vagyok, mit ad majd a könyv. Szívesen diskurálok róla, ha lesz rá igényed…”

Nos, már a könyv első kézbevételekor egy furcsa és megfoghatatlan érzés kerített a hatalmába és pár oldalnyi, véletlenszerű olvasás után arra az álláspontra jutottam, hogy a megérzéseim ismét beigazolódtak. A könyvet még akkoriban félredobtam, mondván “én ilyet nem olvasok”, de hétről-hétre lelkiismeret furdalásom volt azzal kapcsolatosan, hogy nem követhetem el azt a súlyos hibát, hogy valamit úgy említsek meg itt a blogon, hogy azt nem próbáltam meg nyitott elmével végigolvasni. Az eset különös pikantériája még az is, hogy akkoriban éppen Julius Evola Pogány Imperializmusával és Cinóberösvényével “birkóztam”, valamint egy érdekes értekezésre bukkantam a Magyar Hüperiónban, ami Weöres Sándor munkásságát méltatta, többek között a tudatalattiról. Hogy, hogy jön ez ide? A folytatásban kiderül. Mindenesetre nekem sikerült a karácsony egy részét, McKenna jóvoltából a hallucinogén tudatmódosító szerek társaságában “eltöltenem”. Megismerkedtem a pszichoaktív növényekkel, többek között a varázsgombával, ami pszilocibin hatóanyaga révén szinte felrobbantja az elmét. “Részem volt” a DMT (Dimetiltriptamin) élményben”, ismerkedtem az LSD-vel, betekintést nyertem a kannabisz, a meszkalin, az ópium, a kokain és a heroin előszobájába és megtudtam, hogy Sherlock Holmes sem vetette meg a morfint és a kokaint. Erre mondaná druszám, hogy Atyafi, te egy marha nagy mazohista vagy… Pedig: nem, csak kíváncsi. Kíváncsiságom pedig csak óvatosságommal vetekedhet. 

Az istenek kenyerét nem szándékozom behatóan tanulmányozni, mert egyszerűen komoly hiányosságaim vannak a témával kapcsolatosan és mert soha nem volt alkalmam a különféle tudatmódosító anyagokról közvetlen tapasztalást szerezni. Éppen ezért szeretném mindjárt az elején leszögezni, hogy elképzelhető, hogy -egy estlegese félreértés révén- elhibázott és téves megállapításokra jutottam Mckenna munkásságával kapcsolatosan.

Én személy szerint teljességgel elfogadom és elhiszem, hogy a nagy ősi kultúrák és az archaikus közösségek szinte már-már művészi szintre fejlesztették a különféle, főként a pszichedelikus (képzelgéseket, hallucinációkat kiváltó) növények által nyújtott szertartásokat. Nem kétlem, hogy az ősidők sámánjai, vagy akár a jelenkorban, egyes, a civilizációtól teljesen elszigetelt primitív bennszülött törzsek képesek voltak és képesek lehetnek ezen szerek alkalmazásával olyan mágikus dimenziókba bekapcsolódni, melyek segítségével akár egy eltört lábat, vagy egy súlyos sebesülést szenvedett harcost pillanatok alatt meggyógyíthattak. A továbbiakban következzék néhány kurta, önkényesen kiragadott részlet a könyvből, hogy az Olvasónak egy kis kulcslyukat nyissak McKenna létszemléletébe. 

“A lenéző hozzáállás különösen Dél-Amerikával szemben érthető tetten. Még Mircea Eliade is leereszkedően “narkotikus sámánizmusnak nevezte azt a tradíciót.”

“A történelem előtti idők embere a pszichoaktív növények segítségével különleges kapcsolatot alakított ki a Természettel. Ennek helyreállítása adhatja meg számunkra a reményt egy emberibb és elviselhetőbb jövő megteremtésére.”

“A Természettel, mint élő misztériummal, magabiztosan tekinthetünk az új kulturális kihívások elé, melyek előttünk állnak. Megvan a lehetőségünk, hogy elhagyjuk azt a sötét történelmi nihilizmust, amely a dominátor kultúrák mélyen patriarchális uralmát jellemzi. Abban a helyzetben vagyunk, hogy visszaszerezzük a pszichoaktív növényekkel egykor folytatott kvázi szimbiotikus kapcsolatunkat, mely az archaikus korra jellemző volt és amely összhangot teremtett a növények és az emberek világa között.”

“A mélyen meghúzódó kulturális előítélet adhat magyarázatot, hogy miért válik a nyugati ember hirtelen idegessé és elutasítóvá, amikor különféle tudatmódosító szerekről hall.”

“Eisler ragyogó szintézist fogalmazott meg, ezzel egyben egy politikai vitát is kirobbantva. Ebban az élhetőbb jövőt a kultúra feminizálódásában és a férfi dominanciaelemek háttérbe szorításában látja biztosítva.”

“Ezek a vegyületek rendelkeznek azzal a figyelemreméltó képességgel, hogy emlékeztetnek bennünket tulajdon képességünkre a nagyszerűség befogadására.”

“Az alkonyfény tudatállapot az objektivitás elvesztésével, az idő torzulásával és enyhe hallucinációk megtapasztalásával kezdődik.”

“A legerősebb érv, ami amellett szól, hogy legalizáljunk minden drogot, éppen, az hogy az emberi társadalom képes volt túlélni az alkohol legalizációját.”

“A tudatküszöb alatti pszichedelikus hatását tükröző életstílust üldözik, mert az egyént intuitív kapcsolatba hozza a kevésbé célorientált és kevésbé versenyszellemű viselkedésmintákkal.”

“Minden kannabisszal kapcsolatos dolog, ami ellentétben áll a kor polgári értékeivel, kedvelt az Archaikus újjászületés szempontjából. Csökkenti az egó erejét, csökkenti a versenyszellemet, megkérdőjelezi a tekintélyt és megerősíti a szociális értékek viszonylagosságának szemléletét.”

“Egyetlen más szer sem képes felülmúlni a kannabiszt abbéli képességében, hogy kielégíti az archaikus ösztönt.”

“A középkori Európa egyike volt a világon valaha létezett legmegcsontosodottabban neurotikus és nőgyűlölő társadalmaknak. Egy földhöz láncolt társadalom volt, a nőket elnyomó, felcicomázott, köszvényes és marhahúst zabáló férfiak uralta világ.”

“A Birodalomnak a rabszolgaság intézményével való szoros összefonódása meg kell hogy ingassa azt a csodálatot, amit Róma nagysága iránt érezhetünk. Az igazság az, hogy Róma nagysága egy katonai bordélynak álcázott disznóól nagysága volt.”

“Sherlock Holmes saját kokainhasználatát a következőképpen kommentálja: … az elme számára tisztító és transzcendens értelemben stimuláló hatással bír.”

“A televízió természetét tekintve egy par excellence dominátor drog.”

“Minden ilyen megközelítés, ha pszichedelikus szemmel nézzük, úgy tűnik, hogy az önvaló és a világ egy belső összekapcsolódásához vezet, amit úgy tapasztalunk meg, mint létezésünk legmélyebb szintjét.”

“A világszerte tapasztalható félelem a drogokkal szemben erőltetett, és a dominátor kultúra, valamint propagandaszervei által hathatósan manipulált állapot. Hatalmas vagyonok keletkeznek titokban, és a kormány további megszorításokat tesz. Ez a legújabb erőfeszítés, hogy hasznot húzzanak és hogy meghiúsítsák az emberi faj ösztönösen mély szükségletét, hogy az élő bolygót átjáró Gaia-tudathoz kapcsolódjon. “

“A magam részéről kerülöm a szintetikus drogokat és a szerves hallucinogéneket részesítem előnyben, mivel hiszek a velük kapcsolatos, hosszú időn át kiérlelt sámáni gyakorlatban.”

“A kényelmes, csendes sötétség az a környezet, amit a sámánok kedvelnek, hogy elindítsák azt, amit Plotinus, a neo-platonikus misztikus úgy nevezett, hogy “az egyedüli repülése az Egyedülihez”.

“A pszichedelikus terápiát törvényessé kell tenni és a társadalombiztosítást ki kell terjeszteni rá.”

“A fegyvertartást szigorúan ellenőrizni kell.”

Nos, idáig tartottak volna az ominózus idézetek, melyeket gondosan kijegyzeteltem egy füzetbe, hogy egy kicsit felvillantsam, hogy nagyjából miről is van szó. Én nem kívánok vitába szállni Terence McKenna megállapításaival és elismerem, hogy kevés olyan ember él a földön, akinek ilyen közvetlen tapasztalásai lettek volna még a legritkábbnak számító tudatmódosító szerekkel kapcsolatosan is, de azért egy-két keresetlen gondolatot hadd legyen szabad előrebocsátanom még mielőtt egy másik aspektusból vizsgálnánk meg a tudatalatti régióját. 

Mindenképpen érdemes kihangsúlyozni, hogy az író szemlátomást végletesen elutasítja a hierarchiára, a lépcsőzetességre, a tagoltságra, az organikus berendezkedésre való törekvést, vagy irányultságot. Nála egy vezető réteg, vagy akár egy birodalomra épülő berendezkedés egyenlő a legádázabb soviniszta és nacionalista imperializmussal, ahol az általa oly sokszor hangoztatott dominátor mentalitás kerül a felszínre. Ezzel szemben McKenna bizonyos dolgokkal szemben már első látásra is liberális, megengedő, elfogult, hiszen feltétel nélkül hisz az egyenlőség fixa ideájában, a testvériségről és a szabadságról nem is beszélve. Az író egy olyan világ életre hívásában látja a megoldást, amiben az emberek különféle ősi, pszichoaktív növények és különféle meditációs technikák segítségével visszatalálnak önmagukhoz, hogy ezáltal újra egyesüljenek azzal a harmonikus világgal, az elveszett Paradicsommal, FöldAnyával,(a női princípiummal?) amiben őseink az idők kezdetén éltek. Terence McKenna világa; Utópia. Utópia a szó legvégletesebb értelmében. Számomra nincs hihetetlenebb és képtelenebb dolog, mint abban hinni, hogy valami csoda folytán a centrumból a perifériára repített, elhülyült és magából kifordult emberiség újra rátaláljon a megfelelő csapásra és elfoglalja természetes helyét az univerzumban. Számomra ez vegytiszta fantazmagória… 

Másfelől bizar dolog látni, hogy az író milyen nagy jelentőséget tulajdonít a toleranciának, miközben a leggátlástalanabbul, minden önuralmat mellőzve rúgja fel a középkori Európa teljes intézményrendszerét és értékeit, a Római Birodalomtól kezdve, a kereszténységen át, egészen a patriarchális és az organikus berendezkedésig. A könyvben folytonosan visszatérő motívum a “dominátor mentalitás” felemlegetése és minden, ami szerinte rossz az vagy fasizálódik, vagy horribile dictu fasiszta, vagy ha nem, akkor fasisztoid és ha az sem, akkor náci. Terence McKenna számára úgy látom, hogy pl. a kommunizmus valami nagyon kívánatos és toleráns diktatúra lehetett, mert egyszerűen kifelejtette a repertoárból. Persze, mikor ahhoz a részhez értem, ahol felemlegette az új baloldalnak a nemkívánatos betiltását, már rögtön tudtam, hogy honnan fúj a szél. Érdemes még kitérni arra is, hogy a fegyvertartást szerinte szigorítani, amíg a drogokat liberalizálni kell. Én mindig is a fegyvertartás mellett voltam, de McKennával ellentétben belátom, hogy sehová sem vezetne, olyan emberek kezébe fegyvert adni, akik nem tudják kellő önmérséklettel és szakértelemmel használni őket. És szerintem ugyanez elmondható a tudatmódosító szerekkel kapcsolatban is, különös tekintettel a napjainkban használatos több ezernyi szintetikus készítményről, melyekhez képest a hatvanas évek hippi drogjai bocicsokinak, vagy éppen sportszeletnek tűnhetnek. Ennek a problémának egyébként az író is tudatában van.

Nem hagyhatom szó nélkül azt a tényt sem, hogy az effajta könyvek rendkívül veszélyesek lehetnek azon emberek számára, akik egyszerűen alulműveltek a témában és képtelenek a sorok között olvasni. És most itt a legkevésbé sem a droghasználatról, vagy a drogfüggőség kialakulásról beszélek. Ilyen tartalmú könyveket merénylet feltenni a könyvesboltok polcaira és a legnagyobb bűn azt feltételezni a tömegekről, hogy felnőttek egy ilyen összetett és bonyolult téma befogadására. De van erre egy jó mondás is: “disznók elé nem érdemes gyöngyöt szórni.” És akkor még nem is beszéltem arról, hogy régen a sámánnak és a táltosnak olyan minőségeket kellett birtokolnia, amik nem voltak meg mindenkiben. Biztos vagyok benne, hogy még a legősibb, legprimitívebb törzsek estében is meg volt az egészséges hierarchikus berendezkedés, ahol nem lehetett minden jöttment őslakosból gyógyító és az sem lehet véletlen, hogy ismerték a beavatás intézményét az egalitarizmus intézményével szemben, ahol mindenki egyenlő tesó, mondhatni bratyi. Micsoda lózung! 

Mellesleg ne felejtsük el, hogy az ezotériát eredetileg a beavatottaknak találták ki, amíg az exotériát a kívülállóknak tartották fent. Régen még az igazi tudást is hétpecsétes lakat alatt őrizték és csak beavatás útján válhatott elérhetővé egy nagyon szűk réteg számára. Ma ott tartunk, hogy bárki, bármit, bármikor megvehet, kvalitásától, függetlenül, hiszen aki diszkriminál, vagy korlátoz az náci. Punktum, mese nincs! Ezzel szemben megbüntetnek, ha nem kapcsolom be a biztonsági övemet, ha vezetek. Észre kéne végre venni, hogy az agy és a szellem is igényli a biztonsági öveket. 

“Az igazság az, hogy az exoterizmus és az ezoterizmus – a héj és a mag, a csont és a velő, a hát és a has, a forma és a lényeg – kettősségét minden eredeti és valódi szellemi tradíció, sőt tradicionális vallás ismerte, elismerte és fontosnak látva fenntartotta. (Horváth Róbert)

“Az ókori népek minden tanítást misztériumok mögé rejtettek. Voltak úgynevezett kis- és nagy misztériumok. Az egyik a hívő tömeg számára volt előírva, mint vallási gyakorlat, mint exoterikus tanítás (az exoteros külső körhöz tartozót jelent), a másik a jelöltek, a neofiták, a kiválasztottak számára, mint iniciációs, azaz beavatási eljárása, beavatási tanításként volt ismert (az esoteros kifejezés belső körhöz tartozót jelent). A belső körhöz való tartozás a titkos tanítás lényegét jelentette.”

Összességében véve McKenna Istenek kenyere c. műve tele van érdekes dolgokkal és páratlan betekintést enged a tudatmódosító szerek történetébe, de ha az olvasottakat egy jellel lenne csak szabad jellemeznem, az mindenképpen egy lefelé mutató nyíl lenne, mert McKenna világa a tudat alatt helyezkedik el és rendkívül veszélyes vizeken találhatja magát az a kíváncsi, mindenféle beavatást nélkülöző vándor, aki ezt az utat kellő óvatosság nélkül próbálja meg bejárni. Ráadásul a könyvben hangoztatott “pszichedelikus tudatosság” kifejezés nem került részletes kibontásra. Nem mondom, hogy a könyvben nem találkoztam jó meglátásokkal és helyénvaló következtetésekkel és olyan gondolatokkal, amiket én is maximálisan osztok, de  szerintem McKenna alapállás hibás.

Sajnos az utóbbi időben rengeteg, a “new age” sodorvonalába tartozó szekta és iskola árulja bölcs ezoterikus tanításait az interneten és mára már bárki részt vehet, akár egy Transzcendentális meditációs tréningen. Ez már trendi. A YouTube hemzseg az önjelölt mesterektől és prófétáktól, akik úgy kínálnak a nép egyszerű gyermekeinek megváltást, hogy egyenesen a tudatalattiba röpítik őket. Manapság egyébként bárki lehet táltos, vagy jós, vagy asztrológus, sőt már a táltosképző iskolák is sorra alakulnak, melyek soha nem látott mértékben járatják le a valóságos ezoteriát és minden olyan irányzatot, ami a metafizikával, vagy az emberfeletti területekkel kapcsolatosak. Mikor ezekről az irányzatokról szó esik az ember nem lehet elég óvatos. De mit várjunk el azon tömegektől, akik mára már odáig jutottak, hogy olvasni is csak szótagolva tudnak és egy összetett mondatot hosszú percekig próbálnak dekódolni, lévén funkcionális analfabéták, de jelenleg, a mai cunci világban egy funkcionális analfabéta szavazata éppen annyit ér, mint egy agysebészé, mert most olyan kort élünk, ahol azt állítják, hogy mindenki egyenlő. 

A továbbiakban bekopogtatunk a tradicionalista gondolkodók ajtaján, hogy segítségükkel próbáljuk meg elnavigálni csónakunkat a tudatalatti végtelen és feneketlen óceánján. Valószínűleg ezen a ponton már kevés horgászt tudhatok a csónakomban. Tisztában vagyok vele, hogy alig egy maroknyi ember fogja a következőket elolvasni és még kevesebben fogják megérteni, de éppen ez benne a jó. Végre valami, ami nem mindenkinek való.

Következzék egy rövidke részlet René Guénon, A Mennyiség Uralma és az Idők Jelei c. művéből. Az értekezés pszichikus és a spirituális összetévesztéséről szól. Íme:

“A tradicionális doktrínák bizonyos pszichológiai magyarázataival foglalkozó iménti beszámoló csupán egy partikuláris esetét érintette a modern világban széltében-hosszában elterjedt konfúziónak, nevezetesen a pszichikus és a spirituális összetévesztésének. Még ha ez az összetévesztés nem is megy mindig olyan messzire, hogy a pszichoanalízishez mérhető felforgatást eredményezzen, akkor is a pszichikus rend legalacsonyabb területeibe akarja olvasztani azt, ami spirituális; és ez minden esetben igen komoly következményekkel jár. Bizonyos értelemben magától értetődő következménye ez annak a ténynek, hogy a nyugati emberek már hosszú ideje képtelenek megkülönböztetni a lelket a szellemtől…”

“A szellemek kifejezést rendszerint azokra a pszichikus entitásokra alkalmazzák, amelyek mindenek, csak épen nem spirituálisak, és a “spiritizmus” neve is ebből a téves szóhasználatból ered; példa gyanánt jelenleg elegendő említeni a két tévedést, valamint azt, hogy a “szellem” szót rendszerint annak jelölésére használják, ami csupán mentális.”

“Nagyon is könnyű észrevenni, mennyire komoly következményei vannak ennek: aki, -akár szándékosan, akár nem- terjeszti ezt a zavart az -különösen a jelen körülmények közepette -olyan útra irányítja az embereket, ami jóvátehetetlenül vezet a közbülső világ káoszában való elmerüléshez, és ezáltal -bár gyakran csak öntudatlanul -azoknak a “sátáni erőknek” a szerepét játssza, amelyek az ellenbeavatás felett rendelkeznek… E ponton, hogy elkerüljünk egy tévedést, elengedhetetlen nagyon pontosan fogalmaznunk: nem lehet azt mondani, hogy egy adott lény lehetőségeinek részletes aktualizálódása -még ha az a viszonylag alacsonyan elhelyezkedő pszichikus síkon is megy végbe -önmagában véve alapvetően ártalmas lenne; nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy e terület mindenekelőtt az illúziók területe, valamint tudnunk kell azt is, hogyan tegyünk mindent a neki megfelelő helyre; röviden minden attól függ, hogy a szóban forgó aktualizációt hogyan használja fel az ember: önmagáért való célnak tekinti, vagy pedig egy olyan eszköznek, amely egy felsőbb rend céljának elérését szolgálja…”

“Az eltévelyedés veszélye pontosan addig áll fenn -éspedig folyamatosan-, ameddig az ember az individuális lehetőségek rendjén belül tartózkodik, a veszély kétségtelenül ott a legnagyobb, ahol pszichikus természetű lehetőségekről van szó és természetesen még ennél is nagyobb, ha ezek a lehetőségek egy határozottan alsóbbrendű területből származnak. E veszély minden bizonnyal lényegesen kisebb, ha csupán a korporális és fiziológiai világra korlátozódó lehetőségekről van szó, mint bizonyos, jellegzetesen nyugati tévedések esetében, amelyeknek egyike például a yogát -vagy legalábbis azt a keveset, amit előkészítő eljárásairól tud- a testkultúra egy nemének tekinti: az ilyen esetek úgyszólván egyetlen veszélye az, hogy az ember a meggondolatlanul és ellenőrzés nélkül végzett gyakorlatok révén pontosan ellenkezőjét éri el annak, amit el szeretne érni, vagyis miközben egészségessé akarja tenni magát, csak aláássa életerejét…”

“A szóban forgó emberek így egész öntudatlanul ajtót nyithatnak mindenféle befolyás számára (természetesen e lehetőséget csak azok fogják kihasználni, amelyek a legalacsonyabb rendű befolyások kategóriájába tartoznak), és minél kevésbé gyanítja az áldozat ezek létét, annál kevésbé képes felkészülni megfelelő kezelésükre…”

“Egészen más a helyzet azokban az esetekben, amelyekben a tulajdonképpeni pszichikust tévesztik össze a spirituálissal. Ráadásul e kettő összetévesztése két ellentétes formában jelentkezhet: egyfelől ugyanis a spirituálist a pszichikus síkjára szállítják le és ez az, ami különösen az olyan pszichológiai magyarázatokban történik, mint amilyenekre már utaltunk; másfelől a pszichikust összetévesztik a spirituálissal; legnépszerűbb példája ennek a spiritizmus, de a “neospiritualizmus” egyéb formációi is ugyanebből a tévedésből fakadnak. Mindkét esetben nyilvánvalóan a spirituálist fogják fel helytelenül; de míg az első eset azokra vonatkozik, akik -legalábbis a gyakorlatban- egyszerűen visszautasítják azt, ami spirituális, a második esetben azokra, akik egy hamis spiritualitás illúziójában élnek; és ez utóbbi az, amit most tüzetesebben kívánunk szemügyre venni. Hogy miért engedi magát oly sok ember ilyen módon félrevezetni, annak valójában nagyon egyszerű a magyarázata: egyesek “képzeletbeli erőket” vagy különféle formákban megjelenő, többé-kevésbé rendkívüli “jelenségeket” hajhásznak; mások az emberi individualitás alsóbbrendű “meghosszabbodásaira” centralizálják tudatosságukat, összetévesztve ezeket a felsőbbrendű állapotokkal éspedig egyszerűen azért, mert az előbbiek is kívül esnek az átlagember tevékenységi körének határán, és -legalábbis abban az állapotban, amely a jelenkor profán szemléletének felel meg- ezek a határok rendszerint egybeesnek a hétköznapi élet határaival, amelyek meggátolják az extrakorporális rend lehetőségeinek bahatolását. Sőt ez utóbbi csoportba tartozik a “jelenségek” varázsa is, vagyis végső soron a modern szellemnek az az “experimentális” tendenciája, amely mondanunk sem kell a tévedések egyik leggyakoribb forrása. Amit ezek az emberek ténylegesen megpróbálnak elérni, az minden esetben valamiképpen egy érzéki eredmény, és ezeket az eredményeket rendre összetévesztik a “megvalósítással” ; ez azonban ismét csak egyenlő annak megállapításával, hogy mindaz, ami spirituális rendhez tartozik, félrehúzódik előlük és a legkisebb mértékben is képtelenek felfogni azt, ami ténylegesen spirituális; és minthogy minden >spirituális kvalifikációt< nélkülöznek, bizony jobb lenne számukra, ha megelégednének a hétköznapok élet szürke és középszerű biztonságával…”

“…de akik ilyen dolgokkal foglalkoznak, azok rendszerint képtelenné válnak arra, hogy megszabaduljanak tőlük vagy túllépjenek rajtuk, s ekkor már deviációjuk orvosolhatatlanná válik; az ilyen esetek jól ismertek az összes keleti hagyományban: az érintett individuum ekkor ugyanis merő produktumává válik ezeknek a jelenségeknek és sosem lesz képes elérni a spiritualitás legalsó fokozatát sem…”

“…egyre messzebb is sodorja a spirituális megvalósítástól, míg csak jóvátehetetlenül el nem téved individualitásának imént említett alsóbbrendű meghosszabbodásaiban, ugyanis ezek révén csak az emberalattival kerülhet kapcsolatba. És akkor már nincs menekvés ebből a helyzetből, illetve csak egy van: a tudatos lény totális szétesése; és az individuum számára egy ilyen szétesés pontosan ugyanazt jelenti, mint amit a megnyilvánult kozmosz teljessége számára jelent végső felbomlása…”

“Éppen ezért, ha valamivel szemben, akkor a “tudatalattival”, az “ösztönössel” és a “szubracionális” intuíciókkal szemben lehetetlen túlzásba vinni az óvatosságot, mint ahogy nem lehet túlzásba vinni egy többé-kevésbé félreértelmezett “vitális erővel” kapcsolatban sem -egyszóval mindazon bizonytalan és homályos dolgokkal kapcsolatban, amelyeket az új pszichológia és filozófia olyannyira méltányol, és amelyek már többé-kevésbé közvetlenül vezetnek az alsóbbrendű állapotokkal való kapcsolathoz. Vagyis az embernek igencsak megvan az oka arra, hogy -mivel az ellenség nagyon is jól tudja, hogyan öltsön magára álruhákat -szerfelett éber legyen mindazzal szemben, ami arra akarja rávenni, hogy “összeolvadjon”, de még inkább -és pontosabb kifejezést használva – összegabalyodjon egyfajta “kozmikus tudatossággal”, sőt “feloldódjék” abban, minthogy egy efféle tudatosság kizár minden transzcendenciát, és ezek szerint minden tényleges spiritualitást is. Ez a végső következménye az összes antimetafizikai tévedésnek…”

“Máshol már alkalmunk volt felhívni a figyelmet az óceánon keresztüli navigáció beavatási szimbolizmusára, amelyben az óceán a pszichikus területet képviseli, vagyis azt, amin veszélyeit elkerülve a cél elérése érdekében keresztül kell hajózni; de mit mondjunk arról az emberről aki úgy veti magát bele az óceánba, hogy semmi mást nem akar, csak megfulladni? Mert pontosan ezt jelenti a “kozmikus tudatossággal” való úgynevezett “összeolvadás”, hiszen az nem más, mint az összes pszichikus befolyás zavaros és bizonytalan gyülekezete; és bármit is képzeljenek némelyek, ezeknek a befolyásoknak semmi közük nincs a spirituális befolyásokhoz…“

“Azok, akik elkövették e fatális tévedést, vagy megfeledkeztek a “felső vizek” és az “alsó vizek” közötti különbségről, nincsenek és nem is voltak tudatában ennek: mert ahelyett, hogy a felső óceán felé emelkednének, az alsó óceán mélységeibe vetik magukat; ahelyett hogy képességeiket összpontosítva a nem formai világ felé fordulnának (mert hiszen egyedül ez nevezhető spirituálisnak), a szubtilis megnyilvánulás formáinak kimeríthetetlen változékonyságában és múlékony tarkaságában szóródnak szét, még csak nem is gyanítva, hogy az élet teljességét összetévesztik valamivel, ami valójában a halál és a felbomlás birodalma; és innen már nincs visszatérés.” (René Guénon, A Mennyiség Uralma és az Idők jelei)

A könyv innen rendelhető: Kvintesszencia Kiadó

A továbbiakban pedig következzék egy rövidke idézet a Magyar Hüperión I. évfolyam 1. számából, Weöres Sándor tollából:

Az ösztönvilág a tudatalattinak felel meg, míg az intuíció világa a tudatfeletti szintnek a megfelelője. “Ez a költészet a valóság kevéssé ismert vonulatait kutatja; az értelem-alatti mélyvilágot és az értelem-feletti intuíciót; minden látszat ellenére, reális.”

Vitába szállva a pszichoanalízis és a pszichologizáló irodalomtudomány ismert elképzeléseivel a következőket jegyzi meg: “Pedig az én irracionalizmuson nem arra irányul, hogy az értelmet felváltsa a sötét összevisszaság, a vak ösztönök dühöngése; hanem, hogy helyezzük a tudatot a tudatfeletti uralma alá, mert különben a tudatalattiság horgára jut.”

A Magyar Hüperión megvásárolható itt. 

Egy kiragadott idézet László Andrástól:

“Az egyetemes és integrális szellemi–metafizikai hagyományosság legelsősorban a hagyomány-értelmezést akarja – valóban tradicionális doktrínák legbensőbb szellemének megfelelően – megváltoztatni. A tradicionalitás szemlélete minden tekintetben a hagyomány összességéből és egységéből kíván kiindulni – ez megingathatatlan alapelv. Ez elválaszthatatlan attól a hagyomány-értelmezési követelménytől, amely elutasítja a történelmi, a szociologizáló és az utóbbi hatvan évben divatossá lett pszichologisztikus tradíció- és doktrína-megfejtést, főként a mitologikus doktrínák Freud-, Jung- és Fromm-féle – és kizárólag ezekre alapozott – megfejtő értelmezéseit kell határozottan és könyörtelenül a marginális jelentőségek szintjének a körébe utalni. Nem csupán azért, mert ezeknek az értelmezéseknek az érvénye szinte nullának tekinthető, hanem elsősorban azért, mert a világ valamennyi pszichológiai irányzatának egy optimális csúcsszintézise is teljesen illetéktelen arra, hogy bármiféle nem pszichikus eredetű, hanem szinte végtelenül a pszichikum felett lévő szellemi magasságból, bármiféle pszichikai kontaminációtól tökéletesen érintetlenül megnyilvánult: spirituális–metafizikai doktrínát pszichikai-pszichológiai netán pszichopatológiai és pszichiátriai szempontból minősíthessen és értelmezhessen. A doktrínák szellemi és emberfeletti eredetűek, legelső és legvégső lényegüket tekintve a természeten és a létezőkön túlról származnak, s a természeten és a létezőkön túlira irányulnak. Ezeket nem lehet fiziológiai, pszichofiziológiai és pszichológiai oldalról – még egy maximálisan „spiritualizált” pszichológia oldaláról sem – megérinteni, nemhogy „megfejteni”, „megítélni” és „értelmezni”. (tradicio.org)

Hamvas Béla így beszél az ember tudatalatti és tudatfeletti régióiról a Scientia Sacrában:

“Most, hogy a tudat folytonossága megszakadt, a résen át szóhoz jut benne az, ami a tudatnál elemibb. Európában ezt a mozzanatot tévesen értelmezték s ezt helyre kell igazítani. Úgy tüntették fel, mintha itt a tudatalatti világ törne be – de mindenesetre a „tudattalan”. A hiba az, hogy a tudattal szemben csak annak tükörkonstrukcióját, a tudattalant vették fel. A tudat az anyagi világhoz tartozó szerv. A tudattalan legnagyobb része azonban szintén az. Ez a tudatalatti Én. Ez a szamszára-Én, a Vándorló, a Tévelygő – ez éppen az, akitől a beavatás alkalmával az aszkéta meg akar szabadulni. A tudat folytonosságának megszakadásakor nemcsak a tudatalatti, hanem a tudatfölötti Én is betör. A tudaton kívül ugyanis van valami, ami fölötte, és van valami, ami alatta van. A könnyebbség kedvéért ezeket a valamiket Éneknek is lehet nevezni. A tudatos, testi, nappali, tapasztalati, individuális Én alatt levőt tudatalatti, kollektív Énnek kell mondani; ez az, amit a modern pszichológia ismer. Az individuális Én fölött levő: az univerzális Én; ezt a modern pszichológia nem ismeri.

Amit a modern pszichológia nem tud s ami fölött nem uralkodik, amit az őskor mesterei ellenben nagyon is tudtak: a vákuum pillanatában az iniciáltban nem a tudatalatti, hanem a tudatfölötti Ént kell szóhoz juttatni. Az extramundális pontra azért van szükség, hogy amikor az emberben a vákuum megnyílik s amikor maga alól a talajt elveszti, ez a világon kívül fekvő abszolút pont magához rántsa. Ilyen pont híján a tudat folytonosságának megszakadása beláthatatlan veszély lenne. Az őskori mester mágikus technikája tudja ezt; ismeri a módszert, amellyel az emberben a tudatfölötti, a szubjektív Ént, a felsőbbrendű Ént, a pratjagatmát, az „isten”-t fel lehet ébreszteni. Ha a tudatalatti Én tör elő ez a legtöbb esetben végzetes; ha a tudatfölötti Én tör elő: ez az újjászületés. A tudatfölötti Én pedig a szubjektív szellem. Mert amit az iniciáció céloz, az, hogy az emberi lelket az anyagi természet zárt kötelékéből, a szamszárából, a szükségből kiszabadítsa és az egyetemes létet számára megnyissa. Ez a kaivaljam, az ős Egy realizálása, a világegyetem egységébe való beleolvadás.”

Forrás: http://hamvasbela.org/szavak/logos.html

Kedves Olvasó! Idáig tartott volna az értekezés. Sajnos a mai világban már nem lehet elég óvatos az ember és mára már semmi sem az, mint aminek látszik. A szálak kezdenek végérvényesen összekuszálódni és a legtöbb dolog már önmaga legvégletesebb paródiájává vált. Az egészben az a legirónikusabb, hogy a “civilizált emberiség” úgy érzi, hogy még sosem adott annyi biztonságot a tudomány a számára, mint napjainkban. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz. Az emberek még sosem álltak ilyen közel ahhoz, hogy végérvényesen elveszítsék önmagukat. Sajnos Julius Evolát idő és hely hiányában nem hagytam szóhoz jutni, de azt hiszem a fentiek talán elégséges betekintést nyújtanak ebbe a témába. Mindenképpen jó hír, hogy még vannak olyan gondolkodóink, akiknek útmutatás gyanánt érdemes a kezébe csimpaszkodni. Talán egy ilyen csimpaszkodó lehet, többek között Hamvas Béla is. 

Egyébként kíváncsi lennék, hogy most itt a végére hányan maradhattunk a csónakban. Lehet, hogy már csak magam vagyok… :-O Mindenesetre szeretném, ha csak olyanok szólnának hozzá ehhez a kényes témakörhöz, akik valamilyen szinten maguk is jártasak benne. 

A könyvet pedig nagyon köszönöm G.J. nevű Olvasómnak!