20104.04.21. Kicsit másképp, mint ahogy az KÖZtudott…
“Az, amit ma “reneszánsznak” hívnak, mint már máshol megmutattuk, valójában nem újjászületés, hanem nagyon is sok minden halála volt; a görög-római civilizációhoz való visszatérés ürügyén, a “reneszánsz” annak csak legkülső felszínét vette át, mivel csak ezt a részt lehetett világosan fellelni az írott szövegekben; e tökéletlen restauráció teljesen felületi és mondvacsinált volt, mert csak olyan formák újratalálását jelentett, amelyekből az igazi élet már századokkal előbb kiröppent…”
Ami a középkor tradicionális tudományát illeti, néhány ez idő tájt történt végmegnyilvánulásuk után, legalább olyan tökéletesen eltűntek, mint azoké a távoli civilizációké, amelyeket nagyon régi kataklizmák söpörtek el; csakhogy ezúttal semmi sem lépett a helyükbe. Ezután már csak a “profán filozófia” és a “profán tudomány” létezik, mondhatni az igazi intellektualitás tagadása, a tudás legalacsonyabb szintre korlátozása, a semmiféle princípiumhoz nem kapcsolódó puszta tények empirikus és analitikus tanulmányozása, szétszóródása a lényegtelen részletek maghatározatlan sokaságában, a szakadatlanul egymást megdöntő alaptalan és azokra a gyakorlati alkalmazásokra vezető fragmentális hipotézisek felhalmozása, amelyek a modern civilizáció egyetlen tényleges felsőbbrendűségét alkotják, ami azonban megfojtva minden más jellegű és irányú vizsgálódást, olyan merőben materiális jelleget ad ennek a civilizációnak, amely valóságos szörnyeteggé teszi azt.
Egészen rendkívüli az a gyorsaság, ahogy a középkori civilizáció tökéletesen feledésbe ment; már a XVII. század emberének sincs a leghalványabb fogalma sem, és még a fennmaradt műemlékek sem juttatnak eszébe semmit, arról, hogy milyen is volt a középkor intellektuálisan, vagy akár csak esztétikailag: elegendő bizonyíték ez arra, hogy az általános mentalitás időközben milyen messzemenőkig megváltozott. Nincs szándékunkban itt mélyreható vizsgálat alá venni azokat a minden bizonnyal nagyon összetett tényezőket, amelyek közreműködtek ennek a rendkívüli gyorsaságú változásnak a kivitelezésében, amelyről lehetetlen feltételezni, hogy pusztán magától, mindenféle olyan irányító akarat beavatkozása nélkül ment végbe, amely igazi természetének enyhén szólva rejtélyesnek kellett maradnia; nagyon furcsa körülmények vannak az üggyel összefüggésben, mint például egy adott pillanatban -új felfedezések álarcában azoknak a tényeknek a nyilvánosságra hozatala, amelyek valójában mindig is ismertek voltak, csak éppen ez idáig nyilvánosság előtt nem hangoztatták őket, mivel jól tudták, hogy ennek veszélyei nagyobbak lennének, mint előnyei.
Megintcsak nagyon valószínűtlen, hogy az a hazugság, amely a középkorból, a műveletlenség és a barbárság korának állítva be azt, “sötét középkort” csinált, véletlenül lett kitalálva és elterjesztve, és hogy a modern “történelemtudomány” által igen kedvelt durva történelemhamisítás ne valamiféle előre kijelölt terv része lenne: de ne merüljünk jobban bele a részletekbe, mivel bármilyen módon játszódtak is le e folyamatok, minket pillanatnyilag főként következményeik érdekelnek.
Különösen becsben tartott egy szót a “reneszánsz”, amely mintegy előre összegezte a modern civilizáció egész programját: e szó a “humanizmus”. Ez tulajdonképpen arra törekedett, hogy pusztán emberi lépékre alacsonyítson le mindent, hogy minden magasabb rendű princípiumot likvidáljon, és hogy szimbolikusan szólva a föld meghódítása ürügyén elforduljon az égtől; a görögök, akiknek állítólag példáját akarta követni, még legnagyobb intellektuális dekadenciájuk idején sem mentek soha ilyen messzire ebbe az irányba, és náluk haszonelvi megfontolások soha nem kerültek fő helyre, nem úgy, mint a modern korban, amelyben rögtön ez történt.
A humanizmus volt az első formája is, ami aztán a mai világiság lett; annak a humanista vágynak köszönhető, hogy minden emberi szintre alacsonyodjon le, mintha csak az ember lenne a csúcsa mindennek.*** A modern civilizáció lépésről-lépésre haladt lefelé, amíg oda jutott, hogy az emberben lévő legalacsonyabb rendű elemek szintjére süllyedt, alig valamivel többet, mint az emberi természet puszta anyagi vonatkozású szükségleteinek kielégítését tűzte ki célul, azt a “célt”, amely -mivel, ha esetleg elérik, rögtön újrateremti magát egy következő szinten- mindenképpen illúzórikus, sőt értelmetlen…”
*** Isten ugyanilyen formán lett degradálva, leemelve az ember szintjére, mert csak az antropomorf istent lehet kiiktatni. Meghalt az Isten és mi öltük meg.” (Saját megjegyzés)
(Messze túl a renaissance-on, a modernitást elhagyván, a posztmodern felé vezető úton…)
“Valahogy így fest nagy vonalakban és csak a legfontosabbakra figyelve a modern világ, meg nem hamisított értelmezése; de engedtessék meg a leghatározottabban kijelentenünk, hogy ez az értelmezés semmilyen értelemben sem szolgálhat ennek mentségére. Egy végzetes betegség természetesen betegség; és még, ha jól is végződik a rossz, mindez nem változtat rossz rossz voltán. Részleges rendetlenségeknek okvetlenül létezniük kell, mivel a totális rend szükségszerű elemei, ugyanekkor egy rend nélküli időszak önmagában -bizonyos természeti törvények következményeként- a deviációk és tévelygések sorozataként jelentkező szörnyűséghez, egy olyan kataklizmához hasonlatos, amely bár az események normális menetéből következik, önmagában szemlélve anomália és felfordulás. A modern civilizációnak tehát szükségképpen van létjogosultsága, akárcsak minden másnak, és ha valóban ez képviseli a jelenlegi világciklus végállomását, elmondható, hogy ez az, aminek létre kellett jönnie, és ami létre is jött a számára kijelölt térben és időben, de amit felettébb érdemes az Evangéliumok oly gyakran félremagyarázott szavai szerint megítélni: “Szükség, hogy botránkozások essenek, de jaj annak az embernek, aki által a botránkozások esnek.” (René Guénon: A modern világ válsága)
Biztosan észrevette a Kedves Olvasó, hogy a blog fejléce megváltozott. Az új “dizájnt” egy “lelkes barátomnak” köszönhetem, aki megpróbálta vizuális formában megjeleníteni azt az involutív folyamatot, amit a mai “köztudat” progresszióként (fejlődésként) tart számon és amely valóban létezik is, csak éppen annak diametrális ellentéteként. Így lesz az ókorból felvilágosult kor és így hull a modern világ az elsötétedés kútjába. Én a magam részéről úgy fogalmaznék, hogy inkább valamiféle ócska paródia korszakát éljük, ahol már minden érték a feje tetejére állt. Ami maradt az egyfajta bizar parodisztikus katyvasz, amiben idővel az ember is fel fog oldódni, hogy teret adjon a poszthumanizmusnak, a posztmodernnek, a posztembernek. Ez egy olyan világ, amelyben Isten halott és amelyben az ember lerázta bilincseit, melyek inkább voltak támasztékai, mintsem béklyói; nem csoda, hogy ezek után felütötte fejét az elhagyatottság; az egzisztencialista szorongás és nyomorúság, mint magasztos és szentimentális életérzés kinyilvánítása. Sajnos tér és idő hiányában most nem boncolgathatunk olyan “magasztos” irányzatokat, mint a pragmatizmus, pozitivizmus, agnoszticizmus, modern experimentalizmus, empiricizmus, naturalizmus, racionalizmus, evolucionizmus, de talán idővel sort keríthetünk rájuk. Végezetül egy link, ami még idevág. Remek írás Buji Ferenc tollából: Posztmodern
A 3400 esztendős Nefertiti viszont a régi. Hitlerre is ugyanilyen hűvös nyugalommal nézhetett. Kővé dermedt vonalai, mozdulatlansága, felsőbbrendűsége, rezdületlen szépsége Örökkévaló. Némán hallgat, mint ahogy hallgatnak a piramisok is. Vajon mi “járhat a fejében” ennyi fotós láttán? Talán ez; “Szabad vagy, de mire vagy szabad?” (link itt)
atyafipeca.hu 
A nyirkai hanyi jóslatokról hallottál már? Keress rá a neten, érdekes dolgokat jövendölt a hét utolsó Táltos….A múlt és a jövő sokszor semmiben nem különbözik, az emberiség rendre elköveti ugyanazokat a hibákat.
“A múlt és a jövő sokszor semmiben nem különbözik, az emberiség rendre elköveti ugyanazokat a hibákat.”
Amiről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy történelem, az csupán történetírás. Amiről Te beszélsz az a lózung pozitivizmus sodorvonala, amivel nem tudok egyetérteni.
Ezek szerint senki nem tudhatja, hogy a múlt milyen volt, mert aki leírta, lerajzolta, belevéste, fába, kőbe, fémbe, az mind “csak” saját szemszögű történetíró volt. Így nézve a múltat bármit mondhatsz róla, az csak fikció 😉 Az emberiség sajátja, hogy mindig, mindent meg akar magyarázni, az akkor élő emberek közé kellene visszahelyezni önmagunkat, hogy tényszerűen lássuk az akkori világot. Viszont nagyon nem mindegy, hogy az Uralkodó vagy szolga Népség helyébe lépünk :))
erre szokták mondani, hogy a történelmet [értsd történetírást] a győztesek írták… így ilyen szemüveggel is kell nézni…
Nem elég, hogy írott, de még a győztesek is írták!! 🙂
Egyfelől igaz. Az “aranykor” emberének is két szeme, négy végtagja volt, valószínűleg agyi térfogata sem különbözött a mai emberétől. Ezzel azonban körülbelül ki is merült a hasonlóság. Az akkori ember lelkileg integrált, szellemileg autonóm lény volt. Az igazságért nem kellet a könyvtárba, szomszédba, vagy a jósdába mennie. Elég volt önmagába tekintenie, ura volt életének.
A mai ember a dicső elődök torz karikatúrája. “Jó szándéka” mellé teljes szellemi impotencia társul. Nem sok mindent vét el csak a legfontosabbat: ott keresi a változatlant, ahol az elvileg sem lehetséges, a folyton változó másban, a külsőségben, a kollektív tudatemelkedésben, a boldog jövőt ígérő jóslatokban.
Én olvastam a nyírkai jóslatot. Engem kicsit a Kádár rendszer kincstári optimizmusára emlékeztet: most egy kicsit sz@r, de azután eljön végre az Aranykor, pontosabban elhozzák nekünk!
Sok mindenre alkalmasak a jóslatok. visszaadhatják a nemzeti önbecsülés érzését, fájdalomcsillapító lelki kenyőcsként szolgálhat, egy dologra azonban biztosan nem alkalmas: visszaadni elveszett istenfiúi méltóságomat, szellemi autonómiámat. Ide ugyanis egyéni út vezet, rajtam kívül senki nem járhatja be, még akkor sem, ha ezt egy javasasszony már többször megjósolta 🙂
Milyen fura! Anno, az iskolában a reneszánsz volt az egyik kor? dolog?, amitől kirázott a hideg… Persze lehet, inkább a közönségessége taszított. Ahogyan ma a fingszájszagú, romkocsmázó “művelt europérek” kultúrája.
Én nap, mint nap rácsodálkozom arra, hogy ezt a jelenkori komédiát milyen nevetséges és könnyen lerántható lepel fedi. Tényleg valami elementáris együgyűség kell hozzá, hogy az ember ne vegye észre korunk árulkodóm jeleit, melyek egyaránt jelen vannak a KÖZoktatásban, a KÖZéletben, a KÖZtudatban, a moziban, a kiállító termekben, a hentesnél, a postán, a televízióban, egy temetésen, vagy éppen egy esküvőn.
A mai kor cunci, befogadó, elfogadó, előítéletmentes, az egyenlőség bajnoka, mégis egész korok, korszakok felett tör pálcát és a tudás kizárólagos bajnokának hirdeti magát. Mi ez ha nem kirekesztés és előítéletesség?
Nagyon megéri mindent a mennyiség és a minőség relációjában szemlélni, mert igen szembetűnő általuk a “valóság”.
“Mert ahogy az ember a szellemet elveszítve a lelket tartotta meg, amelynek még voltak bizonyos szellemi tulajdonságai, majd csak a testet tartotta meg, amelynek vannak még bizonyos lelki tulajdonságai, lassan eljut a semmihez, aminek lesznek még bizonyos testi tulajdonságai.”
“Más síkon azt is szem előtt kell tartani az alábbiak helyes megértéséhez, hogy az időtől elidegeníthetetlen minőségi meghatározottság tényéből kifolyólag, a megnyilvánulás fokozódó mennyiségi túlsúlya – egy fokozódó „materializáció” – révén a világciklusban megnyilvánuló ember és a teljes kozmikus környezet (aminek természetesen része a társadalmi–politikai miliő is) folyamatos, involutív változásnak van alávetve. Magyarán a világ (és természetesen az ember) a jelen korban messzemenőkig más, mint akár évtizedekkel, évszázadokkal, netalán évezredekkel ezelőtt, s ez a másság elsősorban egy általános degenerálódással hozható összefüggésbe. Ennek tudatában könnyen megítélhetővé válik azoknak a különböző, úgynevezett „történelemfilozófiai” felvetéseknek az értéke és érvénye, amelyek szerint „a történelem ismétli önmagát”, vagy amelyek kizárólag a maguk korának feltételeiből kiindulva próbálnak megérteni régebbi vagy jövendőbeli korszakokat.”
Hadd rakjak be ide három linket. Mindhárom írást egy-egy Olvasó(m) küldte.
Annak ellenére, hogy teljesen különböző dolgokról van bennük szó, mindegyikük magában hordozza a modern-kori idiotizmus szuperlatívuszait. A cunci csak úgy virít bennük! 🙂
http://www.bama.hu/baranya/kozelet/nem-is-egy-hanem-ket-vontatokoteles-vizisipalya-epulhet-549328
————————————————————–
http://impressmagazin.hu/12-oras-versmaraton-a-kolteszet-napjan/
—————————————————–
http://www.bama.hu/baranya/kultura/leonardo-da-vinci-hatalmas-lova-beveszi-a-pecsi-foteret-540934
Na, ebben legalább maxi egyetértünk. Versmaraton vazze! Miafax lehet? Főleg az értelme. Szerintem ez merő önimádat legalsó fokon, gittrágás, tyúkbélrángatás…
A versmaraton ugyanaz, mint a sült krumpli tripla(!) adag ketchuppal. (sőt, talán ötszörös adaggal még finomabb lenne :-))
Valaki mondja már meg, hogy egy naív realista, modern ember miként él át, mondjuk egy Bach zeneművet? Egyáltalán képes még legalább meddő esztétizálásra? Mit érez, ha belép egy gótikus katedrálisba? (nem lép be, de ha mégis…) Hú, de k…a hideg van itt. Miért imitálják még a műélvezetet? Senki sem szólná meg őket, ha a tradícionális(nak látszó) értékek látszata már hiányozna az életükből…
Ehhez kapcsolódik még: Hány könyvet olvas a magyar polgár évente?
Erre csak egy válasz adható? Melyik a több? Egy Julius Evola, vagy ötven Rejtő Jenő?
És megint hova lyukadunk ki? A mennyiség uralmához és az idők jeleihez. Sok könyv=művelt. Nagyon sok könyv=Nagyon művelt.
De!
“Régen az uralkodók nem tudtak írni és nem tudtak olvasni, mert megvetették mindkettő tudományát”. Ebben minden benne van, amit a “nagyon régiekről” tudni érdemes. Az sem titok, hogy az olvasás és a penna nem való mindenkinek. A szavazás meg legfőképpen nem, mint ahogy nem való vadászpuska sem annak a kezébe, aki nem tud bánni vele. Felolvasni mindenki(?) tud, bár már az sem megy manapság szótagolás mentesen. Az olvasás és az OLVASÁS közé nem lehet egyenlőségjelet tenni.
Tegnap este olyan szépet olvastam, hogy muszáj neki egy újabb bejegyzést kanyarintanom. 🙂 Nem Rejtő! 🙂
A reneszánsz jelentőségét akkor mérhetjük fel igazán, ha nem az emberiség, hanem az (eredeti) Ember szempontjából vizsgáljuk. Ahhoz azonban meg kell tanulnunk értő módon olvasni. Nem szavakat, mondatokat, hanem egyetemes szimbólumokat. Azok a deformációk, amelyek a reneszánszban – kétségtelenül vonzó köntösben – felszínre kerültek, a későbbi földrengésszerű változásokban (forradalmak, technikai robbanások) rendre újrajátszódtak. Sőt azóta csak ezeket a formulákat képes az emberiség felmutatni. Miről van tehát szó?
Az élet klasszikus referenciapontjai átfordultak önnön ellentétükbe.
1. A mozdulatlan mozogni kezdett (a Föld nem a mozdulatlan léten túli tengely reprezentánsa, hanem egy keringő objektum (!) a Nap körül.)
2. A mozgó leállt. (létezés egyetemes folyamatai helyett, annak állapotai lettek fontosak. Emberi testet ábrázolunk három dimenzióban, boncolunk, katalógusokba rendezzük a növényi és állati fajokat.)* *Az állapot, mint tulajdonság egyébként nem a dolgok “olyanságának” a jellemzője, hanem az egyetemesről lemetszett részleges nézőpont eredménye.
3. Ami lent meg volt béklyózva, felszabadult (önveszélyes alacsony tudattartalmak, szalonképessé tétele. Előbb carpe diem, majd romboljuk le a Bastille-t, kissé később: “Szabadítsuk ki Táncsics Mihály!”)
4. A minősége okán felül lévő alávetetté vált (Az igazságtalanság legfőbb oka a királyok zsarnoksága, tehát “Akasszátok fel a királyokat!”, vagy guillotine alá XVI. Lajossal, majd kivégző osztag elé a Romanovokkal, vagy legalábbis börtönbe Mindszenty bíborossal!)
5. Az alul lévő felemelkedett (Cromwell, Robespierre, Kossuth, Lenin, Kádár, hiszen ők tudják igazán mi kell a népnek)
A reneszánsz tehát valamit elvétett, de azt nagyon. A tradicionális értékek újraélesztése helyett, emancipálta saját létünk uralatlan, sötét régióit.
Ha a szar felkerül a polcra rögtön lekvárnak képzeli magát.
Bocsánat, hogy vulgárisan próbáltam meg KÖZérthetővé tenni az 5. pontot de lehet, hogy bojlis horgászok is olvassák ezt a bejegyzést. 🙂
Az első pontot kifejtenéd a kedvemért egy kicsit kézzelfoghatóbban?
Az legalapvetőbb emberi tapasztalás, hogy ahol aktuálisan vagyok ott egy középpontiság érzés alakul ki bennem. Ha az óceánon egy hajón utazok és körbenézek egy olyan kör alakú horizontot tapasztalatok, amelynek a mértani középpontja én vagyok. A középpont pedig a mozdulatlanság szimbóluma. Az egész tapasztalati világ tele volt a középpont és kerület viszonyának reprezentánsaival.(a Sarkcsillag körül rotáló égbolt, a király körül rendeződő nemzet, az apa köré formálódó család) A mozdulatlanság (középpontiság) átélése a bennem lévő örök isteni princípium evilági visszhangja.
A reneszánsz éppen ezt verte szét. Mozgásba hozta az eredendően mozdulatlant. A fókuszpontok egyenrangúvá váltak a perifériával, mozognak, de nem ciklikusan, hanem egyenes vonal mentén, valahonnan valahova, elveszítve ezzel az ember azt a képességet, hogy életét saját pricípiumába reintegrálhassa. Archaikus szemlélet a körrel, a modern az egyenessel szimbolizálható (fejlődés, sebességmánia,lineáris idő, stb) Az egyenes a modern világ hübriszének kifejeződése.
Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a heliocentrikus világkép ne lenne érvényes. A kérdés úgy vetődik fel, hogy a világról kialakított képem milyen létbeli perspektívát nyit meg számomra, illetve mennyire segít hozzá ahhoz, hogy létezésem középpontját a világból a világfelettibe helyezhessem.
Köszönöm. Így már érthető.
“Az úgynevezett „tények” tabuvá emelése – következésképpen érinthetetlensége – nem pusztán azért veszélyes, mert azok gyakran nélkülözik az elfogultságtól és ferdítésektől mentes alátámasztást, hanem főleg azért, mert a jelenkor racionális, a profán logikának magát kényelmesen alárendelő emberét megfosztja a továbbgondolás és az elemzés lehetőségétől.
Ezzel szemben Evola a tradicionális „dualisztikus séma” szerinti történelemfelfogást javasolja: a történelem harc, ám nem a „kizsákmányoló” és a „kizsákmányolt”
harca – ahogyan Marx tanította –, sem a darwini vademberé a „civilizált” lénnyé válásig, hanem szakrális harc, amelyet önmagamért, ön-tudatosságom maximális realizálásáért,autonómiámért folytatok, olyan alsóbb rendű influenciák ellen, amelyek mintegy 2500 éve jelentős, és 220 éve (a francia forradalom óta) kizárólagos módon uralják ezt a világkorszakot.” (Taraszevics Zsuzsa, A történelem átértékelése)