2014.03.24. Ludak, disznók, miegymás…
A minap egy autó hátulján a következő feliratot láttam díszelegni, melynek egy Nagy Magyarország matrica adott otthont. A szöveg imigyen hangzott: “Azé lesz a Kárpát-medence, aki teleszüli azt.” Nos, megbocsásson már a nagyérdemű, de nekem a “tele szülésről” bizarr és groteszk asszociációim támadnak, melyeket most tényleg nem szeretnék részletezni, már csak azért sem, mert vacsoraidő van, mindenesetre igen jó ízlésre utal az efféle kifinomult retorika. Egyébként a Nagy Magyarország matricával önmagában, mint jelképpel az égvilágon semmiféle bajom nincs, de az effajta idiotizmus mellett egyszerűen nem tudok szó nélkül elmenni. Talán ez a “sok lúd disznót győz” mondásunkra utalhat, azonban a sok lúd nem hinném, hogy bármiféle minőséget képviselhetne. Természetesen az is előfordulhat, hogy a szlogen megálmodója kizárólag a mennyiségben hisz. Lelke rajta. Én viszont nem.
“A magyarság fogyatkozásának megállítását, a sokasodás mindenek feletti életgyakorlattá tételét nevezte a nemzet legfontosabb feladatának Hegedűs Loránt Duna-melléki református püspök, A néppel a nemzetért szellemi mozgalom csütörtöki budapesti rendezvényén.”
“Romániában a nacionalizmus és az abortusztilalom sajátos módon fonódott össze: a Kárpát-medence azé, aki teleszüli azt -vélte Ceausescu”
Érdemes nyitott szemmel járni, mert a mennyiség uralma mindenhol tetten érhető.
Ritka szép gyűjteménye a nagymagyarországos matricáknak. HeJ!! ..és vannak okosok akik fel is tudják azt ragasztani. Találkoztam már hasonlóan nevetséges megoldásokkal. Ilyenkor mindig az általános iskolai földrajz és történelem jut eszembe. Észak dél ellen, esetleg tökrözött Magyarország.
Tegnap 4-5 suhanc aláírást gyűjtött a “népnemzetiárpádsávos” pártnak. Hát bakancsban és kapucsnis pólóban nem tűntek túl bizalomgerjesztőnek….Ma ha ott lennének , adnék nekik egy matricát és megkérném ragasszák fel nekem. Kíváncsi lennék mi sülne ki belőle….