2014.02.22.
Egy iráni -horribile dictu- dráma a szúfi létszemlélet és szimbolizmus tükrében.
In 1998, Majidi directed the film Children of Heaven, which was nominated to receive the Academy Award for Best Foreign Language Film. Though it lost to the Italian film Life Is Beautiful by Roberto Benigni, Children of Heaven is the first Iranian film to have been nominated by the Academy.
Majidi has directed several other feature films since Children of Heaven: The Color of Paradise in 2000, Baran in 2001, and The Willow Tree in 2005 (alternate English title One Life More). He also recently directed a feature-length documentary titled Barefoot to Herat which chronicles life in refugee camps and the city of Herat during and after the anti-Taliban offensive of 2001.
Majidi pulled out of a Danish film festival in protest against the publication in Denmark of cartoons satirizing the Prophet Muhammad. Majidi stated that he was withdrawing “to protest against insulting any religious belief or icon”.[3] Majidi writes, “I believe in God and live with my beliefs in every single moment of my life. I would like to protest against insulting any religious belief and icon. For this reason, I would like to announce my withdrawal from your festival.”
„Ki állítja, hogy a kopár kert nem szép?”
http://www.filmsufi.com/2008/07/color-of-paradise-majid-majidi-1999.html
atyafipeca.hu 
Ezt majd megnézem, nem volt még időm. Viszont ajánlom figyelmedbe ezt: http://www.youtube.com/watch?v=4cqRvDX_S2k
Köszi, majd megnézem.
Az általam javasolt film nagyon egyszerű és rendkívül “tiszta” is egyben. Jó lenne több keleti és még több európai filmet látni a mozikban. Mintha a világ csak az euroatlanti szemétből állna… Siralmas a felhozatal. Ugyanazon szar, ugyanazon kaptafán. Tulajdonképpen a világ háromnegyed része el van hallgatva.
Helló:)
Az utóbbi 1-2 évben találtam német nyelven skandináv filmeket, melyek mindig tartogattak valami sajátos, egyéni “bájt”. Nincsenek kapkodó kamerák, másodpercenként schnittek, minden nyugodt és valóságos. A színészek olyan természetesen viselkednek, ami ritkaságszámba megy. Jó sztorik, gyönyörú képek, a kaptafa hiánycikk. Ennek hatására elkezdtem keresni magyar felirattal(a szinkronok számomra haszálhatatlanok) e tájékról származó filmeket, s szinte kivétel nélkül értékeket találtam. A bûnügyi filmjeik számomra egyedülállóak. Nagyjából ugyanez mondható el a franciákról, spanyolokról és régebbi angol filmekrôl. Amerikai filmet, sorozatot már alig nézek, sajnos magyart se igen. Azoknak az emlékeibôl élek:) Van pár különleges ázsiai filmem is, de azok közt ritkábban találom meg melyek lekötnek.
rapa
Ezzel jómagam is így vagyok. A kilencvenes évek eleje óta nem láttam jó magyar filmet. Egyetlen egy amerikai film előtt hajlok meg, az pedig az Apokalipszis most. Az nem cunci. Persze szinte már senki sem érti.
Keress rá a Ran c. filmre. A Lear király japán feldolgozása. Az se kutya.