Szexus

2014.05.09. A Nemek Közötti Kapcsolatok…

“Mindenekelőtt ki kell emelnünk, hogy a jelenlegi folyamatok a szexusnak a felszabadulása felé, és egyáltalán nem a szexustól való felszabadulás felé tartanak. Az viszont nyilvánvaló, hogy a szexus és a nő a jelenlegi társadalom uralkodó motívuma, ami egyébként egy civilizációs ciklus minden végső fázisának fenomenológiájához hozzá szokott tartozni. Egy krónikus szexuális mérgezettségről beszélhetünk, amely a jelen korszak sajátja, és amelynek nagyon sok megnyilvánulása van a közéletben, a szokásokban, a művészetben. Ennek másik oldala egy tendenciózus nőuralom, avagy a nő szexuálisan orientált elsőbbsége, ami a maga részéről a férfinem materiálista és prakticista involúciójával van szoros kapcsolatban…”

“Valójában az, hogy a nő egyenlő jogokkal lépett be a modern gyakorlati életbe; a nő új szabadsága az, hogy az utakon, a hivatalokban, a hivatásokban, a gyárakban, a sportban és immár még a politikai életben és hadseregben is megtalálható a férfiak mellett, a korszak ama bomlasztó jelenségei közé tartozik, amelyeknek az esetek többségében nehéz megtalálni a másik, pozitív oldalát. Lényegében mindezzel csak az nyilvánul meg, hogy a nő lemondott arról a jogáról, hogy nő legyen. A nemeknek a modern létezésben megjelenő promiszkuitása kisebb-nagyobb mértékben kisüti a nőnek azt az erejét, amelynek hordozója; regresszív módon ugyan szabadabb, ám “primitívvé” vált, ez a promiszkuitás a modern életben uralkodó minden tényező és érdek által károsított kapcsolatok felé vezeti. 

Így a jelenlegi társadalom folyamatai a nő új státuszát illetően szembe is mehetnek a két említett lehetőség egyikével; azzal, amely világosabb, szabadabb és lényegesebb kapcsolatokra vonatkozik -mind a moralizmuson, mind a szentimentalizmuson és a polgári idealizmus szétesésén túl-, de biztosan nem mehetnek szembe a másik lehetőséggel, amely az  abszolút nőt meghatározó legmélyebb erők aktiválását veszi tekintetbe.  A jelen könyv keretein kívül esik annak a problémának a vizsgálata, hogy nemcsak a férfi, hanem a nő tekintetében is mi a létezés értelme.

Kétségtelenül a felbomlás korszakában ennek megoldása a nő számára nehezebb, mint  a férfi számára. Tekintettel kell lennünk annak a hibának az immár megfordíthatatlan következményeire, amelynek következtében a nő azt hitte, hogy úgy szerezhet magának “személyiséget”, ha a férfi személyiségét utánozza: hogy szokásosan a férfit mondjuk, mert manapság a tevékenység szinte minden tipikus formája ártalmatlan: főleg intellektuális és gyakorlati jellegű semleges képességeket igényel, amelyeknek egyik nemmel sincs specifikus kapcsolatuk, mint ahogyan nincs egyik, vagy másik rasszal vagy nemzetiséggel sem, és annak az abszurdumnak a jegyében végzik őket, amely a kortárs társadalmi rendszer egészét jellemzi. A létezésnek minőséget nélkülöző és puszta álarcokkal jellemzett világában élünk; a belsőleg lefokozódott és kába nő ezeknek az álarcoknak a legjobb esetben csak a kozmetikai oldalát tartja fenn és gondozza, mivel hiányoznak az ahhoz aktív és lényeget adó elszemélytelenedéshez szükséges előfeltételek, amelyről éppen  a személy és álarc közötti kapcsolatok tárgyalásakor beszéltünk. 

Ebben a nem hiteles létezésben a kikapcsolódásnak, a pótszereknek és a nyugtatóknak az uralma, amely annyi mai időtöltés és szórakozás sajátja, még nem engedi meg, hogy a nő megsejtse  a válságot, amely a modern nőre vár, amikor felismeri, hogy ezeknek a férfinak kitalált elfoglaltságok, amelyekért annyit harcolt értelmetlenek; amikor megvalósult eufóriája és illúziói eltűnnek; amikor másrészt megállapítja, hogy a bomlás légkörében a család és leszármazottak többé nem tudják megadni az élet kielégítő értelmét, miközben a feszültség csökkenésének következtében a férfi és a szexus sem jelenthetnek sokat, nem lehetnek többé -mint a tradicionális abszolút nő esetében- a létezés természetes centruma, hanem csak a hiúság, a sport, a test nárcisztikus kultusza, a gyakorlati érdekek és hasonlók mellett egy szétszórt és külsőlegessé vált létezés egyik alkotóeleme. 

Azokat a romoló hatásokat, amelyeket a modern nőnél oly gyakran hoz létre a rosszul megválasztott hivatás, a torz ambíció és a dolgok ereje is, ezért számításba kell venni. Így ha még az igazi férfiak rassza nem is tűnt volna el, mivel a modern férfi nagyon keveset őrzött meg abból, ami magasabb értelemben vett férfiasság, ma problematikus lenne az igazi férfi képessége vonatkozó mondás, miszerint “megváltja, vagy felszabadítja a nőben a nőt.” Inkább az a veszély áll fenn, hogy manapság egy igazi férfira az esetek többségében a másik maxima a megfelelő, amelyet az öregasszony tanácsolt Zarathustrának: “Nőhöz mész? Ne feledd a korbácsot!”*

(*A Nietzshe-féle mondás egy aforizmasorozat címe, amelyek az ifjú Evola véleményét tükrözik)”

“…minthogy a szexus pusztán tapasztalatának megvannak a maga metafizikai kapcsolódásai, mivel az ölelésen keresztül ténylegesen bekövetkezhet egy egzisztenciális szintáttörés és a puszta közönséges tudaton túli megnyílás. A szexus szakralizálásával együtt a tradicionális világban felismerték ezeket a lehetőségeket. Ezzel is foglalkoztunk egy másik könyvünkben; A Szexus Metafizikájában…” 

“Az általunk normálisnak tartható világban, ahol a teljesen természetes szabadság és az a fajta benső bátorság uralkodott, ami nélkül az élet szennyes és értelmetlen, s amely világban a férfiasságnak lényeges jellegzetessége volt a benső szerénység és uralom, az “önmagában létezés” és az erőből létrejövő tisztaság is – nos e cél felé két nagy út volt kijelölve: a tett (akció) és a szemlélődés (kontempláció) útja. Egyrészt a harcosban vagy hősben másrészt az aszkétában jutott tehát kifejezésre a kétféle tiszta férfiasság. Ezekkel a típusokkal szimmetrikusan a nőiség is kétféle lehet. A nő megvalósításával, mint szerető vagy anya, ugyanarra a nívóra emeli magát, ahol a férfi, mint harcos vagy aszkéta áll. Ahogyan van aktív – úgy van passzív, negatív heroizmus is. Az abszolút meghatározás heroizmusával szemben az abszolút odaadás heroizmusa áll – és az egyik éppoly ragyogó lehet, mint a másik, ha tisztán, mintegy rituális áldozati adományként élik át. A heroizmusnak éppen ez a kettőssége határozza meg azt a különbséget, ami a férfi és a nő tökéletesedésének útja között van. A harcos és az aszkéta önuralmának – amelyek közül az előbbi a tiszta tett által, az utóbbi a férfias elvonultság által határoz meg a maga számára egy az életen túlmutató életet – megfelel a nőben annak a folyamatnak a heroizmusa, ami által magát valakinek teljesen odaadja és ami által valaki más számára létezik, legyen az a férje (ekkor beszélhetünk a szerető-típusról, amely a harcos női megfelelője), vagy a fia (az anya típusa, amely az aszkéta megfelelője). Egy ilyen kapcsolatban a nő saját életének magasabb értelmét, boldogságát és – határhelyzetben – megszabadulását találja meg. A heroizmus e két különválasztott és felcserélhetetlen irányzatának egyre eltökéltebben gyakorolt megvalósítása vagyis a nemek tradicionális és normális törvénye: minden olyasminek az eltávolítása, ami a férfiban nőies és a nőben férfias, egészen addig, amíg tökéletesen meg nem valósul az abszolút nő és az abszolút férfi.”

“Arra vagyunk kárhoztatva, hogy szabadok legyünk.” Az ember magáévá teszi az abszolút szabadságot; de ezt a szabadságot csak kárhozatként tudja megélni. A metafizikai szorongás ennek a kiegészítője. Az ember csak azt tette, amit akart; csak azt akarta, amit tett.” JULIUS EVOLA

http://www.persica.hu/images/Cavalcare_highres.jpg