Homo Stupidus Subpersonalis

Néhány Olvasóm biztosan emlékszik még arra a bejegyzésre, aminek a tartalmát Julius Evolától “loptam” és aminek az volt a címe, hogy a Sí pszichoanalízise. A Múló ember típusa c. könyvecske megjelenése óta nem telt el több, mint néhány évtized, mégis ezen rövidke intervallum belül az ember oly mértékben haladta meg önmagát negatív irányban, mint soha azelőtt. Evola akkoriban a síelésben rejlő negatív tendenciákat boncolgatta -szembe állítva azokat a hegymászásban rejlő pozitívumokkal- de az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy az ember önmagát messze-messze alul tudja még múlni; ejtőernyőzés, bázisugrás, wingsuit flying, bungee jumping. Természetesen véletlenül sem szeretném azt állítani, hogy mindezen tevékenységek önmagukban véve károsak lennének, de úgy vélem, hogy az Evola által leírt felettébb érdekes észrevételek ezen sportokon belül még inkább relevánsak lehetnek. A Homo Stupidus Subpersonalis már itt van az előszobában és kamerával a fején, a saját fekáliájában hemperegve adja a világ tudtára eljövetelét. Ezek a negatív figurák a lájkok, a tudatmódosító szerek és a mindent szabad zászlaja alatt vetik magukat (le) a mélybe, mert abba a téves képzetbe ringatták magukat, hogy; valaminek az urai, vagy legalábbis; hogy valamit uralnak. Ezzel szemben az igazság az; hogy ők az uraltak. Mert uralni és uraltnak lenni merőben különböző, mondhatni homlokegyenest ellentétes dolog. A húsba fűzött hevederek is egyfajta bizarr analógiában állnak a mozgatottsággal, az uraltsággal. Ez bizony a szenvedő igeragozások kora.

Leverted a bilincseidet és ezzel elvesztetted a támasztékaidat. És ez nem minden, mert még a függönyök összezáródása előtt egy marionett bábút csináltál önmagadból. Az emberfeletti ember képe kútba esett, hogy átadja helyét az emberalatti embernek. Nagy lehetőségek előtt álltál, de te ennek dacára, merő unalomból kimentél a jégre, hogy csúszkálj egyet. Hát elcsúsztál.