2014.01.14. “Kényszermunkára ítélve…”
Gusztus huszadika… Elindultam, hogy Máriával találkozzam. A Balatonival. Pécset elhagyva igen sok rendőrautót láttam “fedezékekben” virítani. Az a cunci fényvisszaverő matrica tényleg nem kéne rájuk, mert a róka sem megy éjszaka láthatósági mellényben vadászni. Gusztus huszadika… Küldték őket. Kell a pénz az új traffipaxokra. Megértem őket, hiszen ők még a biztonságomra is vigyáznak. Szigetvár következik… Egyre több a rendőrautó és már a bokrok alá is betolattak. Azért ennyire nem lehettek csórók srácok! Ez már nem fair. Gusztus huszadika… Félútnyira vagyok a Magyar Tengertől… Hajnali négy óra van. Böhönye, kereszteződés. Már 14 éve vezetek, de még sosem álltam meg stop táblánál. Fogalmam sincs, hogy néz ki, de nem is érdekel. Feleségem szerint rá van írva hogy STOP és szögletes és rendkívül piros…
Szóval ott tartottam, hogy gusztus huszadika egy kereszteződéssel és egy nagy piros STOP táblával. Csak én vagyok az utakon… Innen már csak háromnegyed óra a Balaton. A kereszteződést elhagyva derrikes gumicsikorgásra leszek figyelmes, majd valami túlvilági és vakítóan kék fény önti el az autóm belsejét. Mi az istók!? – gondolom magamban és lehajtom a belső tükröt, majd gázt adok és a főútra érve gyorsítok. A kék fény csak nem akar szűnni és még egy oltári nagy giga stroboszkóp is bekapcsolódik. Már alig látok, de kitartóan nyomom a gázt. Nem tehetek meg többet, mint négy-ötszáz métert, amikor egy hangos és éles hang szúr bele a dobhártyámba. Néha a rend éber őrei hangjelzéssel nyomatékosítják a fényjelzéseiket. Bizony ám. De állítólag ez oda-vissza is működhet, mert van, amikor a hangjelzéseiket nyomatékosítják a fényjelzéseikkel. Miközben elkezdek lehúzódni az útról eszembe jut egy történet…
Éjszak volt és a “pécsin” kergettem a süllőket. Már csaknem 10 éve ennek. Még mielőtt elvette volna a halőr az engedélyemet… :-O De ez egy másik sztori. Akkoriban az autóm helyzetjelzőjébe egy kékes színű izzó került. Ez önmagában elég volt ahhoz, hogy a körzeti megbízott az éjszaka kellős közepén kék fénnyel vegyen üldözőbe. Azért mondom, hogy üldözőbe, mert elmulasztottam megállni neki, de én akkor tényleg úgy gondoltam, hogy már biztos ki volt szomjazva egy jó kis autós üldözésre és csak a kedvében szerettem volna járni. A hajsza sajnos nem tarthatott sokáig, mert a rendőrautó izmosabb volt, mint a Fiatom és egy orbitális előzés után sikeresen leszorítottak a padkára. A körzet megbízottja villámgyorsan ugrott ki a gépjárműjéből és kezével a pisztolytáskáját babrálva azt visította, hogy állítsam le a motort és azonnal szálljak ki, majd adjam át a papírjaimat. Személyi, jogsi, forgalmi, miegymás… A hosszas igazoltatás után rákérdeztem, hogy miért vettek üldözőbe, erre ő ordítva csak ennyit mondott: Hát mit lát maga az autója elején!!!??? Jöjjön ide és nézzen a fényszórójára!! Látja??!! Az ott egy kék fényű izzó! Ilyet csak mi használhatunk! Kék fényt magának tilos!! Érti?! Maga nem rendőr és ez nem egy rendőrautó! Hogy képzeli!? Azonnal kösse ki! Nem volt mit tennem. “Kicsavartam” az izzókat a helyükről és nekiláttam az erőteljes bólogatásnak… -És különben is…maga mit csinál itt az éjszaka kellős közepén? -Én kérem gumihalazok… :-O Vagyis csak gumihalaznék, ha hagynának.
De ez most igazából nem tartozik ide. Szóval ott tartottam, hogy gusztus húsz és ismét kék fény. Miközben végrehajtottam a lehúzódó mánővert, beugrott az egykori Kékfény c. műsor zenéjének a dallama és elkezdtem magamban dúdolni; Tu-tu-tu-túú-túúú-tu-tu tu, tu-tu-tu-túú-túúú-tú-tu-tu…, majd becsuktam a szemen, mert időközben a fények szinte elviselhetetlenné fokozódtak, úgyhogy úgy döntöttem, hogy felhúzom a napszemüvegem. A “manőver” után leállítottam a motort és már napszemüvegben vártam a rend éber őrének érkezését, aki egy halogén lámpával belevilágított a képembe. Akkor egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy merő mókából nyomok egy padló gázt, de asszony szerinte nem jó ilyen esetekben padló gázt nyomni, mert még azt hiszik, hogy én vagyok a Margitszigeti Ballonakabátos Rém, aki ezúttal kajakja társaságában megy fürdőzőket riogatni. Az igazoltatás annak rendje és módja szerint megtörtént, de fel lettem szólítva, hogy vegyem le a napszemüvegem. Levettem, de ők persze fenn hagyták a disco dance fényeit és nekem úgy tűnt, hogy még egy sor ráadás, grátisz stroboszkópot is felkapcsoltak a nyomatékosítás kedvéért. Biztosan úgy voltak vele, hogy ha már lúd, legyen kövér.
Biztos úr – indítottam félénk, elcsukló hangon – biztos maguknak is olyan mágneses a villogójuk, mint amilyet a Kojak hadnagy egy laza mozdulattal fel szokott dobni a rendőrautó tetejére, mert ha igen, akkor igazán levehetné a kedvemért és berakhatná a kesztyűtartóba. Sajnos kérdésemre nem jött értékelhető válasz, majd fel lettem világosítva afelől, hogy bizony-bizony azért lettem feltartóztatva, mert egy csúnya tényállás forgott fenn. Tényállás. Igen, így mondta. Én pedig elképzeltem a tényt, ahogy sziklaszilárdan áll, ráadásul két lábon és megkérdőjelezhetetlenül. És nem csak állt de, még forog is! Fenn! Azt hiszem ezen a ponton ismét beugrott a Kékfény zenéje és már alig tudtam megállni, hogy ne kezdjek el hangosan nevetni. “Ön elmulasztott a STOP táblánál megállni”- mondta a rend éber őre, én pedig merő őszinteségtől vezérelve felvilágosítottam arról, hogy még sosem álltam meg stop táblánál. Olaj volt a tűzre… Előkerült a jegyzőkönyv, vagy mi a túrónak mondják és a biztos úr visszaült az autójába, hogy kényelmes körülmények között töltse ki az űrlapot, amin a tényállás pontos leírása és a bírság, vagy büntetés, vagy mi a fityfene kiszabása pontos megállapításra került. A rendőr úr jó negyed óra múlva tért csak vissza és felvilágosított a büntetés nagyságáról (5000Ft)*, majd megköszönte a közreműködésemet és jó utat kívánt. Ez ám a pszichológiai hadviselés! Kicsit olyan, mint amikor a kereskedelmi kanális híradójában nyakon öntik a magyart híg fossal, hogy a végén feloldás gyanánt hírül adják, hogy a fővárosi állatkertben megszületett Bolyhoska a selyemmajom. Természetesen nem haragszom a rendőrökre, mert csak azt tették, amit gusztus huszadikán tenniük kellett a biztonságunk érdekében, hiszen hogy nézne ki ez a cudar világ, ha az éjszaka kellős közepén nem állnának meg az autósok a stop tábláknál? Belegondolni is rossz!
*állítólag méltányos büntetés, mert lehetett volna több is
Nos, az esetből elvi kérdést csináltam és elhatároztam, hogy állam bácsi egy árva petákot sem fog látni a büntetésemből, annak ellenére, hogy a bírság összege valóban csekély volt. Első utam a helyi munkaügyi központba vezetett, aminek a bejárata előtt megkértem egy járókelőt, hogy fotózzon le az ájrópúniós (horn gyula* után) lobogók árnyékában, de sajnos a hölgy, úgy komponálta meg a felvételt, hogy lehagyta az ájrópúniós százlókat…
* a kisbetűkhöz ragaszkodom…
Sajnos a folyosón sokan várakoztak már előttem, de nem olyan családból származom én, hogy ilyen piha dolgok eltántorítsanak a célomtól.
Az én hívószámom a 310-es volt…
F.L. személyében egy nagyon készséges és udvarias ügyintézőt ismerhettem meg, aki próbált arról meggyőzni, hogy jobban járnék, ha befizetném a smafu büntetésem, de én hajthatatlan maradtam. Közmunkára szeretnék menni – mondtam határozottan és átnyújtottam neki a biztos úr által írt helyszíni “okmányt”. Ha Hamvas Béla tolhatott talicskát, akkor talán nekem sem fog leesni a gyűrű az ujjamról… Legnagyobb meglepetésemre percek alatt végeztünk. A hivatalos papírokat visszapostázták a rendőrség számára, mondván a büntetés összegét nem vagyok hajlandó befizetni, mert közmunkával szeretném kiváltani. Zárójelben mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy a közmunkában való részvételhez be kell szerezni egy “foglalkoztathatósági szakvizsgálatról szóló igazolást“, aminek az összege a munkanélküliek számára 4000 Ft körül mozog. Tehát egy kisebb büntetést így már nem éri meg ledolgozni.
Pár hónap elteltével már kezeim között tudhattam a fent látható okmányt, aminek a birtokában megkezdhettem a helyi önkormányzatnál a közmunkában való aktív és bűnbánó részvételem. És most tessenek figyelni, ugyanis elég jól “fizetnek”. 5000Ft=6 óra. :-O
Közmunka program… Hajnali jelentkezés az önkormányzat brigádvezetőjénél, majd a szerszámok átvétele. Én mivel még újnak számítottam csak egy bozótvágó kést és egy vasvellát kaptam. Hurrá! Ezt nektek pénzbefizetést!
Gyülekező az alagsorban… Az új munkatársaim…
-Hát, te miért vagy itt? -Nem álltam meg egy kresz táblánál, ahol meg kellett volna állni. És te? -Én csak körtét szedtem. -És ez miért baj? -Azért mert rossz helyen szedtem… -Ja, már tértem…
A reggeli “megbeszélés” után kicsit még melegedtünk az alagsori gázkazán mellett, majd nekivágtunk a beütemezett bozótírtásnak…
Az új versenyzők nem nyúlhatnak a fűkaszához. Azt külön ki kell érdemelni. :-O A helyi arcokkal már rögtön az elején megtaláltam a közös nevezőt és a munkálatok már a közelgő választások fényében teltek. Hihetetlen, hogy a magyarok java része politikusok személyére asszociál, ha vasvillát, láncfűrész és bozótvágó kést fog a kezében. Szóval tényleg jól elbeszélgettünk…
Együtt a brigád. Útközben hangos felolvasását tartottam Julius Evola: Meglovagolni a Tigrist c. művéből, majd kisvártatva megvitattuk, hogy vajon a tudat határozza meg a létet, vagy éppen pontosan fordítva; a lét a tudatot. Én természetesen az előbbire voksoltam.
A nélkülözhetetlen segédeszközök…
Munka a jó levegőn… “Valami nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek…”
Izom, erő, jó levegő… Minden rosszban van valami jó és minden jóban van valami rossz.
Uzsonna…
Összességében véve jól éreztem magam a falumbeliek társaságában és egy percre sem bántam meg, hogy nem fizettem be a büntetést. Kiváló alkalom volt ez tapasztalatszerzésre és mindenkinek csak javasolni tudom, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, ha már egyszer adva van. Főleg most, hogy már úton vannak a legújabb traffipaxok, amelyek segítségével ismét nagyobb biztonságban tudhatjuk majd magunkat. Ne felejtsétek el, hogy mindez a mi érdekünkben történik. Tente baba, tente, a szemedet hunyd be…
Itt a vége, fuss el véle.
Tanulságos!:)
A kijelölőlap leadásának határideje és a keltezés dátumából fakadó anomália gondolom adminisztrációs hiba…. (vagy lehetőség megúszni az egészet??)
Üdv,
Jó szemed van! Biztos elírás! 🙂
Te egy állat vagy, Gábor! Nálam mindenképpen benne van a top3 írásodban!
Legközelebb válaszd légyszi az elzárást. Olyan szívesen olvasnánk erről is! 🙂
Üdv
Esküszöm, én is ezt akartam írni. 😀
Nekem is van egy hasonló történetem…
Motoroztam az úttesten nagy vidáman, egyszer csak a robogóm elakadt valamiben, kettétört a hátsó futómű. Elvesztettem az irányítást és becsapódtam egy szemben érkező kamion mögé. (Szerencsére nem elé) Egy AKNAFEDÉLEN akadt el a mopet. Körülbelül 8 cm-el az úttestből emelkedett ki. Hozzátenném, hogy a hátsó futómű, maga a robogó motorja. Ez azért fontos, mert komplett motorblokkcserére szorulna. Gondoltam ezt fizesse ki a közút. Felhívtam a szervet, aki azt javasolta, hogy tanú hiányában hívjam ki a rend éber őreit. Akik majd lehelyszínelik az esetet és fizet a közút. Kijöttek lehelyszínelték, beadtam a kárigényt jött a levél két hónap múlva, hogy nem fizetnek, mert az aknafedél az önkormányzat birtokában van. Egyébként is hívjak “szakértőt” a saját költségemen aki majd bebizonyítja, hogy ez miatt törött el a robogó futóműve. Sebaj, beadtam az igényemet az önkormányzatra. Ugyan ez a szöveg… Megkérdeztem, hogy milyen szakértőt hívjak. Válasz: azt mi nem tudjuk. Kérjem ki a rendőrségről az iratokat. Jó. Kikértem. Kiadták. Benne: “Relatív gyorshajtást állapítottak meg. Azaz az útviszonyok tekintetében nem megfelelően választottam meg a sebességet.” Kb 40-el mentem… Újabb levél a hivatalba. Majd a válasz: “Mivel nem az útviszonyoknak megfelelően választottam meg a sebességemet, így mindenféle kárigényem semmisnek tekintendő. Mint azt a rendőrségi jegyzőkönyv is bizonyítja.” írta a jegyző.
Még egy apróság van. Balesetveszély okozása miatt 30000Ft bírságban részesít a rendőrség.
Ezek után még annyiba sem nézem ezeket a …. (moderálva), hogy leköpködjem őket. Gratulálok a a kisemberek szopat***hoz.
Egyébként kösz a cikket. Nekem sincs eszemben kifizetni. De legalább már tudom, hogy kell igényelni a közmunkát.
Csiki-csuki? 22-es csapdája?
Ne közlekedj! Maradj otthon és nézd a TV-t. Hisz ott eléd tárul a világ. Rendőröknek sok a munkája, megoldották, hogy ilyen esethez (talán máshoz is ahova nem muszáj) eggyel kevesebb ember fogja őket hívni. Egyébként ha lett volna szemtanúd, (+szakértő), akkor meg fizetnek? De legalábbis a bírság elmarad.
Kurva jót röhögtem! Hatalmas!
Az trollkodásnak számít, hogy egyszer megölheted a családod, ha nem állsz meg a stoptáblánál? Az állítólag már nem olyan vicces.
Körül szoktam tekinteni előtte. Azért jó érzés, hogy vigyáznak ránk… 🙂
Egyébként én cseppet sem tartom ezt a bejegyzést mulatságosnak, mint ahogy ezt egyesek teszik! El is határolódok tőlük! :-O
Engem is lestek már le este tízkor Dombóváron Bp. felé a T-elágazásnál stop tábla miatt. Sőt balra kanyarodás miatt, záróvonal miatt is büntettek már. Mindannyiszor lestek rám (ránk). Ettől még úgy gondolom, hogy a STOP táblák nagy része indokolt. Ezek nem kint felejtett negyvenes táblák. Azt, hogy mennyire indokoltak, valószínű csak akkor tudnánk meg, ha leszerelnék őket. Ugyanez a helyzet a gyorshajtással is. Mindenki gyorshajt. Mindenki úgy teszi ezt, hogy biztonságosnak ítéli meg az adott szituációban, de közben azért ott van a hátsó gondolatban a bírság veszélye. Mi lenne, ha nem lenne ott a tudatban, hogy akár ezért bírságolhatnak is?
Lopni bűn, büntetik. Ezért van az, hogy nem lop az emberek nagy része. Ugyanez a stop tábla is, meg a sebességkorlátozás, meg az ittas vezetésnél a nulla tolerancia.
Amúgy, ha az autós üldözés része igaz, akkor 5000-ért szinte ingyen volt ez a sztori 🙂
A poszt a második fele, a beépülés viszont zseniális. Kellenek az ilyenek.
Nem volt autós üldözés. Az egy korábbi eset volt. Ott még büntetés sem volt. Csak üvöltözés. 🙂
Valszeg nem teli gázzal hajtott át Atyafi a kereszteződésen, csak nem állt meg teljesen a stop tábla vonalában. Ami a körülményeket figyelembe véve annyira szabálysértés, mint hajnalban az utcára pisálni, amikor minden zárva. Tényleg, ha az utcán behugyzok a gyatyóba, és kicsorog a szárán, akkor is közszemérmet sértek? Vagy csak akkor, ha elő is veszem a brét? Rend éber őrei….
Kb. 2 km/h-val kanyarodtam jobbra. 🙂
Sosem voltam a fejetlen autózás híve és imádok lassan hajtani. Nincs ezzel semmi gond. Tették a dolgukat és tettem a dolgomat.
Egyébként a tettenérés után még háromszor tapadtak rám más járőrök és a Balatonnál összefüggő menetoszlopokat alkottak a rendőrautók. Kíváncsi lennék, mennyit szedtek össze gusztus huszadikán. Szerintem horribilis összegeket.
Sok éve Sümegen én sem álltam meg a stop táblánál. Kellemes 40-nel hajtottam tovább. Ez egy igen kivételes eset volt, erősen ittas állapotban voltam, már csak ezért is. A város előtt hófúvások voltak, a feleségem nem mert áthajtani rajtuk, ezért ideiglenesen átvettem a volánt, aztán ott maradtam. Sümeg szélén szirénázó rendőrautó állított meg. Valami hülye ötlettől vezérelve (szabályosan álltam meg) kipattantam az autóból és aggódva kérdeztem a zsarukat, mi a baj. Ők szigorúan elmondták, hogy nem álltam meg a stop táblánál. Erre én megráztam egyikük kezét, és hálásan közöltem velük, hogy jaj de örülök, amiért csak őtőlük tudom, inkább kifizetem a büntit, mintsem egy teherautó jött volna belém (autóban egész család). Benéztek az ablakon, látták a gyerekülésbe szabályosan bekötött 1 éves gyereket édesdeden aludni, megkérdezték honnan hova, majd felhívták a figyelmemet a szabályos közlekedésre és hasztalaviszta bébi! Megvártam míg elmennek, csak akkor kezdtem el remegni idegességemben, és gyorsan visszaadtam a kormányt a páromnak. Apámtól jöttünk, és hát egy zalai falu egész éves termését kellett végigkostólnom borból és pálinkából, meg sört ráadásnak. Ha megszondáznak, onnan bilincsben visznek el. Eccer meg Kecskeméten üldözött a rendőr, nem álltam meg sőt, leszorítottam, mikor előzni akart (annyi volt a bűnöm, hogy telefonáltam vezetés közben és LASSAN mentem). Csak aztán vettem észre, hogy a civil autóban egy egyenruhás ül trafival a hátuljában. Mikor megálltam, szépen kimagyaráztam magam, dühöngöt, de nem tudot tenni semmit. Egyedül volt, és semmi bizonyítéka. Figyelmeztetés, és ment tovább. A feleségem mellettem nem hitte el, hogy ezt is megúsztam. Tanulságnak jó volt.
Már bánom, hogy a tavalyi kellemes 30ezres gyorshajtásomat (nincs megúszás, automatikus rendszer, közigazgatási bírság) kifizettem, és nem dolgoztam le közmunkában. Már tudom hogy kell, köszi!
Azért qvik történeténél mindenképpen véssük az égre (legalább oda), hogy azért ezek a tettek nem helyénvalók. Mindenkori KRESZ ide vagy oda.
Evvel egyetértek kérem, és jelentem alássan azóta nagyon megjavultam, már az udvaron sem autózok ittasan, és nem versenyzekk rendőrökkel és nem telefonálok vezetés közben főleg, ha rendőröket szállítok. Szóval rendszer- és jogszabálykövető állampolgár lettem. 😀
El6árolódom! Én többet nem fizetek be bírságot. Úgy kell felfogni a melót, mint egy osztálykirándulást. De legközelebb lehet, hogy leülöm.
Nekem különben halvány dunsztom se volt, hogy ezt is lehet. Mármint ledolgozni. Pedig volt egy olyan időszak, amikor havi szinten volt egy-egy csekk; nem vagyok dúvad, még csak gyorsan sem hajtok (általában), de mindig belefutottam valamibe. Megjegyzem, mind több volt, mint ötezer forint, nem is értem, igazán vaLYszívű rendőr lehetett a tied.
Viszont a parkolási bírságot nem lehet megúszni, sem ledolgozni. Saját káromon jöttem rá, tavaly év vége felé közel hetvenezret vontak le a bankszámlámról a behajtók, ez volt négy év termése, amit nem voltam hajlandó befizetni. KÖZterületen állok, egy zs…. cég aberrált alkalmazottja négy általánossal pedig csekket rak ezért a kocsimra? Anyátok hogy van?
És mégis, nálunk ezt is meg lehet tenni. Nem szaroztak, levonták, úgyhogy ezt nem lehet megúszni.
Szerintem lehet. Kérdezz rá!
Te ugyanaz a bagoly vagy aki kikelt itt magából anno, mert a siklóernyős fel mer menni tilosban a Szársomlyóra a vezetővel amúgy járható ösvényen? Aki részegen áthajtott a stopptáblán és akadályozta a Mindenkit mert telefonálni támadt kedve?
Azóta akkor tényleg nagyon megjavultál, ha már természetvédő őrt állítanál minden bokor mellé, hogy bírságolja a természetjárót!
Ellenpélda.
Folyamatos beszédű nagybátyám ült mellettem, család hátul. Éppen kikanyarodtam a fonyódi Lidl elől, ahol stoptábla állja az utad. Tudom, mert számtalanszor láttam… Ennek ellenére elnéztem balra, ahonnét nem jött senki, és kifordultam. Egyenesbe szedet mit látok? Rendőrautó halad velem szembe, majd a visszapillantóból látom, megfordul, és kinyomja a kék fényt.
Befordulva a főútra, azonnal megálltam az út szélén, és mire a rend őrei oda értek, már feltartott kézzel álltam az autó mellett. Két egészen fiatal rendőr szállt ki, akiknek egy jónapot után átnyújtottam az irataimat, és mondtam, hogy tudom, miért állítottak meg. Áttekintették a papírokat, majd nyomatékosan megkértek, hogy mivel fonyódi vagyok, emlékezetből tudhatnám, hogy itt stoptábla van, legközelebb mindenképpen álljak meg… Nagybátyámat megértem elrejteni, mert folyamatosan szavalt kifelé, hogy ha a biztos urak sokáig tökölnek, lekési a vonatot (valóban oda igyekezett). A fiúk jó fejek voltak, mosolyogva váltunk el! Ilyen is van!
u.i: nem is kell ide hal, hogy jól szórakozzunk… 🙂
🙂